Nyírségi Magyar Nép, 1948. július (5. évfolyam, 148-174. szám)

1948-07-13 / 158. szám

Közöljük a hazatérő hadifoglyok névsorát Teljei nyíltsággal áll a világ előtt a Marshall-terv, az imperialisták gyarmatosító terve Leértékelik a nyugateurépai államok valutáját Ortuíay Gyula: Az amerikai imperialisták gyarmatosító terve, a Mar­shall-terv ma már teljes nyílt­ságával áll a világ előtt. A Marshall tervvel kapcsolatos kétoldalú „segély“ szerződé­seken szinte még meg sem száradt a tinta, maris határo­zott' formában- szó van arról, hogy megvalósítsák az ame­rikai pénzemberek régi ter­vét, a nyugateurópai államok valutájának leértékelését. A nemzetközi pénzalap igazgatója szerdán utazik^ Európába, hogy az angol, hol­land, belga, francia és olasz kormánnyal tárgyaljon egy esteleges „valutareformról“. Olaszországban érzik a larshall-terv fojtogató hatását A Marshall-terv , fojtoga­tó .hatása Olaszországban is napról-napra jobban érezhető. Kétezer főből álló amerikai tisziviseiosereg rohanta meg Olaszországot, hogy a Mar­shall . terv lebonyolítását „zökkenésmentessé“ tegyék. Ezeknek a parancsára az olasz kormány többek között megtiltotta Lengyelország­gal kötött kereskedelmi szer­ződés1 teljesítését. Nenni, a Szocialista Párt volt elnöke az olasz nemzet- gyűlésben kijelentette, hogy a kapcsolatok az USA 6s Olaszország között olyanok, mint egy részvénytársaság es annak fiókja között. Belgiumban egyre nagyobb a nyugtalanság a Marshall- terv feltételei miatt. Az or­szággyűlés külügyi bizottsága elutasította a kormánynak azt a kívánságát, hogy tüze­tes vizsgálat és megfontolás nélkül fogadja el a már para­fáit szerzödésterevezetet. dió megállapítja, hogy ezzel a szovjeteüenés rágatenhad já­rat egyik sokat hangoztatott pillérje omlik össze Megvédjük a kispsrasztságot a zsirosparasztság kiszipolyozásától A Kisgazdapárt Csor- "vá'On tartott nagygyűléséi örtu'tíay Gyula vallás- és .■közoktatásügyi miniszter beszélt. — Tántoríthatatlan állás­pontunk a föld kérdésében, hogy bármily változás csak a dolgozó parasztság aka­rata szerint történhet. Ha mi szöevtkezetet mondunk, akkor szövetkezetre *is gon­dolunk, mégpedig olyan szövetkezetre, ankíy a nép öntevékenységéből és saját elgondolásából jött létre. A közép- é- kispara.-ztságot mindig megvédtük és meg is védjük a zsíros paraszt­ság kiszipolyozásától. Súlyos bányaszeren­csétlenség 'történt Tatabá­nyán, az Oroszlánaknában. A szállítóberendezés gép­házában felrobbant az ott Összegyűlt gáz és a gépészt azonnal megölte. Három bá­nyász az omladék mögött 1 maradt. Miután további om­lás veszélye fennáll, a há­rom bányász megmentése zagy nehézségekbe ütközik. Karczag és Vajda ipar­iigyi államtitkárok azonnal a helyszínűé siettek, hogy személyesen irányítsák a mentési munkálatokat. Az omladékok eltakarításán mentőcsapatok dolgoznak. Befutott Debrecenbe a huszonkettedik hadifogolyvonat Vasárnap Máramaios-zi- get felől befutott Debrecen­be az idei huszonkettedik liadifogolyszerMvénv 1.341 hazatérővel. • • ft Rude Pravo a Jugoszláv Kommunista Párt V. kongrasszusáröl A nyugatnémet bábkormányok nem merik vállalni a felelősséget a köntörfalazás csak azt bizo­nyítja, hogy a nyugatnémet miniszterelnökök nem merik magukra Vállalni a felelősé­get az antidemokratikus ha­tározatok kereszt üiviteléért, mert jól tudják, hogy a var­sói határozatok által követelt gyors békeszerződés .