Nyírségi Magyar Nép, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-18 / 114. szám

SZERDA, 1949. MÁJUS 18. srmsíöl MAGYAR **P 5. eléai. 1 múltban hiába dolgoztunk — a hároméves terv felemelt bennünket Választások után Nagyszállástanyán t Ünnepnap volt vasárnap Nagyszállás-tanyán is, a báró úr hajdani Ibl'rodalmában. — Szabad emberek szavaztak ar­ra a‘programra amelyet négy év kemény, becsülete« munká­ja után líjalbib öt évre dolgo­zott. ki a nép élcsapata, a Párt. Nem őgyelegtefc most a tanya körül a rocesoló báró kákastollas zsandárai, most a nép szavazott. Soka nem volt ilyen a határunk Olyan a nagyszállása határ, mint az élet. A jő munka után megjött az eeő és úgy nő az élet, mint még eddig soha. — talán a föld is érzi már, hogy szabad; mintha, tudná, hogy szálad ‘emberek szabad földje lett és szívesebben adná a ke­nyeret Drofár Imrének, mint báró Molnár Viktornak, mint a ihenye bárónak., — Soha nem volt ilyen szép a határunk — mondja Ibolidog megelégedettséggel Kukoly Sándorné. Hiába hajtott ben­nünket a báró meg az ispán. — Mert hiába dolgoztunk, míg a bárónak gürcöltünk — szól a beszélgetésibe ieigy idős néni. Soha nem volt semmink. Me t magiunknak dolgozunk, termelési versenyben vagyunk, mert mlienk a föld termése. Nem volt Memaníuk — A felszabaduláskor bi­zony nem volt semmink — ve­szi át a szót ismét Kukolyné. Ma már másképp állunk, meg­van mindenünk, pedig azóta egy lányomat is férjhez ad­tam. — Gyarapítóit mindnyájun­kat a hároméves terv — mond­ja magyarázatképpen Dro­tár Imrei. Igaz, itt nem építet­tünk, nincsenek nagy alkotá­sok, de a mindennapi életün­kön meglátszik. — Meglátszik azon, hogy tudunk ruházkodni, mert mi­értünk állították munkáiba a gyárakat — magyarázza meg egy éppen odaérkező asz- szony. Várjuk az ötéves tervet — Most már vár juk az öt­éves tervet — mondják biza­kodva. Reménység, bizakodás Iák szik az arcukon ezeknek az .embereknek, amikor az ötéves tervről beszélgetnek. — A Népfrontra szavaz­tunk — mondják — mert, a földreform, meg a jólét, amit a Párttól kaptunk, felemelt bennnüket. Mi is a demokrá­ciát pártoljuk, mert hiszien éri tünk van, értünk dolgozik. Bízunk a Pártban — A Pártnak köszönhetjük, hegy idáig jutottunk — álla­pítja mag tömören Kukoly Sándor. A Párt még sohasem csapott be minket, ezért, sze­retjük és ezért Ibi zunk benne és ezért helyeseljük azt ,a, ter­vet, amit a jövőre kidolgozott. Nagyszálláson mindenki vi­dám és bizakodó. Szavazatuk­kal örömüknek adtak kifeje­zést az 'eddig elért eredmé­nyekért, szavazatukkal köszö­netét mondtak a Pártnak a földért, a jó! pénzért, a ezábad- ságért és ugyanakkor úi fel­adatokra készültek fel. Nem félnek azoktól a feladatoktól, amelyek az ötéves terv7 végre­hajtásával várnak rá juk, mert, mint egyikük mondta: — Szeretünk mi dolgozni, ez teremti a jó életet. 12 niiüíti fori«! Szatnár-Bereg egészség ügyi kerebázása az ötéves terv során forintot, egészségügyi Szatmár-Bereg, amilyet a felsza. badnlás előtti évtizedekben nemcsak gazdasági, kulturális, liánom szociá­lis, egészségügyi szempontból is el­hanyagoltak, az ötéves terv során nagyösszegű beruházásokkal kap egészségügyi berendezéseket és ín* tézményeket. Mint az Országos Tervhivatal közölte a vármegyével, az ötéves terv soriin 12 millió fo­rintot fordítanak a vármegye egész­ségére, szociális felemelésére. Or­vosi lakás és rendelő építésére 2,634.318 forintot, napközi otthon és óvoda, építésére 6,713 000 lórin, tot, Tbc-gondozó létesítésére 180.000 forintot, szülőotthon építésére 250 ezer forintot, kutak fúiására 1,010-000 forintot, fürdőkre ‘350.000 endelő építé­sére 40.000 forintot, bölcsödé fel állítására 135.000 forintot fordíta­nak, összesen 12,959.318 forint ös­szegben. Ebből a hatalmas Összegből töb­bek