Nyírségi Magyar Nép, 1949. október (6. évfolyam, 228-253. szám)

1949-10-12 / 237. szám

SZERDA, 1949. OKTÓBER 12. nyírségi magyar nép 3. oldal Tudják o belegrűdiik, miril m szí Uj lendületet adott a verseny az őszi munkáknak Érvényesítsük as egyéni felelősség elvét! Ahogy a hold elbújik a felhők mögé, a dűlők felől apró, fényes pont mozog erre, maga előtt fehér fénypászmát tol a barázdákon. Szánt a gépállomás traktora. A be legrádi iskola elé már odagyűlt egy sereg gyerek. Bent a karbidlámpá val bajlódnak. Vetítés lesz. Arról, hogy mit látott parasztküldöttsé- günk a Szovjetunióban. A másik szobában — ez a földművesszövet­kezet helyisége — vastag dohány füst száll a lámpa körül. Kanyuk János, ifjú Bajusz, Szojka Ferenc, a tanyabíró, Dragon Pál, meg t többiek számbaveszik, hogy is állnak az őszi munkákkal. Talán már ti zedszer is azóta, hogy elfogadták t varjúlaposiak versenykihívását. Nem várták meg, hogy befejezze a tanyabiró 999 Szombaton este jött haza Szojka Ferenc azzal a hírrel, hogy a varjú, laposiak versenyre hívták a nyiregy. házi járás tanyáit. A tanya közepén megverték a csengőt Ó9 az iskolá ban összegyűlt a 72 ház apraja- nagyja. A tanyabíró maga sem tud­ná elmagyarázni, hogyan történt. Feszült figyelemmel hallgatták, ami. kor a Párt Politikai Bizottságának határozatáról beszélt, arról, hogy az egész nép ügye idejében elvégezni az őszi munkákat. Kitörő lelkese­déssel éltették a Pártot és Rákosi elvtársat, aztán még nagyobb figye­lemmel kísérték Szojka Ferenc szavait: — A varjúlaposiak bennünket Is versenyre hívtak! Azt írták a felhí­vásba, hogy tizennegyedikére befeje­zik a vetést, harmincadikára a be­takarítást — hamarabb, mint a határidő. Eddig jutott el. Utolsó szavait mai felállva hallgatták. Lelkes szavak hallatszottak a padok közül: — Elfogadjuk a kihívást! — Belegrád is megmutatja, tudja miről van szó! — Mi is elvetünk tizennégy edi kére! — A betakarítást még hamarabb elvégezzük, mint Varjúlapos! Szojka Ferenc még akart közölni valamit, gondolta, együtt van most mindenki, megbeszélik a vályogfu- varozást. Ez azonban elmaradt • .. Ahogy a tanyabíró most beszá­mol róla, így mondja: — Azon vettem észre magam, hogy egyre kevesebben vannak. Az ajtóhoz mentem, hogy odaállítok valakit: nincs vége emberek, mCg maradjatok. Hát látom, Szálamét — az előbb még itt volt — már itt zörög szekérrel az iskola előtt. — Hová mégy, Szalanics? — kér- deztem. —i Megyek a kukoricáért —- fgy mondta és nevetva integetett a ka­lapjával. Akkor éjszaka —-■ szómba- taa az égisz Belegrád kint volt a mezőn. Vasárnap is. Kanyuk Já­nos például vasárnap fejezte be a búzarefést! Holnaputánra kész vagyunk • sM Vasárnap este megszövegezték a választ is a varjúlaposiaknak. És azóta újból és újból átnéztek min­dent, hogy rendben megy-e. Csonka József jön a szobába, ő a népi bizott­ság elnök* Belegrádon. Várakozón néznek felije. — Na, mi újság? — Most jövök Dudás Gyuritól- Kiadtam neki az írást. Jól ctávízts a búzavetőmagot. Rendben talál­tam. Majd te teszel rá egy pecsétet — mondja a tanyabiró felé. — Hadd lássák a vetéskor a dülőbiztosok, hegy Dndát György njgazdinak is gondja, ami mindnyájunké: egy szem vetőmag sem mehet gondos tisztí­tás nélkül a földbe! Mert ez is szí. mit ám a versenyben! — És a vetőgépekkel, hogy ál­lunk? — Hat dolgozik. (Egy a szövet­kezeté, egyet a gépállomás adott, Bér András, Kovács András, Dudás György, meg Ajpek István újgazdák is beadták a gépeiket. Számot ka­pott mindegyik és külön terv sze­rint irányítják széjjel naponta a földekre.) — Vegyük csak sorra — számol­ják. — A rozs már kész, szépen erősödik a friss vetés. A búzavetés hetven százaléka megvan, péntekig kész vagyunk vele. — A betakarításnál meg már csak a répa hiányzik, 96 százalékra ezzel is kész vagyunk. — De holnaputánra ritka kúp lesz, amit kint lehet majd találni. Holnaputánra kész vagyunk! — sző. gézi le a végén Szojka Ferenc. Az­tán még hozzáteszi: — Nem kell bíztatni senkit. Az1 mondták nekem: „Tudjuk, ha nem mondod is . . . !“ — Hát már, hogy a fenébe ne tudnánk — vágja rá az öreg Csonka. — Magam is tizennyolc eszten­deig szolgáltam itt Dcssewffy gróf birtokán. Akárcsak ti. Éjfélbe le- küdtünk és félkettőkor már jött az éjjeliőr: Kelj fel Csonka, mert már virrad! Aztán hapták egész nap Robot a mezőn annyi kommen cióért, amiből csak nyomorogtál. Ráadásul itt volt a szalmakalap gyár! (így nevezték a belegrádi cse­A tegnapi nyíregyházi pia­cot hatalmas árúbősög jellemezte. Különösen papri­kából, krumpliból, kelkáposz­táiból volt nagy felhozatal. A nagy árúbőség rányomta bé­lyegét az árakra is — általá­nos olcsóbbodás volt tapasz­talható. Egy kilogram hagy­ma ára 70 fillér, egy kilo A büdszentmihályi Alkalo­ida vegyészeti gyár dolgozói újabb pótjegyzésekkel jegyez­ték iaz ötéves Tervkölcsönö- fcet, mert az üzemek közötti- versenyben sémiképpen sem akartak lemaradni s mert va­lóban átéreznék a tervkó!- «sönjegyzés hatalmas politi­kai és gazdasági jelent-őségét. Mint értesültünk, az újabb jegyzésekkel az Alkaloida 116 forintos átlagot éri el. Az eddig jegyzett összeg 3^ ez«r forint. Az üzem minden dolgozója kifé/el nélkül in z- zájárult az ötáf-’i terv si'k*- reg beindításai! tédek keserű gúnnyal azt a kemé­nyítőgyárat, ami az uradalomban volt és a maradék erejét is kiszedte a cselédségnek, mert éjjelente ott folytatták a robotot, ha hazajöttek a mezőről!) Ha kidőltél a munká­ban, megrothadtál a kunyhódban ... — Most a magunk gazdái va­gyunk. Magunkért, a családunkért, társainkért igyekszünk. Ezért kel tünk versenyre is. — Csillogó szem. mel, lelkesen beszél az öreg. — Ahogy a falujáró munkások is mondják, mikor kijönnek vasár­naponként: A haza gazdagodását segítitek előre. Azét a hazáét, amely földet adott, házakat, trak­torokat, iskolát Belegrádnak. A tér. vet viszitek előre, amelyik még töb. bet ad majd. Uj utat, villanyt, köz ségházat, kultúrházat, napközi ott. hont, egészségházat Belegrádnak is. —i Az én földemen, meg a Szoj- Icáén már ki is mérték a községháza helyét —, mondja ifjú Bajusz, mint­ha igazolni akarná az öreg Csonkát. — Ez az, amiért igyekszünk. Ez dz, amiért szívesen adtuk kölcsön a pénzünket az államunknak és vé­gezzük el határidő előtt a munkát a terv első kenyeréért.. ■ Kint megszólal a csengő. A imcn nek az iskolába, hogy megnézzék a vetítést. A szovjet kolhozparasztok nagy gépcsodáit, a virágzó nagy­üzemi gazdálkodást, hogy maguk tanuljanak, hiszen a Varjúlapos-bele- grádi versenyben az is henne vau: november elsejére megalakítják, a termelőcsoportot.., P. J gram káposzta ára 80 fillér — múlt héten 1 forint, — egy kilogram paprika ára 80 fillér — múlt héten 1.50 fo­rint — egy kilogram dió há­rom forint, egy kilogram Gül Baba burgonya 30—35 fillér, 