Nyírségi Magyar Nép, 1949. január (6. évfolyam, 1-25. szám)
1949-01-20 / 16. szám
2. oldal. NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP 1949. január 20, esd tűr tök „A földet akarta elvenni Mindszenty“ — mondta Papp Gyula piricsei plébános A piricsei görögkatólikus egyházközség tagjai gyűlést rendeztek a napokban, ahol az egyháztanács tagjai teljes számban megjelentek. Papp Gyula plébános állott fel először. — Mindszenty József hercegprímás a Habsburg család trónraültetésével a régi uralkodó osztályok hatalmát akar ta visszaállítani — mondotta a plébános, majd igy folytatta — a felszabadított dolgozó parasztoktól szerette volna a földeket visszavenni. — A magam részéről ezt a politikai tevékenységet a legmélyebben elitélem és nem azonosítom magam a haza- és népáruló hercegprímás és a klerikláis reakció tevékenységeivel. A piricsei egytháztanács a plébános beszéde után határozati javaslatot fogadott el, amelyben a község katolikus hívei nevében felháborodottan utasítják vissza a fekete reakció hazaáruló politikai mesterkedéseit és Mindszenty- re és cinkosaira a legszigorúbb büntetés kimérését kérik. — Mindszenty az egyház érdekei ellen is vétett, amikor a vallást a politikai uszítások érdekébe állította fejezték be nyilatkozatukat a piricsei katolikus hivek. Ugyancsak elítélik a klerikális reakció működését és kérik Mindszenty szigorú megbüntetését és az egyház köntöse mögé bújó uszítok végleges felszámolását a többi katolikus egyházközségek és egyháztanácsok. így Biri. Kálm'ánháza, Nyirszőllős görögkatolikus egyházközsége, Nyirbogdány, Nyírtét, Nyirszőllős római katolikus egyháztanácsa. Több, mint kötszer akkora összeget fordítunk 1949-ben a mezőgazdaság gépesítésére, mint az első tervévben Mezőgazdaságunk gépesítésének célja az évszázados mulasztások pótlása, a terméshozam fokozása, a mezőgazdasági munka olcsóbbá tétele, az egész mezőgazdaság korszerűbbé tétele, a belterjes gazdálkodásra való áttérés előmozdítása. Az eddig már felállított gépállomások bizonyitlása ellen is biztos védelmet nyújtanak. Az akadályok leküzdése, a reakciósok eltávolítása a kormányból, a gazdasági élet egyes kulcspozícióiból és természetesen a pártokból, az ezáltal lehetővé vált államosítások hatalmas lendületet adtak a gépesités fejlesztéséják, hogy helyes utón járunk. Eltűnt a parasztság kezdeti idegenkedése a gépállomásoktól, belátták, hogy a gépék nem ellenségei az embernek, hanem szövetségesei, hogy nemcsak könyebben és olcsóbban végezhetik el segítségükkel a munkát, hanem a kulákok kizsákmányonek. Ez domborodik ki abból az összehasonlításból is, amit az 1947—48-as és az 1949-es beruházások között tehetünk. 1947—48-ban a mezőgazdaság gépesítésére 42.2 millió forintot 1949-ben pedig 94.8 millió forintot fordítunk, tehát több mint kétszeresét; az előző évinek. Ebbői a hatalmas lösszeg- ből a legnagyobb rész a traktorgyártásra esik. Szövetkezeti előadások Nyirgyulafban A falu elsőrendű probléma- I ja országszerte a szövetkezet kérdése. Dolgozó parasztsá-. gunk határozott érdeklődést tanúsít a szövetkezés iránt és számtalan helyen kérnek előadókat, hogy közelebbről •megismerkedhessenek a termelőszövetkezetekkel, a három szövetkezeti formával. A nyirgyulajiak elhatározták, hogy minden pénteken este szövetkezeti ismeret- terjesztő előadásokat rendeznek. Az előadások után megbeszélik, megvitatják a szövetkezet minden kérdését. HÍREK ft FELÜLVIZSGÁLAT napi kérdései A felülvizsgálat során többízben előfordul, hogy élmun. kásokat javasolnak kizárásra vagy visszaminősítésre azzal, hogy az illető „nem jár mindenben jó példával elől, ahogy az élmunkásokhoz illik.“ Természetesen kívánatos, hogy az él munkások mindenben a pártmunkában is jó példával járjanak elől. De nem le. hét őket kizárni, ha csak a termelésben, a szocializmus építésében mutatnak jó példát. Akik ilyen mun> "st akarnak kizárással büntetni, lényegében meg akarják büntetni azért, mert élmunkás. * A nyíregyházi járásban a felülvizsgáló bizottságok találtak öt olyan analfabétát, aki világosabban és tisztábban látta a politika kérdéseit, mint sok írni-olvasni tudó. Amikor megkérdezték tőlük, hogyan képezik magukat, elmondták, hogy gyermekeikkel olvastatják fel az újságot és az elméleti füzeteket. A bizottságok megdicsérték az. igyekvő elv- társakat, egyben felírták a nevüket, hogy az analfabéta- tanfolyamon részívegyenek. Ezek a bizottságok nevelőmunkát is végeztek. * A kulákreakció a felülvizsgálat alkalmával is működésbe lépett egyes helyeken. Tevékenységük abban áll, hogy a még felül nem vizsgált párt tagok körében elterjesztik a hirt, hogy a bizottság már nem működik a községben. Ugyancsak ezzel akarták félrevezetni Nyirszőllősőn 32 egyik felülvizsgálati ellenőrt is. * A felülvizsgálattal kapcsolatos taggyűléseken néhány alaki hiba fordul elő. A taggyűlési előadók olykor-olykor a felülvizsgáló bizottság kizárási vagy visszaminősitési határozatáról beszélnek. A bizottságok csak- javaslatot hoznak, határozatot a taggyűlés hoz. Az I. kerületben az előadó olyan szigorú hangnemben terjesztette elő a javaslatokat, mintha valami törvény széki Ítéletet hirdetett volna ki. Az elvtársias hangnak nemcsak a felülvizsgálat alA SZOVJET ÁLLAM nem feledkezik meg a legelhagyot- tabb vidéken élő polgárairól sem. A sarkvidék lakótelepeire repülőgép viszi a postát, a könyveket és a filmeket is.— Az új esztendő beköszöntésének ünnepén légi úton szállítottak fenyőfákat s a játékokat Arbangelszkből Adermá- ba, Karába, Dikszonba. Perov pilóta friss gyümölcsöt vitt gépével az adermai bányászoknak. LEVEGŐBEN repülő autó- kerék ölt meg Buenos Airesben három embert és többet súlyosan megsebesített. Az ottani ezerkilométeres autóversenyen a2 egyik kocsi kereke száguldás-közben levált és az repült a nézők közé súlyos szerencsétlenséget okozva. SZERENCSÉJE volt. James Morissey losangelesi fiatalember öngyilkossági szándékból leugrott a tizedik emeletről és — semmi baja sem történt. Esése közben ugyanis egy villanydrót tekeredett rá és fékezte a Zuhanást. Az öngyilkos egy üvegtetőre esett, ami betört alatta, majd néhány pillanat múlva a földszinti szálloda bőrdiványán huppant nagyot. Felállt és észrevétlenül kisétált, mielőtt a betört üvegtetőt észrevették volna. A PAJZSTETU nem pusztít többé a Szovjetunióban, mert Citovios rovartani tudás hosszas kísérletezés után felfedezte a kaliforniai veszedelmes rovarellenség ellenszerét. A nátriiimnitrides oldat a tet- veket és lárvákat elpusztítja, fákban és gyümölcsben kárt nem tesz. Hasonlóan sikerült Citovics egy másik ellenszere is a pajzstetvek ellen. STATÁRIÁLIS BÍRÓSÁG elé kerül Herman László kis- várdai lakos, mert egy 7.65- ös Frommer pisztolyt rejtegetett. ÁLL/4HEGÉSZSÉGÜGYI intézmény létesül Nyiregy*- tiázán a tavasszal. A harmadik 1 érvévben hataLmasarányú építkezések indulnak, amelyekre a tervek szerint 70 millió forintot fordítanak. ÁL lattenyésztésünk fejlesztésére és védelmére több helyen — többek közt Nyíregyházán is — állategészségügyi intézményeket létesítenek, építenek. A munkálatokat tavasszal megkezdik. ELTÖRTE KÁRJÁT egy kis csavar. Jáger József kó- taji szeszgyári kazánfűtő5 a kazán anyacsavarjait szorította fel. A kezében lévő- kulcs lepattant az egyik csavarról, ő elvesztette lendületét, a betonpadlóra zuhant és eltörte karját, JELLEMZŐ AZ „ARÁNY** Ausztriában a legutóbb hat százalékkal emelkedtek a bérek. De katasztrofálisan emelkedtek az élelmiszerárak is, A zsiradék kilója 9 schilling- röl 14-re, a vaj 12 schillingről 22-re, a tej 76 garasról másfél schillingre, a marhahús két és fél schillingről 17 schillingre emelkedett. — AL Marshall országokban ilyen az arány, mig a mi táborunk országfiiban az emelkedő bérek mellett csökkennek az árak is. AJTÓLOPÁSRA specializálták magukat Gyurina Károly és kótaji társai. Gibe Géza istállóajtaját, özvegy Csatlósnétól egy kapuajtó# és több helyről ugyancsak ajtókat loptak el. Az ajtó- gyűjtők kézrSkerültek. ELKÉSZÜLNEK a gépállomások épületei. A 70 millió fo lintos beruházásból tavasszal meginduló mezőgazdasági építkezések során Szabolcsban, Büdszentmihályon és- Encsencsen kezdik meg a gépállomások épületeinek épitési munkáit. A tervek szerint gépszínek, kezelőszemélyzeti lakások és kulturházaH épülnek majd. • • A világ munkásosztályának nagy vezére és tanítómestere, a szocialista haza felépítésének élharcosa, Lenin 25 évvel Leszállították a kerékpár ÁrÁÍ Az önköltség csökkentéséért folytatott harc újabb eredményt hozott: a xerépár árát 746 forintról 565 forintra szál- lítják le. Nagyüzemi dolgozóink eddig is vásárolhattak olcsóbban kerékpárt, — akció keretében. A jövő héttől azonban az egész országban 565 forint lesz a kerékpár ára és ehhez csak vi. déken járul csekély szállítási költség. Az olcsóbb ár azonban egyebet is hoz: jobb minőséget. A „Kék csodá“-nál jobb „Piros csoda“ kerékpárt árusítják majd ezért az árért. A másik újdonság: 18 havi részletre is kapható. (Ebben az esetben néhány százalékos kamatot is kell fizetni, de ezezl együtt sem több a havi részlet, mint 33 forint.) ezelőtt halt hieg. Halálának évfordulóján megemlékezik róla a világ munkássága a városban, falvakon egyaránt.. A nyíregyházi Lenin-ünne- pélyt a Magyar Szovjet Művelődési Társaság rendezi a demokratikus szervezetekkel karöltve. Az ünnepélyen Pálfy Ernő elvtárs, Szabolcsmegye főispánja mond ünnepi beszédet. A Bessenyei-zeneisko/' la tanárainak zeneszámai, az; Összomunká§ Dalkjör és a Villanytelep énekkarának dalai,, szavalatok és énekszámöle élénkítik a gazdag műsort. A Lenin-ünnepély szombaton délután 5 órakor lesz az iparosszékház nagytermében. Szombaton reggel nyílik meg a vármegyeházán o HunhÉsmozsalnii Intézet (Miklállittío Lenln-ünnepély Nyíregyházán