Nyírségi Magyar Nép, 1948. október (5. évfolyam, 226-252. szám)
1948-10-21 / 243. szám
1048. október 21, csütörtök NYÍRSÉGI magyar nép 3 oldal A múltban: nyomor, szegényház A jövőben: nyugodt, békés élet Az elöregedett munkások osztályrésze Ott áll a városi szegényház a Rákóczi utca végén. Magas kerítés övezi. Előtte javában áll a zsibvásár. Használt ruhák, cipők, edények cserélnek gazdát. Aztán ritkulni kezd a tömeg. Tokaj felől ólomszinü felhőtömeg gördül elő, nehéz cseppekkel' megered az eső és Határozatilag mondja ki a szakszervezetek kongresszusa, j hogy az öregségi járadék felemelése érdekében a munkások hozzájárulását 1 százalékig kívánatosnak tartja. (Apró Antal kongresszusi beszédéből) szétzavarja az ócskapiacot. Nem marad más ott csak a szomorú sárga épület: a szegényház. Töpörödött öreg bácsi kaparja össze kopott seprőjével a lehullott faleveleket. De ahogy végigmegy seprőjével az udvaron, akár kezdhetné elölről, a szél, azt eső szüntelenül veri le az ernyedt leveleket. — Hány éve van itt, bá- csikám? Számolja az ujján lassan, meggondoltan. Aztán tétovázva kimondja: — Tizenkettő, vagy talán már tizenhárom is lehet. 12-13 éve van itt, szinte elzárva a külvilágtól. Odakinn a falakon kívül ezért az időért már kisebb gyilkosságot lehet elkövetni. Nem követett el semmi bűnt szegény öreg. Csak dolgozott addig, amig tudott, amig birta erővel, dolgozott, hogy mások jól éljenek és amikor már nem tudta többé felemelni a kalapácsot, koldulnia kellett. A társadalom aztán — mintha valami nagy kegyet gyakorolna — szegényházba utalta, hogy ott tengesse tovább életét egv tányér bablevesen vagy kukoricadarán. 43 évig dolgoztam Benn az egyik szobában ül Palicz János. 78 éves. Valamikor kitűnő munkás volt, kö- művessegéd. —„43 évig dolgoztam a szakmában — mondja — 1888-tól 1931-ig. Évtizedekig ! fizettem a betegsegélyzőt — ! mert akkor még a munkások fizették. És amikor 1931-ben ^ leestem az állványról, egy fillért sem kaptam. ,,Elértéktele nedett a maga pénze — mond ták -—nem jár magának semmi.“ Sorban haltak meg gyermekeim, a feleségem és én egyedül maradtam. Idekerültem a többi rokkant és elöregedett munkások közé a szegényházba. Mozogni sem nagyon tudok már, ha egy kicsit járkálok, felpüffed a lábam és aztán napokig meg sem tudok mozdulni. A többiek — elhanyagolt külsejű, fehérhajó, kopOttru- háju öregek — csak bólongat nak hozzá. Úgy van, bizony igaz — mondogatják. Ismerik egymás sorsát, egymás tragédiáját. AZmult rendszer bűne A múlt rendszertől örököltük ezt a szomorú épületet. Attól a rendszertől, amely kihasználta a munkást és öregségére koldusbotra jutatta, jó esetben. szegényházban Ma a dolgozók vezetik az országot és úgy vezetik, hogy az a dolgozók javát, szolgálja. A szocialista társadalom felé •vezetik, amelyben a munkások, ha elöregednek, nem alamizsnát kapnak, hanem nyugodt, békés élet lesz osztályrészük. Ennek elérésére tett újabb lépést a szervezett munkásság amikor az öreg munkások helyzetének javítására vett irányt. A dolgozók saját maguk kezdeményezték, hogy fizetésük egy bizonyos részének ^felajánlásával segítenek az öreg munkásokon. Apró Antal elvtárs ,a Szaktanács főtitkára a kongresszus elé vitte a kérdést, hogy az egész ország munkássága döntsön felette. A szervezett munkásság gondoskodik azokról, akik a munkában megöregedtek. Nem alamizsnával hanem az öregségi járadék felemelésével. (ks.) Hire 19.000 forint ellet odúit Avagy: ne