Nyírségi Magyar Nép, 1948. szeptember (5. évfolyam, 200-225. szám)

1948-09-29 / 224. szám

1048. SZEPTEMBER 29. nyírségi magyar nép S. oldal. Az együttes kereseti és jövedeimi adó végleges kivetése az 1948 évre / Az 5890—1946. M. E. sz. rendelet 15. §-a 6 bek. utasí­tás 1 pontjában foglaltakra hivatkozással értesítem az együttes kereseti és jövedelem adó fizetésére kötelezett azo­kat az, adózókat, akiknek az 1948 évi adója az 1948 év el­ső felében elért nyersbevétel alapján leszámolás utján lesz véglegesen kivetve, hogy az 1948 év január-junius havára vonatkozó bevallásukat a P. M. 361.359—VII.—1948. sz. alatt kelt rendelet alapján 1948 október hó 5-ig birság- mentesen adhatják be a be­vallásaikat a városi adóhiva­talban. A bevalláshoz szüksé­ges nyomtatvány ugyanott szerezhető be előállítási áron. További felvilágosítással a városi és állami adóhivatal szolgál. Városi adóhivatal. Ne igyál» ha meg akarod tartani kerékpárod Mike Sándor nyíregyházi magántisztviselő feljelentést tett a rendőrésgen ismeretlen tettes ellen, aki kerékpárját ellopta. Augusztus 12-én haza­felé tartott egy kicsit pityóko- san. Autó jött vele szembe, erősen reflektorozott, Mike az árokba bortilt kerékpárjával. Az árokban elaludt s mire fel­ébredt kerékpárjának csak a hült helyét találta. A rendőr­ség bravúros nyomozással, melynek szálai kiterjedtek Bu­dapestre is, a tét ért elfogta Keczkó József személyében. — Keezk'á sportszerűen űzi a ke- rékpárlcipást, ez alkalommal is kettőt vallott be. Igazolványt baitátjától lopott és aszerint reszelte át a számokat. Szégyelt kopott ruhában Pestre menni — lopott Csizmraik Ottó barátjával Csömör Istvánnal Budapestre akart utazni. Nem rendelkez­tek elggé elegáns ruhával — | ahogy ők már ezt elmondották — s ezért elhatározták, hogy beszereznek maguknak valami ruhafélét, s méghozzá lopás útján. Egy óvatlan pillanatban besurrantak az ablakon ke­resztiül Maczkó Julia lakásá­ba. Körülbelül 5.800 forint ér­tékű ruhaneműt vittek el. Mi­előtt még Pestre utaztak vol­na, betértek az állomás mel­letti „G(Mör“-be, ott egy női ruhát eladtak, majd vonatra ültek. Vígan éltek Budapes­ten, de nem sokáig, mert meg­jelent lakásukon két nyíregy­házi nyomozó s az őket meg­illető helyre kísérték. Külön­ben mind a két egyén közve­szélyes munkakerülő, akik lo- j pástból tartják fenn magukat, í ffT , ' — Hatezer forint adóssága van. Belgiumba akar menni Hadházi János nyírbátori la­kos feljelentést tett Gálét Sándor nyírbátori lakos ellen. Gálét Sándor kereskedő hat­ezer forintot kért tőle kölcsön álég áprilisban. Gálét -kéhőbb mintha mi sem történt volna, nyugodtan hallgató*t a pénz­ről Hadházi májusban meg­elégelte a várakozást, felszó­lította Gálét Sándort, hogy fizesse vissza a kölcsönt. Gá­lét meg is ígérte, de ez csak ígéret maradt. Közben Had­házi Jánosnak tudomására ju­tott, hogy adósa Belgiumba készül’., azonban amikor be­szélni akart vele Gálét Sándor már eltűnt Nyírbátorból, s máig sem sikerült hollétét ki­nyomozni. ■ezogazdasigl inga’lano* hasion- bSrlalának msghssszaíbltása A Magyar Köztársaság Kor­mányának 10.000/1948 Korm. számul, rendele te kiegészíti me­zőgazdasági ingatlanok ha­szonbérletéről szóló- 9000— 1948. korm. számú rendelet. Az az ingatlan tulajdonos (haszonélvező), akinek a tulaj­donában (haszonélvezetében) lévő ingatlana a 25 kataszteri holdat, illetőlég, amennyiben mezőgazdasági termeléssel nem élethivatásszerűen foglal­kozik, az 5 kataszteri holdat meghaladja az 1947—48 gaz­dasági évben haszonbérlet ut­ján hasznosított arra az ingat­lanára vonatkozó haszonbér­leti szerződés, amelyre előha­szonbérleti jog gyakorlásának nincs helye, a haszonbérlő kí­vánságára, a lejárat időpont­jára tekintet nélkül, 1951 évi szeptember hó 30 napjáig meg hosszabbítani köteles. Nem vonatkozik ez a rendelkezés földhirtokrendező alap álla­gához tartozó és általában a magyar állam tulajdonát ké­pező ingatlanokra. A haszon­bérlőnek ezt a kivánságát leg­később október 10-ig kell a haszonbérbeadóval - közölni. További felvilágosítást a vá­rosháza 31 sz. szobájában nyújtanák. Kiss Zoltán s. k. polgármester Galamblövő verseny Gaván A Gávai Dolgozók Vadász­társasága az elmúlt vasárnap nagysikerű galamblövő ver­senyt rendezett, mely verse­nyen elért eredmmények azt, bizonyítják, hogy azok a tö­rekvések, amelyek a galamb- Üövészetet népi sporttá igye­keznek tenni, nem hiábavalók. A verseny egyik érdekes­sége, hogy a szükséges agyag­korongokat kísérletképpen a tiszaberceíi téglagyár gyártot­ta, hogy ezzel is olcsóbbá s így a dolgozók számára ezt a sportot is elérhetővé tegye. A versenyen részt vett a já­rás valamennyi és a megye számos vadásztársaságának | csapata. A versenyen egyóni- i ben első le‘t Kolláth Ernő I rendőrőrnagy kiváló ered­ménnyel, a csapathelyezésnél pedig első helyet a Nyíregy­házi Szakszervezeti Vadász- iá rasság csapata tartotta meg, mely csapat megyei vi­szonylatiban az eddigi verse­nyeken veretlenül áll. Értesülésünk szerint a sza- bölcs! hét keretén belül a Szakszervezeti Vadásztársaság az egész megyére kiterjedő válogató versenyt rendez s e versenyen dől el, hogy kik fogják képviselni Szabóles dolgozóit a Budapesten meg­tartandó országos versenyen. Férfi kalapok legújabbdivatszinekbe panp mintákban mmmmmmmm Mása és formálása ugyanott Felhívás Felkérem a nyirbaktai já­ráshoz tartozó községi tűzoltó baj társakat, — különösen a parancsnok bajtársakat — hogy okt. 3-án vasárnap 10 órako Baktaíórrántházán a szálló nagytermében járási tűzoltó szakszervezeti érte­kezletet tartunk. Ezen érte­kezletünkön a járáshoz tartozó minden községi tűzoltópa­rancsnok bajtársnak a megje­lenés kötelező. Ádámyszki István tüo. szakszervezeti titkár. Szerkesztői üzenetek A. A. Magy. ötletét köszön­jük, kérjük a lap színvonalá­nak emelésére szolgáló egyéb észrevételeit is közölje szer­kesztőségünkkel. R. F. Napkor. Panaszát át­tesszük illetékesekhez. M. I. Nyíregyháza. Levelé­ben említett iparművész ügyé ben forduljon Berki Nándor helybeli szobrászművészhez. Ha pártfogoltja tényleg tehet­séges, gondoskodás fog tör­ténni arról, hogy el ne kallód­hasson. — A házfelügyelők szak- szervezete felhívja a há.ztulaj- dono&oka-, hogy a törvény előírásai szerint szerződést kötelesek kötni házfelügyelő­jükkel vagy házmesterükkel. Szerződésű rlapokat Varga László házfelügyelő (Bethílen- utca 2.) ad. SPORT KÖSE-SUSÉ 5:0 (2:0) Vezette: Krémer. . Közel 1500.néző előtt nagy küzdelmet vívott a két csapat. Az első 20 percben tapoga­tózó játék folyt, melyben a vendégcsapat BUSE egyenlő ellenfélnek mutatkozott. Mind­két részről több gólhelyzet adódott, de a csatárok elide- geskedték. A 30. percben szép támadás után Bojtinak sike­rült az első gólt benyomnia, a 43. percben pedig Czimhalmos lefutása járt .eredménnyel. A II. félidőben a BUSE szép &szjátékot mutatott a mezőny­ben, de csatárai a kapu előtt tehetetlenek voltak. A KÖSE góíképesebb csatársora révén Parti <2) és Frindt révén biz­tosította a győzőimet, A KÖ­SE ezzel az ötödik győzelem­mel veretlenül az első helyen áll. Az egyesület szellemén látszik, hogy jó úton halad és a létrejött egyesülésből új életerős és nagy tömegekét megmozgató egyesület fakadt. Salgótarjáni SE—Máv Egyetértés 2:1 (1:0) A jVÍÁV. Egyetértés labda­rúgó csapata vasárnap Salgó­tarjánban szerepelt, ahol a kö­vetkező összeállításban lépett pályára: Dékány, Szilágyi, Mirgai, — Szatke, Koskovits, Homicskó, — Ujfaludi, Pető, Demeter, Dénes, Kéked!. A mérkőzés nagyobb részé­ben a MÁV. van támadásban, de a csatárok lövéseit nem kí­séri szerencse. Helyenként a vasutasok teljesen a kapuhoz szorítják a hazaiakat és csak- ii em egy kapura játszanak. — Annál nagyobb a szerencséje a SSE-nek, amikor vezetéshez jutnak. A, II. félidőben a MÁV. Egyetértés Kékedi ré­vén kiegyenlít, de a hazaiak­nak sikerül egy újabb gólt el­érniük és ezzel a győzelmet megszerezniök. Máv törpe—Szabolcs törpe 10 (0.0) Vasárnap a bujtosi pályán a Máv. és a Szabolcs mezítlábas csapatai mérkőztek, ahol a vasutasok ragyogó játék után 1:0 arányiban nyertek. — A ^ mérkőzés egyetlen gólját Páll II. (László) pompás akció után szerezte meg a II. félidő 29. p-bien. Máv atléták sikere Cegléden A vasárnap Cegléden meg­rendezett Kerületi Váltó Baj­nokság során a MÁV. Egyet­értés atléta csapata igen szép eredményeket ért el. Itt öt el­ső helyet szerzett a csapat tíz szám közüL annak ellenére, hogy három számban nem is indult az együhes. Két szám­ban a ll éve fennálló kerületi csúcsot is sikerült megjaví­tania. A MÁV. eredményei a következők: 4x100 m. if j. 5. “48.8 mp. Lentvorszki, Papp, Demeter, Bihon. : '* 4x100 m. felnőtt: 3.48 mp. dr. Korompai, Kovács, Asz­talos, Bányai. 4x400 ni. ifj.: 1.3 p 45.6 mp. Bódis, Dömötör, Ma'lecki, Bi­hon. 4x400 felnőtt: 1.3 p. 42.2 mp. Nyíregyházi Nagy, Asztalos, Kovács, Bánv'ai. 4x1000 ifj.: 1.11 perc 31.2 mp. (Kelet kerületi csúcs) Bő­éi is, Maleezki, Dömötör, Bi­hon. 4x1500 felnőtt: 1.20 perc 38 mp. Nvíregyházi Nagy, Aszta­los, Bányai, Kovács. 4x800 felnőtt: 1.8 perc 40.4 mp. (Keleti kerületi csúcs) N yíregyházi Nagy, Asztalos, Bányai, Kovács. Védekezzünk az amerikai fehér szövő­lepke ellen Ismételten közhírré teszem, hogy az amerikai fehér szövő­lepke elleni védekezés kötele­ző. Legjobb védekezési mód dísz és sorfáknál a hernyó ál­tal beszött ág levágása és hely színen való elégetése, gyü­mölcsfáknál pedig arzénnel, nikotinnal történő, de a szo­kásosnál nagyobb töménység­ben alkalmazott permetezés. A legújabban beérkezett Je­Távbeszélő rongáló feljelentőinek jutal­mazása Mindazon postai szolgálat­ban nem álló egyének (vasúti alkalmazottak, utkaparók, er­dőkerülők, csőszök, kocsisok, de bárki magános is), akik az országos táviró és távbeszélő vonalrongálóit név és lakó­hely szerint bármely postai szervnél feljelentik és a felje­lentettek bűnösségét büntető- bírósági ítélet megállapítja, | jutallamként az okozott kár ősz- I szegének 5 százalékában ré- j szesiilnek, azonban a jutalma- 1 lentések szerint Szabolcsban is fellépett az amerikai fehér szövőlepke, meg pedig Ujfe- hértón és környékén, valamint a Nyíregyháza—kisvárdai mü- ut mentén, Nyirpazony, Nyíre túra, Nyirbogdány és Székely községekben. A védekezést elmulasztód ellen a kihágási eljárást meg­indítjuk. Kiss Zoltán s. k. zási összeg 50 forintnál ke­vesebb és 200 forintnál több nem lehet. Kiss Zoltán s. k. polgármester. — A Szakmaközi Nőbizott­ság ingyenes 'kukoricaháncs tanfolyamot indít október hó 1-ón. Beiratkozási díj 10 fo­rint. Beiratkozhat bárki kor- különbség nélkül, úgy nők, mint férfiak, Károlyi-tér 7. szám alatt. I. em. 8. sz. szoba és a MNDSz Széchenyi utca I 11. számú helyiségében. A tán. j folyamot a Bethlen utcai ál- j Inni polgári fiúiskolában tart­ják meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom