Nyírségi Magyar Nép, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-17 / 190. szám

nagy számban kereste el Polgár dolgozó népe. Nyi- kon Gyula elnök üdvözölte megnyitó beszédében a ma­gyar dolgozó nép bölcs vezé­rét, Rákosi Mátyás elvtársat. Népköztársaságunk alkotmá­nyának előterjesztése alkal­mából. Ezután Bártfai Bertalan ügyvezető ismertette az Ál­Négy hónappal ezelőtt nyíl- lőtt meg ismét az átrende­zett, felfrissített városi könyvtár Nyíregyházán mint­egy hétezer darab könyvvel, amelyek teljes díjtalanul ál­lanak a dolgozók rendelke­zésére. A köny\vtárlátogatók száma örvendetesen gyarap­szik. Májusban, az első hó­napban csupán 96 olvasója volt, júniusban 460, július­ban 1017, most pedig augusz­tus első felében már több Határtalan lelkesedéssel készültek a szabolcsi fiata­lok a Világifjúsági Találko­zóra s ezelőtt egy héttel vá­lasztották meg azokat, akik érdemesek arra, hogy szerve­zeteiket képviselje a világ ifjúságának nagy harcos ün­nepén, béketüntetésén. Mint­egy ezer szabolcsi küldött utazik fel pénteken reggel Budapestre és a küldöttek egy szabolcsi díszezredet al­kotnak majd a felvonuláso­kon, gyűléseken. Élükön a legjobb ifjún ^dtások, >a nyír­bátori Bó" A'V küldöttel faladnak a dol­w<7 ürömmel vették .múlásul, hogy a rendelet értelmében az egyéni gazdál­kodást folytató dolgozó pa­rasztság is köthet szerződést az Állami Mezőgazdasági Gépüzemimelj .a földmüveszö- vetkezeten keresztül a gépi erővel végzendő talajműve­lésre, illetőleg fuvarozásra. A gyűlés résztvevői üdvö­zölték a Világifjúsági Talál­kozó küldötteit. tók számának gyarapodása elsősorban annak tudható be, hogy a könyvek között szép számmal találhatják meg a dolgozók, a szovjet szépiro­dalom remekeit, a legjobb szovjet írók és költők müve­it. Ugyancsak rendelkezésére állnak az olvasóknak a mar- xizmus-íeniriizmus elméleti müvei. A legnagyobb olva­sottságnak a szovjet irodalom örvend. Pénteken reggel indulnak Budapest felé és szerelvé­nyüket, a mozdonyt fül lobo­gózzák, virágokkal díszítik fel s úgy viszik a szabolcsi­ak harcos békeüdvözletét. Uránia Mozgó Mátészalka Aug. 17—18 Kelet egzotikus viliga Napkeleti szerelmesek sági Találkozóra. . ,uu.. és büszkeség számunkra, hogy hazánkban üdvözölhetjük a felszabadító Szovjetunió hős fiataljait. Csütörtökön délelőtt 11 óra 8 perckor érkezik Nyír­egyházára a Komszomol kül­döttség első csoportja. Újra zászló és virágdíszbe borul a város, a pályaudvar s a nyíregyházi fiatalok és fel­nőtt dolgozók újra tanujelét adják .a szovjet fiatalok irán­ti forró szeretetüknek. Egyre bővül a Szabad Nép Barátok Tábora a III. kerületben A nyíregyházi Sajt- és Vajtermeló Nemzeti Vállalat és az Állami Áru­ház pártszervezetének népnevelői nemrég szervezték meg a Szabad Nép együttes olvasását és megbeszé. lését. Az egyik helyen ebédidő alatt, a másik helyen reggel fél 8-tol 8-ig, tehát a munkaidő megkezdése előtt tartják a közös sajtómegbeszé­lést. A Szabad Nép Baráti Köre is most alakult több pártszervezetben. A 111. kerületben néhány hete kezdte meg munkáját. A hétről- hétre megismétlődő megbeszélések mutatják, mennyire ragaszkodnak mind a