Nyírségi Magyar Nép, 1948. október (5. évfolyam, 226-252. szám)

1948-10-26 / 247. szám

2 oldal nyírségi magyar nép 1948. október 36, kedd Uj DMM21 is siiHcsi eimnnbdsok NunkDoerseny a szabolcsi olajütők között A nagyobbmérvü olajütés időszerűvé tette a szabolcsi olajütők munkaversenyének megindulását. Az idei jó ter­més fokozott feladatot ró az olajütők dolgozóira, akik mind mennyiségi, mind minő­ségi szempontból a legjobbat igyekeznek termelni. Az olaj- ütőkben számtalan újítást le­het bevezetni, a mag kisajto- lásánál emelni lehet a mennyi­séget, a minőséget. Az első versenyfelhívást az anarcsi olajütő adta ki, amely ben az államosított Termény- raktár Olajütőjének dolgozóit hívták ki versenyre. A ver­senykihívást elfogadták á nyíregyháziak, ugyanakkor — mint értesültünk — egyben Szabolcs valamennyi olajütő­jét is kihivták versenyre. Fokossal lékellék meg a főjét fejbeverte. Tóth József vére­sen esett össze. Az eljárás megindult Zovák Péter ellen súlyos testisértés vétsége mi­Négy értelmiségi dolgozó kapta meg Nyíregyházán a „Kiváló munkáérV-kitüntetést. Négy dolgozó, akik tudják azt, hogy a iszocializmust csak több és jobb munkával lehet felépíteni és tudják azt is, hogy ez a kötelességük a ma­gyar dolgozó néppel szemben. Teljesítették kötelességüket s a «dolgozó nép kitüntette őket. Galambos István a MOSzK kirendeltség megyei vezetője az egyik* — Halló! Igen, Moszk ki- rendetleég! Nemesített vető­magot? Hogyne, kapnak! — alig teszi le a kagylót, újra csörömpöl a telefon, aztán hozzák vissza az aktákat, osz­tályvezetők referálnak, rohanó munkatempó... sürgős az ügy... fontos, hogy dolgozó paraszt­jaink nyugodtan szánthassa­nak, vessenek. — Azon az állásponton va­gyok, hogy a kitüntetés első­sorban a Magyar Dolgozók Pártját ,a megyebizottságot il­leti, hiszen minden támoga­tást megadtak munkám Vég- Késénél. A Párt adta kezembe a marxista-leninista elmélet fegyverét. Ennek segítségével érhettem el csak eredményt — mondja Galambos elvtárs, amikor egy pillanatra nyuga­lom telepszik a szobára. Támogatóim voltak a falusi földművesszövetkezetek is,- amik megértették a dolgozó parasztság felemelkedésének útját. Aztán sorra szedi emlékeze­tébe mindazt, amit elvégzett idáig, amit alkotott. — 46 óla dolgozom a föld­művesszövetkezeti vonalon és 1 1948. júliusában vettem át a Moszk kirendeltség megyei vezetését. örömmel, büszkén sorolja az eredményeket. Hideg szá­mok ezek, de mögöttük egy megfeszített munka forrósága izzik. — Az előirányzott 2 ezer kh. nemesített vetőmag-szerződés helyett 6 ezer hóidra kötöt­tünk. Hét íöldművessz'övetke- zetnél sertés és bika törzste­nyészetet indítottunk be. — 185 vagon műtrágyát helyez­tünk ki vidékig a szövetkeze­tek útján. Kormányzatunk hatalmas csapást mért a kulákok ki­zsákmányoló tevékenységére a földhaszonbérleteket szabályo- zó rendelkezésével. Szabolcs­ban 26 bérlőszövetkezet ala­kult. Tizenkettő szövetkezeti gazdálkodást folytat. Hibák is vannak — mondja aztán Galambos elvtárs, be­csületes kommunista önkriti­kával. — Nem voltunk eléggé ébe­rek a szervezés első pillanatá­ban s a nagy rohammunka közben, a szövetkezeti háló­zatba a néo ellenségei is be­kerültek. Ezeknek eddig lát­hatatlan szabotázsa ma nap­fényre került s most látjuk, hogy milyen felmérhetetlen károkat okoztak a dolgozó pa­rasztságnak. Ezt az állapotot most megszüntetjük. A kor­mányrendelet értelműében de­cember 31-ig minden egyes falusi szövetkezetit demokra­tizálunk, megtisztítjuk a befu­rakodott osztályidegen elemek­től és átadjuk a dolgozó pa­rasztok és munkások kezébe. ' Dr Veres Lajos a törvényszék elnöke 1945 ok­tóberében tért haza a hadifog­ságból. A népbíróságot vezette és a Párt munkájában is azon­nal részt vett. Iratok között lapoz, a NOT egy írását mutatja. — Már 1947-ben megjutal­maztak átlagon felüli munka­teljesítményért. — Hivatali munkámban az vezet — folytatja Veres elv- társ, — hogy itt is megmutas­sam, hogyan dolgozik egy kommunista, többet és jobban. Másik feladatomnak azt tt* kinte^j* bogy bevigyem az it­teni igazságszolgáltatásba a demokratikus szellemet. Ne­héz terület ez, mert a bírák tekintélyes része még mindig azt hiszi, hogy pótolhatatla­nok, ha nem is demokraták. Remélem rövidesen beváltja ígéretét igazságügyi kormány­zatunk és lehetővé válik a de­mokratikus emberek szolgálat­ba való állítása, az ilyenek helyett. Küszöbön áll a laikus bírás­kodás bevezetése is és az a meggyőződésem, hogyr igen je­lentős mértékben lendít demo­kráciánk erején, ha a népet is bevonjuk közvetlenül az igaz­ságszolgáltatásba. A nyíregyházi posta főnöke Puskás László elvtárs is megkapta a „Kiváló mun­káért“ kitüntetést. Földmun­kás családból származik, édes­apja grófi béres volt. A mező­túri postáról került a nyíregy­házi hivatal élére. Nehezen szakít néhány percet a beszél­getésre, vidékre siet szolgá­lati útra. — 1947. október 24-én ke­rültem Nyíregyházára — kez­di el a beszélgetést Puskás elvtárs — első feladatomnak tekintettem a munkaerők gaz­daságos kihasználását meg­szervezni és a hivatal átde- mokratizálását megkezdeni. •Úgy érzem, hogy egyéves működésem után sikerült is megvalósítani, mert a nyír­egyházi posta mint Kelet-Ma- gyarország lüktető ereje mun­ka és munkafegyelem szem­pontjából a munkaversenyek terén már több esetben kiváló eredményt ért el. s Nagy súlyt fektettem arra is működésem alatt, hogy a közönséget és főleg az egy­szerűbb embereket közelebb hozzam a postáihoz. Több tervezetet nyújtottam be a postai munka egyszerűsí­tésére és gazdaságosabbá téte­lére. Ezeket rövideden be is vezetik. Ezt a munkáimat to­vább folytatom — mondja vé­gül Puskás elvtárs — s úgy vélem, hogy ezzel nagy szol­gálatot teszek a magyar pos­tának és ezien keresztül a népi demokráciának A célom ez. Dr Bácskai János is a kitüntetettek közé tarto­zik. Nemrégen bíz‘ák meg a tanfelügyelőség vezetésével 0 ezalatt a rövid idő alatt meg­mutatta, hogy hogyan kell dolgozni a népért és a demo­kráciáért. Az iskolák államo­sításakor, miint a Magyar Dol­gozók Pántjának öntudatos tag­ja, biztos kézzel vezette a har­cot a klerikális reakcióival szemben. További munkája biztosíték arra, hogy rövide­sen megváltozik Szabolcs ké­pe a közoktatás terén és a sö­tét Szabolcsból világos Sza­bolcs lesz . S. I. A Szakszervezeti Tanács XVII. kongresszusa alkalmá­val újabb élmunkások és ki­váló munkások kitüntesére került sor. A kitüntetett fizi­kai és értelmiségi dolgozók közt számos nyíregyházi, szabolcsi és*szatmári is van. A nyíregyházi I. sz. postá­nál Puskás László elvtársat „Kiváló munkáért“, Nagy La­jos elvtársat pedig „Élmun­kás“ jelvénnyel tüntették ki. Dr. Veress Lajos elvtársat, a nyíregyházi törvényszék elnö­két, Galambos István elvtár­sat a MOSzK szabolcsi kiren­deltségének igazgatóját, Bot- tos Emilt, az Izsák Rt. nyír­egyházi fiókjának vezetőjét, dr. Bácskay János elvtársat, Mintegy kettőszáz résztve­vő jelenlétében tartotta meg vasárnap délelőtt Szabolcsine- gye asszonyvezetőinek érte­kezletét a Magyar Nők Demo­kratikus Szövetsége. Előké­szítője volt ez az értekezlet a november 14-én megtartandó nagy szabolcsi nőkonferenciá­nak. Csékis J'ózsefné központi kiküldött és Sorősinszky, Már­ta tartottak küJ- és belpolitikai