Nyírségi Magyar Nép, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)

1949-05-17 / 113. szám

így folyt le a szavazás Szabolcsban VI. ÉVFOLYAM. 113. SZÁM ARA 69 FILLER KEDD, 1949. MÁJUS 17. A belügyminisztérium hivatalos jelentése szerint jóval több mint 90% leszavazott A belügyminisztérium választási csoportja hivatalos jelentésében közli, hogy az egész ország terüle­tén a szavazás nagy lelkesedés közepette folyt le. A magyar nép •városokban és falvakban egy. a ránt ünnepi hangulatban járult az urnák elé. A beérkezett jelen­tések alapján megállapítható, hogy a választásra jogosultaknak jóval több, mint 90 százaléka leszava vazott. A szavazatok összeszámlálása országszerte gyors ütemben halad. Már az eddigi eredmények is bizo­nyítják, hogy az ország népe az ötéves tervre, a békére szavazott május 15-én. Az eddigi eredmé­nyek is arról tanúskodnak, hogy az ország minden városában, köz ségében és falujában a dolgozók egységesen állnak a Magyar Dől gőzök Pártja vezette Népfront mögött. Vidék! választókerületek Lapzártakor érkezett a belügy minisztérium választási csoportjá­tól: Eddig összeszámláltak 2 millió 397.766 szavazatot. Ebből : Nép­frontra szavazott 2,305-747, ellene szavazott 65.385, érvénytelen sza­vazat 26.633. Nagybudapest összesített ered­ményei: A Nagybudapesten műkö­dő 1.561 szavazókörből 1.498 ada­taival leszavazott 1.050.584, a Népfrontra szavazott 1.011.457, el­lene szavazott 27.075, érvénytelen ■szavazat 12 052. B városok A vidéki választókerületek ez- ideig összesített eredményei így alakulnak: Veszprém megye 220 szavazó- körzetében leszavazott 99.293 sza­vazó. Ebből a Népfrontra 96.780, ■ellene 1.600 érvénytelen 913. Csanád 410 szavazókörzetében 254.187 szavazó közül 241.002 a Népfrontra, 8.778 ellene adta le szavazatát. Érvénytelen 4.407. Somogy vármegye 497 körzeté­ben leszavazott 170.509 választó. A Népfront mellett 166.536, ellene 3.318 szavazott. Érvénytelen 655. Győr-Soproni választókerületben 289 szavazókörzetben 162.805 sza­vazó közül a Népfrontra 160-630, ellene 1.228 szavazott. Érvénytelen 947. dapesti tudósítói vasárnap Buda­pesten és a vidéki városokban, falvakban sorra látogatták a sza­vazó helyiségeket. 12 országból 22 újságíró volt szemtanúja a ma­gyar nép ünnepi demonstrációjá­nak. Schreiber, a német Hírszolgálati Iroda tudósítója így összegezte beszámolóit: A magyar nép félre­érthetetlenül kifejezésre juttatta hogy tovább akar haladni a meg­kezdett úton. Valamennyien meg­győződhettünk arról, hogy a ma­gyar nép a békés alkotó munkát jelentő ötéves tervet választja. A jövőbe vetett megrendíthetetlen hittel és bizalommal viseltetik ve­zetői iránt. Az egyik párisi lap budapesti munkatársa ezeket mondja: Meg­győződtem arról, hogy a választá­sok teljes mértékben szabadok voltak és hogy a hatóságok min­denütt biztosítják a szavazás tö-1 kéletes titkosságát. Tegnap délután megszűnt a szesztilalom Tegnap adta ki hivatalos közle­ményét a belügyminisztérium, amely így hangzik : Az 1949 május 15-r.e kiírt or. zággyűlési választás az egész or­szág területén ünnepélyes örömben és minden rendzavarás nélkül folyt le. A magyar dolgozó nép fegyelme­zettsége elev e lehetetlenné tett min. den rendbontó kísérletet. Ezen té­nyekre figyelemmel, ezúton is el rendelem, hogy minden községi elöl' júróság és az összes városok pol gármesterei a választás rendjének biztosítása érdekében elrendelt szesztilalmat a mai napon, 1949 má jus J6-án délután egy órakor szün­tesse be. Kádár Jáne-s belúgymimsz tér. A lengyel Távirati Iroda jelenti, hogy az angol rendőrség durván behatolt a Báthory nevű lengyel hajóra és elrabolta Gerhard Eis- lert, az ismert német antifasisz­tát. Amikor a lengyel hajó kiiutott a newyorki kikötőből, útban Kop­penhága felé lehorgonyzott egy angc-l kikötőben. Ekkor a fedél­zetre érkeztek a Scottland Yard és az amerikai nagykövetség ki­küldöttei és követelték a hajón tartózkodó Eisler kiadását. — A hajón lévő lengyel konzuli tisztvi­selő kijelentette, hogy Eisler jo­gos arra, hogy Lengyelországba utazzék és mivel Eisler, mint fa­sisztaellenes politikai menekült me­nedéket kért a lengyel hatóságok­tól, tehát nem adható ki idegen állam hatóságainak. Ekkor az amerikai -nagykövetség kiküldött je durván fenyegetni kezdte a len­gyel hatóságokat, majd a Scott­land Yard négy fegyveres tisztje Eislert kezénél és lábánál fogva a hajó mellett álló csónakba dobta. A lengyel Távirati Iroda e hal­latlanul durva és kihívó támadás­sal kapcsolatban közli, hogy tudo­mása szerint Eislert ,,a kongresz- szus megsértése miatt” börtönbün­tetésre ítélték és három eszten­deje hiába kér kiutazási enge­délyt az USA-ból. Nem engedték meg, hogy Németországba vissza­térjen, mert kijelentette: Minden erejét latbaveti Németország nácít- lanítása érdekében. Külföldi újságírók a magyar választásokon A vidéki városok eddigi rész­eredményei: Szentesen 9.799 sza­vazatból 9-390 a Népfrontra, 305 pedig ellene szavazott. Érvényte­len szavazatok száma: 104. — Pé­csett az eddigi eredmények szerint 56 646 szavazatból 54.427 a Nép­frontra, ellene 1.423 szavazott, ér­vénytelen pedig 796. A választások alkalmával szá­mos külföldi újságíró érkezett Bu­dapestre, hogy részletes tudósítá­sokban számoljon be a magyaror­szági választásokról. Ezek az új­ságírók valamint a külföldi lapok és hírszolgálati irodák állandó bu­Á- londoni kikötőben sztráj­koló 'kanadai tengerészek tüntetést rendeztek a City­ben lévő kanadai ha jó ügynök­ségek irodái előtt. Nagy pla­kát óikat hordoztok, amelye­ken a következő feliratok voltak. „A kanadai tengerészeik nem tűrik meg az amerikai gamgäz ter ez ak szervez etek uralmáé!“ „Még éhezte tós-sel sem kényszerűik a tengerészeket arra, hogy szervezkedési jo­gaikra 1 lemondjanak! ‘ ‘ Az angol szakszervezeti ta­nács, mintha tudomást sem szerzett volna a londoni ki­kötőben folyó sztiüj'kíró’l — mélyen hallgat. De a londoni munkásság .szereltettél és egészséges szolidaritással ka­rolja fel a jogaikért harcoló kanadai matrózokat. London­ban „hólavina akció“ indult a kanadai sztrájkolok felsegi- tésére, amelyben résztvesznek hampton, Avonimuth és Liverpool munkásai. Egymás­sal versenyeznek élelmiszer­küldemények juttatásával. Á londoni munkúsnők pedig személyesen hordják a táplá­lékot a kanadai tengerészek szakszervezeti helyiségeibe. MeíhóÉsta püspök az Atlanti Egyezmény ellen Gr. Bromley, new-yorid me- thodista püspök egy egyházi konferencián nyilatkozott az Atlanti Egyezmény ellen. Fi­gyelmeztette az Egyesült Ál­lamok kormányát, hogy mi­lyen veszélyeket rejt magá­ban az a politika, mely reak­ciós rendszerekkel való anti- kommunista- .szövetségek lét­rehozására és a Szovjetunió ellen irányuló katonai tám­pontok kiépítésére törekszik. Még Clay is kénytelen elismerni, hogy szovjet részről teljes mértékben és jóhiszeműen szüntették meg a berlini korlátozásokat Jugoszlávia végleg eladta magát az amerikai imperialistáknak A jugoszláv kormány ame­rikai vállalattal áll tárgya­lásban, Jugoszlávia földgázá­nak kiaknázását illetőleg. J. B. 0. Connor a clevelandi Dressen Industries vezérhe­lyettese, ez ügyben már Bel- grádhan tárgyal. Előzőleg a vállalat- Washingtonban :ár­.gyalt Mile-nko Pilipoviccsa í, a washingtoni jugoszláv követ­ség' tanácsosával. Három má­sik amerikai cég képviselete ‘tartózkodott Jugoszláviában az elmulit hét folyamján, mint a jugoszláv kormány ven­dé se. Egy berlini hírügynökség jelen, lése szerint Ciay tábornok május 13-i sajtóértekezletén Berlinben né­met és külföldi újságírók előtt ki­jelentette, bogy a szállítási korlátú őás megszüntetése mindkét fél jó­akaratát mutatja. A Szovjetunió tár­gyalóképessége bizonyítja. — mond- la Clay, — bogy egységes Németor zugért száll síkra. A továbbiakban elmondta, hogy aját személyében észszerűnek lein ja a Szovjetunió részvételét a Rurli, vidék nemzetközi ellenőrzésében. Dermott, az amerikai külügymi­nisztérium sajtófőnöke W ashing tors­ban kijelentette, hogy City májú* 3 3-án telefonbeszélgetést folytatott] Murthyval, az amerikai külügymi­nisztérium Németországgal és Ausz- tt iával foglalkozó ügyosztályának vezetőjével. A tábornok a beszélge­tés során kijelentette, hogy a szov. jet hatóságok a korlátozást teljes egészében és jóhiszeműen szüntették meg. Dermott megerősítette azt a párisi közlést, hogy Aeheson, Bevin és Schuman május 21-én tanács kozni fognak. A Daily Worker dip­lomáciai szemleírója szerint a kül­ügyminiszterek tanácsának küszöbön álló ülésén angol, amerikai és fran­cia küldöttek Párisban ,.a szovjet küldöttség háta mögött előkészítő tárgyalásokat folytatnak. Szorul a gyűrű Sanghaj körül Níuikingből jelentik: Sang- hájban Lázasan folyik a belső védelmi állások kiépítése. A londoni rádió vasárnap késő éjszakai adása szerint a nép­hadsereg. egyre közeledik Sanghaj külvárosai felé és a tengerhez vezető utón elke­seredett harc folyik. A nép­hadsereg csapatai csupán néhány kilométernyire van­nak Sanghaj ószáki kulcsától, a Wassung erődít®!, amely a tenger felől védi Sanghajt. Május 20-án hatalmas tiltakozó nagygyűlés Washingtonban az Utlanti Egyezmény ellen New-Yorkból jelentik: Szétküldték a meghívókat a m - jus 20-án és 21-én Washingtonban rendezendő nagygyűlésre, amely a* Atlanti Szerződés ellen fog tilta­kozni. A meghívón szerepel többek közt Einstein professzor cs Thomas Mann aláírása is. Szövege a követ kező: „Négy esztendővel ezelőtt megte­remtették az Egyesült Nemzete* Szervezetét, mint a tartós beke alapját. Ma az atombáb irú vesze­delme fenyegeti az emberiséget. Nem akarjuk hinni, hogy az emberi értelmet más erő válthatja fel. Nem akarjuk az Egyesült Nemzetek egy­séges világát az Atlanti Szerzödé- két világával felcserélni. Számítunk rá, hogy az amerikaiak megérzik a mostani külpolitikai irány veszé­lyes voltát. Ezért felhívjuk önt, csatlakozzék a május 20-án és 21-í n Washingtonban rendezendő nagygyü­1 PaliP7.tl Példátlan angolszász fasiszta gengsztertámadás llngoE rendőrök egy lengyel hajóról elrabolták Gerhard Eislert, az ismert német antifasisztát London munkássága szolidáris a sztrájkoló kanadai tengerészekkel

Next

/
Oldalképek
Tartalom