Nyírségi Magyar Nép, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)
1949-09-27 / 224. szám
KEDD, 1949. SZEPTEMBER 27. NYÍRSÉGI magyár nép 3. oldal Hatvan szabelesmegyei termelőszövetkezet indított versenyt az őszi terv végrehajtására Megtartották első értekezletüket a termelőszövetkezetek A tavalyi húsz csoporttal szemben az idén ősszel már hatvan »termelőszövetkezeti osopoirt földjén kezdődik meg az őszi munkia Szabolcsvár- megyébcn. Ennek a hatvan csoportnak immár több, mint 8000 'tiaigja van. Szabolcs termelőszövetkezeti mozgalma egy esztendő alatt nemcsak számbelileg, de területileg is megerősödött. Ezek a termelőszövetkezetek mia már komoly tényezőkén1! jelentkeznek mezőgazdasági tervünk teljesítésében és végre- hafttáeftban, éppen ezért jelentős az az értekezlet, amelyre elsőizben ültek ösz- sze a vármegye termelőszövetkezeti csoportjainak vezetteti Vasárnap a mezőgazdasági igazgatóságon. Példamutató munkát Bodogán János elvtárs, Pártiunk megyebizottságának termelési felelőse volt az értekezlet előadója. Bevezetőül megállapította, hogy Szabolcs termelöszövetkezefíü mozgalma az elmúlt évben megerősödött, ami Pártunk paraszt- politikájának helyességét bizonyítja. — Valamennyi csoport minden tagja úttörője a nagyüzemi gazdálkodásnak. Szabolcs dolgozó parasztsága figyeli a csoportok munkáját •és élétét, ezért ez a munka •és a csoportok dolgozóinak ‘egyéni élete legyen néldaadő. A politikai munka fontossága A továbbiakban a szabolcsi termelőszövetkezetek szakszerű gazdálkodásáról beszélt Bodogán elvtárs, majd -n gazdasági munka mellett a politikai munka fontosságára 'hívta fel a figyelmet. Han- igozta|tt&, hogy a1 versenymunkai, az újí'tómozgalom mind 'hozzájárul iijabb eredmények kivívásához és az eddig elért eredmények rögzítéséhez. Ne hanyagoljuk el a politikád munkát — mondotta Bodogán elvtárs — mert ez a béresostorhoz vezet, mint ahogy azt Rajkék akarták. A munkásoszttállyjali szövetségben fokozzák az osztály- harcot a termelőszövetkezetek, mert az ország, a nép ellenségei nem alusznak. A Rajk-per bebizonyította, hogy az összeesküvők leghűségesebb belföldi szövetségesei a kulákok voltak. Ez komoly tanulság legyen minden termelőszövetkezet számára. A hozzászólásokból kitűnt, hogy termelőszövetkezeteink dolgozói tisztában vannak a feladatokkal és tudatában vannak munkájuk fontosságának. A hozzászólások után Bán György elvtárs, a mezőgazdar- sági igazgatóság termelőszövetkezeti osztályának vezetője ismertette a csoportok .szakemberekkel való ellátásának tervét és módját, majd Pál Sándor, a nyírbogáti termelőszövetkezet tagja emelkedett szólásra és a jelenlevők nagy tapsa és helyeslése közben ismertette a nyírbogáti csoport versenykihívását. A verseny feltételei A nyírbogátiak versenyre hívják valamennyi szabolcsi íermejíőszövetkezetet. Vállalják, hogy minden vetőmagot szelektálnak és csáváznak és csak vetóigéppel vetnek. A talajt jól előkészítik. A rozsot október 3-ra, a búzát október 10-re elvetik. Minden hold földre 100 kiló pétisót szórnak. A burgonyát október 3-ig Vasárnap délelőtt közös, összevont értekezletre ült össze a nyíregyházi Hangya olajütö üzemi bizottsága és a Termény Áruraktár üzemi bizottsága. Az értekezleten megállapodtak abban, hogy a két üzemi bizottság • versenyre lép egymással és még ezen a napon ki is dolgozták versenytervüket, amely mozgalmi, szervezési és szovjet zeneszerző, 1900 szeptembejr 26-án született. Sosztakovies a mai szovjet zene egyik legkiválóbb képviselője. Művészete a szovjet valóság felé irányul, habár Vasárnap délután bensőséges ünnepség keretében adta át ,a működési engedélyt a második tiszadadai termelőszövetkezeti csoportnak ifj. Bán György elvtárs, a mező- gazdasági igazgatóság termelőszövetkezeti osztályának vezetője. Az ünnepségen az új csoport, a „Villám“ termelőszövetkezeti csoport tagjain kívül részt vettek a tiszadadai „József Attila“ termelőszövetkezet tagjai is. A meghívott vendégek közit, élükön az MDP járási titkárságának kiküldötteivel ott voltak a Défosz, a községi A háború befejezése óta a bjeilorussz községekben kb. 4000 lakóházat építettek fel. Több, mint 10 ezer községet, melyet annak idején a fasisztái megszáíjlók .leromboltak, teljesen újjáépítettek. Az állam hatalmas segítséget nyújtott azoknak a kolhoz- parasztoknak, akik a hitlerista megszállók által nagy károkat szenvedtek. Az állam Uránia filmszínház Szeptember 22—28 Az új cseh filmgyártás ■agyszerű alkotása HOLNAP FELÉ kiszedik. A vetőmagot ugyan akkorra kiválogatják és elvermelik. A kukoricát október 10-re letörik, szárát levágják és október 17-re be is takarítják. A napraforgót október 15ig letörik, szárát október 25- re betakarítják. Az őszi mélyszántást november 1-re elvégzik. Termelőszövetkezeteink értekezlete új erőt és lendületet ad Szabolcs őszi terve sltermelési részből áll. A termelési rész súlypontját az egyéni versenyek szervezése alkotja. Ugyancsak ezen az értekezleten jelentette be a Hangya olajütő üzemi bizottsága, hogy Csatár Miklós gépész egyéni versenyre hívja ki Fedor János terményrak. tári gépészt. A versenyszerződést rövidesen meg is kötik. gos bírálat érte a múltban. Egyik legújabb műve az „Ifjú Gárda“ című film kísérőzenéje volt. elől áróság, az Eposz egyenruhás képviselői is. Az Eposzinak az ,engedélyokJr(alt átadása során nívós kultúrműsort adtak elő. K második tiszadadai termelőszövetkezet tagjai örömmel vették át csoportjuk működési engedélyét. Az őszi munkákat már mint a nagyüzemi gazdálkodás építőd és úttörői végzik, a jövőévi betakarítás során pedig már az ő eredményeik is szerepelnek, ők maguk pedig lazok közt lesznek, .akiket felemelt, anyagilag erőssé tett a termelőszövetkezeti gazdálkodás. telt bocsátott rendelkezésükre, rengeteg építőanyagot, többek között 15 millió köbméter faanyagot juttatott nekik. A volt katonák és partizánok családjaik részére államköltségen 2000 házat építettek. A községek most már az építészek legújabb tervei alapján épültek. A községekben stadionok, sportterek, parkok és terek létesülnek. Apolló filmszínház Szeptember 27—28 Világsikerű mesefilm CSODAPARIPA keres végrehajtásának. a Hangya Olajiiti! Ü3 versenyre hívta hí a Terményraktári ÜB-1 D. D. SOSZTAKOVICS formalista elhajlás miatt joMegkapta működési engedélyét a második tiszadadai termelőszövetkezet Bjelorusszia újjáépült tcbb, mint 2 millió rubel hiSsStt Népnevelő munka javítja a munkafegyelmet, a munka termelékenységét a gyárépítési NV nyíregyházi telepén Merészen tör ég felé a messze környék egyik legmodernebb épülő üzeme : a nyíregyházi dohányfermentáló. Száz és száz munkáskéz formálja, alakítja a hatalmas épülettömböt és munkájuk nyomán szemmel látató gyorsasággal épül a három- és ötéves terv ajándéka, műn. kások százainak munkahelye, országunk iparosodásának, technikánk fejlődésének szabolcsi bizonysága. Messziről csak kőművesállványok látszanak, csak a betonkeverőgépek döngése, kalapácsok kopogása hallik, közelebbről már munkásokat látni: kőműveseket, állványozókat, vasbetonszerelőket, ácsokat, asztalosokat Ha azonban egészen közelről megnéz, zűk, észrevehetjük, hogy az előbbié ken kivül más is segít az építésben. fi népnevelő észreveszi a hibát Ha az üzemi pártszervezet négy-1 ven népnevelője munka közben néhány szót vált a mukásokkal, nem kell azt hinni, hogy haszontalansa- gokról beszélgetnek. Ha Kizér elv. társ végigmegy reggel az üzemen a brigádnaplókkal és megnézi hogyan dolgoznak a kőmüvesbrigádok, ne higgyük, hogy feltartja őket munká. jakban. Nagyon komoly dolgokat intéz el a népnevelő egyszerű szavakkal. Észreveszi a hibát és nem hagyja kijavítatlanul. Megáll Orosz szaktárs előtt. Megcsóválja a fejét: — Lemaradtunk, Orosz szaktárs! — Igen, egy kicsit. .. — Nem is olyan kicsit. Mások három köbmétert is felraknak egy váltás alatt, a maga teljesítménye pedig legutóbb alig volt több, mint egy köbméter. Ami igaz, az igaz, Gyorsabban kellene dolgozni Orosz szakinak. —' Látja, a héten maga kevesebbet termelt. Ez meglátszik a brigád teljesítményén is: csak 101 százalék! Ezzel aztán kevesebbet termelt az üzemünk is, hosszabb idő alatt teljesítjük tervünket. Példaként emlitl a népnevelő a Kállai-brigádot, amely, ben megszilárdult a munkafegyelem, amely takarékoskodik az anyaggal (felszedi a lehullott drága maltert) is úgy javított munkamódszerén, hogy az elmúlt héten már 140 sza. zalékra emelte teljesítményét. Kállai szaktárs elmagyarázza, hogy bizony néhány hete még az 5 brigádjuk is csak 107 százalékra telje, sített. Hogyan lett ebből 140? Kizér szaktárs fáradhatatlanul, újból és újból elmondta, hogyan lobet termelékenyebb a munkájuk, el. mondta, milyen munkamódszerrel kell doigozniok és mégegyet elmondott : — Ha Rajkék terve sikerül, bizony nem gondolkozhatnánk já munkamódszerek kidolgozásán, de egyáltalán nem is építhetnénk. Úgy járna a mi három- és ötéves tervünk is, mint Jugoszláviáé, amelyet tönkretett Tito és bandája. A munkások, Pozsonyi, Nagy 1st. ván. meg a többiek erősen figyelnek. Rájönnek: Tito csakugyan tönkretette a jugoszláv ötéves tervet. Ott még mindig éheznek, nyomorognak a munkások, nem hogy emelkednék, de állandóan süllyed az életszínvona- luk. — Ebből aztán mi nem kérünk —■ mondták és megszületett a válasz a Rajk-bandának: — Hálával tartozunk Rákosi elvtársnak, hogy megvédte üzemünket, munkahelyünket és Ígérjük, hogy aa eddiginél sokkal jobban fogunk dolgozni. Megmutatjuk, hogy a magyar munkásosztály képes áldozató, kát hozni, ha az ő érdekeiről van szó. Azóta még inkább vigyáznak minden percre, hogy kihasználják munkaidejüket, vigyáznak minden hulladékra és 140 százalékra teljesítették a brigád tervét. A népnevelő munka — ha messzi, ről nem is látszik — segít a munká. ban. 10.000-es géppel növelik a nyíregyházi baromfikeltető kapacitását Igen nagy népszerűségnek örvend a háziasszonyok körében a Baromfikeltető Nemzeti Vállalat Nyíregyházán. Alig bújnak elő a szép, egészséges kiscsibék, a szabolcsi háziasszonyok azonnal lelvá- sáro/ják őket s ezért vált szükségessé a baromfikeltető kibővítése, Eddig egy 40.000-es kapacitású géppé/ do/goztak, ami azt jelentette, hogy egyszerre 40.000 kiscsibét tudott a gép kikölteni. Most a tervek szerint a két különböző helyen lévő telep egy épületbe költözik és a 40 ezres gép mel/é beállítanak egy másik 10 ezres gépet. Természetesen az ötéves terv folyamán további bővítési munkálatok folynak majd úgy, hogy 1954-ben a nyíregyházi baromfikeltető már 100 ezres kapacitással dolgozik. Hétfőn megjelent a Rajk és társai a bíróság előtt című „Kék könyv“, amely tartalmazza az összeesküvő kémbanda tár. gyalásanak anyagát a vádirattól az ítéletig, a leleplezett nyugati imperialisták és Tito zsoldjában álló népellenes gonosztevők aljas összeesküvését, amellyel a Magyar Népköztársaságot, a dolgozó nép államát akarták elpusztítani. Mindenki olvassa el. Ára 5 __forint. SZIKRA KIADÁS. Kapható minden könyvesboltban, Ibusz-pavillonokban, újságárusoknál, MDP pártszervezeteknél és a Szikra-lerakatoknál.