Nyírségi Magyar Nép, 1948. október (5. évfolyam, 226-252. szám)

1948-10-24 / 246. szám

4 oldal NYÍRSÉGI magyar nép, 1948. október 24, vasárnap Segit az uj élet megteremtésében a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége Hadifogoly-élményeit meséli éppen Pihár András, amint belépek az irodába. Négyen- öten vannak benn, mindegyik beszél, magyaráz vitatkozik. Mindegyik mást mond, hi­szen a Szovjetunió különböző helyéiről jöttek haza, de a be­szédek lényege egy pont felé szalad és találkoznak ott. — Már pedig én azt mon­dom — szögezi le az igazsá­got Piihár —, hogy aki dolgo­zott a táborban, az meg is kapta a megérdemelt jutalmát, ugyanúgy, mint a szovjet ál­lampolgárok. Persze akik sza­botáltak, akik szándékosan see levet ittak, hogy legyengülje­nek és ne kelljen dolgozni, azoknak nem volt rózsás a helyzetük, Szoc'alis'a ország nem tűr meg heréket. — Volt ám magyar élmun­kás is! Kettőezer törtöt segély Nyílik az ajtó, fiatal kerek­képű falusi fiú lép be, szürke vászon ruhában. Farkas And­rás demecseri legény, alig néhány napja jött haza hadi­fogság bőt. ‘Kicsit félénken, tar­tózkodva szólal meg. — Szeretném, ha felvenné­nek a szövetségbe — mondja Bálint' László elvtársnak, a megyei titkárnak, , — Persze, hogy felvesszük bajtáream — aztán mir nyújt­ja felé a papíríveket — se­gélyre nincs szüksége? — Segély? — csudálkozza el magát Farkas. Hát kapok azt is? —A dolgozók állama segít­séget ad minden becsületes hazatérőnek, az új élet meg­kezdéséhez. Szinte meghatódik a legény, ‘ide-oda topog -a csizmájává], nem is tudja mit szóljon. — Havonta 200 forintig ter­jedő segélyt igényelhetnek — magyarázza Bálint elvtárs — a földművesek pedig egyszerre kapnak 2000 forintot . Pihár András odalép a fiúhoz és rámutat a saját ru­hájára. — Nem kellene a bajtársnak ilyen? Az azt hiszi, hogy gúnyo­lódnak vele és rosszallóan ráncolja a homlokát. — Nem tréfálok, vadonatúj cJvllruhát is kaphat ám. — 10 forintért vásárolhatja ti szén mázsáját. A bafiársak oeyelése — A másik feladata a szö­vetségnek az, 'hogy az egység­be tömörített bajtársakat ne­velje, oktassa, tanítsa. Teljes értékű embert, a demokráciát szerető embert akarunk farag­ni, belőlük — magyarázza to­vább a VHBSz célkitűzéseit Bálint elv társ. — Világnézeti tanfolyamot tartunk hetente egyszer. Sze­, mináriumszerűen folyik- az oktatás, megismertetjük a hallgatókat a népi demokrá­ciánk kérdéseivel a szocializ­musért folytatott harccal. — Már a Szovjetunióban is sokat tanultunk — szól közbe Farkas. András, — Havonta taggyűlésekéi tartunk, Hí értékeljük ki a Hadifogoly Híradó ' ßzerint a kül- és. belpolitikai eseménye­ket, így folyik a munka a Szövet­ségben, így segítik a hazatért Demokráciánk ikulturé^eté- ben döntő változást jelent a haladó filmek mind nagyobb fokú térnyerése. A hamis problémákon rágódó amerikai filmek­től megcsömörlött közönség ma már átütő erővel követeli a haladószellemü filmek meg­nyugtató' és felüditő kultúrá­ját. Ezért rendezi meg a Moz­góképüzemi Nemzeti Vállalat országszerte a Szovjet Film- napokaf, amelyeiken a szovjet filmgyártás legszebb alkotá­sai kerülnek a közönség elé. 'Tegnap került a népbíróeág ötös tanácsa elé Csaba (Czum- bel) Lajos tiszaszalkai katoli­kus lelkész. Csaba Lajos Tiszaszalkán az állami iskolában rendezett népművelési előadáson több demokráciaellenes kijelentést telt. Gyűlölködő hangon em­lékezett mega demokrácia ve­zetőiről becsmérelte az or­szág ügyeit intéző munkás és parasztsorból* kikerült vezetö­A debreceni rendőrségre teg­nap beállított Kcvác* Pai nyírábrányi lakos és kérte, hogy vegyék őrizetbe. Kikérdezésekor elmondta, hogy Gyermán János, nyíráb­rányi vadőr puskával megtá­madta, mire ő bicskájával több helyen megszúrta. A nyomozás során megálla­pították, hogy Gyermán Já­nos és Kovács Pál egy hely­beli özvegyasszonynak udva­A vidéki városok dolgozói­nak kívánságára az Állami Áruházak a nagyobb vidéki városokban, úgynevezett „Nép. boltokat“ nyitnak. Addig is, amig ezek a Népboltok meg- : kezdik működésüket, az Álla- ,, mi Áruházak autókaravánjai az ország minden vidékét fel­keresik; hogy a dolgozó pa- | bajtársakat .abban, hogy mi­nél gyorsabban és hatéko­nyabban bekapcsolódhassanak a dolgozó nép termelő mun­kájába. S. I. Folyó hó 28-31-ig nálunk is megtartják á Szovjet Film ün­nepi napjait az Uránia mozi­ban, ahol a „Szibériai rapszó­diát“ mutatják be. A gyönyö­rű színekben pompázó, hatal­mas zenés filmet Iván Pirjev rendezte, aki eddig négyszer nyerte el a szovjet művé­szek legmagasabb kitünteté­sét, a Sztálin dijat. 28-án este csak egy előadás lesz a mozi­ban, ahol diszes külsőségek között tartják meg az ünne­pi bemutatót. rasztságot olcsó és jóminősé- gü áruhoz juttassák, — Ügyeletes gyógyszertári szolgálat. Ügyeletes szolgála­tot tart október 23-tól 30-ig az Osgyáni-gyógyszertár, Besse- nyei-tér. özv. Bötkös Andrásné szü­lésznő Bethlen utca 23 szám alá költözött (Tűzoltó lakta­nyával . szembe). Szovjet filmnapok Nyíregyházán az Uránia moziban Ötévi börtönt kopott oz izgató tiszaszalkai pap MesiiiikBltü a ngiriiii fiiirt Á tettes jelentkezett a rendőrségen roltak. Egyik sem nézte jó szemmel, hogy a másik is ud­varol az asszonynak, ebből ke­rekedett veszekedés köztük, amely aztán Gyermán halálá­val végződött. A szemtanúk azt vallják, hogy a tett elkövetése után Kovács Pál Gyermán puská­jával a kezében vonatra ug­rott, hogy a rendőrségre men- * jen. Kovács Pált őrizetbe vették. Feketén vágott Népboltok nyílnak a vidéki városokban két, majd arra hívta fel a hallgatókat, hogy ne engedel­meskedjenek a kormány ren­delkezéseinek. A tanúk kihallgatása után a különtanács ötévi börtönre és •10 évi, hivatalvesztésre ítélte az izgató tiszaszalkai papot. Súlyosbító körülményként vet­te figyelembe a bh'óság azt a tényt, hogy Csaba Lajos el­len hasonló ügyben nemrégi­ben, már eljárás folyt. Erősebbek leszünk Ma reggel vármegyénk min­den községében népgyűlések­re jönnek össze az UJpOSz és FÉKOSz soraiba tömörült fa­lusi dolgozók. Lemérjük eze­ken a népgyűléfieken a dolgo­zó parasztság eme két hatal­mas tömegszervezetének ed­dig végzett munkáját, eredmé­nyeit és megvilágítjuk azt a közös utat, amelyen haladni fog az egyesülés után. A földreform befejezése óta ko­moly és szép eredményekre tekinthet vissza ez a két pa- rarzti tömegszervezet, ami azonban korántsem jogosít fel bennünket arra, hogy az. ered­mények láttán ölbe tegyük kezünket. Nem. Dolgozó parasztságunk láthatja és tapasztalhatja a legjobban a falusi osztályharc kiéleződését, a kulákság ak­namunkáját, demokrácia- és népellenes tevékenységét. Ez a harc, az egyre éleeedő el­lentét a dolgozó parasztság és a kizsákmányoló zsírospa- rasz'ság között arra kötelez bennünket, hogy fokozzuk éberségünket, zárjuk szoro­sabbra sorainkat. Ha bármi­kor is igerí, úgy mórt van nagy, szükség a dolgozó pa­rasztság megbonthatatlan egy­ségére, hogy a munkásosz­tállyal szőve' ségben eredmé­nyesen vívhassa meg a faluéi osztályharcot, győzelmesen kerüljön, ki belőle és az elért, kivívott eredményeket meg­őrizhesse, továbbfejleszthesse, egészen a szocializmusig. A mai népgyűlés ek előkészí­tői az UFOiSz és FÉKOSz kö­zeli egyesülésének, amely után az eddiginél szilárdabb egy­ségű dolgozó parasztság füg felzárkózni szövetségedül a munkásosztály mellé és részt fog venni a szocialista jövő kialakításában. Épülő és erő­södő szövetkezeti mozga’munk ereje is megkétszereződik a dolgozó parasztság egységes tömegszervezetének létrejötte után. Erős vára lesz ez a szövetkezet a falu dolgozó pa­raszté ágának, amelynek kere­tein belül meg , fogja találni boldogulását a földmunkás, födhözjuttatott, régi kisbirto­kos é* dolgozó kiizópparaszt egyaránt Éppen ezért a dol­gozó parasztság most kialaku­lóban lévő egységes tömeg­szervezetének éberen kell őr­ködni saját sorainak szilárdsá­gán, a szövetkezet munkáján, nehogy megbon"hassák ’ az esetleg itt-ott lazuló téglákat a dolgozók társadalmának el­lenségei. Szabolcs dolgozó parasztsá­ga égységbe tömörülve erős, megingathatatlan támasza és építője lesz a szocializmusnak. Gere László. Befejeződött a négyhetes nyíregyházi pártiskola Pénteken este tartották meg a négyhetes pártiskola záróvizsgáját. Az MDP városi szervezetében ünnepi műsort adtak elő a vizsga Után. Moz­galmi dalokat énekelt az énekkar, szavalatokat adtak elő, majd Tenigli László elv­társ, oktatási felelős szólt a búcsúzó hallgatókhoz. A bél­és külpolitikai kérdésekről beszélt és megállapította, hogy a bókét akarók tábora megnövekedett az egész vilá­gon. Népi demokráciánk is mind jobban erősödik és egyre nagyobb lendülettel építjük a szocializmust. Egyfelvonásösok következ­tek ezután, majd felolvastak egy tanulmányt József Attila költészetéről. Végül a hallgatók nevében Lipcsei elvtá«? búcsúzott el a pártiskolától. Mindnyájan bar cos katonái leszünk ,a Párt­nak, a munkásosztály élcsapa tának .mondta. Végőt ért a .pártiskola, hogy helyet adjon az újnak, mert hétfőn uj négyhetes tanfo­lyam indul, uj hallgatókkal, ugyanazért a célért: a Párt elméleti színvonalának emelé­séért. Régi lakóhelyükre utazhatnak az óltelepültek ingóságaik hazaszállítása végett Horvátjárfalu, Oroszvár és Dunacsun községekből átte­lepítettek visszamaradt ingó­ságai elszállítására elhagyott lakóhelyükre visszatérhetnek. Akik ezit. a kedvezményt igény­be kívánják venni, legkésőbb november 5-ig a Magyar Átte­lepítési K orma nybiz t o ss á g Kárügyi Csoportjánál (Buda­pest VII. Dohány u ,40.) je­lentkezzenek. Később beér­kező jelentkezéseket a kor­mánybiztosság nem vehet fi­gyelembe, mert a jelentkezett személyek jegyzékét jogvesz­tés terhével záros határidőn belül át kell adni a csehszlo­vák telepítési hivatalnak. Betiltották „A Szív“ újságol „A Szív“ című hetilap ok­tóber 16-i számában Mind- szen.ty József esztergomi ér­sek irredenta, soviniszta be­szédéből közöl izgató részeket amelyek a szomszédnépekkel való békés együttműködés és belső béke megzavarására al­kalmasak. A belügyi hatósá­gok a lap terjesztését novem­ber 20-ig megtiltották. Könyviárat rendeztek be a közalkalmazottak A közalkalmazottak szak- szervezetének nyíregyházi cso­portja gazdag könyvtárat ren dezett be és nyitott meg a na­pokban. A 800 kötetban meg­találják az olvasók a régi és modern szépirodalom remeke­it, • továbbá az uj gazdasági és társadalomtudományi mun- kákat­tanulnak a hentesek és Yovább folytatják az engedély nélküli vágást. Pénteken Hetei Ká­roly mészárost érték tetten fekete vágáson. ,A húst elko­bozták és megindították ellene az eljárást. Beszámoltunk arról a nagy hús,razziáról, ami a múlt hét Végén volt Kisvárdán. Megír­tuk, hogy a rendőrség egész «sereg feketén vágó hentest és pecsenyesütőt vett őrizetbe, ügy látszik, a példából nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom