Nyírségi Magyar Nép, 1948. szeptember (5. évfolyam, 200-225. szám)

1948-09-19 / 216. szám

1948. szeptember hó 19. NYÍRSÉGI hagy ah nép 5. old*L Ma délután 4 órakor idillit dt i Htdor-üicd isKoint az UDP III. kerflletánek dolgozói hogy iskolává építik az iskola HA DEBRECENBE MEGY keresse fel a hires 7>átt MMl Városházával szemben S PORT A sport nevében A Nádor utcai iskolának csak négy fala meredezett az ég felé sötéten ásítottak az ajtók, vakon bámultak az üveg nélküli ablakok és a Ná­dor utcai dolgozók gyermekei messze jártak iskolába. Huz- ták-halaszt^ották az iskola hely reállitását, építésének befe­jezését, mig végre az iskolák államosítása után a dolgozók megmozdulása keretében el nem határozták a Magyar Dol­gozók Pártja harmadik kerü­leti szervezetének dolgozói, miniszter rendeletet adott ki, amelyben a tanfelügyelők út­ján utasítja az általános isko­lák igazgatóit, hogy a lehető­ség és a rászorultság figye­négy falát. Most) már olyan az épület, mintha uj lenne. Uj padlót, uj ajtókat és ablakokat vadonatúj padokat, íróasztalt, dobogót, táblát szereltek fel a III. kerület dolgozói. Ma délután négy órára ün­nepi díszbe öltözik az újjáépí­tett iskola a nádorutcai és kör nyékbeli gyermekek és szü­lők jelenlétében adják át a III. kerület dolgozói iskolaépítő munkájuk eredményét. \ lembevételével a Magyar Ha­digondozottak Szövetsége he­lyi szervezetének meghallga­tása mellett az általános isko­lák tanulóit részesítsék ingyen tankönyvsegélyben. bah folyó építkezéshez gyártja a betongömbvasakat — fen- akadás nélkül szállítja az épít kezése'khez a szükséges vas­anyagot.. A két épületnél ösz- szesen 78 épitőipari munkás dolgozik. Természetesen ennél lényegesebben több munkást tudnának foglalkoztatni, azon- . bah az a helyzet, hogy Nyír­egyházán már nincs munkanél küli épitőipari munkás, úgy, hogy már ibrányi1 kömivesek is dolgoznak a falakon. Rádióműsor Szeptember 191 Vasárnap. Budapest I. 7.00: Reggeli zene. 8.00: Hírek. 8.20: Szív küldi szívnek szívesen. 9.00: Kamaramuzsika., 9.30: Görög­keleti istentiszteletet közv. 10.00: Ev. istentisztelet közv. 11.00: Kisripoxtok a képzőmű­vészet világából. 11.15: A Rádió Kamarazienekara műso­rának közvetítése. 12.00: Hí­rek. 12.15: Anyák ötperce. 12..20: Negyedóra az Arany Angyalban. Rádiójáték. 12.35: Hanglemezek. 13.00: Bányá­szok vasárnapja. 13.30: Sthymmél Miklós jazzegyüt- tese játszik. 14.00 Hírek. 14.15 Ünnepi hanglemezek. 15.00: Nagy elbeszélők. 15.20: Fodor János énekel. 15.45: Forod Jenő vasárnapi krónikája. 16.00: Farkas Béla cigányze­nekara magyar nótákat muzsi-t kál. Vörös Sári és Solti Ká ■ roiy énekek 16.55: Magyaror- szág-Lengye 1 ország labdarugó mérkőzés közvetítése. 18.00: Hírek oroszul. 18.10: A Falu Hangja. 19.00: Bolond Istók. 20.00:' Hírek. 20.35: Hangle­mez. 20.50: Toto hírek. 20.55: Beszámoló a Bartók zenei ver­senyről. 21.00: Közvetítés Ró­mából. 23.00: Szerelem dalban elbeszélve. 24.00: Hírek. N Budapest II. 9.00: Szórakoz­tató zenekari művek. 10.00: Fejtörő séta Zenopotáimiában. 11.00: Könnyű muzsika. 17.00: ötórai tea. 18.00: Magyar mú­zsa. 18.30: Művészlemezeik. 19.00: Lakzi hetedhétországon át. 19.40: A háziegyüttes ját­szik. 20.30: Néhány ,?zé a hét filmjeiről. 20.40: Könyvszemle 21.00: Hírek. 21.15: Jazz mu­zsika. 22.00: Zenekari muzsika Szeptember 20. Hétfő. Budapest I. 7.00 Hírek. 7.20 Reggeli zene: 8.00: Háztartási tanácsadó. 8.15: Heti zenés ka­lendárium. 9.00: Szalonzene. 9.55: Az ÁK közleményei. 10.00: Hírek. 12.00: Hírek. 12.15: Asztali muzsika. 13.00: Termelési híradó. 13.15 Népek zenéje. 14.00: Hírek. 14.15: Mindenki muzsikája. 15.00: Rádióiskola. 16.00: Petőfi ko­ra. Jelenet. 