Nyírségi Magyar Nép, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-17 / 88. szám
MAI SZAMUNK 8 OLDAL Kedden, ápr. 19-én Angyalföldön a Láng-gyár sporttelepén Rákosi Mátyás beszél a Magyar Dolgozók Pártja választási nagygyűlésén. A Iteszédet a Kossuth-rádió 8 órakor közvetíti. VI. ÉVFOLYAM, 88. SZÁM ÁRA 60 FILLÉR VASÁRNAP, 1049 ÁPRILIS 17. A Magyar Függetlenségi Népfront választási felhívása Szabad országban — szabad asszonyok Irta s dr. Jóbora Magda Az utóbbi időkben nem egyszer felfigyelt az egész ország ,az asszonyok megnövekedett politikai latotivitásá- ia. Decemberben a Nemzetközi Nőszövetség budapesti kongresszusa után kb. 250 ezer asszony vett részt az or- ^zág minden részében tartott nagygyűléseken. S nemcsak egyszerűen, passzívan resztvettek, halnem lelkesen tüntettek a Szovjetunió vezette békefront mellett g a háborús uszító imperialisták ellen. Az őszi-téli falusi szövetkezeti közgyűléseken a férfiak mellé harcosan felsorakoztak a paraszt,asszonyok, segítettek leleplezni és kizárni a kulákokat és gondoskodtak róla, hogy a vezetőségekbe bejusson a dolgozó paraszt- asszonyok legjava is. Március 8-ra a Nemzetközi Nőnapra munkával, népi demokráciánkat erősítő munkával készül tek az asszonyok. Az üzemi munkásnők uj brigádokat alakítottak és fokozták a régiek teljesítményeit. A falusi asszonyok növelték a mezőgazdasági munkaversenyben résztvevő .asszonyok számát és » szövetkezetek nőtagsá- ~4t Budapest kerületeinek asszonyai munkabrigádokat alakítottak, melyek a főváros fásításából veszik ld részüket. Mindezen előkészületek után március 8-án több mint fél millió asszony tüntetett országszerte a béke és a Szovjetunió mellett a kormá- íyumk és népünk bölcs veze- ője, Rákosi Mátyás mellett, ik5 a békés, boldog jövő fel'é .ozeti országunkat. Nem véletlen, hogy az usszonvoknak ma már nem igy kis csoportja, hanem •gyre nagyobb tömegei állnak :i öntudlatosan népi demo- cráciánk mellé, a Magyar aólgozők Pártja vezette STópfront mellé. Egyre töb* •én és egyre jobban látják, tőgy az a hatalmas változás, aely a felszabadulás óto vég- •e ment országunkban, mi- pen közelről és kedvezően rinti minden dolgozó csald és dolgozó nő életét. Pin- elakásókból modern bérhá- aikba költöznek az üzemi íunkások. Volt zsellérek, -elédek, kubikusok évről-év- ; gyarapodnak saját földjü- ön, szőlőjükben, gyümölcsö- Ikön. A dolgozó anyákat am öli az aggodalom a gyerekek miatt a gép mellett, ieg a földeken: bölcsődék, ipközik gondoskodnak ró* k. S ha tehetségesek, nyit- ti áll előttük minden iskola, inden pálya: iaz iskolák, >pi kollégiumok, a katona- g, rendőrség hívják, várják támogatják a dolgozók, elsősorban, a munkálok és parasztok gyermekeilt. De nemcsak a: gyermekek, hanem az asszonyok előtt is szélesre nyíltak a fejlődés, az érvényesülés kapui. Az állaanosi- tojtt üzemek, fontos közhivatalok élén a férfiakkal egy! sorban szolgálják a szocializmus építésének ügyét. Az Átailános Fonodát, melyben 500 munkás dolgozik, Kurin szki Sámdomé vezeti, aki ezelőtt szövőmunkás voP. Zemplén és Szolnok megye főispánjai Berki Mihályné és Juhász Imréné falusi paraszt- asszonyok, Újpest, Békóscsa- fbja, Pápa polgármesterei ás számos község bírái egyszerű dolgozó asszonyok. Ilyen u, világot teremte-tlt a népi demokrácia a MDP vezetésével a dolgozó asszonyok szamára abban a 4 éves munkában és harcban, melyben a háború romjaiból újjáépítette hazánkat és megsemmisítette népünk ellenségeit, akik szerették volna (iitjájt állni ennek az uj életnek. Ezt az uj életet a népi demokrácia adta az asszonyoknak s az épülő szocializmus biztosit^ ennek az életnek további javulását. Egyre világosabban látják ezt az asszonyok, akik ma már tul- néznek országunk határain, mert tudják, hogy népünk sorsa szorosam összefonódik más népek sorsúval. Látják, hogy a kapitalista országokban nem javul, hanem egyre iomlik a dolgozó családok és nők helyzete. Egyre kevesebb az élelem, a ruhaféle, csökkennek a bérek, nőnek az árak, nő a munkanélküliség. S mindennek tetejébe folyik a készülődés egy újabb háborúra, ami a tőkés uraknak u;aibb jó üzlet lenne, de a dolgozó népnek csak növekvő nyomort és szenvedést jelentene. S ezekben az (Írországokban különösen nehéz a nők helyzete. Amerikában a munkanélküliség elsősorban •a nőket sújtja, őket bocsájt- ják el először. Becsukják az óvodákat, bölcsődéket, melyeket 'a háború alatt létesítettek, amikor szükség volt a női munkaerőre. A 48 amerikai állam közül csak 7-ben van törvényben lefektetve az egyenlő munkáért egyenlő bért elve. Vannak szakszervezetek, ahova egyáltalán neon vesznek fel nőket. így élnek növekvő bizonytalanságban és jogtalanságban a kapitalista országok asszonyai. Az a növekvő ölét, szabadság, egyenlőség, a,mi a magyar asszonyok osztályrésze, az hazánkon kívül csak Magyar dolgozók! Választó polgárok! Uj országgyűlést választ a nép. Az uj választásokat azért kellett kiüni, hogy népünk megmondhassa: helyesli-e az ország gazdasági és társadalmi életében két év alatt végbement gyökeres változásokat, helyesli-e a nagybirtokos és nagytőkés reakció és a külföldi imperialisták ügynökeinek eltávolítását a politikai életből, jóváhagyja-e az ország függetlenségének, népünk építő munkájának és szabadságának megvédésére irányuló békepolítikánkat, támogatja-e a hazánk további felemelkedését biztositó uj ötéves terv megvalósítását, räbizza.e az ország kormányzását a Magyar Függetlenségi Népfrontra, a dolgozó parasztsággal szövetséges munkás- osztály erőskezii kipróbált vezetésére? Az országgyűlési választásokon a Függetlenségi Népfrontba egyesült pártok és szervezetek közös listán indulnak. Munkások, parasztok, értelmiségiek, dolgozó kisemberek közösen küzdenek a jobb jövőért, együtt mennek a választásokon is. A Függetlenségi Népfront a választásoktól népi demokráciánk eddigi hatalmas építő munkájának jóváhagyását kéri. Iparban, közlekedésben, mezőgazdaságban elértük és túlhaladtuk a kitűzött célt, dolgozó népünk életszínvonala a békebeli fölé emelkedett A földreform során a dolgozó parasztoknak juttatott hárommillióháromszázezer hold földet meg- védtük, nem vették vissza a nagy- birtokosok, nem kaparintották meg a zsirosparasztok A szabad, dá vált munkások és dolgozó pa- íasztok számára megnyílt a kulturális felemelkedés útja. Ipái mikből, hiteléletünkből, nagy kereskedelmünkből sikeresen szorítottuk és szorítjuk ki a kizsák- mányolókat. Nyomorúság helyén virágzó élet, urak országából dolgozók hazája. Ez a magyar nép munkájának eredménye. Hagyd jóvá saját munkád eredményét! Szavazz a Népfrontra! A Magyar Függetlenségi Népfront a választásoktól az ötéves terv jóváhagyását kéri. öt év alatt 35 milliárdot fektetünk be népgazdaságunkba. Öt év alatt ipart, gyárakat, üzemeket kapnak az elmaradt mezőgazdasági vidékek. Ipart kap a Tiszántúl, a Duna-Tisza köze, a Dunántúl iparban szegény vidéke. Öt év alatt 300-000 uj ipari munkásnak adunk kenyeret. Végleg megszüntetjük a munkanélküliséget. Felszámoljuk a mezőgazdaság elmaradottságát. 27 százalékkal a többi szocializmust építő népi demokráciában van meg és legteljesebben természetesen a szocializmus hazájában, a Szovjetunióban. Az asszonyokat a régi úri Magyarország' még a dolgozó férfiaknál is jobban kiszori- ítötta iá politikai életből. A népi demokrácia megtanította őket, hogy a politizálás emeljük növénytermelésünk hozamát. A százados magyar baj, az aszály léküzdésére 620 millió forint befektetéssel 200.000 hold öntözött területet nyerünk. Erdősítünk 240.000 holdat. Árvíz- és bel. vizmentesitésre 280 milliót fordítunk. Sertésállományunk a békebeli 5.2 millióról 6 millióra, szarvasmarhaállományunk 1.8 millióról 2-4 millióra nő. Gépesítjük a mezőgazdaságot, hogy megköny- nyitsilk dolgozó parasztságunk munkáját, hogy felszabadítsuk a zsirosparasztok igauzsorája alól. Gépállomásaink száma 130-ról 500-ra, traktoraink száma 1300-ról 20.000-re emelkedik, öt év alatt hatalmas összeggel mozditjuk elő a dolgozó parasztság önkéntes szövetkezeti társulását, hogy helytállhassunk a nemzetközi versenyben, hogy biztosítsuk a dolgozó parasztság gazdasági, társadalmi és kulturális felemelkedését. Öt év alatt 300 millió forint költséggel 1500 falut villamosítunk. Minden faluban lesz villany, telefon, rádió, öt év alatt a tanyaközpontok százait létesítjük. Az ötéves terv valóraváltja azt az elvet, hogy a nép állama számára a legfőbb érték az ember, öt év alatt egymiliiárdot fordítunk a dolgozók munkaképességének fokozására, családvédelemre, egészségvédelemre. Két és fél- milliárdot fordítunk kulturális célokra. A tanulást az ifjúság legszélesebb tömegei számára tesz- szük lehetővé Az ötéves terv megvalósításával a dolgozók életszínvonalát az 1938-as életszínvonal másfé’sze- resére emeljük, öt év múlva félmillió dolgozó fog üdülni a nai 300.000 helyett. Az ötéves terv: erős ipar, virágzó falu, boldog nép. Az ötéves terv megvalósítása munkásérdek, mert a munkásság érdeke az iparosítás, az életszínvonal emelése, a szocializmus győzelme Az ötéves terv megvalósítása parasztérdek, mert a parasztság érdeke a mezőgazdaság gépesitése a falu dolgozóinak gazdasági, társadalmi és kulturális felemelkedése Az ötéves terv megvalósítása az értelmiség érdeke, mert ahol boldogul a nép, ott boldogul a néppel egybeforrt értelmiség is. Az ötéves terv végrehajtása a dolgozó kisiparosok, kiskereskedők érdeke, mert virágzó népgazdaságban hasznosíthatják munkájukat, szakértelmüket. , nem más, mint sa^át és gyermekeik sorsával való törődés, jövőjük formálása, irányítása. Ezért az asszonyok ma már napról-napra többen politizálunk, beleszólnak jövő jük alakításába. Szivvel-lé- lckkel támogatják népi demokráciánk alt. a hazafias építő erők összefogását, a Magyar Dolgozók Pártja által vezeAz ötéves terv biztosítja a magyar családok jövőjét, megvalósítása tehát a magyar anyák és asz- szonyok érdeke. Az ötéves terv a magyar ifjúság terve is, mert értelmet ad a tanulásnak, munkájának, célt ad életének. Az ötéves terv nem választást ígérgetés! Népünk ellenségei a hároméves tervre is ráfogták, hegy megvalósíthatatlan. íme, valósággá vált. A Magyar Függetlenségi Népfront a választásoktól népi demokráciánk békepolitikájának jóváhagyását kéri. Alig négy évvel a második világháború befejezése után a világ fölötti uralomra törő háborús gyujtogatók újra veszélyeztetik a népek békéjét és szabadságát. Az amerikai imperialistáknak nem tetszik, hogy a magyar dolgozók kitették a szűrét a nagybirtokosoknak és nagytőkéseknek. Nem tetszik, hogy a bankok és a gyárak a nép kezére jutottak. Nem tetszik, hogy az ezerholdasok földje a paraszté lett Mi békét akarunk, hogy építhessünk és boldogulhassunk, megvéd- jük hazánkat, amely nem mostohánk többé, hanem édesanyánk. Éppen ezért akarunk erős honvédséget, hogy békénknek és függetlenségünknek legyen védőpajzsa. Éppen ezért állunk helyt a szabadságszerető népekkel vállvetve, szoros egységfrontban nagy szövetségesünkkel, a felszabadító Szovjetunióval és a baráti népi demokráciákkal a béke ügye mellett. Köztársaságunkat a szó teljes értelmében népköztársasággá akarjuk és fogjuk kifejleszteni. Hatóságainkat a dolgozó nép széles tömegei kelt, hogy ellenőrizzék. Az államigazgatásba a dolgozó nép tízezreit kell bevonni. Magyar dolgozók! Az ötéves terv: béke, függetlenség. Ez a mi programunk a választásra, a munkára, a kormányzásra. Szavazzatok egy emberként a Függetlenségi Népfrontra! Magyar Függetlenségi népfront Rákosi Mátyás (MDP), Dobi István (FKGP), Erdei Ferenc (NPP), Balogh István (FMDP), Harrer Ferenc (MRP). Apró Antal (Szakszervezet), Rácz Gyula (Défosz), Jóboru Magda (MNDSz). Non György (MINSz). tett Függetlenségi Népfrontot Támogatják, mert hazánk felvirágzását és békéjének biztosítását ígéri s az elmúlt években megmnltatta, hogy amit igér, az nem üres beszéd, hanem megbízható ígéret, melynek minden szava valóra válik, megszépíti, boldoggá teszi a dolgozó családok, a dolgozó nők életét.