Nyirségi Néplap, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)

1949-11-30 / 278. szám

8 NÉPLAP 794» NOVEMBER 30, SZERDA Hírek Az éberség állandóan kötelező! A Rajk-per világosan rámutatott arra, hogy az ördög nem alszik s az ellenség minden lehetőséget megragad arra, hogy ártson a munkásosztály hatalmának, károkat okozzon a dolgozó népnek. Tanulsá­gul kell, hogy szolgáljon számunk­ra a Rajk-banda feneketlen aljas­sága, az imperialista ügynökök, banditák gaztetteinek leleplezése. Sztálin elvtárs mondotta: „ .. men­nél jobban haladunk előre, mennél több sikerünk lesz, annál jobban fognak dühöngeni a szétzúzott, kizsákmányoló osztályok maradvá­nyai, annál inkább folyamodnak majd a harc élesebb formáihoz, annál Inkább igyekeznek majd ár­tani a szovjet államnak, annál in­kább nyúlnak majd a legkétségbe- esettebb harci eszközökhöz, mint a pusztulásra kárhozottak végső esz­közéhez ...“ Vájjon megszűnt hát minden veszély azzal, hogy Rajkék elvették méltó büntetésüket, szét­zúztuk a Rajk-bandát? Nem szűnt meg a veszély. „Emlékeznünk kell rá és sohasem szabad elfelejteni, hogy mindaddig, amíg van kapita­VARHATÓ IDŐJÁRÁS: Ma mér­sékelt nyugati, északnyugati, hol­nap megélénkülő északi, északke­leti szél, változó felhőzet, egyes helyeken eső, havaseső, havazás. Éjszaka többfelé talajmenti fagy. A nappali hőmérséklet tovább csök­ken. A Magyar Nők Demokratikus Szó vétségének H. kerületi alcso­portja, értesíti tagjait, hogy f. hó 30-án délui.án 5 órakor taggyűlést tart Bocskai utca. 26. az. alatt. A mezögBwlasdgi igazgatóság közli, hogy az alant felsorolt szeszgyáraknál moslékfelesdeg vám. A termelőszövetkezeti cso­portok, a földmüvesszövetkezeték és az állami gazdaságok sertéste- nyészttőtelepei a közelükben levő szeszgyárak burgonyamoslékait díjmentesem elszállíthatják. Napi 50—100 hektoliter felesleg van Nyirmártonfalva, Baktalörámthá- za, Berkesz, Gyulaháza, Nyírbog- dal^ Nyírtass, Oros (Nagyszál­lás), Nylrgyulaj, Vasmegyer és Tiszaladány községekben. Jól sikerült diákbált rendezett folyó hó 20-án,, vasárnap a kopó- csapátl általános iskola felsűíeigo­zat». Hároméves tervünk eredményét hirdeti a dombrád:1 újjáépült köz­ségháza, valamint az új, egészsé­ges vizű fúrott kút is. A terv ke­retén belül sor került a piac tér burkolására, ami lehetővé tette, hogy a piaci vásárlóknak rossz idő esetén ne (kelljen az összegyü- lemleT-t vízben járniuk. Az iskolai év megkezdésére az iskolák újjá­építése is befejeződött. A csehszlovákiai erőművekben a múlt évihez viszonyítva a terme­lékenység 11.6 százalékkal foko­zódott. Venezuela követe hétfőn megér­kezett Moszkvába. A zürichi pénzpiacon a szabad fontsterling már 9.90 svájci frank­ra esett. A budapest—mohácsi útnak Er­csi és Dunapentele közötti 30 km-es szakasza megépítését befe­jezték. Vasutas pártélei SZERDA lista környezet, lesznek kártevők, diverzánsok, kémek és terroris­ták Is". Ezért figyelmeztetett bennünket Rákosi