Nyírségi Magyar Nép, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)

1949-03-25 / 70. szám

A magyar szocialista társadalomban a jogbiz­tonság szilárdabb lesz mint bármikor volt ebben az országban R Ház előtt a laikus bíráskodás kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat Az országgyűlés tegnapi ülését Nagy Imre elvtára el­nök nyitotta meg. Bejelentet­te, 'hogy Kovács József pártan- kívüli képviselő 'ellen újabb megkeresés érkezett- A buda­pesti főügyész hűtlenség bűn­tette, valamint külföldi fize­tési eszközökkel elkövetett többrendbeli bűncselekmény miatt a képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte. A megkereséét a Ház kiadta a mentelmi bizottságnak. Hajdú Gyula elvtár® állam­titkár ezután a népnek a bün­tető igazságszolgáltatásba való részvételéről és a feUebbyitel egyszerűsítéséről szóló tör­vény java-latot ismertette. — Hangsúlyozta, hogy a törvény­javaslat azokat a módosításo­kat eszközli amelyek a népi demokrácia szempont fáiból ok­vetlenül szükségesnek mutat­koznak. A magyar szocialista társadalomban a jogbiztonság szilárdabb lesz,, mint bármikor volt ebben az országban. A törvényjavaslat alapvető, és az eddig! egész berendezkedéssel szemben döntő jelentőségű változást jelentő intézkedése, hogy az igazságszolgáltatásba a dolgozói nép gyakori jón be­folyást. Követelő szükségszerűség a nép bevonása az igazságszolgáltatásba A büntető igazságszolgálta­tásnak nem lehet más célja, mint a társadalom egyetemé­nek védelme. A népi demokrá­cia igényeinek szempontjából nemcsak helyes, de egyenesen követelő szükségszerűség a népet a büntetőbíráskodásba bevonnunk- A javaslat elfoga­dását kérte, mert — mint mondotta — a népi demokrá­cia igazságügyi, törvényalkotá- *ának legfontosabb javaslata •z és döntő lépést jelent a szocialista jog kiépítése- felé. Méltó folytatója a magyar demokrácia többi nagy törvényének Molnár Imre elvtárs a Ma­gyar Dolgozók Pártja nevé­ben elismeréssel adózott az igazságügyi kormányzatnak a javaslat elkészítéséhez. Ez a törvényjavaslat — mondta — méltán sorakozik fel a magyar demokrácia többi nagy tör­vényalkotása mellé. E tör­vényjavaslat törvényerőre emelkedésével a dolgozók, a munkásosztály bevonul az igazságszolgáltatás minden területére. Az ellenforradal­mi rendszer alatt — folytatta —e maga teljességében bon­takozott ki a bíróság osztály­jellege. fl munkásosztály fiainak van jogérzékük Molnár elvtárs idézte a Ház tagjainak lelkes tapsa köze­pette Rákosi Mátyás elvtárs­nak Horlbyék vérbírósága előtt mondott beszédét, amely­ben tói jelentette: Bármi legyen is az én egyéni sorsom, az ügy, amelyért harcolok, győz­ni fog. Ezért a kijelentéséért Rákosi elvtársat akkor egy­napi sötétzárkára ítélték. — Sallait és Fürstöt, a magyar munkásmozgalom mártírjait a jog megcsúfolásával, törvény- Éprássa] végezték ki- M'ndez bizonyítja, hogy Magyarorszá­gon nem volt független bíró­ság. A munkásosztály fiainak megvan a jogi érzékük és igaz- ságszereteitük. A felállított munkáebídclságok jól látták el feladatukat. Molnár elvtára maga és párt­ja nevében elfogadta a tör­vény ja vasi alot, majd a Füg­getlen Kisgazdapárt éts Nem­zeti Parasztpárt szónokai je­lentették be csa1 lakozásukat a törvén1- 'javaslathoz. Szerte a világon embermilliók csatlakoznak a békemozgalomhoz Tito kémei merényletet terveztek az albán miniszterelnök ellen A Novoj* Vremfa vezérelik- fcs foglalkozik a népeknek a békéért folytatott küzdelmével. Szerte a világon embermilliók csatlakoznak az egyre' jobban terjedő hatalmas nemzetközi békemozgalomhoz. Az átlag­bér még az Egyesült Államok­ban és Nagybritanniában, a háborús uszítok fellegvárai­ban is az új háború gondolata ellen foglalt állást. A béke védelmének magasz­tos ügyét nemcsak a proletá- riátus és a haladó demokrati­kus szervezeteik, hanem sok vallásos, nevelési és egyéb olyan demokratikus szervezet Április 10-én kezdődik a nyári időszámítás A nemrég megtartott mon- treauxj nemzetközi vasúti ér­tekezleten az érdekelt közép- európai államok megállapod­ták a nyári időszámítás beve­zetésének időpontjában. A megállapodás alapján Magyarországon a nyári idő­számítás ez évben áptilis 10- én lép életbe. Az április 9-ről 10-r-e1 vir­radó éjszaka, tehát hajnali 2 órakor egy órával előre, azaz 3 órára kell igazítani az ói kát. Uj közszállitási szabályzatot készítenek A jelenleg érvényben lévő közszállítási szabályzat el­ült, nem megfelelő a meg­változott körülményeknek. Ezért a Gazdasági Főtanács elrendelte, hogy a régi köz- szállítáisd szabályzat helyett újat kell kidolgozni és azt minél előbb ki kell adni. A Gazdasági Főtanács az állam közigazgatás vonalán a számvitel1 és ellenőrzési el­járás korszerű átszervezését, a bürokratikus eljárások kütü szöbölését határozta el. Magyar dolgozó asszonyok és ifjak a békéért harcolnak A protestáns egyházak bejelentették csatlakozásukat % a párizsi békekongresszushoz A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége a következő kiáltvány­nyal fordult az ország minden dől gozó asszonyához, lányához: ,„..A magyar asszonyok emlé­kezetében még elevenen él az eh múlt világháború szörnyűsége... Ugyanakkor szerte a világban egyre támadóbban törnek a béke ellen a nyugati imperialisták, akik a közelgő gazdasági válság elől háborús készülődésekkel pró­bálnak menekülni... igy próbál­nak új merényletet készíteni a békére vágyó milliók elten és igy próbálják a béke megvédhetősé- gébe vetett bizalmat kiölni a bé­két akaró népek szivéből. Ellenségeink bűnös tervei csak úgy fognak teljes kudarcot valla­ni,' ha a béke erőinek összefogása harcos, szilárd és megbonthatatlan lesz. Ezért a Magyar Nők Demo­kratikus Szövetségébe tömörült dolgozó asszonyok bizalommal for­dulnak az áprilisi békekongresz- szus elé, amely a békéért folyó nagy küzdelem fontos állomása lesz. /V Magyar Nők Demokratikus Szövetsége felhív minden be­csületes dolgozó magyar asz- szonyt, aki családja és népe javára tartós békét kíván, hogy csati"'" zzék ahhoz a hatalmas táborhoz, amely világszerte készül a párisi békekongresszusra.” Felhívás az ifjúsághoz „...Ifjúmunkások, parasztok, út­törők, középiskolások, egyetem­isták! Ezen a nyáron Budapesten ülnek össze a földkerekség ifjú­ságának kiküldöttei —- a mi ifjú­ságunkra vár tehát az a megtisz­teltetés, hogy bemutassa az egész világnak, hogyan él a békeszerető szabad és virágzó ország ifjúsága. A világ szeme rajtunk van! Be fogjuk bizonyítani, hogy méltók vagyunk a békefront élén álló Szovjetunió ifjúságának, a Kom- szomolnak a barátságára. Éppen ezért büszkén és lelkesedéssel je­lentjük be. hogy képviselőinket mi is elküldjük a Párizsban meg- rendzendő békekongresszusra.” „A magyar protestantiz­mus a magyar néppel együtt békét akar“ A magyar protestáns egyházak az alábbi nyilatkozatban jelentet­ték be csatlakozásukat a párizsi békekongresszushoz.: „Mi, a magyarországi egyházak őrtállói, akik a béke szolgálatáért elősorban felelősek vagyunk, meg értéssel tekintünk azokra és együttműködünk azokkal a jóaka- ratu emberekkel, akik az egyhá­zon belül, vagy kivül a világ bár melyik részén munkálják az em. beriség békéjét. A magyar protestantizmus magyar néppel együtt békét akar mert a sok pusztulás és szenve dés után megindult Gjlődést é» jó reményeink megvalósítását bé kében tudja a legjobban műn kálni. Ezért küldjük őszinte üd­vözletünket és jókívánságunkat Párizsban ülésező békekongresz- szushoz és csatlakozunk béke- munkájukhoz. Ezúton is hívunk minden jóakaratú embert a bé­kéért való küzdelemre Meg va­gyunk győződve arról, hogy a so­kak által hangoztatott új háború nem elkerülhetet'en. Ha minda zok, akik féltik a világot egy ú háború borzalmaitól és a viláe fejlődését egy új háború hátrálta tó és romboló hatásától összefog­nak és a maguk országában elég tisztán és hatalmasan hallatják szavukat, megmenthetik a békét. Mi a békéltetés evangéliumát szolgáljuk és Isten áldásait kérjük a béke minden munkására.” A nyilatkozatot dr. Balogh Jenő főgondnok, a református Konvent világi elnöke. Bereczky Albert református püspök, dr. Vető La­jos ev. püspök és dr. Reök Bán ev. egyetemes felügyeli írta alá. is lelkesen felkarolta, amelyek különben tartózkodnak a politikától­A béke ügye valamennyi or­szág nagyobb részét megmoa- dította — hangoztatja a lap, végül felemeli: a békemozga­lomnak, általában a béke miniden tiszteíssége® és- őszinte hívének feladata felvilágosíta­ni a néptörnogeket a brit és amerikai imperialisták politi­kájának megtévesztő jellegé­ről. A béke hívei hallatják szavukat áprilisban Louis Saillant, a szakszer­vezeti világszövetség főtitkár* nyilatkozatában fel jelentette: a béke hívei a mélységből fel­törő hullám -erejével 'hallatják ma jd szavukat áprilisiban a Pá­rizsban összeülő béke-világ­kongresszuson. A világkongresszusra meg-1 szakítás nélkül folynak a je­lentkezések. Norvégiáiból sok tudőls és művész jelentette be csatlako­zását. A Magyar Ifjúság Népi Szövetségének jelentkezésével egy időben futott be a »mongol ifjúsági szövetség csatlaké-, zása. Egv mexikói lan első olda­lán üdvözli az értelmiségiek nemzetközi összekötő bizottsá­gának és a demokratikus nők nemzetközi szervezetének fel­hívását a világbéke-kongresz- fiznson való részvételre. Titoista összeesküvők pere A tiranai rádió jelenti: A jugoszláv trockijisták ált«! szervezett albán összeesküvő* tárgyalásán eddig négy vád­lottat hallgattak ki. Az első­rendű vádlott bevallotta, hogy az összeesküvőknek merényle­teket kellett volna elkövetniük az albán népköztársaság ve­zetőit ellen. Erre Boa-idárovícs, a jugoszláv titkosrendőrség tagja és a tiranai jugoszláv követség beosztottja adott uta­sítást. Az első, aki ellen me­rényletet kellett volna elkövet­ni. Bnver Hodzsa albán mi­niszterelnök volt. A tiranait jugoszláv követség pénzt adott az 'összeesküvőknek céljaik végrehajtására. A másodrendű vádlott be­vallottal, hogy Belgrádból ka­pott utasítások alapján nagy­szabású propagandatevékeny­séget fejtettek ki és a pTopa- gandaanyagot a It-iranai ju­goszláv követségtől kapták. A két másik vádlott ■ közöl­te, hogy BozsidároviCs fel akarta gyújtani albán-szov­jet barátság székházát. Be­vallották, hogy az utasításo­kat Rankovics külügyminisz­tertől kapták. VL évfolyam, 70. szSUn 1949. márdus 25. PéfiÍGh.

Next

/
Oldalképek
Tartalom