1 kilogram alma 40 fillértől 1.40 forint volt. A hároméves terv számos szabolcsi község és falu szá­mára épített bekötőutakat, számos községet és falut kap­csolt össze az országút tál és könnyítette meg a közleke­dést. Az utolsó tervesztendö- ben sem állott meg a mun­ka és továbbfolyik a bekötő­utak építése. A hároméves terv utolsó szakaszában erre a célra mintegy egymillió forintot ruháztak és ruház­nák be. Az új bekötőút ak között vannak, aa új szent- margitai, enosenesi, jókei, nyírgslsei utak is. „Mi ez: a személyes felelősség hiánya? A személyes felelősség hiánya az, amikor az emberek egy­általán nem felelősek a rájulk bí­zott munkáért, nem felelősek a gépezetekért, munkapadokért, munikaszerszámokért. — Érthető, hogy ha hiányzik a személyes fe­lelősség, akkor szó sem lehet a munka termelékenységének némi­leg is komoly emelkedéséről, a tér. melés minőségéinek javításáról, a gépezetek, munkapadok, munka, szerszámok kíméletes kezeléséről" — mutatott rá Sztálin elvtárs. — Ezért hívta fel a figyelmünket az egyéni felelősség hiányára RáJko-si elvtárs is, a Nagybudapesti Párt- választimány értekezletén és ezért hozta a 'Pártválasztmány töb­bek között a következő ha. tározatot : „A munkafegyelem terén tapasztalható lazaságok megszüntetése érdekében az üze­mekben következetesen érvényes!, teni kell az egyéni felelősség elvét. A vállalatvezető egyénileg felelős az egész üzem termelési és'bérkér­déseiért, de meg kell állapítani a maga területén a 'felelősségét a műszaki vezetőknek és mesterek- nek is. Szigorúan meg kell büntetni, súlyosabb esetben munkahelyéről el kell távolítani azt, aki a munka­fegyelem ellen vét, aki gondatlan­ságból selejtet csinál, aki az anya­got könnyelműen pazarolja. Bizto. sítani kell, hogy többet, jobban, olcsóbban termeljünk.” Arra, hogy milyen károkat oko2. hat a személyes felelősség hiánya, a vállalatvezető gondatlansága és hanyagsága, arra igen jó példa a nagyhalászi kendergyár. A vállalat- vezető fütyült a felelősségre, ha beteg lett öt-hat munkás, a gépek egyszerűen állottak. Nem törődött azzal, hogy egyes üzemrészek ho. gyan teljesítenek és így történhe­tett meg az, bogy az üzem kapa. «fásának csaik ötven százalékát használták ki. Mégegyszer annyit termelhetett volna az üzem a má. sodik tervesztendőben, mint amennyit a valóságban termelt, — Az egyéni felelősség hiánya nyomja rá a bélyegét a kisvárdai villamossági műmalom nagy se. A szakszervezetek megvál­tozott feladatai tették szük­ségessé az ipari szervezke­dést és ezek alapján alakí­tották meg az üzemi bizott­ságokat mint az üzemi szak- szervezeti munka alapszep- veinek vezetőségeit. A száz­nál ' több szervezett munkást foglalkoztató műhelyekben mülielybizottságokat hoztak létre, amelynek feladata az volt, hogy közvetlenül a mű­helyekben foglalkozzanak a dolgozók érdekvédelmével, tárják fel a termelés problé­máit, segítsék a dolgozókat a terv teljesítésében. A jelen­legi mühelybizottságok — amelyek ideiglenes jellegűek lejtjére is. Rendszertelenül tárol­nak, a liszt, a termény bemeleg­szik, tönkremegy és amikor a fele­lősi keresik, vonogatják a va.li-. kát, egyik a. másikra hárítja a fe­lelősséget. Vagy mii az oka an. nak, hogy a záhonyi mozdonyát- szerelőnél sokszor órákat késik a mozdonyok tolatása és negyven­ötben munkás tétlenül áll? Nem volt ok nélküli Pártunk figyelmez­tetése hároméves