elvtárs: „A legfontosabb ta­nulság számunkra, hogy fokozni kell az éberséget az ellenséggel szemben“. Ennek első feltétele, hogy a fiókokat csukva tartjuk, hogy a bizalmas iratokat nem hagyjuk szanaszét heverni, min­denki számára hozzáférhetően. Nem kampányjellegű dolog tehát az éberség, hanem állandó köteles­ség — a villanytelepi elvtársak szá­mára is. Hétfőn este az tizem kul­túrtermének asztalán egv bizalmas irat hevert, az üzemi bizottság irata a központ felé. Ha az Irat az ellenség kezébe kerül, komoly ká­rokat okozhatott volna. Fogadják meg a villanytelepi elvtársak is Sztálin és Rákosi elvtárs figyelmez­tetését: necsak beszéljenek az éber­ségről, hanem valósítják meg a gyakorlatban is. A bizalmas iratot az elvtársak átvehetik a szerkesztőségben. Ügyeletes gyógyszertári szolgá­lat Nyíregyházán: Ügyeletes szol­gálatot tart november 26-tól de­cember 3-ig „Bessenyei” gyógy­szertár, Bethlen u., „Arany Sas” gyógyszertár, Vay O. u., „Arany kereszt” gyógyszertár, Hatzel tér. A szemináriumvezetők ma dél­után 6 órakor tartanak értekezle­tet a Városi Pártbizö tságon. A városi oktatási felelős felhívja az alap- és haladófokú szeminárium, vezetők figyelmét arr*a, hogy az értekezleten pontos időben jelenje­nek meg. Fodrász kisipari termelőszövet­kezet alakult Nyíregyházán Zrí­nyi Ilona utca 4. szám aliatt. A Fodrász Kisipari Termelőszövet­kezet a dolgozók érdekeit tartva szem előtt elhatározta, hogy üz­lethelyiségét minden nap reggel 6 órától este 10 óráig tartja nyitva_ hogy a munkába siető, vagy mun­kájukból hazatérő dolgozóknak minden Időben rendelkezésére áll­jon. Fábián András Nyíregyháza Hegyi úti lakos még a miskolci fogházban tölti büntetését magán­laksértésért és közben újabb fel­jelentés érkezett ellene. Még mi­előtt a miskolci fogházba került volna, egy kerékpárt kért köl­csön, amit a mai napig sem szál- lítatott vissza jogos tulajdonosá­nak. Az eltűnt kerékpár ügyében a rendőrség a, nyomozást megindí­totta. Ismeretlen tette» ellopta Ga­csályi Lászlóné nyíregyházi lakos kerékpárját. Budapesten a segélyezett csalá­dok száma a hároméves terv so­rán nagymértékben csökkent. Míg 1947-ben augusztus 1-én a számuk 78.371 volt, ma már mindössze 8.548. A népjóléti minisztériumhoz tar­tozó állami gyermekvédő intézetek 850 gyermeket helyeztek el a kü­lönböző kollégiumokban. Közülük 600 elhagyott, 250 pedig hadiárva. A kollégiumokba utalás elsősorban a gyermekek továbbtanulását szol­gálja. <Sp őrt Bár pontot vesztett, megmaradt a Szabolcs hatpontos előnye Kemecse: 17 óra, Rakamaz: 16.30 őrá, Baktalórántháza: 15 óra, Zá­hony: 16.30 óra, Kisvárda; 15 óra, Tuzsér: 15.30 óra, Nyírkárász: 15.30 óra. CSÜTÖRTÖK Nyíregyháza, kisvasút 15.30 óra, Nyíregyháza állomás: 15.30 óra, Nyíregyháza fütőház: i5.30 óra, Üj- fehértó: 17 óra, Demecser: 19 óra. NYIKSÍH I NÉPLAP politikai napiiap Felelős szerkesztő: vajda marton Felelős kiadd: CYÖRE JÓZSEF Szerkesztőség! xSyiresjfytiáza, vay