16.20: Jazzmuzsika 16.30: A rádiózenekar ünnepi hangversenyének közvetítése a Csonka gépgyár kultúrter­méből. 17.00: Hírek. 17.50: Hírek oroszul. 18.30: Szív kül­di szívnek szívesen. 19.30: A Falu Hangja. 20.00: Hírek. Sporthírek. 20.35: Magyar mu­zsika. 21.35: Hangos Híradó. 22.00: Hírek. 22.35: A Vöröse kereszt közleményei. 22.30: Szórakoztató zene. 23.20: Hang lemezek. 24.00: Hírek. Budapest II. 17.00: ötórai tea. 18.00: Női szemmel. 18.30: Hanglemezek. 18.45: A Falu Hangja. 19.00: A magyar rá­dió népiskolája. 19.30: „Vizi- muzsika.“ Bagossy Judit zon­gorázik. 19.45: Közellátási ne­gyedóra. 20.00: Szív küldi szív nek. szíveken. 20.30: A rádió szabadegyeteme. I. Nemzetkö­zi munkásmozgalom. II. A tu-* dományos szocializmus és a munkásmozgalom, ül. Az el­lenforradalmi korszak történe­te: A Bethlen kormány kül és belpolitikája. 21.00: Hirek. 21.15: Mi történik a világgaz­daságban? Ádám György elő­adása. 21.30 Cigányzene. 22.30 Kamarazene. A nyáron megindult Üzemi Labdarugó bajnokságban a fa ipari munkásság is indított csapatot Faipar néven. Ez a munkásegyüttes jól szerepelt a bajnokságban, az éleők között végzett. Nagyon szép ered­mény ez, íha figyelembe vesz- szük, hogy az egész napi mun­ka után, a pihenés helyett a sportpályára mentek a játéko­sok. Ezek az igazi sportolók. Azonban úgy látszik, hogy ez egyeseknek nem tetszett. A megalakuláskor anyagi gondokkal küzdött a csapat és gyűjtést rendeztek. Többek kö zött Nagy Lajos kárpitos is adományozott a szerelés be­szerzésére 140 forintot. Ké­sőbb Nagy az egyesület inté­zője és edzője lett, de ógyes játékosok származása felett nem tudott napirendre térni, így szakított a „Faiparra'-" | Ezzel még nem elégedett meg. Sikerült rávennie Tiniári Sán­dort, a csapat egyik játékosát, hogy egy pár cipőt lopjon el számára ellenszolgáltatásul az egyesület 'alakulásakor adott 140 forintért. Két héttel ez­előtt, egy mérkőzés után Tí­már el is vitt eigy pár cipőt és átadta Nagy Lajosnak. Ami­kor felszólították Nagyot, hogy adja vissza az erőszak­kal eltulajdonított cipőt azt válaszolta, hogy csak vissza-- vette a pénzét és máskülönben ő olyan csapatnak, ahol cigá­nyok játszaank nem ad sem­mit. Úgy látszik Nagy úr nincs tisztában a népi demokrácia Még a rnu't hónapban tör- J tént, hogy egy középkorú asz- ,> szony, akinek zsebé­ben Varga Lászlóné Soltész Mihály utca 3. szám alatti la­kos nevére kiállított igazolvá­nyok voltak, felakasztotta ma­gát. Az öngyilkosságot idejé­ben ésizrevetették és az asz. szonyt 'levágták a kötélről. Be-' szállították a nyíregyházi Er­zsébet kórházba, ahol kezelés alá vették. A napokban a kórház arról értesítette a rendőrséget, hogy az öngyilkos jelölt be sem várva, hogy felgyógyuljon, megszökött a kórházból!] és is­meretlen helyre távozott. Var- gánét keresték a Soltész Mi­hály utca 3. szám alatt is, de ott azt a felvilágosítást kap­ták, hogy ilyen nevű asszony nem lakik itt és nem is lakott a házban. A bejelentő hivatal­ban sem találták a nevét sportszellemével. Elfelejti/ azt* hogy ma már 1948-at Írunk és nem 1944-et, Elfelejti azt, hogy a népi demokrácia szel- - ‘lemében, haladó sportszelle­münk nem ismeri a faji elkii- lönitést. Amikor a sport fejlesztésére, a népi tömegsport kifejleszté­sére és a minőségi sport kiépt tésére annyi áldozatot hoznak a sportvezetők, akkor Nagy úr gátolja ezt a munkát. Ilyen; emberre nincs szüksége a sportnak. Visszakapta a pén­zét, itt nincs helye! Ami Tímár Sándor játékost i’léti, felhívjuk rá a sportható- ságok figyelmét, a'ki ilyen cselekedetre kapható, az is S sport ellensége, és neki sincs helye ott. (G. L.) Vasárnapi műsor: Ma délután fél 5 órakor a Bujtosi sporttelepen az Ny. Szabolcs csapata bajnoki mér­kőzést játszik az ózdi VTK- val. A hazaiak csapata a kö­vetkező keretből kerül majd' ki: Gerda, Albert, Magyar, Pokrovenszky, Német, Havacs File, Lovász, Garai, Szilágyi I. Szilágyi II. Ferenczi. A Szabolcs—ÓVTk találko­zó előtt fél 3 órai kezdettel & Szabolcsi II. a Bóni SE-t lát- ja vendégül szintén bajnoki mérkőzésre. Ma délelőtt fél 11 órakor a Hapoel játszik Szakoly csapa­tával a Bujtosi sporttelepen. A Máv Egyetértés Budapes­ten a Wolfnerral mérkőzik. Az öngyilkos asszony felku­tatására minden intézkedést megtettek. Templomi ülések bérbe­adása. Statusquo izraelita hit­község közli, hogy templomi üléseinek kiadását megkezdte. Régi bérlők folyó hó 26-ig je­lenthetik be igényeiket. Hiva­talos órák alatt délelőtt 10—‘ 12-ig és délután 3—5-ig. äTtßSSM SáöYAB SEP POLITIKAI NAPILAP Felelős szerkesztő; VAJDA MÁRTOM Felelő, kiadó , FARKAS PÁL Szerkesztőség Nyíregyháza. Vay Ádém-utco 5. Telefon 224. Kiadóhivatal Bethlen-utca I. Telefon S3, Dózsa kft. nyomdavállalat. Nyirggyháaa. Vay Ádám-utca 5. Telefon 223. Felelős vezető Bernáth László Javában épülnek a vasgyárutcai bérházak A két vasgyárutcai bérház építése az elkészített munka­terv szerint napról-napra fo­lyik. A B épületnél már a föld­szintet falazzák, a vasgyárut­cainál pedig most kezdik a földszinti falak felhúzását. A pince mennyezete már mind­két épületnél készen van. Mint értesültünk, másfélhét múlva, tehát szeptember végére, mind két épület földszintje készen lesz. Az anyagellátás zavarta­lanul folyik. A diósgyőri vas­gyár — bár az egész ország­Kiket igazolnak I Polgár községben a község­háza hivatalos helyiségében 1948. évi szeptember hói 23-án délelőtt háromnegyed 10 . órá­jára kitűzött határnapon a kö­vetkezők igazolási ügyében határoznak. Alexi G. Sándor, özv. Bialos Dezsőné sz. Tanyi Rozália. Csohály Gyula, Csuka Antal - né sz. Takács Julianna, Csuka Antal, Éliás István, özvegy Gombos Lászáóné sz. Mészáros Klára, Farkas Sándörné sz. Zsoltsák Éva, Fried Andorne Keresi Imrén sz. Csiszár Ág­nes. Kocsis József, Kovács Balázsné sz. B. Kovács Zsófia, Meghivó (A Nyíregyházi összmunká- sok Dalköre folyó hó 26-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a szakszervezet helyiségében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a tagok pontos megjele nését kér jük. Vezetőség. Tárgysorozat: 1. Enöki jelentés. 2. Uj alapszabályok ismerte­tése. 3. Pénztári jelentés. 4. Uj tisztikar választása. 5. Esetleges indítványok. D. Kovács István né sz. Nagy Erzsébet, özv. Ládi Gáborné, ?z. Fábián Erzsébet, Lukács Gábor, Makó Bertalanné sz. Vámosi Rozália, Medgyesi Gyula, Megyes: József, Me­gy esi István, Motskovics Sán­dor, ökrös Istvánná sz. Ré- pánczki Mária, Oláh Jánosné sz. Fehérvári Ilona, Suhajda Sándor, özv. Szabadkövi Já­nosné sz. Tilth Erzsébet, Szop- kó Pál, Á. Tóth ÍJézsef, Vámo­si László, Vámosi, Alfonz, Vi­rág László, Volosin, Mihály, Weisz Sándor, valamennyien polgári lakosok és. kiskereske­dők.-— Eljegyzési hir. Márkus Mária és Ambrus József pénz­ügyőri fővigyázó f. hó 19-én tartják eljegyzésüket. _ Ügyeletes gyógyszertári szolgálatot tart szeptember 18 —25 ig a Gonda gyógyszertár Nyirvizpalota. — Hétfőtől kezdve ismét megkezdi működését a 4—8 éves gyermekek egészségügyi testnevelési tanfolyama. A tan folyamot a kereskedelmi is­kola tornacsarnokában hétfőn és pénteken 4 órától 5 éráig tartják. Jelentkezés és beirat­kozás a tanfolyam órái alatt a kereskedelmi iskolában. A kultuszminiszter rendelete az ingyenes tankönyvről A vallás- és közoktatásügyi Felakasztotta magát, utána megszökött a kórházból

Next

/
Oldalképek
Tartalom