Nyírségi Magyar Nép, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-24 / 94. szám
1949. ÁPRILIS 24, VASÁRNAP NYÍRSÉG! MAGYAR NTJP 5. olinl. Nyíregyházi népnevelők Délszabolesban fis) Ma reggel mennek •Mször a választási harc során vidékre az MDP nyíregyháza népnevelői. Kétszázan Wlazifak ki Bűlkiábyba, Bö- könybe, Sz/akoiyba, Nvirbél- fcekre, Nyirgelsére és Nyixlu- g*sra. Régi falujárók és nép- RtTclők, akik az agitációt választották pártmunkáljuk- nsk és ennek a pártmunkásak végzésében edddig is kitűntek. Amidt ők mondják: megtiszteltetésnek veszik, hogy éppen ők vannak az első falujáró ag'tációs csoportokban, érájuk bíztak hat szabolcs- megyei községet. Felkészültek erre az útra, meg a többire is, ami még három hét alatti rájuk vár. Gyakorlati páirtmunkájukhoz, tapasztalataikhoz elsajátították azokat a tudnivalókat, amelyekre szükségük van eddigi eredményeink és az ötéves terv ismertetésében és a béke i így én ek ‘tudat ősi tásá ban. Megismerték feladataikat és ismereteiket most ezrek kincsévé teszik. Megtanulták és most tovább adják, hogy a magyar népi demokrácia hogyan állította talpra az országolt saját erejéből holott a magyar dolgozó nép belső ellenségei hitvány dollárokért el akarták adni a hazát. Elmondják Szakoly, Balkány, Bököny, Nyirlugos Nyirbéltek és Nyirgelse iako- Mimáik, hogy nem urak országa többé Magyarország, nem a Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot eláruló Károlyi család és Kállayak birtokát, műveli dolgozó pa rasztságunk, hanem saját földjén dolgoz'k és erősödik 1945. óta. Elmondják, hogy a demokrácia minden eddigi eredménye harcokban szüléiéit, mert a dolgozó népnek voltak ellenségei és még most is vannak. Ezek ellen kellett és kell a jövőben harcolni, hogy további eredményeket érjünk el a dolgozó nép minden tagja életének megjavításában, a derűsebb, szebb élet kialakításában. Minden magyar demokrata együtt küzd ezeként a célo kért: az ötéves terv megvalósításáért. A nyíregyházi népnevelők szeretettel hivják Délszabolcs dolgozóit is ebbe a táborba: a Magyar Függetlenségi Népfront programjának megvalósítóinak táborába, Hiszen ők is részesei lesznek az ötéves terv gyű mölcseinek, mintahogy az eddigi eredményeknek ip részesei voltak, ők is a béke mellett állnak, tehát a békéért küzdő Népfrontot támogatják. Lehetőség lesz rá a beszélgetések során, hogy a, délszabolcsi dolgozók elmondják a népnevelőknek: ők sem élnek már úgy, mint a felszabadulás előtt. Az ő földjüket sem vették vissza 1945. után a nagybirtokosok, mert nem engedte a dolgozók állama. Sőt: vetőmagsegélyt, zöldhitelt harcoKtak ki számukra a kommunisták, ha a dolgozó parasztságnak nehézségei voltak a termelésiben. Ma két közeli községben: Encsen- csen és Nyiradonyban gépállomás is van. A húsz traktor az ő földjüket >s szántja. Közlekedésünk sem elhanyagolt már: vasutat építenek a ligekaíjai járás községei számára. Elmondhatják a nyirgelsei- ek, hogy a Köpi aló tanyán is jobban élnek az emberek. A lugosi Szennyespuszta sem szennyéről nevezetes, hauen a dolgozó parasztok munkájáról. Elmondhatják, hogy soha ennyit még nem kaptak az államtól, mint mo'o Egy szép jövő vár rájuk, a nép' demokrácia nagy eredményeit minden dolgozó saját életér