Aüairrutca ö. s2- Telelőn: 13—70. Kiadóhivatal; tíettuen-utca 1. — ieeíon: 30—00 Debreceni varoji Nyomda lapuzcme Ba»c**y-ZSiiinszky utca 1. szám MüszaJu leazgató: Kovács Mihály. Apróhirdetés EGYEDÜLÁLLÓ nő keree középkorú jólelkü nőt családtagnak, ki ház tar­tana vezetését és kisfia gondozását vál- lalná. Érdeklődni: Búza-u. 1. azám, 1—2-ig. 417 FELSÖPÁZS1T 306. számú kis csa­ládi ház eladó. Érdeklődni: Benkö. ládi ház eladó. Érdeklődni: Benkó­bokor 21. 416 ASZTALI tűzhely eladó, esetleg ser­tésért elcserélem. Hunyadi-u. 63. 421 HIDEG dauer a festett, elrontott ée beteg hajak gyógyszere (80 forint he­lyett 60 forint). Garanciával készíti budapesti hölgyíodrász csak nálam. Hajfestés, dauerozás, regezebb frizurák készülnek Marika hölfodrásznái, Lenin, tér, (Nagykorona.) 62 ÁGYTOLL olcsó áron kapható. Mín- denfé.e vadbőröket legmagasabb napi­áron vásárolok. Ségelbaum Jozs.t, Kossuth-u.. 38. 382—l(j SZTÁLINI ünnepélyre díszzásziók, pártzászlók, feliratok, jelvények, új címerek kéczítője: Pe.hő. Sz. 4684 Vasárnap vesztette el második bajnoki pontját a Szabolcs Fehér­gyarmaton. A többi eredmény kö­zül kiemelkedik a Mándoki EPOSZ otthoni veresége, Hajdú, nánás tiszaiöki döntetlenje és Nagykálló súlyos ludányl vere­sége. Szabolcs—Fehérgyarmat 1:1 (1:1) Fehérgyarmat, 1500 néző. Ve­zette Kiss. A Szabolcs a következő össze­állításban vette fel a küzdelmet a gygarmati csapit ellen: Babies — Albert. Demeter, Fiié — Pokro- venszki, Lovász — Lakatos, Par­ra g, Havacs, Szaiai, Ganai. Ázott, mélytál*; jú pályán ren­dezték meg a bajnoki találkozót. Idegen környezetben is a bajnok­ság felé biztos lépésekkel haladó nyíregyházi csapot kapott előbb lábra és szép támadásokat indí­tott a gyarmati kapu ellen. A 15. percben Szaiai—Garai ossz játék után a jobbsvélső megcélozta a kaput, a labda kipattant, két védő is futott a labdára, nem tudták azonban megakadályozni a szem­füles Lakatos gyors, közeli, véd- hetétlen lövését. Fehérgyarmat mintegy tíz perc múlva nagy szerencsével egyenlí­tett. Hajnal gyenge lövést küldött kapura. A pattogó labda közvet­lenül a kapu torkában a görön­gyös talajos irányt változtatott és a hálóban kötött ki. Több mint egy óra hosszait tá­madott ezután a Szabolcs, nem ért el azonban újabb gólt, a ha­zaiak ugyanis keményen, sőt na­gyon gyakran feltűnően durván védekeztek. A nyíregyháziak fö­lényére jellemző, hogy a fedezetek is állandóan a gyarmati kapu elő'.t tartózkodtak. Lovász is vál­lalkozott kapuralövésre, erre az egyik gyarmati játékos úgy meg- rugta, hogy 30—35 perccel a be­fejezés előtt ki kellett állnia. A játék képére egyébként jellemző, hogy a Szabolcs 11 (tizenegy!) sérülttel tért haza. A sportszerűt­lenségből „kivette részét“ a kö­zönség is, a Szabolcs labdarugói­nak okmélküli szidásán túl befeje­zés után meg akarták verni a nyíregyházi csapatot. A mezőnyből kiemelkedett Fok- rovenszki, Lovász és Havacs, Illet­ve Embre és Badart. NYIRMADA—D. POSTÁS 3:2 (1:1) Nyírmada. 400 néző. Vezet­te: Márton. A hazai támadások már a 4. percben gólt eredményez­nek. Tóth hatalmas lövését a debreceni kapus csak kiütni tudja, de éppen Csonka elé, aki nem hibáz. 1:0. A vendé­gek jobbszélről indítanak tá­madást, a védelem sorra lyu­kat rúg s így Reikli az 5. perc­ben egyenlíteni tud. A 8. perc­ben Csonka bődületes erejű lövése hajszállal szál fölé. A 30. percben Závodny beadását Kovács II. a kapufa tövébe lövi, a labda a gólvonalon gu­rul végig, de nincs aki beljebb segítse. A II. félidő a debreceni ka­pus megsérülésével kezdődik. Nyírmada anyagi fölénybe ke­rül, a debreceniek azonban még fölényben vannak és a 23. percben Józsa révén meg is szerzik a vezetést. A gól után Radnóti és Tóth I. fut össze. A játékvezető túlszigo- rúan mindkettőt kiállítja. A 33. percben megérik a hazai csapat egyenlítő gólja: Csonka lő jó érzékkel a hálóba. Nem sokkal ezután Pócz beadását Kézi értékesíti. 3:2. Az utolsó percek eredményei: Pócz ka­pufája és Szűcs gólhelyzete. Jók: Pócz, Durfos, Tóth I. sé Csonka, illetve Szűcs II., Szűcs III. és Vincze. Márton­nak rossz napja volt. DOMBRÄD—D. LENDÜLET 3:2 (2:1) Dombrád, vezette: Egresi. A kezdeti hazai támadások nem vezetnek eredményre, a vendégek érik el az első gólt. Egy szögletrugásból Sándor szerzi meg a vezetést. Dombrá­di rohamok követik a gólt és a sorozatos választámadások után Pálur a harmincadik percben egyenlít. Még a veze­tés megszerzésére is van idő: néhány másodperccel a befe­jezés előtt az újonc Harsányi talál a hálóba. Hazai támadásokkal indul a második félidő is. Mintasze­rűen felépített gól következik a 12. percben. Veress 3 játé­kost kicselezve Markóhoz to­vábbít, az Pálurnak, a közép­csatár pedig a kifutó kapus mellett a hálóba gurít. Még egy ideig támadásban marad­nak a hazaiak, majd alább­hagy a játék irama: a Tisza láthatóan elégedett az ered­ményei. A 45. percben szépí­tenek a debreceniek. Somlai fejese a kapu elé perdül, Ban­A Nyíregyházi ÉDOSz és a Püspökladányi VSE birkózói va­sárnap délelőtt mérkőztek meg a nyíregyházi városi színházban. A hazaiak szép győzelmet arattak: nyolc mérkőzésből hetet megnyer­tek. A ladányiak magas techniká­ját sikeresen ellensúlyozta a nyír­egyházi csapat fiatalos lendülete. Az ÉDOSz fejlődőképes birkózói­ról még sokat fogunk hallani. Eredmények: (elől a nyíregy­házi birkózók) Lepkesúly: Kiss András 2 perc alatt tussal győz Cnldvászki ellen. Légsúly: Földesi József 3 perc alatt végez Anderkő Pállal. Pehelysúly: Bátori János 9 perc alatt győzi le tussal Víg Lajost. Könnyüsúly: Kaposvári János ga felpattanó labdát vár, de az a talajon irányt változtat és a kapus mellett a hálóba vánszorog. A dombrádi csapat ismét magára talált. Győzelme fel­tétlenül megérdemelt. Jók voltak: Veress, Borbély, Mar­kó I.. Fábián, illetve Szűcs és Szakáll. BALKÁNT—NYÍRBÁTOR 1:0 (1:0) Balkány, vezette Réti. Mindkét csapat tartalékosán állt ki a mérkőzésre. A játék lanyha iramban kezdődött, mindkét oldalon tapogatódzás folyt. Csupán Novák és Zádor jelentettek komoly veszélyt a bátori kapura, a vendégek ka­pusa azonban az első 30 perc­ben mindent mentett. Ekkor Novák ívelt be szögletet, a labdát az ötösön álló Zádor kezelte és kitűnően helyezett, csavart fejest küldött a kapu­ra. A védelem tehetetlen volt Kemény küzdelem folyt a második félidőben az eredmény megváltoztatásáért, újabb gól azonban már nem született. Jók voltak: Gillányi, Zádor és Novák (a mezőny legjobbja), illetve Fekete, Hódi. PÜSPÖKLADÁNY— NAGYKÁLLÓ 5:1 Püspökladány, vezette: Fü~ lop. A ladányiak jobb játéktech-» nikájukkal megérdemelten győztek. A nagykállói csapat fáradtan állt ki a mérkőzésre és csak az első félidő iramát bírta. A gólokat Ujfaludi (2), Kovács, Balogh és Lisztes, il­letve Miskolczi lőtték. TISZALÖK—HAJDÚNÁNÁS 1:1 (0:0) Tiszalök, vezette: Tasi. A mérkőzés úgy indult, hogy a tiszalöki csapat gólokkal győz. A nánási védők azonban kitetek magukért, egymás után hárították el hazai csatárok lövéseit. A második félidő ele­jén ért csak góllá a helyzet, amikor Losonczi meg is sze­rezte a vezetést. Azonban nem sokáig örülhettek a gólnak: Nagy kiegyenlített. Jó játéká­val kitűnt Losonczi Magyar, Veres, illetve Boz, Völgyi és Nagy. győz Garai Lajos ellen 1 perc alatt. Kisközépsúiy: Farkas Dezső 3 perc alatt kétvállra fekteti Pásti Lajost. Középsúly: Kerék gyártó Sándor 3 perc alatt legyőzi Pulveczki Jó­zsefet. Félnehézsúly: Liget-Lajsz Já­nos 5 perc alatt veszít Flórián Lajos ellen. Nehézsúly: ‘ Sipkái Zoltán fél perc alatt tussal győz Kuti Mik­lós ellen.----------o----------­KOSÁRLABDA Vasárnap kisarányú vereségei, szenvedett az NyVSE kosárlabdá­zó csapata Budapesten az FTC ellen. Eredmény: 46:40. A kosa­rakat Kövér és Kóbor, illetve Torma és Schmidt dobta. Jól ját­szott Kövér II., Kóbor, Szabó, il­letve Torma, Schmidt és Molnár. -----------o-----------­az nb in. Állasa 1. NYSZDSE 13 11 2 — 48:12 2 + 2. D. Előre 13 8 2 3 40 26 13 3. Piadány 13 8 1 4 28:20 17 4. Nagykálló 13 7 3 3 26.21 17 5. Fgyarmat 13 6 2 5 25:23 14 6. Mándok 13 5 3 5 25:27 16 7. Nyírbátor 13 5 2 6 23.18 12 8. Dombrád 13 6 — 7 21:38 12 9. Hajdúnánás 13 S 1 7 22:20 II 10. Dohgyár 12 4 3 5 31:32 11 11. Nyírmada 13 4 3 6 24:31 1: 12. Ba-kány 13 5 1 7 l'rt - rt 13. Postás 13 4 2 7 28:29 10 14. Tiezaiök 13 3 4 6 17:25 10 15. Búj falu 13 3 2 8 18 :22 8 16. Záhony 12 8 .4 7 11:32 7 Vegyél részt ogadáson t'ips3z3eo,fvén t töt© ara 3.30 forint ■ H Akarsz minden faluban sportpályát? Akarod a magyar stadiont? Akarod a tömegsportot? A CÉLOK ÉRDEKÉBEN FOGADJ, NYERHETSZ! Típszelvények kaphatók: trafikokban, osztálysorsjáték főárusítóknál, postahivataloknál és az IBUSz-nál. TO-TÓZÓK, FIGYELEM ! Vasárnaponként a mérkőzések után egy órával a „Szabadság“ könyvesbolt melletti trafiknál van kitéve az j eredmény. Szép győzelmeket arattak a nyíregyházi birkózók

Next

/
Oldalképek
Tartalom