és a megszálló csapatok kivonása tökéletesen egyezik a német nép érdekeivel és reményeivel Fellendülés Németország szovjet övezetében A nyugatnémet tartomá­nyok bábkormányainak mi­niszterelnökei Koblenzben minden különösebb ellenvetés nékül, helyeselték a nyugat­német külön alkotmányterve­zetet, esak a látszat kedvéért közigazgatási alkotmánynak nevezték és odabigyesztették melléje az „ideiglenes“ szócs­kát. A moszkvai rádió hírmagya­rázója hangsúlyozza hogy ez A Rude Pravo, a Csehszlo­vák Kommunista Párt köz­ponti lapjának főszerkesztője Novy vasárnapi vezércikkében annak a véleményének adott kifejezést, hogy a Jugoszláv Kommunista Párt V. kon­gresszusa nem fogja mélyre­hatóan tisztázni a helyzetet. Ez a kongresszus, melyet nem előz meg semmiféle demokra­tikus vita az égető kérdések­ről, amelyen kinevezett kül­döttek ^vesznek részt, nem le­het hű képe a tagok gondol­kodásának. Kétségtelen azon­ban, hogy a JuKP-ban van­nak marxisták,leninisták, akik végűiig Párizsban öt nap óta tart a pénz­ügyi alkalmazottak sztrájkja Míg Nyugatnémetország im perialista politikájának követ­keztében egyre inkább a nyo­mor és nyugtalanság földje lesz, Németország szovjet övezetében egvre inkább a fellendülés további' jelei mutat koznak. A liberális demokra- j ta párt értekezletén közölték, i hogy a munkateljesítmény az új keletnémet pénz bevezetése óta 30 százalékkal fokozódott. Berlinben a keleti övezet gaz­dasági tanácsának elnöke be­jelentette, hogy a kétéves terv keretében az élelmezési adagokat 30 százalékkal eme­lik. Szokolovszkij tábornagy rendeletére szabadonbocsát­ják a szovjet megszálló ható­ságok által letartóztatott né­met egyéneket. A berlini rá­Párizsból jelentik: A pénz­ügyi közalkalmazottak orszá­gos sztrájkja öt nap óta tart és eddig már bárom többórás éjszakai minisztertanács napi­rendjét foglalta el. A vasárnapról hétfőre virra­dó éjszaka fordulatot} hozott. & kínai felszabadított területen teljesen megszűnt a feudalizmus hatalma A Szakszervezeti Világ­szövetség alelr.öke Mandzsu riában végzett negyvenna- pos_körútiját befejezve nagy elismeréssel nyilatkozott a kínai kommunisták man- dzsuriai politikájáról. Az al- elnök a Csang Kai Sek uralma alatt álló Kínából átmenekült a felszabadított területre, mert • a titkos rendőrség meg akarta gyil­kolni. A felszabadított te­rületen — jelentette ki — teljesen megszűnt, a feuda­lizmus hatalma. A japánok­tól megrongált gyártelepe­ket és vasutakat kijavítot­ták és ~a termelés nagyobb, mint az ellenséges megszál­lás idején volt. A területi lakói teljes politikai sza­badságot élveznek. A kormány nem talált módót a konfliktus megoldására, vi­szont Moch ‘belügyminiszter­nek újabb alkalmat nyújtott arra, hogy kormánya hagyo­mányod harci módszereit ki­próbálja. Éjfél körül ugyanis rendőri készenlét vonult fel a pénz- és gazdasági miniszté­rium palotái elé és elfoglalta a két épületet. A helyzeten ez semmit sem változtatott, mert a sztrájk változatlanul folyik tovább és könyen lehet séges, hogy a postásokra is kiterjed, sőt ezen kívül éles ellentétre ad alkalmat a kor­mányon belül. A fejlemények szempontjából figyelemremél­tó, hogy valamennyi kis szak- szervezet, még a kormányt tá­mogató jobboldali szocialis­ták által létrehozott szakadár- szakszervezet is teljesen szo­lidáris a túlnyomó többséget, képviselő CGT-vel. tolmácsolják a ju­goszláv nép véleményét. A jugoszláv vezetőknek leghan­gosabb átkozódásai sem* rejtik el örökre az igazságot a Ju- goszláv Kommunista Párt tag- • jai és a jugoszláv nép előtt. Ugyancsak a Rude Pravo közli, hogy a Csehszlovák’ Kommunista Párt beszünteti a további tagtoborzást. A párt főfeladata most nem az, hogy tömegesen új tagokat tobo­rozzon, hanem hogy emelje a tagok elméleti színvonalát és megtisztítsa a pártot az oda nem való elemektől. A brazíliai magyarok helyeslik az iskolák államosítását A brazíliai magyarok he­lyeslik az. iskolák államosí­tását és hazaírt levelükben megállapítják, hogy Brazí­liában 1889-ben megszüntet­ték a felekezeti iskolák mű­ködését. narcoK Palesztinában Palesztinában újból heves harcok folynak. Az arabok hozzájárultak ahhoz a javas­hoz, hogy Jeruzsálemet a to­vábbi rombolások elkerülése céljából nyílt várossá nyilvá­nítsák. Egy későbbi jelentés viszont arról számol be, hogy egyiptomi repülőgépek táma­dást intéztek Jeruzsálem el­len. ^THacyar Nép Ar« 60 fillér 0 V. évfolyam, 158. szám. 9 y| 0 1948. július h613. Kedd Súlyos bányaszerencsétlenség Tatabányán

Next

/
Oldalképek
Tartalom