párttagok, mind a pártonkí- vüli dolgozók az ország legnívósabb, legtartalmasabb napilapjához, a Sza­bad Néphez. A III. kerületben egyre nő a Szabad Nép Barátok tábora- A Baráti Kör összejöveteleire min­dig többen látogatnak el és hozzá­szólásokkal gazdagítják a résztve­vőknek a sajtóból merített tapaszta. iatait. A Szabad Nép irányt mutat a dol­gozóknak mindennapi mukájukban, eligazítja őket a napi politikai ese­mények közt, ezért nő a Szabad Nép előfizetők, a Szabad Nép olva sók száma a tavaly októberi terjesz. tési kampány óta is. — Rakamaz elöljárósága érte­síti a közönséget, hogy a község­ben augusztus 22-én, hétfőn or­szágos kirakó vásár lesz. Vész- mentes helyről mindenféle állat felhajtható, A legnagyobb sikerük a szovjet könyveknek van mint 800. A könyvtárlátoga­Virágos szerelvényen utazik a szabolcsi diszezred Határtalan lelkesedéssel fogadták a nyíregyházi gozók a küldötteket, ifjúm unkások, dolgozó paraszti talok, diákok', úttörők, fel-nőttek egyaránt. Boldog kiü keséggel búcsúztak a tovább induló kínaiaktól, mongolt tói, koreaiaktól, akik több, mint hetven nemzet fiatal val együtt kiáltják ezekben a napokban Budapesten háborús uszítók felé: „Megvé djük a békét!“ ........................................................................................ Mégis itt vannak a gyarmati ifjak küldöttei A gyarmati küldöttek uta­zása hatalmas nehézségek­kel, életük kockáztatásával járt. Malájban és Indonéziá­ban a Vit delegátusainak el­lenséges területen kellett ät- haladniok. Ha a gyarmatosí­tók kezei közé kerülnek, bc- börtönzik és hidegvérün le­gyilkolják őket. A közelmúlt­ban így gyilkolták meg Gu- napatit, a 300.000 tagot számláló összmaláji Szak- szervezeti Szövetség elnökét. Indonéziában 60 főiskolást villanyszékre ítéltek. Indiá­ból éppúgy mint sok más országból embertelen nehéz­ségekkel járt a kiküldöttek utazása. Nemcsak a rém séget kelle,tt megkéri hogy a gyilkos terror megmeneküljenek, de le iet-t küzdeni a nélkülözé tői, nyomorból származó hézségeket is; anyagi al. kellett találni az utazás 1 ségeinek fedezésére. A szocialista úton ha országok fiataljai segítsé re siettek ezeknek a f lóknak s most minden nt séggel megküzdve mégií vannak a gyarmati fiat küldöttei és a világ mi fiataljával együtt ők is áltják: Elég a szolgásé; Le aa elnyomókkal 1 Jóváhagyta a kormány a nyíregyházi kenyérgyár alapitásá Már beszámoltunk arról, hogy Nyíregyháza város képviselőtes­tülete elfogadta a Magyar Dolgo­zók Pártja várospolitikai bizott­ságának javaslatát községi ke. nyérgyár és községi szikvízgyár alapításáról. Most megérkezett a belügymi­nisztérium engedélye a kenyér­gyár létesítéséről. A nagyjelen­tőségű községi üzem arra lesz hi­vatva, hogy az egész várost egy­séges minőségű, jó kenyérrel lássa el, s így megszüntesse azokat a panaszokat, amelyek egyes hatósági kenyere ellen fel nek. A belügyminisztérium rei közti az üzem címét: Nyíri Kenyérgyár Községi Vállal A vállalat felett a feliig a belügyminiszter gyako 1949, évi X. törvénycikk zása szempontjából gya szerint illeték földművelésügyi jogkörét az Orszá Hivatal útján gyak

Next

/
Oldalképek
Tartalom