Nyírségi Magyar Nép, 1949. október (6. évfolyam, 228-253. szám)

1949-10-02 / 229. szám

VASÁRNAP, 1949. OKTÓBER 2. 5. oldal NSKtssea w®mx. nép Ä béke védelme mindén nép ügye 1 Értelmiségi delgizék a Tervkilesiiröl •o ,,Ónként és boldogan vállalt hazafias kötelesség“ A jugoszláv nép szövetségesünk marad jegyzésében. Tehetségük szerint ők is hozzá akarnak járulni a szo­cialista építéshez. A magam ré­Herielendi Sándorné tanítónőt is, aki szintén áldozatot vállalva jegyzett tervkölcsönt. A „Kiváló Munkás” kitünteté­sére mutat; — Soha így meg nem becsülték a nevelők munkáját mint most a népi' demokráciában. Hiszen elég hivatkoznom arra, hogy éppen egy szabolcsi tanyai tanító, Nemes, kéri kartárs kapott az idén Kos- suth.díjat — olyan kitüntetést, mint amilyet az ország legjobb tu­dósai, művészei, mérnökei kap­nak. Számos „Kiváló Munkás” jelvénnyel kitüntetett pedagógust láthatunk. Mindezek mellett anya­gilag is támogatják a nevelőket VONATKÍSÉRŐ laktanya ÉPÜL NYÍREGYHÁZÁN Napok óta folyik Nyíregyházón, a Petofi-utoán a földmérési munká­lat. Mérnökök mérik fel a helyet az új vonatkísérő laktanya építésé­hez. Hatalmas, mondern egyemeletes épület építését kezdik meg még ebben az évben. Az épület beruházási költsége több mint 2 millió fo­rint. Az ötvenméteres épületben külöii kultúrterem, étterem, oktatóterem, orvosi rendelő és 24 hálószoba áll majd a vasutas dolgozók rendel­kezésére, mosdó- és fürdőszobákkal együtt. A vonatkísérő laktanya a ötéves terv első felében készül el. Befejezték n nyíregyházi OTI- székház kibővítését széről én is másfélhavi fizetésemet ajánlottam fel. Felkeressük jutalmakkal, rendkívüli előlépte­tésekkel és természetesen az élet. színvonal fokozatos emelésével. Ha pedig elolvassuk az ötéves terv gyönyörű célkitűzéseit, ak­kor azt hiszem minden pedagógus szívét a forró szeretet és hála ér­zése tölti el népi demokráciánk, a Párt és bölcs tanítómesterünk, Rá­kosi elvtársunk iránt. Ezt a hálát és forró szeretetet fejezzük ki akkor, amikor úgy fogjuk fel az ötéves Tervkölcsön. jegyzést, mint hazafias kötelessé, get, — önként és boldogan vál­lalt kötelességet. Az áldozatvállalók között ott vannak a dolgozó értelmiségiek is, hiszen nekik is éppen úgy szív­ügyük a szocialista haza felépítése, az ötéves terv megvalósítása, mint a többi dolgozóknak. A hő­sies erőfeszítésekben példát mu­tató munkásosztály nyomában fel. sorakozik a becsületei értelmiségi dolgozók mindegyike. Dr. Moskovits Károly elvtárs, az OTI kerületi pénztárának főorvosa így nyilatkozik ebben a kérdés­ben: — Népi demokráciánk szocializ­musépítése minden dolgozónak, a néphez hű értelmiségnek is szív­ügye. A 3 éves terv eredményei mindenki előtt világosan mutatják hazánk újjáépítését, azoknak a romoknak az eltakarítását, amelye- két a fasiszta vandalizmus oko. zott. Az egészségügy vonalán is mindenütt fejlődést látunk. Kór­házainkat újjáépítettük, az OTI vonalán számos új rendelőintézet létesült. A nyíregyházi központi rendelőintézet is kibővült, Máté­szalkán kezdetét vette az új ren­delőintézet felépítése, — Az ötéves terv pedig soha nem látott és eddig el sem képzelt fejlődést jelent. Annyit építünk öt esztendő alatt, mint régen 50 év alatt. Az OTI dolgozói, orvos. egészségügyiek, valamint a tisztvi­selők nagy lelkesedéssel és áldo­zatkészséggel vettek részt éppen ezért az Ötéves Tervkölcsön jegy­zésében. — Népi demokráciánk bizto. sítja a tanulás, a kutatás, a tudo­mányos munka teljes szabadságát és ez a szabadság döntően kü­lönbözik abban is a kapitalista rendszer „szabadságától”, hogy ■mindezek számára biztosítja az anyagi alapot is. Hogy orvosaink kutató munkával foglalkozhassa­nak, számukra tudományos pót. díjjal biztosítja népi demokrá­ciánk a gondtalan megélhetést. Az új kutató intézetek felállítása pe­dig azt a célt szolgálja, hogy minden vonalon előbbre tudjuk vinni a tudományt. — Mindezek és még hozzá a2 ötéves tervben létesítendő 5000 új kórházi ágy (Nyíregyházán az új tüdőkórház} a népbiztosítás szé­leskörű kifejlesztése olyan lehető­séget biztosít az orvosok számá­ra, amilyenről régen szó sem le­hetett. —• Érthető tehát az a lelkese­dés, amellyel orvosaink is részt vesznek az ötéves Tervkölcsön Nyíregyházán, az OTI kerületi pénztárában állandó volt a zsúfolt, ság, a kezelésre szoruló betegek ellátása nehézségekbe ütközött. Ezen az állapoton segített nép! demokráciánk, mikor a hároméves tervben majdnem félmillió forintot irányzott elő az OTI nyíregyházi székhazának kibővítésére. Az eme­leten hét új helyiség kapott helyet mellékhelyiségekkel, s mindez meg­könnyíti a rendelést és a betegek szakszerű, gondos kezelését. A szóm. A mai napon szerte a világon har­cos tüntetéeket rendeznek a béke­szerető népek az imperialista háMo. rús uszítok ellen és ma az egész vi­lág egy emberként kiáltja a liábo­szédos épületben új gyermekrendelő épült, négy modernül berendezett szobával, külön osztállyal a fertőző betegek részére. Az OTI kerületi pénztárának ki­bővítése lehetőséget adott arra, hogy most már minden szakrende­lésnek külön modern rendelő állr jón rendelkezésére. A rendelések ide­jét is felemélték és ezáltal a mintegy 150.000-re tehető OTI tag kezelését zavartalanul tudják biztosítani. rúra spekulálók fülébe: Megvédjük a békét! A békéért harcolók sorában ott haladnak a magyar dolgozók is, akik ma minden városban, község­ben kifejezésre juttatják harcos el­szántságukat a békés építő munka védelmében ég ezt az elszántságot fejezi ki az a hatalmas lelkesedés is, amel'yel ötéves Tervkölcsönt jegyeznek a dolgozók. A nyíregyházi fiatalok is méltó­képpen kiveszik részüket az október 2-t Nemzetközi Békenap sikeres meg­rendezéséből. Délelőtt 10 órától ha. talmas tüntető felvonulásokat ren­deznek a város több részében, táb­lákkal, lobogókkal vonulnak fel az ifjúmunkások, dolgozó parasztfiata­lok, diákok é« úttörők. Harcos ki­állásukkal hitet tesznek a béketábor mellett, melynek élén a felszabadító szovjet nép áll. — MA délelőtt 10 órakor a József Attila kultúrteremben (Korona nagy­terem) a Magyar-Szovjet Társaság zenekara hangversenyt ad. A köz­kedvelt vasárnap délelőtti kultúrelő- adásokon a belépet díjtalan. A Tájékoztató Iroda 15 hónappal ez. előtt megjelent határozata még csak azt közölhette a nemzetközi munkás- mozgalommal és az egész világgal, hogy Tifo és társai letértek a marxi-lenini útról. Jugoszlávia mai vezeteinck magatartása; a kommu­nistaüldözés, a terrorista eszközök alkalmazása, az ország eladása, ide­gen tőke gyámsága alá helyezése mind egy-egy jele volt annak, hogy Jugoszlávia átállt az imperialisták táborába. Tito és kommunistaellenes