használjuk pénztárnak a kályhacsövet Ritkaságszámba menő baleset érte Rózsa József soff őrt. 19.000 forintot kapott bérautójáért. Ez még nem lenne baleset. A baj ott kezdődött, hogy a pénzt a kályhacsőben rejtette el. A felesége nem tudott erről, begyújtott a kályhába és igy a pénz elégett. A kétségbeesett Rózsa József a Nemzeti Bankhoz for dúlt tanácsért. Ott azt a felvilágosítást kapta, hogy a hamuból a Nemzeti Bank műszerek segítségével pontosan meg tudja állapítani, mennyi pénz égett el. Tehát, ha a hamut be tudja mutatni kára is megtérül. Kasznár gépállomásvezetö Irta: SOLTÉSZ ISTVÁN — Mit kiabálsz? Hadd gyüjjön, az a dolga,hogy haj- csárkodjon — intette le a sza ladó mezítlábas kölyköt Szabó Miska bácsi, a legöregebb kaszás. Az akácok levelei fonnyad- tan lógták a forróságban, szellő sem rebbent, csak a fény rázkódott a levegőben. A madarak is elbújtak a hűvösre, egyedül a pacsirta lebegett fenn magasan a rozstáblák felett. Aratók pihentek az árnyékban, éppen most végeztek az ebéddel ,az imént csúsztatta le a torkán Miska bácsi is az utolsó falás szalonnát. Éktelen porfelhőt vert a dűlőn a kasznár vágtató lova. Habos izzadtság csomósodott a szíigyén. — Még az állatot is kínozza —- mormogott Miska bácsi dühösen és kiköpött maga elé a porba. — Már megint, a hűvösben lopják a napot mi!? — ripako dott durván az emberekre a kasznár, ahogy odaért s hadonászva csápolta a kezében lévő nádpálcával a leveleket. Az asszonyok megrebbentek és kapkodva szedték ös^ sze az ételeseket . Éppen Miska bácsi orra előtt táncoltatta lóját a gazdatiszt, de az csak pipált nyugodtan fel sem pillantott. Úgy szólalt meg csendesen, kalapja karimája alól. — Pihenünk egy kicsinyég. — Mit?! Pihennek?! Most? Majd ráérnek arra télen. Ezt már az öreg kaszás sem hagyhatta csak úgy. Feltá- pászkodott a földről, barázdás arcát a kasznárra fordította. Először csendesen lök- döste ki magából azt, ami már régóta gyülekezett a lelkében. — Emberek aagyunk ám mi is, hallja-e az ur! — csattant a szó végül, aztán vállára kapta kaszáját és megindult a tábla felé. A kasznár csak sápadozott, majd meg vörös és lila futkosott az arcán . — Még felesel a vén gazember. Ne féljen gondom lesz rá, hogy jövőre egy barázdá- nyi földet se kapjon részibe. Megtanítom én a nyüszítő kutyákat lapulni. Azzal rávágott lovára és elvágtatott* Csend volt, az este álmot hozott a falura. Sorra hunytak ki az ablakfények. A szobában csak az óra ketyegett, vagy a papír zörrent meg. amikor Papp Ferenc lapozott egyet-egyet könyvében. Minden traktor bejött már a környékről, pihenhet nyugodtan. Csizmacsoszogás hallatszott az ajtó előtt ,aztán kopogott KRÚDY Emlékezzünk meg városunk szülöttje, Krúdy Gyula halálának évfordulójáról. Egy hanyatló, dekadens kor őszinte írója volt Krúdy Gyula, A dzsentrivilág sietett a pusztulás felé, hajlott sírja felé akkor, amikor „az álmatag passzivitás költője“ sorra szántotta tollával a sorokat A dzsentrivilág írója volt, de nem úgy nvnt Her- czeg Ferenc és nem úgy, mint Mikszáth. Nem mentegette erőszakos tdeal'zá lássál ezeket az embereket, nem próbálta a múltat visz- szahazudnl a jelenbe, de nem is bántotta ezt a temetésre készülő világot. Realista ?s volt Krúdy Gyula, tiszta, látó szemekkel látta azt, hogy a múltból élősködő világ szétesik és ez így van jól, így van rend jén, Belenyugodott A dzsentri- világ író ja volt s ennek a társadalmi rendnek szétesését ábrázolják regényei. És GYULA a színes álmok, ködös mese- hágyadtságok nagy mestere egy kicsit mosolyra bigy- gyesztett szájjal „mélabűs dísztemetést“ rendez ennek a világnak a számára. Szinte gyönyörködve túrkál abban, hogy valami elmúlik, hanyatlik. Önvigasztalása volt ez saját magának, s egyre azt hajtogatta, nem a múlt volt a szép, hanem a hanyatlásban rejlik a szépség. Semmi esetre sem mondhatjuk azt, hogy követnünk kell példáját Krúdy Gyulát, sőt, ellenkezőleg. H’szen ma, amikor új élet van születőben, csakis optimista derűvel szemlélhetjük az elénk táruló világot Azonban nem lehet letagadni Írói nagyságát és ez a nagysága abban rejlik, hogy őszinte éleslátással fel tudta tárni egy társadalmi osztály való képét és le is leplezte azt. BíRilenl akarta o verekeM, ff szartak oldalba Gátifalvi Miklós nyírpazonyi fiatalember az egyik este kilenc óra tájban ment hazafelé. Amint a Vasvári Pál utcába ért, azt vette /észre, hogy a sötétben Pozsonyi János és ! Fekete Miklós verekszik. Gátfalví Miklós szét akarta választani a verekedőket, azok azonban nem hajlottak a bévalaki. Szabó Mihály volt. Fiatal sudárember, nemrégiben nősült. Papp elvtárs nem lepődött meg. Sokszoj’felkeresték a dolgozó parasztok, hol ezért, hol azért, tanácsot, segítséget kérni. Leült az ember, sapkáját csak úgy maga mellé rakta, a földre. — Eljöttem elvtárs, a fontos ügyben, amit mondtam a múltkor — kezdte mondóká- ját. Aztán elmondta szive bánatát. De nemcsak őt terheli a gond. Vannak még sokan ilyen • szegény csip-csup földes parasztok, összeállnának közösbe, de nem tudják, hogyan. Jócskán túlhaladta már az éjfélt a mutató, amikor felállott Szabó Mihály. Rendbe tettek mindent. — Holnap megörvendeztetem a többit is — mondta Szabó Mihály. — Jöjjenek el hozzám, aztán megrágjuk jól a dolgokat. A paraszt visszafordult az ajtóból: — Aztán szeretnénk, ha a jövő héten szántanánk is — mondta. Nevetve rázta meg kezét a traktorállomás vezetője. — A jövő héten? Holnapután már borítják a traktorok a barázdákat földjükön, Mihály, hiszen azért vagyunk, hogy segítsünk magukop. Na, jóéjszakát. Nyugodalmasat — bólintot rá Szabó és mosolygó öröm fényesedett, az arcán. kilő szóra és tovább ütötték egymást. A rúgásokból kijutott Gátfalvinak is, végül pedig Pozsonyi a kezében lévő zsebkéssel a bélkítő Gátfalvi oldalába szúrt. A szúrás után eszméletét vesztette Gátfalvi és csak a nyíréig) házi kórházban tért magához. A verekedők bíróság elé kerülnek. Jó munkát végez a Vöröskereszt A Vöröskereszt komoly se- gít&zerve népi demokráciánknak és részese a szocializmus felé való haladásnak. Ennek a .szellemében végzi munkáját. A miíregyházi helyi szervezet is komoly feladatokat oldott már meg eddig és versenyre kelve más vármegyékké], fokozza továbbra is a tel- jetsítményék A szervezésben is élen jár, tagságának számát 340-ről 1160-r,a emelte fel. Természetesen óvakodnak at'öl, hogy ez a minőség rovására menjen és csak a népi demokráciát építeni akarókat veszi fel tagságának soraiba. Az iskola- akciója, során 100 gyermeknek juttattak tankönyveket. Azar- ra rászorulók között pedig 608 ruha-cipő csomag került szétosztásra. Napközi otthonában 150 gyermek kapott teljes ellátási a nyár folyamán a bentlakók' száma pedig jelen pillanatban 13. A napokban vették fel három olyan gyermeke1, akiket szüleik elűztek házuktól és csavargásra kén) szeri tették őket. A három fiatal fiú számára teljes el látást, tanulási, továbbképzési lehetőségeket biztosítanak.