közt Tyúkodon oivoslakást. Csengerújfalun, Zajtán, Fehérgyar. maton, Tiszabecsen, Fábiánházán, Aporházán napközi otthonokat, Fe­hérgyarmaton orvoslakást és Tbe- gondozót, Hodászon, .'Nyírmeggyesen egészségházat és Csengeren, vala­mint Csengei^imán szülőotthont építenek és rendeznek be. Szatmár-Beieg egészségügye nagy­mértékben megjavul az “»téves terv' végére. Nagy sikere van Szatmár-Beregben a pesti kulturkocsinak Május első napjai óta jár Szatmár-Beregben községről • tkölztsíégre a budapesti SzIT kul- kujtjúrautója. Szatmár-Bereg vasútállomástól és várostól tá­voleső, színházzal, vagy mozi­val nem rendelkező községei­ben nagy szeretettel és érdek­lődéssel várják az ifjakat, akik kisfilmoket, nívós szín­műveket mutatnak, be, előadá­sokat rendeznek, zenét közve títenek. Nyírparasznya, Má rckpapi, Nyírcsászári, Hód ász és a többi szatmári község egy-egy állomása volt a hala­dó kultúra diadalútjának. Hét­főn este Mátészalkán, a Hősök kertiéiben rendeztek a kultúr­án tósok nagysikerű szabadtér: előadást. Szatmár is Jó asftt kapott Mint az ország többi ré­szében és Szabolcsban, Szak­marban is megeredt az eső és megöntözte a földet. Az el­múlt néhány napon több, mint 19 milliméter esőt ka­rmát a megye. Szatmáriban — hozzáértők becslése szerint — a tavalyi terméseredmény kétszeresét várják a jó májusi időjárás és dolgozó parasztságunk lel­kiismeretes, jó munkája ered­ményéképpen. Már készül a nyíregyházi parkok kerítése Már megírtuk, hogy a nyír­egyházi városszépítés ezévi tervében szerepei a Károlyi- tér és Szamuelli-tér parkjai­nak körülkerítése. Ismeretes, hoigy a két park bekerítési munkáit először a Széohienyi- út két oldalán kezdik meg és a parkokat harminc centiméter átmérőjű betonhasábokba ágyazott harminc centiméter maga'- vaskorláttal kerítik be. Értesüléseink szerint a Nyír­M! is isbftiaR {árnak, a városiaknak is lesz mi! iiarapni Nagy sikere van Panyolán a sertéstenyésztés; akciónak i'óiryoián, a töidművess>"övetkezet sertéstnyésztési felelőse, Koncz I-t- ▼ án nem várta meg, hogy helyéi»« menjenek a dolgozók és megkössék a tenyésztési és bízlalási szerződési, hanem esténként, a rímük a után személyesen kereste fel a község dolgozóit. Felvilágosító munkájának meg is lett az eredménye. Bövid alatt 25 kocára és 2§ hízóra kötöt­tek szerződést. — Mi is jobban járunk, a váró siaknak is lesz mit harapni — mon­dották a szerződéskötéskor Kiss Árpád és Varga István dolgozó pa­rasztok. Panyolához hasonlóan Szamost!- tárfalván is nagy érdeklődés nyilvá­nul meg az akció iránt. Arányiam kis lélekszámú község, mégis 13 ko­cára kötöttek már szerződést. Aj győrtelekieknek a leszerződött lőj koca után 1500 forintot már ki is* fizettek előlegképpen ségi É pí. tömünk ások Szövetke­zete nyíregyházi telepén már folynak a kerítésa]ap-beton- oiszlopoik elkészítésének mun­kálatai. Befe jezésük után meg­kezdik a kerítés felállítását a Károlyi- és Szamuelli-tereik Széchenyi utcai oldalán. — Esküvő. Eszenyi Györgyi, a nyíregyházi' Rozgonyi Pi­roska leánykollégium igazga­tója és Rátkai Zoltán posta- tisztviselő tegnap délután tar­tották esküvőjüket Nyíregy­házán. Pályázat kántsri állásra A 'búji ref. egyház pályázatot hirdet a kántori állásra való je­lentkezésre olyan oki. tanítók ré­szére, akik a búji ált. iskolához való áthelyezésre alkalmasak és hajlandók és ref. kántori képesí­téssel is bírnak. Jelentkezők e hó végéig adják be áthelyezési kérel­müket az áll. Tanfelügyelőséghez Nyíregyházára. Az eddigi külön kántori javadalom volt: 10 kát. hold íöld és 804 öl termő szőlő haszonélvezete, lakás gyümölcsös- kerttel és stóla. Búji ref. félkészt hivatal. 11 vidéki fiókok közűi a nyíregyházi állami áruház az első Nyíregyházán a Bethlen és Zrínyi Ilona utca sarkán uj Népbollt: nyílik meg. Nem­zetgazdaságunknak eme nagyrészt már társadalmosí- tett szektora hatalmas áru- raktárakkal, jóminőségii és olcsó árakkal szolgálja ki a dolgozókat nemzeti vállala­taiban, Népbol/tjaiban, Állami Áruházaiban. A t á rs a diai mo si te A kereske­delmi vállalatok dolgozói brigádokban dolgoznak, mun­kaversenyükkel szilárdítják meg munkafegyelmüket, csök­kentik vállalatuk (kiadásait — vigyázva a nép államának pénzére — termelési kritiká­jukkal segítik elő a tervszerű gazdálkodást, a vásárló dol­gozók Ízléseihez és szükségle­teihez mérve rendelnek árut a textilgyáriaktól és egyéb fogyasztási cikket gyártó üzemitől. Az Állami Áruháziak vidéki városokban lévő 28 fiókválla­lata közül a nyíregyházi fiók- áruház lett. az első a legutób­bi versenykiértékelés szerint. A vállalat Május elsején, a munka ünnepén kapta meg az élüzemjelvényt, amely most ott diszlik az Áruház homlokzatán. Az élüzemen belül az egyes osztályok is -versenyben áll­nak egymással, elősegítve a vásárló dolgozók még jobb, még megfelelőbb áruval való kiszolgálását, erősítve a mun­kafegyelmet és csökkentve a vállalat kiadósait. A verseny­ben álló osztályok közül a Kristóf István által vezeltett lakberendezési osztály nyerte 'el legutóbb az osztályok kö­zötti verseny vándortáblájá1. Második helyre a pamultosz- tály, harmadik helyre a cipő­éi konfekcióosztály került. A Divatáruosztály negyedik, a szövet és selyemosztály pedig ötödik lett az osztályok kö­zötti versenyben. Mint értesültünk, az Állami Áruházak nyíregyházi fiók- vállalata rövidesen háztartá­si osztállyal is bővül, ahol nagy választékban kaphatók majd háztarltáisi cikkek. Tegnap este mutatkozott be a debreceni színtársulat A nyíregyházi dolgozók nagy örömmel fogadták a debreceni Cső- konai Színház kitűnő színészgárchi- ját, akik tegnap este tartották meg bemutató előadásukat. Régi ismerő­seiket üdvözölték a nyíregyháziak, hiszen ez a színtársulat már har­madszor látogat el városunkba & valamennyi alkalommal jelentős mértekben hozzájárult Nyíregyháza kiiltúrélctének fellendítéséhez. Lloz zájárul sikeres szereplésükhöz az is, hogy most már rendbe)io20tt kukúi'. teremben játszhatnak, amelyet a Magyar Dolgozók Pártja kezdemé* nyezésére alakítottak át a Korona nagyterméből. A kedden este megtartott díszelő­adáson a „Király nevében4* című háromfelvonásos színműéit adták elő, s a nyíregyházi dolgozók újra meggyőződhettek arról, hogy a deb­receni színtársulat lelkes színjátszó gárdája nyíregyházi vendégjátéka alatt komoly szolgálatokat tesz a kultúra ügyének. Hat métert vágnak le a gőzfürdőből A hároméves 'terv utolsó esztendejében megindult ha- Italmias áHomásépitkezési munka erős ütemben folyik, összefüggően az állomiásépit- kezési munkákkal, rövidesen megkezdik a Széchenyi-utca végéből nyíló vasúti bejáró ut burkolatának felszedését. A burkolaltő: a: kiszélesített Petőfi-utcána rakják majd le és az igy nagyobb forgalomra is megfelelővé tett Petőfi- utcán bonyolódik majd le a forgalom a pályaudvarhoz. Ä pályaudvarhoz vezető uj vasúti bejáró építésével át kell alakítaná a város 'tulaj­donában lévő gőzfürdőt és ■kisajátítás után lebontják a 1 gőzfürdővel szemben lévő épület egy részét is (Petőfi- utca, Széchenyi-utca sarok.) A gőzfürdő épületéből a Pe- Itőfi-utcai oldalon hat métert vágnak le az átalakítás során és az erre a munkára fordí­tott 54.000 forintból moderni­zálják a fürdő elavult beren­dezését. A gőzfürdő átalakítási munkálatai1'ft — mint értesül­tünk — a Sóstó-fürdő és a gyógyfürdőtelep kádfürdőjé­nek megnyitása után kezdik meg. Ezzel el akarja kerülni a város vezetősége azt, hogy a gőzfürdő átalakítási mun­kálatai mialte a város dolgo­zói fürdő nélkül maradjanak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom