Nyírségi Magyar Nép, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-18 / 191. szám

4. oldal NYÍRSÉGI magyar NKP Csütörtök. 1949. augusztus 18. HÍREK — Ügyeletes gyógyszertári szolga- j lat Nyíregyházán. Ügyeletes szolga­latot tart augusztus 13-tól 20-ig Angyal-gyógyszertár (Széchenyi-utcaj. Vaskereszt-gvógyszertár (Szent Ist- ■ván-utca). — KÉT UJ SZINKRONFILMET láthatunk hamarosan. Magyar hanggal látták el a „Döntő for. dulat” című szovjet filmet és megkezdték a „Titkos küldetés” című szovjet filmalkotás szinkro­nizálását is. Az előbbi a hős szov­jet katonákat az utóbbi az impe­rialisták nemzetközi ügynökei­nek mesterkedését mutatja be. _ NÉMETH JÓZSEF nyíregy­házi, János-bokori tejgyűjtő, aki. nek 20 sertése, szőlője, gyümöl­csöse és fűszerüzlete ván, már 32 hónapja nem fizette .ki 15 éves gazdasági alkalmazottjának já­randóságát. A Défosz erélyes közbelépésére 4720 forint megfi­zetésére kötelezték, — 212 ÁLLAMOSÍTOTT gyógy­szertár működik az ország terü­letén — jelenti a népjóléti mi­nisztérium. _ A NYÍREGYHÁZI közgaz­dasági gimnázium III. osztályában és a -női kereskedelmi szakiskola II. osztályában augusztus 27-én, a gimnázium I—II. osztályában és a szakiskola I. osztályában pedig augusztus 29-én délelőtt 9-től 2.ig lesznek a javító vizsgák. Beirat­kozni augusztus 30—31-én lehet — 40 KERESZT zabot hagyott tönkremenni, megrothadni Lovas Kovács István halmosbokori ku- Iák. Lovas Kovács István ellen megindították az eljárást. _ SZIVENSZURTA AZ ÖKÖR Kirinó Lászlóné horgonyi lakost. Az asszony belehalt az ökör dö­fésébe.-— A LENGYEL építőiparban — ugyanúgy, mint nálunk — állan­dóan napirenden van az önkölt­ségcsökkentés és a munka észsze. rűsítése. Legújabban film készült a helyes munkamenetről, amelyet az építőipar dolgozóinak mutat­nak be. — BOROTVÁVAL ÁTMETSZET­TE felesége nyakát Kőszegi Ist­ván kalocsai lakos. A hitvesgyil­kosság után Kőszegi István saját magával is végzett, felakasztotta magát. — 53.000 TÉGLÁT rak le 8 óra alatt Maximenko sztahanovista építőmunkás brigád. Maximenko újításai már eddig is sokmillió munkaóramegtakarítást jelentet­tek a szovjet építőiparban. Mos­tani újításával 8.000 téglával múlja felül tavalyi teljesítményét. — ORSZÁGOS ÚJÍTÓ KON­GRESSZUS ül össze szeptember 24-én Budapesten. Országunk leg­jobb feltalálói és újítói jönnek össze, hogy gazdasági életünk ve. zetőivel és a magyar műszaki tu­dományok képviselőivel megha­tározzák újítómozgalmunk továb­bi fejlesztésének módszereit. Uránia filmszínház Apolló filmszínház Aug. 18—24 Augusztus 18—24 A haladószeüemü filmgyártás Az intervenciós háborúk nehéz uj alkotása korszakában játszik nagy szerepet a KRISZTINA Győzhetetlen HADNAGY j brigád Rádióműsor Csütörtök, augusztus 18, Kossuth rádió. 6.30: Üdvözöl- jük a világ ifjúságát. Hangleme­zek. 7.00: Hírek. 7.20: Hangleme­zek. 7.45: A Komszomol szerepe a szocialista építésben. 8.00: Szív küldi szívnek szívesen. 11.30: Há­rom Schubert dal. 11.45: Csendőr, csizmák alatt, 12.00: Hírek. 12.10: A MINSz világifjúsági hírei. — 13.00: Asztali muzsika. 13.45: Hí­rek németül. 14,00: Hírek, 14,15: Gyermekrádió. 14-50: Gyermek, dalok. 15.00: Női szemmel... 15:30: Zongora. 16.00: Rádióiskola. 16,40: A Szovjetunió, a béke és a demo­krácia támasza. III. 17.00: Hírek, Világifjúsági híradó. 17.30: Orosz dalok. 17.40: Szovjet napok — szovjet emberek. 17.50: Hírek oroszul, szerbül. 18.15: FyB hír­adó. 18.35: Hanglemezek. 18.45: Egy nap az üdülőben. Bohózat. — 20-00: Hírek magyarul, németül, szerbül. 20.55: Fesztivál műsor. -— 21.15: FVB híradó. 22.00: Hírek. 22.15: Megvédjük a békét. 23.10: A Magyar Rádió a világ ifjúságá­hoz. 24.00: Hírek. Petőfi rádió. 5.50: A VIT mat műsora. 7.00: Hanglemezek. 7.20:, Tetőtől-talpig. 7.30: Orosz szóra­koztató zene. 8.00: Lapszemle. — 8.10: Zenekari muzsika. 9.00: Könnyű zene. 10.00: Hírek. 10.15: Zongoraművek. 10.50: Rádióisko­la. 14.30: Magyar nóták. 15.20: Herrer Pál tánczenekara játszik. 16.00: Szív küldi szívnek szíve, sen. 16.30: Lengyelország szól Magyarországhoz. 17.00: A Rádió tánczenekara játszik. 18.00: Fa­lurádió. 18.10: Fesztivál zenei műsor. 18.30: Fesztivál műsor. — 19.00: Harc a csehszlovák egy­ségért. 19.15: Operaközvetítés Fi­renzéből. Közben 20.20: Világif­júsági híradó. 21.10: Világifjúsági hírek. 22.15: Szív küldi... Élmunkáskitünfetésr© javasolják a munkások Jakük kérte! A nyíregyházi villanytelep a napokban tartotta meg üzemi értekezletét, amelyen a munkások egyhangú lelke­sedéssel javasolták élmunkás kitüntetésre Jakab Meny­hért elvtársat, aki a termelésben elért kimagasló ered­ményén túl, tevékeny részt vesz a villanytelep kultúr- gárdájának munkájában is. . f A Jakab Menyhért elvtárs kitüntetéséről szóló javas­latot a Szaktanács elé terjesztették. 5264—41.1/1949. III/3. B. M. Köz/emény. A belügyminiszter a népjóléti miniszterrel egyetértésben az 1949:X. te. 7. §-a alapján a Nyír­egyházi Temetkezési Községi Vál­lalat alakítását elrendelte. A községi vállalat cége: Nyír­egyházi Temetkezési Községi Vállalat. Székhelye; Nyíregyháza. Tárgya: Temetkezési tenniva­lók ellátása és köztemetők ke­zelése. Tartama: Határozatlan idő. A községi vállalat felett a fel. ügyeletet a belügyminiszter gya. korolja. Az 1949:X. te. alkalmazá- sa szempontjából a vállalat tár­gya szerint illetékes miniszter a népjóléti miniszter. Budapest, 1949. augusztus 10- Belügyminisztertől. NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP POLITIKAI NAPILAP feleifi« «nrkouifi: VAJDA MÁRTON Fale!«« kiadó. FARKAS PÁL Szerke*zifi«és Síyiiegybázo. Voy Adóm-ubw S. Teleioa 224. Kiadóhivatal DeihlefMjríca í Telsfon 33. Csekkszámla! 4.397 Sósta kit. nycradavfillalat, Nyiraoykdzs V«y Adási-utca 5. Telefon 223, feletds vezetői Bernéth László. 5264—41/4—1949. III/3. B. M. Köz/emény. A belügyminiszter a földmíve- lésügyi miniszterrel egyetértésben Nyíregyháza megyei város kép­viselőtestületének előterjesztésé, re elrendelte, hogy a város Nyír­egyházai Kenyérgyár Községi Vál­lalat elnevezésű vállalatot alakít­son az 1949:V. te. rendelkezései­nek megfelelően. A községi vállalat cége: Nyír­egyházai Kenyérgyár Községi Vál­lalat. A községi vállalat székhelye: Nyíregyháza. A községi vállalat tárgya: A sütőipar gyárszerű gyakorlása, a sütőipar körébe tartozó minden­nemű ipari és kereskedelmi te­vékenység. A községi vállalat tartama: Ha­tározatlan idő. A vállalat felett a felügyeletet a belügyminiszter gyakorolja. Az 1949:X. te. alkalmazása szempontjából a vállalat tárgya szerint illetékes miniszter a föld- mívelésügyi miniszter, aki jogkö­rét aa Országos Közellátási Hi­vatal útján gyakorolja. Belügyminisztertől. HIRDESSEN A MAGYAR NÉPBEN SPÖRf ) Nyvse—Bsskrt Előre HIRDETMÉNY Felhívom mindazokat, akik s budapesti népbíróság által vagyon elkobzásra ítélt Pintér József nyír­egyházi (Dankó-bokor 6.) lakos va­gyonát birtokolják, vagy használják, vagy akiknek nevezettel szemben tartozásaik vannak, hogy ezt a kö­rülményt hivatalomnak (Városháza emeleti 17. szoba) nyolc nap alatt, a törvényes következmények terhe alatt, jelentsék he. Nyíregyháza, 1949 augusztus 15. Dr. Gaál Sándor sk. polg. h HIRDETMÉNY Értesítem a házhelyhez jutottakat, hogy a pénzügyiniszter most meg jelent 250.700—1949.—167. Ha. P. M. számú rendeletével a házhelyen­ként fizetendő műszaki költséget 80 forintban állapította meg, mely összeg az igényjogosultság megálla­pításától számított 30 napon belü! fizetendő. A házhelyhez jutottak ezenkívül előleg címén megyei városokban és községekben évenként 100 forintot kötelesek fizetni. A folyó évre az elő­leg kétszerese fizetendő. Az előleget az adóhivatal veti ki. a műszaki költséget pedig az adó hivatal által kiállított csekken, a postahivatalnál kell befizetni. Nyíregyház^, 1949 augusztus 13. Dr. Gaál Sándor sk. polg. h. A Nyári Kupa utolsó előt­ti fordulója (a negyedik for­duló) alkalmával az Nyvse ismét otthonában mérkőzik, ellenfele szombaton a Bszkrt Előre lesz. A két együttes utolsó egymáselleni mérkő­zése 1949. tavaszán volt és kkor ,a Sport utcán leját­szott mérkőzésen a hazai vasutasok 2:1 arányú vere­séget szenvedtek. Igaz. hogy a két pont megszerzéséért keményen megkűzdött az Előre és túlságosan nagy győzelmi kilátásokkal nem tekint az újabb összecsapás elé sem. Az Előre az elmúlt bajnokin megszerezve a bajnokságot, bejutott az NB I-be s jelen­leg a legjobbak között foglal helyet. A csapat sikere a játékosok tudásának köszön­hető, gólképes csatársorral és meghízható szilárd védelem­mel rendelkezik az együttes. Nehéz feladat elé állítják a Nyári Kupa bajnokság élén álló Nyvse-t. A mérkőzést szombaton délután 5 órai kezdettel játszák a Bethlen- úti sporttelepén. Délután fél 4 órakor az. Nyvse kombinált csapata az NyKÁOSz csapa­tával mérkőzik. A válogató atlétikai verseny eredményei Vasárnap délután tartot­ták meg Debrecenben az Északkelet—Kelet magyaror- szág atlétikai versenyre a válogatót a MEFESz pálya ázott, nehéz talaján. Eredmények: Férfi 100 méteres síkfutásban első Bá­nyai 11.8 mp. 2. Bihon 11.8 mp. Bihon végig Bányai mel­lett futott, a célban csak né­hány centiméter előnnyel győzött Bányai a szorosan tapadó ifi vágtázó előtt. 400 méteres síkfutásban első Bányai 52.6 mp. Harma­dik Bihon 53.6 mp. Negyedik Dömötör, 54 mp. Bányai rögtön az élre állít és már az első 50 méternél megsze­rezte előnyét, amit végig megtartott. Minden atléta ki­futotta magát a ragadós pá­lyán. Minden eredmény Ja­vulhatott volna jobb talajon. Bihon iái 6-os, azaz a legkül­ső kört kapta s ez a szeren­csétlen sorsolás még hozzá­járult a rossz formában lévő Bihon harmadik helyezésé­hez. A középtávos Dömötör 54 másodperces ideje ará- nyítva a középtávfutók: las­súbb beidegzéséhez igen ki­váló. 5000 méteren első Ragány 17.05 mp. Bebizonyosodott, hogy a Ragány távja nem 10.000 méter hanem csak 5000. Ezen a távon állandó,, javuló formát mutat, a va* sárira,pi versenyét fölényes ;y őz elemmel nyerte. 400 méteres gátfutásban negyedik Bódis 68.5 mp. Bó- dis elaludt a táv első felé­ben és a hajrában már nem tudott feltörni. Magasugrás: Első Kocsis 165 cm, 2. Laczkó 155 cm., 3. Csernyi 155 cm. 4. Torma 145 cm. Kocsisnak három komoly kísérlete volt 170 em-en. Távolugrás: Második Ko­csis 5 méter 60 centiméter. Hármasugrás: Második Torma 11 méter 60 cm., 3. Kocsis 11 méter 37 cm. Rúdugrásban első Pálosi, 3 méter 30 centiméter. A nagy szélben Pálosi teljesít­ménye csökkent jelenlegi tu­dásához mérten. Súlylökésben: harmadik Laczkó, 10 méter 68 cm., Torma ötödik 9 méter 88 cm-mel. Gerely vetésben első: Tor­ma 41 méter 50 centiméter. 2. Pálosi 38 méter 63 centi­méter. Torma dobószámainak gyengesége a sáros talajú dobókör, illetve a dobó pá­lya ragadós talajának kö­szönhető. Kalapácsvetésben 3. Tor­ma 26 méter 38 cm. Disz­kosz vetésben: Első Laczkó 35 méter 70 centiméter. -I. Torma 29 méter 90 cm. 1500 méteren Dömötör az Nyvse legesélyesebb tagja nem indult, így >a szolnoki Nágyidai megszorítás nélkül nyerte el a válogatottságot. 2. Z. Kovács 4 perc 33 mp. Fikly Kálmán nem akar­ta kockáztatni újabb sérülé­sét a még érzékeny lábát kímélve távolmaradt a ver­senytől. 5262—1949. vght. sz. Pk. 8779—1949. sz. Árverési hirdetmény. Dr. Keresztes György ügyvéd által képviselt Terményforgalmi N. V. bej. cég javára 297 Ft 40 f. tőke és több követelés és járulé­kai erejéig az árverés elrendel­tetvén,, annak Gyulaházán leendő megtartására határidőül 1949. évi augusztus hó 19. napjának dél­utáni 3.45 órája tűzetik ki, ami­kor a bíróilag lefoglalt sertést, vetőgépet, talyigát s egyéb ingósá­gokat a legtöbbet Ígérőnek, de legalább a becsár kétharmad ré­széért, készpénzfizetés mellett e! fogom adni még akkor is, ha a bejelentő fél- a helyszínen nem jelenne meg, ha csak ellenkező kívánságot írásban nem nyilvá­nít. Kisvárda, 1949. évi július hó 12. Soós Kálmán bírósági végrehajtó KIS ÉS APRÓHIRDETÉSEK Bútorozott szoba ki­adó, Nyírfa u. 38. 2455 iiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiimiiiuiiiiiiiiiiimmmiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiiiiHmiiimmiiiiiiiiHiiiimiiiiimiiiiiiimiiiiiiii uiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinniiimiiiK Budapesti hölgyfodrásj új síjárással garanciával hajat fest és szőkít, daueroz, villannyal, é* anélkül HIDEG- DAUEREZ csak nálam MARIKA hölgyfodrász, Lenin-tér 1 (Nagykoron«) Kerékpár és motorgumík, alkatrészek legolcsóbban PJMLOTAY (miatt icresicdfinsi Zrínyi llans-s. I «ám Zöldséget, sárgarépát és hulló almát állandóan vásáréi Kisvárdai Föld- míves Szövetkezet. 2173 Debreceni 2 szobás, új, összkomfortos laká­somat elcserélném ha. sonló nyíregyházival. Cím; Kórház, Röntgen- osztály. 2154 Egy 350.es legújabb típusú DKV motorkerék­pár eladó. Kiss Ernő u. 15. szám. 2471 HIRDESSEN A MAGYAR NÉPBEN

Next

/
Oldalképek
Tartalom