Nyírségi Magyar Nép, 1948. december (5. évfolyam, 277-302. szám)

1948-12-24 / 297. szám

1948. december 24, péntek NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP 3. oldal A dolgozó parasztság győzött a nyirbogdányi fúziós közgyűlésen Szendrei István basaparaszt hiába beszélt „jó szivéről“, a tények mást mondtak Kupeceket, kizsákmányolókat, igauzsorásokat lódítottak ki a Hangyából Gyülekeztek az emberek a füldművesszövetkezet nagytér, móben. Hangyabeliek és ítöld- mű vesszövetke ze tiek gyűltek össze, hogy! kimondják a két szövetkezet egyesülését és vég. leg a dolgozó parasztság ke­zébe vegyék a község szövet­kezeti mozgalmát. Halkan be­szélgettek az ismerősök, a te­rem levegőjében azonban iz. galoim és feszültség vibrált. Tudta minden dolgozó paraszt, hogy szövetkezete jövője forog kockán azáltal, hogy megtisz­títják soraikat a kizsákmá­nyoló, oda nem való elemek­től és azt is tudták, hogy nem fogják átadni helyüket harc nélkül a szövetkezeti igazgató- sági tisztségekhez ragadt zsí- rosparat ztok és kupeoek. Akik nyúzták a szegényparasztokat A fúziós közgyűlés megnyi. tása után ismertették a tagok­kal az új földművesszövetke­zet alapszabályait, megvitatták a mérleget és eredményt, majd megválasztották az új igazga­tóságot. Az igazgatóság megválasz­tása után sorra megvizsgálták a Hangya tagjainak névsorát, nehogy kuiákbérenc, kulák, kupec somfordálhaseon az új falusi általános szövetkezetbe. A névsor ismertetése során csakhamar napvilágra kerül­tek Nyírbogdány szegény pa­rasztjainak a nyúzó!. így sorra Balogh László, Fodor Imre, Farkas Menyhért, Dékmáx Károly, id. Szokolay András, Tihanyi Ferenc, Hegedűs Zol­tán zsírosparasztok. A dolgozó parasztság közfelkiáltással kö­rösi ette ki őket soraiból. — Ugyanígy jártak a többiek is, például Őzv. Bégányi Kálmán­ná, aki amellett, hogy cselé­deket tart birtokán, igát csak négynapi gyalognapszámért volt hajlandó adni a megszo­rult dolgozó parasztoknak. — Ifj. Balogh Imre ugyancsak így1 járt el, ha igáért fordultak hozzá. Kemecsei Vilmos, a nyirbogdányi kupec szintén a kizártak közé került. Szendrei István „jó szive“ Általános vihar kerekedett, amikor Szendrei István, a nyír- bogdányi kiskirály került szó­ba. Szendrey István neve hal­lattára nagy hangon kezdett hiva'ozni jó szívére és jótéte­ményeire. Azonban csakhamar napvilágra kerültek viselt dol­gai. Szendrey nem volt nagy- gazda azelőtt, azonban a föld­osztás során a legjobb földet magának jelölte ki, féktelenül kupeckedett, azon tollaeodott’ meg. Például eleinte mindenki úgy tudta, hogy 100 darab ju. ha van. Amikor beszolgálta­tásra került sor, 70 mázsa ju­hot adott be. Ennek ellenére nemhogy fogytak, de szapo. rodtak juhai, olyannyira, hogy ugyancsak juhaiból vásárolt 10 hold földet és csodálatos­képpen még ezekután is 260-at adott cl, amin házat veti. — Szendrey, a o-odálatos birka- szaporító hiába döngette mel­lét: a falu népe látta, hogy áruló, elárulta a dolgozó pa­rasztságot, kulák, kizsákmá­nyoló lett. A műbolond A vita hevében hiába izgat­ta fel magát, csak nem sike­rült megbolondulnia, pedig a községben mindenki úgy tud­ja, hogy Szendrei uramnál va­lami nincs ki kerekre. Már ezt tőle tudják, mert töbMzben megmutatta igazolványát, amely' szerintő bolond. Később egyszer elkottyantotta, hogy a „bizonyítványt“ egy hízóiért „szerezte“. Szendrei uram nem bolond hát, sőt, a maga mód­ján nagyon is okos. Jól tudja, hogyan kell a szegény-parasz­tot nyúzni. De a nyírbogdá- nyiak azt is tudják, hogy a Horhy-rendszer idején haj­tókája alatt kémjelvényt hor­dott, a nyilaspár. nak meg 5 pengő tagsági díjat fizetett. Egyetlen kéz nem emelke­dett a magasba, amikor tehet­ték a kérdés', ki nem helyesli Szendreinek, a lüntésparanzt- tá vedlett basa parasztnak a kizárásé ? Érthető és tenné, szetes Ls. Nyírbogdány dolgozó pa­rasztsága megteremtette egy­séges faluivi szövetkezetét. Ki- I seperte a kizsákmányolókat, a Hangyát eddig csak meggazda­godásra használó kupeepa- í rasztokat. A dolgozó paraszt- j ságé lett- a nyirbogdányi sző- | vetkezet. (r.—n.) Atlétikában inkább minő­ségi sportolók vannak a Vas- váryban. Futásszámokban 100—-200 méteren és a 400 méteres gátfutásban Bihon kerületi bajnok, az NyVSE leigazolt versenyzője. Bódis, aki szintén NyVSE futó, 800 és 3000 méteren már eddig is szép eredményeket ért el. Torma öttusázó, dobásszámok ban vannak kimagasló ered­ményei. 55 méteres gerelydo­bása nyíregyházi csúcs. Távolugrásban Bihari 550, Tonna 530 centimétert ért el. Magasugrásban Váradi 155 centiméteres ugrása érdemel említést. A Petőfi vándorzász­ló versenyben részt vesznek. Szertornában Rónai és a 16 éves Juhász vezet. A röplabdacsapat közepes képességű. A labdarugó csa­pat nemrégiben alakult meg Mint tudjuk, a közmunka, váltsálg beolvad az adóba. A rendelet' ervezet most készült el az újjáépítési adóról. — A közmunkaváltság összeolvad a jövedelmi többletadóval, ez az egyesített adónem lesz az új­jáépítési adó. A rendelet ja­RÁDIÓMŰSOR December 24. Péntek. Budapest I.: 7.00: Hírek. 7.20: Reggeli zene. 8.00: An­gyalföldi antológia. 8.15: Ze­nekari művek. 9.00: Ilniczky László szalonzenekara játszik. 9.55: ÁK. közlemények. 10.0(1: Hírek. 12.00: Hírek. 12.15: (Friss Aiitál gordonkázik. 13.00: A karácsonyi sortiiz. Emlékezés három ifjúmunkás mártírra. 13.15: Népek zenéje 14.00: Hírek. 14.15: Művész- ,"emezek. 15.00: Rádióiskola. 10.00: Szabad Népek Hazája. 10.45: Hangszerszólók. 17.00: Hirek. 17.10: Szovjet napok —- szovjet emberek. 17.20: Vöröskereszt közleményei. — 17.30: Szabadság és testvéri­ség. 17.50: Hirek oroszul. — 18.00: Hirek szerb nyelven. 18.10: Forrai Miklós kamara­kórusa énekel. 18.45: Magyar Bethlehem. 19.20: Előadás a Stúdióban: „Első ünnep“ Rádiójáték. 20.00: Hirek. 20.15: Hírek németül. 20.30: A sixtusi kórus hangverse­nyének közvetítése Rómából. 21.00: Zenekari művek. 21.40 Aubrey Pankey néger spiritu­álékat énekel. 24.00: Művész- lemezek. Budapest II.: 17.00: A házi együttes játszik. 18.00: „Szép VEGYÉL RÉSZT az Embersport-fogadáson TOTO llp«2elvény óra 3.30 FÉ. Akarsz minden faluba sportpályát? Akarod a magyar stadiont? Akarod a tömegsportot’ A célok érdekében fogadj. NYERHETSZ! Tipszelvények kaphatók: trafikokban, osztálysors játék tőárusítóknál, postahivataloknál és az IBUSznál. ifjúság jöjj vissza egy szóra“ 18.45: Halász Kálmán orgo­nái. 19.30: Hanglemez. 19.50: Hendel: Messiás oratórium I. rész. Hanglemez. 21.00: Hirek 21.15: Hendel: Messiás Ora­torium H. és in. rész. 22.30: Brahms: C-moll vonósnégyes. December 25. Szombat. Budapest I.: 7.00: Karácsony reggeli zene. 8.00: Hírek. — 8.20: Karácsonyi dalok. 9.00: Ref. istentisztelet. 10.00: Gö­rögkeleti isten' ii-ztelet. 11.00: J. S. Bach: Karácsonyi ora­tórium II. része. 12.00: Hírek. 12.15: Kamarazene. — 13.00: Jazz-verseny. 14.00: Hírek. •— 14.15: Ünnepi hanglemezek.— 15.00: Mi van egy mondat mö­gött? 15.15: Magyar nóták. — 16.00: A Rádió folytatásos já­téka. 16.20: Gyermekrádió, — 17.00: Hírek. 17.10: Magyar Parnasszus, 17.50: Hírek oroszul. 18.00: Hírek szerb nylelven. 18.10: A Falu Hang­ja. 18.30: „A Rá lózen' kar ka­rácsonyi ajándéka felnőttek­nek és gyermekeknek.'* 20.00: Hírek, sporthírek. 20.20: Hí­rek németül. 20.35: Páka Jo­lán keringőket énekel, a házi- együttes játszik. 21.00: Kará­csonyi Híradó. 22.00: Hírek. 22.25: Jeanne Marie Darrée zongorázik. 23.00: Előadás a Stúdióban. „A kertész kutyá­ja.“ Rádiójáték. 24.00: Hírek. Budapest II.: 9.00: Ünnepi muzsika. 12.00—13.00: Szív küldi szívnek szívesen. 17.00: ötórai tea. 18.00: Szórakoztató zene. 19.00: Színes Szőttes. — 20.00: Szív küldi szívnek szí, vesen. 20.30: Kamaramuzsika. 21.00: Hírek. 21.15: Énekes, zenés részletek Suppé: Szép Galathea c. operettjéből. 22.15: Versenyművek. nuár elsejével lép életbe és meghatározza majd, kinek kell j bevallást készíteni. Amíg a | pénzügyi hatóságok ki nem I vetik a fizetendő összeget, i úgynevezett előleget kell fi­zetni, mindenki saját maga szá rcítja ki, hogy jövedelme alap­ján mennyi újáépítési adó fi­zetésére köteles. Az adót az adószámviteli osztályon kell befizetni. Azok a vállalati dolgozók, akiknek eddig a vállalat fizette a közmunka- váltságot, nem újjáépítési adó fizetésére kötelezettek. — A közmunka váltság összegének kiegyenlítésére három száza, lókkal növelik illetményadó­juk összegét. — A fadrásziizletek 24-én este 7 óráig tartanak nyi'va. — Karácsony mindkét napján zárva tartják üzleteiket. az intézetben. Intézeti bajnok a VH/b osztály. A kosárlahda a favori szak­osztálya a Vasváry gimnázi­umnak. Torma, Várady, Ta­más, Gyarmati I. és Gyarmati II. a nyíregyházi válogatott­ban játszanak. Legidősebbjük 18, a legfiatalabb Molnár pe­dig alig 14 éves. Tervbevették ai Vasváry- gimnáziumban a jégsport üzé- s.ét is, erre) a! szünidő után ke­rül sor. Az iskola vívói ren­desen, komolyan gyakorolnak TANÍTÓKÉPZŐ A tanítóképző atlétikában és szertornában a legnagyobb tömegeket foglalkoztatja, az átlagosnál jobb eredménnyel. . Vanak minőségi tornászai is az intézetnek. Atlétikában meg­említendő 4x100 méteres nyir- egvházi csúcseredményünk. 100 méteren Kiss András, 800 on és 3000-en Kosztyu, 600-on Takács, (ifi) első helyezést értek el, a városi versenyben. A centenáris napon Eötvös 400, Kovács 800 méteren jó idővel elsőnek futottak célba. Ebből az intézetből indul a legtöbb tornász a jelvényszer­ző versenyekre. Most 16 vas, és 4 bronz jelvényt szereztek. Bavida Rudolf az összetett verseny győztese, ezüstjel­vényt kapott. Kosárlabdázóik közepes helyen állnak. Egy felsős és egy alsós válogatottjuk van. Röplabdázódk valószínűleg a rangsor közepén végeznek. Si- és asz tál tenisz szakosztályuk is régen működik. A parasztifjuság nevelését, a sport megkedveltetését tűz­ték maguk elé, amikor két Íz­ben vidéki atlétikai és kosár­labdabemutatót tartottak. — Vendégszereplésükkel magot hintettek el a szabolcsi fal­vakban, a sportolás magvát. 50 nyíregyházi kereskedő vesz részt a kirakatversenyben Az Országos] Tervhivatal kezdeményezésére az ország minden városának keres­kedői megrendezik karácsonyi kirakatversenyüket. Nyiregy- házán 50 kereskedő vesz részt a versenyben. A cél az, hogy megállapítsák: a ver­seny során melyik kereskedő domborította ki legszebben, legügyesebben kirakatában a hároméves terv sikerének alap gondolatát, Mint értesültünk, a 'legjobb kirakat tulajdonosának 5000 forint jutalmat ad a Tervhi­vatal, mig a többi sikerült kirakat értékes jutalomban és oklevélben, részesül. A kiraka­tokat külön bizottság fogja el bírálni, azonban részt vesz a bírálatban maga a közönség is, A bizottság, amely a város­háza, emelet 19. számú szobá­jában székel, mindenkinek meghallgatja a véleményét és a kirakatokról mondott kri­tikáját. Városunk kereskedőtársa- dalma nagy lelkesedéssel ké­szül a karácsonyi kirakatver- senyre és nagy érdeklődéssel várja annak eredményét. Karácsony a II. sz. általános iskolában Bensőséges hangulatú, jól-' sikerült karácsonyfaünnepélyt rendeztek a II. számú Jókai Mór általános iskola növen­dékei a Szülői ^ Munkaközös­séggel karöltve. Ünnepi be­szédet Gombos Aladárné elv­társnő mondott. Párhuzamot vont a régi és az uj karácsony között, hangoztatva, hogy a mai karácsony a dolgozóké és a gyermekeké. Gombos Aladárné elvtársnő nagy tetszéssel fogadott be­széde után az iskola úttörő- csapata és növendékei színes műsort adtak elő, majd meg­ajándékozták az, iskolai növen­dékeit. SPORTMÉRLEG VASVÁRY GIMNÁZIUM Mit kell tudni az uffáépilésl adóról?

Next

/
Oldalképek
Tartalom