tervünk bei", jezése előtt, am'kor minden dolgo­zónak a győzelmes végrehajtására kell törekednie. Üzemeink nagyrésze megértette Rákosi elvtárs szavát. Szép példá. ját adták ennek a záhonyi gőzfü- rész dolgozói, ahol például a rön­kök köbözésénél nemcsak a cso­portvezető, hanem minden egyes dolgozó személy szerint felelős a rönkök gazdasági kihasználásáért, a selejt csökkentéséért. Ugyanígy a nyírbogdányi Petróleumgyár. ban. Nemcsak minden egyes érte­kezleten vitatják: meg ezt a kér­dést és hangsúlyozzák fontossá­gát, hanem a gyakorlatban rs megvalósítják. Ahol fegyelmezet­lenséget, hanyagságot észlelnek, szigorúan eljárnak. Ugyancsak helyesen értékelték a Párt útmu­tatását a Felsőtiszai Sajt. és Vaf- termelő Nemzeti Vállalat nyiregy. házi feldolgozó üzemének mun­kásai. Aa üzemben a minőségi termelés alapkövetelménye a tisz­taság. Az üzem külön tisztasági felelőst állított be, aki ezért sze­mély szerint felelős. Ezzel elérték azt, hogy rövidesen exportra tér. meíhetnek, A teendő tehát világos. Felvilá. gosító munkával tudatosítani az egyéni felelősség fontosságát, ezt gyakorlatban megvalósítani az üzemvezetőtől kezdve a segédmun. kasig. Utánanézni a hanyagságok­nak és a legszigorúbban fellépni a hanyagokkal szemben. Úgy, ahogy a nagyhalászi kendergyárban, ahol eltávolították a felelőtlen vállalat­vezetőt. Az egyéni felelősség bevezetése egyik lényeges biztosítéka a mun­ka termelékenysége emelésének, hároméves tervünk sikeres befeje. zésének. — igen szép eredményeket értek el, azonban feladatu- kalt nem tudták teljes mér­tékben megoldani, éppen ide­iglenes voltuk miatt. Most új műhelybizot) óságot választa­nak az üzemeik. A Szaktanács határozata értelmében a választásokat október végén és november elején kell megtartani és a jelölőbizottságokat az üzemek dolgozói ;a jövő héten kezdő­dő ötéves tervismertető ér­tekezleten választják meg. A műhelybizottságokba a terme­lésben és ia mozgalmi munká­ban egyaránt legkiválóbb dolgozókat választ jatt. Uránia filmszínház Apolló filmszínház Október 6—12-ig Csütörtöktől-sierdáig Nagyszabású dokumentfilm Amerika Igazi areáról. ahol a szabadság törvényei holt betűt jelentenek SZÜLŐFÖLDEM Ebben a filmben maga az amerikai nép szólal meg és a világ elé tárja az amerikai valóságot BIZTOSÍTOTTÁK SZABOLCS TÜZELŐSZÜKSÉGLETÉT Nemsokára beköszönt a tél és a zavartalan tüzelőellátás biztosí­tására a TÜZÉRT Nemzeti Vállalat szabolcsi lerakatai már jóelőre elegendő szén és famennyiséget raktároztak fel, hogy a dolgozók ne szenvedjenek hiányt. A zavartalan tüzelőellátást szolgálták a már harmadszor beindított hitelakciók is. Nyíregyháza napi szükséglete harminc vagon szén és ezt a tele- pék minden különösebb nehézség nélkül biztosítani tudják. Részint a tárolt mennyiségből részint az egyre érkező szállítmányokból. _ Miint értesültünk — a dolgozók a rendelt tüzelőanyag huszonöt szá­zalékát fában vehetik ki. Ennek megszabása azért vált szükségessé, hogy ezzel is rászokjanak a dolgozók az olcsóbb, gazdaságosabb' nagyobb kalóriát adó szén fog yasztására. Ezt a szén árának le­szállításával is elősegítették — ma már mázsánként 13 forintos sze­net is vásárolhatnak. Általános olcsóbbodás volt a tegnapi piacon 416 forintos átlagot ért el az Alkaloida Egy millió forint bekötőutak építésére Uj mühelybizottságokat választanak az üzemekben

Next

/
Oldalképek
Tartalom