környezete egyre érthetőbben foly­tatta aknamunkáját a Szovjetunó és a népi demokráciák ellen: szovjet állampolgárokat tartóztatott le és tartott fogva jogtalanul, határinci­denseket provokált népi demokrati­kus szomszédai ellen rövid úton gyar­matosítani akarta Albániát. A Szovjetunió akkori . jegyzéké­ben leszegezte, hogy nem szövetsé­gesének, de ellenségének tartja a mai jugoszláv kormányt. Azóta a Rajk-per tárgyalása nap­világra hozta Titóék árulásának min­den részletét, a maga meztelenségé­ben mutatta be, hogyan vált már a második világháború idején is a szabadságharc árulójává, az imperia­lizmus hű kiszolgálójává a mai jugo­szláv államvezetés. A Magyarorszá­gon leleplezett összeesküvés részt­vevőinek pere napnál világosabban bebizonyította, hogy a kommunistá­kat legyilkoló, a jugoszláv dolgozó népet üldöző, a szocializmust és an­nak megvalósítóját: a Szovjetuniót gyűlölő nacionalista-soviniszta Tito- klikk a Szovjetunió, a népi demo­kráciák népeinek szabadsága, füg­getlensége ellen tört, ki akart ben. nünket is szolgáltatni dolláradó gaz­dájának, az amerikai imperializmus­nak. Lehet barátja a Szovjetuniónak, a népi demokráciáknak az a vezető csoport, amely a börtönök ezreit rendezi be az igazi hazafiak számá­ra? Tarthat-e számot barátságunk­ra, amikor dolgozó népünket akarta rabságba taszítani, legjobb vezetőin­ket legyilkolni? Lehet-e a barátunk az, aki a fasizmust akarta meghono­sítani a szocializmus felé haladó népi demokrácia helyett? Érdemel mást, mint megvetést, gyűlöletet, utálatot az, aki a szabadságharc első napjától fékezte annak nagy szerű lendületét? Aki saját orszá­gában már megvalósította az uj­fasizmust, gyalázza a nemzetközt munkásmozgalom nagy vezetőit, nem engedi olvasni a Bolsevik Párt lap. j»t? Érdemel-e kíméletet az a klikk, amely — bár „kommunistának“ no. vezi magát — lapjában éppolyan hangnemben ír a Rajk-ügyről, mint a newyorki imperialisták? Minden haladó nép őszinte véle. menyét fejezte ki a Szovjetunió mi­napi jegyzéke, amely bejelentette az áruló Tito klikknek: A Rajk-perben feltárt tények bebizonyították, hogy a mostani jugoszláv kormány telje, sen függő helyzetben van a külföldi imperialista körökkel szemben, az imperialisták agresszív politikájának eszköze. „Mindezek a tények arról tanúskodnak, hogy a jelenlegi jugo. szláv kormány durván sárbatiport* és ronggyátépte a Szovjetunió és Jugoszlávia között megkötött barát, sági, kölcsönös segélynyújtási és há­ború utáni együttműködési szerzet- dóst ... A Szovjetunió mától kezdve felmentve érzi magát az említett szerződésből kifolyó kötelezettségek alól.“ A magyar kormány tegnap hasonló tartalmú jegyzéket hozott nyilvánosságra. Tito és gaz bandája nem szövetsé­gesünk. Legádázabb ellenségünkkel nem lehet barátsági szerződésünk. Ellenben -— amint ezt félreérthetet, lenül leszögezi mind a szovjet, mind a magyar jegyzék, mind pedig Rá­kosi Mátyás elvtárs pénteki beszé. de — továbbra is szövetségesünk marad a jugoszláv nép. Ez a nép, amely sokat szenvedett, vérzett sza­badságáért, eddig nem tudhatta, hogy árulók kezében van. Nem is­merhette fel — Titóék ahogy bírták, leplezték és még ma is lepleznék —, hogy hiábavaló volt a véráldozat, ma ugyanaz a helyzet, mint a fa­siszta Pál régensherceg idejében. A Rajk-banda felszámolásával nagy se gítséget nyújtottunk Jugoszlávia n®- peinek. Segítettünk, hogy felismer­jék vezetőik igazi arcát, hogy fel­ismerjék : „a jugoszláv nép nyakán most azok ülnek, akik mint hiénák és dögkeselyűk táplálkoztak és táp­lálkoznak a szabadságharcosok, a dolgozó nép véréből és húsából“. Mi továbbra is le fogjuk leplezni a dolgozó nép ellenségeit. A többi a jugoszláv nép dolga. El is végzi. Elsöpri az árulókat, kivívja — de most már végképp —i szabadságát, függetlenségét. A példa nyománs Újabb kölesönjegy zések a Kossuth-gi »mázliim neveiéi közt Ä nyíregyházi és szabolcsmegyei dolgozók kimondlia- talan örömmel hallgatták pénteken este 7 órakor Rá­kosi elvtárs beszédét. Ez a beszéd & mi erőnkről, a Szov­jetunió vezette béketábor erejéről és újabb megerősö­déséről számolt be. Feszült csend: támadt a rádióknál, amikor Pártunk vezére az ötéves Tervkölcsön jegyzé­sének állását ismertette és kipirult arcú emberek tapsol­tak önkéntelenül & budapeä ti aktívával együtt, amikor Rákosi elvtárs bejelentette, hogy az ország dolgozói ed­dig már 506.045.000 forintot jegyeztek. Uj lendületet adott ez a bejelentés a szabolcsmegyei kölcsönjegyzésnek. A Kosisuth-gimnázium ^ hét nevelője és kiélt altisztje az első napon 2550 forintért jegyzett köl­csönt. A rádió meghallgatásakor még jobban felismerték a kölcsön jegyzésének jelentőségét, látták azt, hogy ^ az üzemek, földek, hivatalokdolgozói micsoda páratlan egységgel és lelkesedéssel állanák államunk kérése mellé. A jó példa nyomán a bét nevelő és két altiszt elhatároz­ta, hogy újiaibb kölcsönt jegyek. Elhatározásukat tett követte. Újabb 2000 forintos jegyzést csináltak. Mécrehetl ügetés ce Jövőért •.. Szatmári parasztleány írja: Kedves Magyar Nép! Gsüitörtökön kezdődőt t az ünnep nálunk. Mert ünnep volt az ötéves Tervkölcsön jegyzésének első napja és utána a többi, amelyeken egy .akarattal mozdult meg a nép és memlt lelkes csopor­tokban a jegyzőhelyekhez. Akár május tizenötödikén, amikor a Népfrontra adva szava,zatunkat a békés építő munkára, a jólétre 'szavaz­tunk. Most is .a békés építő munkát, az ötéves tervet se­gítjük előre. Nálunk a föld­hivatalnál 10.900 forint Terv­kölcsönt jegyeztünk, én ma­gam négyheti . fizetésemet, négyszáz forintot ajánlottam fel. Azért, hogy a nép szabad­boldog életével együtt még boldogabb legyen az én éle­tem is. Cseh Gyula eaaKolci kulák földjein gürcölték össze apámék a napi száraz ke­nyérre is alig jutó nyomorú­ságos keresetet. Ott dolgoz­tam én is már 12 éves ko­romtól a bér feléért. Semmi, senki volt a cseléd, az asz- szony, a leány még annyi se. — Nyomorúságunk helyébe szabad, emberi életet hozott a felszabadulás, a dicső Vö­rös Hadsereg, egyre jobb életlehetőségeket hozott a hároméves terv. öt hold föl­det kaptunk, én iskolába iratkoztam, négy középisko­lát végeztem el. A bátyám megi4merkedeltt a gépekkel,, tanult ő is, A csahold gépál­lomás vezetője lett. Én most ■a földhivatalnál dolgozom. Sokat kaptunk a demokráciá­tól és most adunk is. Adunk hogy újabb gépek legyenek ® csahold gépállomáson, hogy egyre több magamhoz ha­sonló palüaszt.fiatal végezzen középliskcé'áit az új iskolák­ban, hogy a terv alkotásai­val gazdagodjon, erősödjön a mi hazánk! 1949. szeptember 30. Vince Magda Mátészalka 1 iffrsifStáii fiatalok hatatans béketüntetése

Next

/
Oldalképek
Tartalom