Nyírségi Magyar Nép, 1948. november (5. évfolyam, 253-276. szám)

1948-11-28 / 275. szám

1948. november 28, vasárnap NYÍRSÉGI magyar nép 3. ok Növekedett a taglétszám, fokozódott az éberség mióla nő áii a vasmegyeri földmüvesszövetke&et élén Minden megváltozott a vas­ul egyieri földmű v c sszövelke. zetben, mióta Zombor Ilona elvtársnő az ügyvezető igaz­gató. Egyrészt azért, mert vele együtt bevonultak az asszo­nyok: is a szövetkezel vezető- gégébe, másrészt azért, mert v-'zetőségben. Egy-egy taggyű­lésen a jelenlévőknek több, mint 70 százaléka nő. Bekap­csolódtak a szövetkezét életé­be, vezetésébe és munkájába. Mióta megalakították a háziipari csoportot A PB határozat óta sokat tanul Zombor Ilona i elvtársnő, de mióta a szövet­kezet élén áll, még fokozot­tabb a felelő' ségtudala és, az a törekvése, hogy még harco­sabb és ideológiailag, feiten kevesebb kulák ólálkodik aziőta a földművesszövetkezet házalóján. A tisztújító köz­gyűlésen ifj. Bodzáé András­áét igazgatósági tagkén í, Ban­kó Józsefnét és Papp Máriát pedig felügyelő bizottsági tagként választották meg. —: Keménykezű, öntudatos a>}.z- ezonyok kerültek a szövetke­zet vezetőségébe a férfiak mí Hé. Néha még mag« próbálják a kulákok, különösen a terme­lési szerződének kétesekor. — Be-bemennek, szép csendesen ók is megpróbálják bediktálni szerződéses területüket, de csakhamar kiderül a turpis­ság. Zombor Ilona élvtárshő nem alkuszik a kukkok­kal. — A minap is meg­környékez Jék x néhányan, pél­dául Farkas József, a negy- veniholdas kulák, meg Zombor György és Egri János. Ab­ban az irányban is tapogatóz­tak, hogyan lehetne belépni a föidmfivíesszövetkezetbé? Dolgozó parasztoké a földművesszövetkezet — ‘ válaszolja a szövetkezet nő­ügyvezetője. Azért váltották le a szövet­kezet vezetőségéből Kulifai Pált is, mert cimboráit a ku- lákokkal, rájuk hallgatott és nem a szegényparasztokra. — íd. Borbély Menyhért, meg ifj. Borbély György is inkább a zsírosparasztokhoz húztak. A szövetkezet demokratizálása során leváltották őket. Kondor József a szövetkezet eddigi ügyve­zető igazgatója Horthy test­őre volt. Szegényember gyer­meke, de testőrködése során megszok'a, hogy a parasztot csak nyúzni lehet, segíteni nem. így aztán a szövetkezet élén is Inkább nyúzott, mint segített. Inkább a zsírospa­rasztokat szerette. Őt is levál­tották. Megmondta a szemébe a közgyűlésen Matolcsy Ger. zson elvtárs: — Ki kell dobni az ilyen embert. — Ne dobjanak engem —' nézte Kondor József, hogy merre tágasabb — megyek én jragamszerint is. Ment is. Azóta éü nő a vasmegyeri föidművrsszö- veílcezet élén. Egy hónapja ennek és ez alatt az idő alatt negyvenöt taggal szaporodott a szövetkezet taglétszáma. Az asszonyok egyre jobban ér­deklődnek a szövetkezet dol­gai felől, mióta nők vannak a még erőteljesebb lett az as­szonyok szövetkezeti munkája és élete. Vagy 40—50 szövő­szék várja Vasmegyeren, hogy meginduljon az Állami Házi­ipari Rt. keretében a terme­lés. Nem igen tesz dolog‘alan asszonykéz a szövőszék mel­lett, ha megérkezik a fonal és elkezdődik a szövés. ________ Tegnap érkezeti debxeclenbe két újabb liadifogolyvonat, az ötvennegyedik és ötvenötödik szerelvény. A két szerelvénnyel az aláb­bi .szabolcsi & nyíregyházi hadifoglyok érkeztek meg: kós Sándor és Balogh Bá­lint Büdszenímihály, Veleczki István Búj, Gál Mihály, Varga János és Szopkó János Tisza- dob, V'da Bernit Nyírgyulaj, Almás] István és Mórái Jó­zsef Nyíregyháza, Szaniszló Józ ef Di-mecser, Szegedi Ist­ván Nyírjüké, Bátori Sándor Nyírbátor, Bihari Ferenc Nyírgelse, Salamon Mihály és Pál János negyven holdas kisvánlai kupeckulákot sza- botázsért internálta a rendőr­ség. Pál János, aki valaha pfeifferista képviselőjelölt volt, tipikus kupeckulákként egész Kisvárdán közutálatnak „örvendett.“ Kövér hordóalakját minden állatvásáron ott látták. Ha­talmas pénzeket üzletelt ösz- sze, emellé tavaly szerződéses termelést folytatott a föld­jén, amely igen jól jövedelme­zett. Persze az idén a szerző­déses termelés ellen izgatott a kisparasztság köreiben. Sőt tovább ment. Szabotálásra igyekezett rábírni a kispa- rasztságot azzal, hogy hiába termelnek, úgysem lesz övék földjük termése. Ö előljárt a sz’abotálásban. November kö­zepén járt már az idő, Pál Já­nos egyetlen kapavágást sem tett földjén. Azaz tett. Egy holdnyi lucemaföldjét körűl- á-satta egy másfélmóternyi árokkal és a kihányt rossz földdel terméketlenné tett újabb egy holdat. Az őszi munkákat persze nem végezte el a volt pfeifferista képvise­lőjelölt ur. Pál János izgatása az őszi munkák elvégzése ellen hiá­verzet'ebb tagja tegyen az él­csapatnak. Látja, hogy a szö­vetkezet, amelynek élére ke­rült, a dolgosé parasztság osz- :ály harcának bázisa. FclkcL szült, keménykezű, éber nő­nek kell lennie, ha meg akar­ja állni a helyét. ( r. —n.) Böjti József Nyíregyháza, — 'pith, Bertalan Bperjeske. ' Farkas János, Fekete Fe­renc és R-uszterkai István Kisvárda, Herczku József, Sa­lamon József, Fenyvesi And­rást Kiss István, Lusták Ká­roly, Sztankó József, Ovik Já­nos, Laczkó István, Veress Ltüszló, Horváth János és Ke­reszté? József Nyíregyháza, Fekete János Kenézlő, Sipos Pál Nvírbogdány, Hegedül ■ Je'zsef Ujfehértó, Papp Gábor és Fülöp Károly Nyírbátor, Bankó János és Kurtz Gábor Rakamaz, Ancsán András Gáva. havaié volt. A kisvárdai 'dol­gozó kisparasztok nagyjában egészében elvégezték az őszi munkákat, "inert felismerték, ellentétes az 5 érdekük Pál János kupecparasztéval. Pál János egyébként most a budadéli internáló táborban „üdül“, földjét is megművel­ték már a kishaszonbérlők. 300.000 forintot ruház be a Vulkán gyár Ma bizottság száll ki a Tömegcikkipari Igazgatóság­tól a kisvárdai Vulkán Vasön­tő és Gépgyárba, ahol az il­letékes vállalatvezetőséggel megbeszélést folytatnak egy 300.000 forintos beruházásra vonatkozóan. Mint értesültünk a 300 ezer forintos beruházásból a gyár öntödéjét bővítik ki. A bizottság a 300.000 forintot holnap már magával hozza és a megbeszélések után rö­videsen megindul a vasöntö­de bővítésének munkálata a kisvárdai Vulkánban. Két újabb hadifogolyvonat érkezett A szabolcsi és nyíregyházi hadifoglyok névsoré Internáltak egy kisvárdai szabotáló kupeckulákot Szabadsághsrcos ! nép | A .jövő héten, december 5- '• én nagy Szabadságharcos i Napot rendez a Szabadság- harcos Szövetség. Az ünne­pély délután 3 órakor kezdő­dik, amikor az összes nyír­egyházi gyermek számára, babszinházeiőadással, gyer­mektáncokkal egybekötött mesedélután lesz. Este to­vább folytatódik a Szabad­ságharcos nap egy hangver­sennyel. A hangverseny két részből áll, először a nyíregy­házi zeneiskola tanárainak közreműködésével komoly müsorszámok peregnek le, majd a második részben vi­dám kábaró következik. X. ÚJJÁÉPÍTÉSI állami sorsjáték! FŐNYEREMÉNY 60.000 Frt| Nyeremények összértéke : 720,000 Ft. Nyeremények s 1x60.000.—. Ix30-C00 —| 4x10.000. -. 6x5000—. 10x2000.— . 50x ) 1000,— stb s’.b. Húzás . Budapesten 1948. december 7-én déli 12 rrakor a lottójövedéki igazgató­ságnál, Bpest. V.. S'alay-u. 10—14, alag­sor 7. 8Z. SORSJEGY ÁRA : Egész 8,-Frt Fél 3,- Frl Sorsjegyek kaphatók a lottójövedéki tgez- galósógnél (Budapest, Szalay-utca 10- 14, fé/cmelet 44) azonkívül rrrnden dohány- árusnál és osztályaorsjegy főárusitónál, valamint egye* pénzintézeteknél. A pénz előzetes beküldése esetén a lottójövedéki igezgatóság a sorsjegyeket portómentesen küldi meg. iPamuf« és gyapjuszövettermeiésünk emelkedése az Alig van a magyar ipar­nak olyan ága, ahol a háborús pusztítások, a fasiszták és mi. iasok rablásai akkora károkat okoztak volna, mint a textil­iparban. Az életszínvonal emelése szempontjából pedig nagyon fontos, hogy a textil­gyárak kapacitását legalább­is a háború előtti színvonalra emeljük. A hároméves terv ezért az első ter.vévre nagy teljesítményeket irt elő a két legfontosabb textilipari ága­zatban, a pamut és gyapju- szövetgyártásban.1 A pamut- szövettermelésünk 1938-ban 185 millió méter volt, az első tervév előirányzata is ennyi. első íervévben duplájára emelkedett' a ter­melés. Az 1946—47-es 6.4 millió méterrel szemben 12.9 millió métert értünk el. Pamutiparunk teljesítőké­pességét a rendelkezésre álló orsók száma határozza meg. A háború lelőtíl 360.000 orsóba osupán 210.000 maradt meg. Nagy beruházással létesült az Állami Fonóipar, ahol kezdetben csak 18.000 orsó működött, az óv végére azon­ban 72.000 fog dolgozni. Fonóorsóink számát a többi üzemben is növelni fogjuk és igv hamarosan túlszárnyaljuk a háború előtti színvonalat. Gyapjuiparunk 92.1 száza­Gyapjúszövetből is az 1938-as 14 millió mólért irányoztuk elő. Textiliparunk általában ■95.2 százalékban valósította meg a.termelési tervet és ez- . zei az 1938. évi termelésnek négyötödét érte el. A pamut és gyapjúszövet gyártásban nem értük el az előirányzatot, de lényeges emelkedést tapasztalhatunk a termelésben. 1946—47-ben pamutszövet termelésünk nem érte el a 107 millió métert, 1947—48-ban pedig már 165 millió méter voit. Még na­gyobb az emelkedés a gyap­júszövetnél, ahol több mint lókban teljesítette a tervet, azért nem sikerült 100 száza­lékos eredményt elérni, mert a háborús pusztítások során ; jelentékeny károkat szenve­dett é3 gyapjutermelésünk is erősen viszaesett. Ebben az évben azonban több mint 2 millió kg. gyapjút szolgáltat­tak be, juhállományunk kie­gészítésére 10.000 anyajuhot és kosokat hoznak be, törzs­tenyészeteket létesítenek, mindez azt jelenti, hogy gyap jutermelésünk rohamosan fog emelkedni, ami gyapjuipa­runk termelésének nagymérvű emelkedését eredményezi. 300 helyett 600 darab sertésvágási engedélyt kapott Szabolcs Kicsit szűkre kellett szabni eddig hús és zsirszükségle- tüket a szabolcsi és a nyír­egyházi dolgozóknak. 300 sertésvágási engedély került havonta szétosztásra a vár­megyében. A Magyar Dol­gozók Pártja, amelyre eddig is jellemző volt jó község- politikája, most igyekezett a dolgozók ezen problémáján segíteni. Gyenge Károly MDP országgyűlési képviselő, me­gyei titkár közbenjárása tel­jes sikerrel járt. így a jö­vőben havonta 600 darab, az eddiginek mintegy kétsze­resét — sertésvágási utal­ványt kap Szabolcs vármegye. Egyenletesen kerül szétosz­tásra és ezentúl Nyíregyházán is lényegesen több vágási utalvány kerül szétosztásra. n Rádiók Orion-Philips-Siemens 6-9 havi részletre Csillárok, kerékpárok nagy választékban Íz Hsa népi íHi$Éi * 106 3 (QSo - iöj PAMUTSZÖVET MlLLm,« {TERV* í85

Next

/
Oldalképek
Tartalom