Nyírségi Magyar Nép, 1948. augusztus (5. évfolyam, 175-199. szám)

1948-08-31 / 199. szám

Am 60 filter 0 V. évfolyam, 199. szám. f t 1948. angnsztns 31. Kedd Élüzem lett az Alkaloida, Nyirbogdány harmadik Kitűnő eredménnyel zárult a négy és félhónapos munkauerseny Az Országos Munkaver­senybizottság tegnap délben a Dolgozók Klubjában ülést tartott. Piros László, a Szakszerve­zeti Tanács helyettes főtitká­ra bejelentette, hogy az Orszá gos Munkaversenyiroda az egyes szakszervezetek köz­ponti versenybizottságainak javaslatai alapján összeállítot­ta az 1948. évi március 15-től augusztus 1-ig lefolytatott első országos munkaverseny eredményeit. A négy és félhó­napos munkaverseny a ma­gyar nemzetgazdaság számára jelentős eredményeket hozott. Különösen a bányászat, az ipar és közlekedés dolgozói értek el kiváló eredményeket. Piros László elvtárs kijelen­tette: mindezek az eredmé­nyek az mütatják, hogy az országos munka ver­seny a termelés szektorá­ban jelentékenyen előre- vitte a magyar népi de­mokrácia ügyét. A munkásosztályban tudato­sult az a tény, hogy saját ma­gának épiti az országot. A verseny ideje alatt ki­tüntetett 4000 élmunkás * és kiváló munkás a ver­seny motorja lett. Bejelentette Piros elvtárs, hogy az országos munkaver­seny díjazására a kormány ál­tal biztosított 5.5 millió fo­rintot 6.940 fő között osztják szét. A. dijak kiosztása az egyes élüzemekben a közeli napokban megtörténik. Piros László végül hangoztatta, hogy a meghirdetett második országos munkaversenyre az üzemek nagy része már beje­lentette csatlakozását és igen sok üzem már be is nyújtotta versenytervét. Ezek a ver­senytervek még sokkal jobbak az elsőknél, ami azt jelenti, hogy az uj munkaverseny elő­reláthatólag komolyabb és szebb eredményekkel zárul majd. Azután került sor a ver­senyeredmények ismetetésére. A gyógyszer és vegyésze­ti iparban a büdszentmi- hályi Alkaloida élüzem lett. Az ásványolajipar­ban a nyirbogdányi pet­róleumgyár harmadik. Beiktatták hivatalába Teres Lajost, a törvényszék elnökét A Magyar Köztársaság el­nöke — mint ismeretes — dr. Veres Lajost nevezte ki a nyíregyházi törvényszék elnö­kévé. Az új elnök beiktatása tegnap volt a törvényszék es­küdtszéki teamében a törvény­szék, államügyészség, járás­bíróság és fogház bírói, ügyé­szei, tisztviselői és altisztjei jelenlétében. A fogadalomtétel után Kört- vélyesi Pál a tisztviselők, dr. Helmeczy járásbíró a járásbí­róságok dolgozói, dr. Sa'z- mann Zoltán vezető állam­ügyész az államügyészség, dr. Fogoly Mihály az ügyvédek, Horthy István a közjegyzők, Somlyódy Ferenc főjegyző a megye, Rácz G-éza tanácsnok a város közönsége, dr. Kovács Albert a pénzügyigiazgatóság, ÍBartha Sándor a Magyar Dol­gozók Pártja, Márkus András képviselő a Független Kisgaz­dapárt, Egri Sándor a szerve­zett dolgozók, Reviczky ezre­des a honvédség, dr. Matuz. Károly tanácselnök az igaz­ságügyi szakszervezet, Gyen­ge Károly országgyűlési kép­viselő pedig a Magyar Dolgo­zóik Pártjának megyei bizottsá­ga nevében üdvözölte az új elnököt. Veres Lajos székfoglaló be­szédében kijelentette: Célom a közösség érdekeinek szolgála­ta és azoknak a magánérdekek fölé helyezése. Tudomásul kell vennie a bírói karnak, hogy a d!ploma nem belépőjegy egy magasabb társadalmi osztály­ba, hanem komolyabb munka elvégzésére jogosító és köte­lező bizonyítvány. Mi, bírák munkásai vagyunk az emberi társadalomnak, reánk ugyan­azok a törvények érvényesek, mint a társadalom többi dolgo­zóira. Ezért nem lehet ’közöm­bös a bíróság a) társadalom iránt. A hivatali ' eskü szöve­gében is benne van, hogy leg­jobb tudásommal a nép érde­kében fogok dolgozni. Ez azt jelenti, hogy a néppel együtt kell élnünk, resztvenm annak politikai és gazdasági küzdel­meiben. Politizálnia k.«11 a bí­rónak, mert másképpen nem tudja feladatát ellátni. Engem a do.gozó magyar nép választott meg törvényszé­ki elnökké, s • kinevezésem csak formaság, a nép akara­tának végrehajtása. A dolgozó nép azért választott meg, mert közülök való vagyok, mert ve­lük dolgozom, harcolok. Munkámat Önökkel együtt fogom végezni, kedves munka­társaim s az önök megítélésé­nél kizárólag az a szempont fog vezetni, hogy ki milyen npnkát végez és milyen ma­gatartást tanúsít. ¥ A francia dolgozók tömegei követelik a demokratikus egysógkormány megalakítását Ramadier volt francia mi­niszterelnök, akinek vasárnap délelőtt Auriol köztársasági el­nök felajánlóba az új kor­mán}' megalakítását, a vasár­nap esti órákban közölte a köztársasági elnökkel, hogy /a megbízást nem vállalja. Vin­cent Auriol köztársasági el­nök a hétfőre virradói éjszaka Sehuman volt miniszterelnököt bízta meg az új kormány meg­alakításával. Á csak öt héttel ezelőtt lemondott Schuman feladata Igen ne­héz, mert a helyzet par lamenti síkon lényegében nem változott azóta. Még nehezebb Schumann hely­zete a szakszervezetekkel, a dolgozókkal és általában a francia néppel. Az gész országban megnyil­vánuló tömegmegmozdulások arra mutatnak, hogy a francia nép mind gazdasági, mind po­litikai síkon más, új módsze reket akar. Párisban vasárnap az utcá­kon, a tereken, a Külvárosok­ban rögtönzött gyűlésen köve­telte a tömeg a demokratikus egységkormány megalakítását. A járókelők ezrei írták alá a demokratikus egységkormányt követelő határozatokul. Számos gyár dolgozói a munka beszün­tetésével juttatták kifejezésre szombaton és hétfőn, hogy végre demokratikus kor­mányt akarnak. Táviratok százait intézik a köztársasági elnökhöz a társadalmi egyesü­letek, például a francia nők A MINSz Szakszervezeti If­júsági és Tanoncmozgalom tegnap reggel az uj városháza dísztermében össztitkári érte­kezletet tartott. Piros László a Szakszerve­zeti (Tanács főtitkárhelyette­se ismertette az értekezlet cél­ját és jelentőségét. Az ifjúinun Írásoknak nemcsak azt kell meglátniuk — mondta — hogy a munkaverseny milyen közvetlen* eredményeket je­lent mind az egyénnek, mind országnak, hanem a távolab­bi perspektívákat is. Meg ‘kell változtatni az ifjúmunkások vonalán is á munkához való viszonyt és olyan módszere­ket kell alkalmazni, amelyek a termelés eredményét hatható- • san előmozdítják. Beszéde vé­gén kifejezte reményét, hogy az össztitkári értekezlet meg­találja azokat a munkamódo­kat, amelyekkel az ifjúmun­kások a felnőttekkel együtt többtermeléssel és .jobb mun­szöveísége, a volt frontharco­sok, ellenállók, partizánok szö­vetsége és a szakszervezetek, amelyekben olyan kormány felállítását kérték, amely meg tudja védeni a dogozók érdé keit. Több megyében a CGT felhívást intézett minden mun­kával mozdítják elő a három­éves tervnek két év és öt hó­nap alatt való elvégzését. Piros László nagy tetszés­sel fogadott beszéde után Pécsi János, a MINSz Szak- szervezeti Ifjúmunkás és Ta­noncmozgalom titkára tartott beszámolót. Ez év márciusá­ban — mondta — megvaló­sult a magyar ifjúság egysége és m(^alakult, a Magyar Ifjú­ság Népi Szövetsége. Március­ban mozgalmunk 35.000 tagot számlált, jelenleg 130.000 ta­gunk van. Alapszervezeteink száma márciusban 600 volt, júniusban már elérte, az 1200-- at. Legfontosabb feladatunk a munkaversenybe való be­kapcsolódás. Az ország él­munkásai között 360 ifjú él­munkás van, de nem szabad elbizni magunkat, az ifjúmun­kásoknak mind nagyobb len­dülettel kell bekapcsolódni a munkaversenyekbe. káshoz, hogy hétfőn munka­beszüntetéssel követelje a de­mokratikus egységkormányj megalakítását. Bres’iblen a OGT és katolikus szakszerve­zetek felhívására 7000 munkás tüntetett. Djabb kihallgatás a Kremlben A berlini rádió moszkvai je­lentése szerint a három nagy* | hatalom moszkvai képviselői | újabb kihallgatást kértek a Kremlben. Londoni politikai körökben úgy tudják, hogy ezen a kihallgatáson a kiadan­dó hivatalos Közlemény szöve­gét terjesztik Molotov szovjet külügyminiszter elé. Újabb hidifogoly- vonat érkezet! Az elmúlt napokban újabb hadifogolyvonat érkezett Má* ramarosszigetről a debreceni átvevőállomásra. A vonattal érkezett volt hadifoglyok zö­me — mint értesültünk — a Sztálingrád környéki fogoly* táborokból jött. Sokan érkeze tek Jenekievo, Gorlovka és Dnyetropetrovszk vidékéről is. Újabb szerelvényt a héb elejére várnak a debreceni át» vevő7 állomásra. * A francia Kommunista Pórt Politikai Bizottságának határozata Az egész országban meg­nyilvánul ó politikai megmoz­dulás azt bizonyítja, hogy a francia nép széles rétegei va­lóban demokratikus kormány felállítását kívánják. Számos francia városból ér­keznek hírek arról is, hogy a szocialisták tömegesen lép­nek ki pártjukból. A Francia Kommunista Párt politikai bizottsága szombaton határozatban állapította meg, hogy amióta a kommunista mi­nisztereket a kormányból kizárták, Franciaország helyzete az amerikai im­perialisták tervei szerint egyre rosszabb. A nép végezni akar ezzel a ve­szélyes és Franciaország érdekei ellen irányuló po­litikával — írja a határozat —- és de­mokratikus kormányzást akar. A nép követeli Franciaország függetlenségének helyreái'ítá- sát és az örszágof megkötő — köztük a Marshall-szerző- dés lemondását, Franciaország csatlakozását a Szovjetunió és a többi békére vágyó népek harcához, hogy demokratikus, igazságos és tartós békét te- remtsenek; Franciaország biz­tonságának és a jóvátételhez való jogának megvédését, pia­cok teremtését és az iparhoz szükséges nyerasnyagok meg­szerzését az összes országok­kal, Közép- és Keleteurópávai kötendő kereskedelmi szerző­dések révén, a bizalom légkö­rének megteremtését új pénz­ügyi politikával. Ezért követeli a katonai hitelek leszállítását, a ka­pitalisták hasznának csök­kentését és a dolgozó tö­megek életkörülményei­nek megjavítását. Mindezek teljesítéséhez —■ folytatja a határozat — a munkásosztály és a nép bizal­mát bíró demokratikus egy­ségkormányra van szükség. Ezért a Francia Kommunista Párt felhívja az összes dolgo­zókat, köztársaságiakat, ellen­állókat és hazafiakat, hogy egyesítsék erejüket ilye» francia egységkormány életre- bívása érdekében. Megkezdődött a MINSz össztitkári értekezlete

Next

/
Oldalképek
Tartalom