tapasztalhatja. Dolgozó parasztokhoz, falusi dolgozókhoz mennek a város dolgozói, hogy a választások alkalmával egy akaraton legyen város és falu, munkás, paraszt é dolgozó kis ember: a Népfront mellett, felemelkedésünk, békénk mellett foglaljon állást. közellátási irodában kell bejelen teni e hirdetmény megjelenéséin számított 3 napon belül. Ez idő elmúltával igénylés nem lesz teljesíthető. Kiss, polgármester Rétgyalul kapatt a vásárosnaményi földmiivesszövetkezet Az elmúlt napokban adták át a vásátrosnaményi fjUdmű- vesszövetkezetnek a hároméves terv beruházásaként azt a 2400 forintos rétgyalút, amelyet a földművelésügyi minisztérium jutíatott díjtalanul a jóldolgozó szövetkezetnek. A rétgyalút a község legelőinek javítására használják. - A rétgyalúval egyengetik el a legelő zsom- békos részeit és így a legeltetés számára használhatóvá teszik a réteket. A vásárosnaményi dolgozó parasztok nagy örömmel fogadták népi demokratikus kormámyzaltuhknak n segítségét. Kereken mozgó kunyhója lesz a játtdi pásztornak Különös érdekessége van Jánd községnek. A falu pásztora részére kereken járó kunyhót vásárol a község Mintegy 3600 forintéit állítják elő a mozgó pálsztorhá- zat, amely pompás otthona lesz a község pásztorának. Mozgó lakásában ágy és asztal is lesz. A legelőn való vándorlás közben nem kell majd mindenütt kunyhót építenie, mert fáradalmait kipihenheti a kényelmes mozgó házban. Pékek versenyeznek Nyíregyházán a jobb kenyérért Visszaemlékezünk még a péküzletek előtti sorbaállásokra és a szüköe kenyérfejadagra. Nera is olyan régen volt. Azóta nagyobb lett a fejadag, vajas*Jemlével, va- jaskiflivel, sóskií’ivel kínálnak az árusok az utcán, a nagyobb liszfej.idagból kalács is kerül otthon a főttesz- ta mellett és — a pékek versenyeznek azon, minőségileg ki tud jobb kenyeret sütni, ki tudja tisztábban tartani üzletét, műhelyét (hasonlóan minden élelmiszerüzlet is versenyez). A város szakértőkből, fogyasztókból bizottságot ala kito/bt a kenyerek minőségi felülvizsgálására. A versenyző pékeknél meglepetésszerűen vesznek mintákat és azokat felülbiráijá.k. A legutóbbi mintavételek vizsgálatánál Szombati István, Gucsák Vilmos, Racskó János, Almási János, Szikora Mihály, Jóni Sándor és Fischmann Jakab műhelyeinek a kenyerei voltak a legjobbak. A verseny legjobbjainak megállapítására még többször vesznek minát a siRőiparosoktól. HIRDESSEN a Nyírségi Magyar jépben Május 3-án függesztik ki a választási névjegyzéket, 18-án lesz az eredményhirdetés Kádár János elvftárs, belügyminiszter rendeletet adott ki az országgyűlési választási eljárás szabályozásáról. A 16 választókerület és a szavazókörzetek azonosak az 1947-eöekkel, mi tehát a sza- bolcs-szatinár-beregi választó- kerülethez tartozunk. A járási választási bizottságokat a Magyar Függetlenségi Népfront megyei .szerve, minden egyéb bizottságot pedig a Népfront helyi szerve alakít meg. A szavazatszedő bizottságok május 2-án, a választási b'zottságok pedig április 26-án teszik le az esküt, illetve a fogadalmat. A választói névjegyzékeket ia szavazatszedő bizottságok május 3-án kapják meg és gondoskodnak annak közszemlére tételéről. Ha a névjegyzékből olyan személy marad ki, akit választójog illet, a közigazgatási hatóságnál május 6-tól 9-én déli 12 óráig kérheti névjegyzékbe vételét. A szavazás május 15-én reggel 7 órakor kezdődik *s este 8 órakor ér véget.. A szavazáls titkos. A rendelet a továbbiakban intézkedik a:z urnák elhelyezéséről és a szavazási jegyzőkönyv vezetéséről. Ha valaki nem tartózkodik május 15-én saját városában vagy községében május 7-től 12-ig kérhet névjegyzékkivonatot és 'azzal 15-én tartózkodási helyén szavazhat. A névjegyzékkivonatot a. hatóságok a legszigorúbban fogják ellenőrizni. A Népfront a szavazatszedő helyiségekbe 12—12, a választói bizottságok mellé 3—3 bizalmi személyt küldhet. Minden 16.000 szavazalt egy képviselői mandátumot jelent. Az országos lajstromon 60 képviselőt lehet megválasztani. A választások eredményének kihirdetése május 18-án kezdődik. SPORT Ma egésznapos kirándulást rendez a SzIT és a Diákszövetség nyíregyházi vezetősége 200 leány és fiú részvételével a Sóstón. A kirándulás keretében röplabda villáimtornát és barátágos labda, rúgó mérkőzést rendez a két ifjúsági tömegszervezet kiránduló csoportja. Ma reggel a Szabolcs, Kos- suth-gimnázium, Kertészeti—Ke. reskedelmi középiskolák válogatott röplabda csapatai hírverő mérkőzést játszanak Kemecse és Gyulaháza közegekben. Kemecsé- í e a Kosuth.gimnázium és a Kereskedelmi iskola csapatai, míg Gyulaházára a Szabolcs SE s a Kertészeti Középiskola válogatott röplabdázó együttese utazott. — Mindkét községben labdát és röplabda hálót ajándékoznak vendéglátóiknak a nyíregyházi csapatok. Miszkuly Miklós az Alapfokú Labdarúgó Bajnokság Szabolcs- Szatmár.Bereg vármegyei elnöke a napokban Szatmárban is megszervezte a bajnoksággal foglalkozó vezetőséget Mátészalkán, Elnök: Kolozsi Sámuel. Tagok: K. Nagy Pál vármegyei sportfeliigyelő, Erdei Sándor SzIT, Géres Ferenc- Eposz sportfelelősök és Salgó Géza bizottsági titkár. Teljes lendülettel halad már Szatmár.Bereg vármegyében is a bajnokságot előkészítő munka, ahonnan 85 csapat nevezése várható. Az alapfokú labdarúgó bajnokság nyíregyházi vezetősége felkéri a benevezett csapatok felelőit, hogy az igazolványok átvétele céljából, s a nevezési díj rendezése végett feltétlenül jelenjenek meg hétfőn délután az ÉKLASz helyi, ségében. Hármas labdarúgó bajnoki mérkőzés a bujtosi sporttelepen Délután 5 órakor Szabolcs—Mo- gürt, előtte 3 órai kezdettel Ny. Vasutas II—Demecsei SE kerületi I. osztályú mérkőzés. 1 óra. kor NyVKV—Dombrád kerületi II. osztályú bajnoki mérkőzés. Az NyVSE labdarúgó csapata ma idegenben szerepel. Budapestre utazik, ahol a Törekvés együttesével méri össze erejét. A Törekvés, amely jelenleg a táblázat utolsó helyén áll (16). koincly erőt képvisel és ereje nem leki. csinylendő. Már több .zben ide zett elő komoly meg'eptéseket cgy-egy nagyobb csapat legyőzésével. Az 3 szí dcr.y -én az Ny. VSE sem tudott rngY 'kőzni- vele innak el’enére hogy a mérkőzés a Bethlen úton került megrendezésre. Most Budapesten még kevesebb esélyük lehet a vasutasoknak a győzelemre. Figyelem! Figyelem! Kereskedők! M egnyi 11! Nagykereskedelmi lerakata NYÍREGYHÁZÁN, BESSENYEI-TÉR 6. SZÁM ALATT Kiszolgálás gyári áron. Cukor kiutalás Az 1949. év tavaszán méhcsaládonként legfeljebb kettő kg. kedvezményes áru méhetető cukor igényelhető. Az igénylést a városi