referátumot, melyben különö­sen a falusi o.S'Ztá!)harc kiéle­ződésére hívták fel asszony­társaik figyelmét. Szívós és kemény nevelőmunkával kell odahatni a falu és község nő­vezetőjének, hogy mindenkor Fényt a Szent István-utcára Indokolt és helyénvaló ké­réssel fordult az orvosszak­szervezet nyíregyházi csoport­ja a város polgármesteréhez. Fényt, több vüianylámpát sze­retnének a Szent István utcá­ra. Ezen az utcán van a kór­ház, a szanatórium s itV lakik a legtöbb orvos is. Orvosaink nemcsak nappal végzik hiva­tásukat, az éjszaka bármely szakában készen kell állniuk, hogy a beteg meglátogatásá­ra siessenek. S bizony egyál­talán nem kellemes dolog a sötét utcákon járni a ké-cesti, éjszakai órákban. A kórházba és szanatóriumba állandóan hozzák a betegeket. Ezt a szempontot tekintve is feltét­lenül fontos az, hogy minél több villan,ylámpa sugározza a fényt a Szent Is'ván utcán. Valószínűnek .tartjuk, hogy a város helyt ad az orvosszak­szervezet kérésének és rövi­desen világosság lesz ebben az utcában is. Tóth József 27'éves nyíregy­házi lakos a napokban a Pristyák-fele korcsmába ment szórakozni. Mielőtt belépett volna az ajtón, Zovák Péter vadastanyai lakos fokossal Szabolcs tanfelügyelőjét, va­lamint Berényi Sándort ugyan csak „Kiváló munkáért“ jel­vénnyel tüntették ki. A máté­Az építés ás közmunkaügyi minisztérium debreceni főigaz­gatósága területén tö.bb helyen folynak az építkezések. Deb­recenben és Szolnokon 24—24 lakásos tipusbérház építkezé­si munkálatai már a befeje­zéshez közelednek. Karcagon 12 lakásos, Nyíregyházán 24 lakásos tipusbérház építését kezdték meg és folytatják tei­! lepattogjanak a dolgozó asz- iszonyokről a reakciónak, kü- i lönösen a kulák és klerikális • reakciónak lelkiismeretlen rémhírterjesztései. Fel keli világosfani a középparasztsá­got is, hogy nekik a dolgozó parasztság, a munkásság és haladó értelmiség oldalán van helyük. Számos hozzászólás bizonyította azt a beszámoló után, hogy az MNDSz nőve­zetők megértették feladatukat és ennek .szellemében akarják otthoni munkájukat tovább­folytatni. A magyar népi de­mokrácia, a Szovjetunió lel­kes ünnepléséve] ért véget az értekezlet. szálkái erősítőállomásnál True kai Sándort tüntették ki „Él­munkás“ jelvénnyel. jes ütemben. A megkezdett építkezési munkálatok a deb­receni főigazgatóság területéi* minden építőipari munkást foglalkoztatnak, sőt egyes iparágakban — különösen d kőműves és mázoló szakmák­ban — szakmunkáshiány mu­tatkozik, igy például Nyír* egyházán. A lakástermelésen kívül számos helyreállítási, javítási munkát is megkezdték. Nemlétező vállalattól vásárolt Bajusz József nyíregyházi lakos feljelentést tett Vértesi László ellen csalás miatt. Vér­tesi szeptember 15-én felké- reste Bajusz Józsefet és moli­nót ajánlott megvételre. Azt Ígérte, hogy legkésőbb aktó. berben le is szállítja. Bajusz Józsefnek tetszett az üzlet és nagy ügybuzgalommal még harminc társa nevében is ren­delt árut Mintegy 1792 forint értékebn. — Megnyúlt arc­cal olvasta aztán az egyik ujságban, hogy a kérdéses Agricultura behozatali és ki­viteli áruforgalmi szövetkezet egyáltalán nem is létezik, — Vértesi László pedig szélhá­mos. i Megtartották a megyei MNDSz-vezetfik értekezletét .........-.......... ........ ■ ■ 1 ' Megszűnt az építőipari munkanélküliség Szabolcs és Szatmér megyében Férfi kalapok / eg u ia b b divatszinekben mintákban és Papp msmsmmwm » *8lap és teitllüzletében, l.uiíier-utcg I Férfi kalapok szakszerű ftisz* látása és formálása ugyanott' „kiváló munkáért“ kitüntetést kapott Nyíregyházán négy értelmiségi dolgozó

Next

/
Oldalképek
Tartalom