Nyírségi Magyar Nép, 1948. július (5. évfolyam, 148-174. szám)

1948-07-10 / 156. szám

2. oldal NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP 1948. július hó 10. Ingyen aratással segíti a hadiözvegyeket a beszíereci EPOSz-rohambrigád Néhány nappal ezelőtt jelent me» a Volt Hadi­foglyok Bajtársi Szövet »égének felhívása vidéki szervezeteihez és minden demokratikus szervhez. A felhívásban a Szövetség rámutatott arra, iiogy a még haza nem tért hadi­foglyok újgazda hozzátar­tozói nem tudnak a nyá­ri hónapokban megbir­kózni az összetorlódó gaz­dasági munkával. A Szö­vetség felkérte a demo­kratikus szerveket, hogy egyéni felajánlással vagy csoportosan, roham brigá­dokkal nyújtsanak segít­séget a hadifoglyok hoz­zátartozóinak az aratási és betakarítási munkákná 1. Én leszek az <e!$cS kaszás . A felhívás elhangzott és ] nem talált süket - fülekre, j Az ország minden részében j számosán jelentkeztek, öre­gek és fiatalok a hadifog­lyok hozzátartozóinak és a hadiözvegyeknek megsegí­tésére. — Én leszek az első ka­szás — jelentette ki Csáki László besztercei EPOSz titkár, amikor egy gyűlés keretében felolvasta a fel­hívást. — En is ott leszek! — Én is! —- . En is! — je­lentkeztek egymás után a parasztfiatalok az önkéntes rohammunkára. Annyi volt a jelentkező, hogy két csoportba kellett osztani okot. És a gyűlést követő napon a kis szabol­csi község parasztfiataljai vidám dalolással mentek ki a.. m.®zőrc Beláz Istvánné földjére, hogy férje helyett elvégezzék az aratás nagy­szerű munkáját. A kaszasu­hintások után engedelme­sen dűlt a kalász, amely ék­ből erős mnkáskezek kévé­ket, kereszteket raktak. 0 nnep a mezőn Az első aratási nap után kis __ ünnepséget rendeztek Beláz Istvánné földjén. Az ünnepi beszédek és szavala­tok elhangzása után átad­ták a búzakalászból és vad­virágokból font koszorút a hadiözvegynek, aki megha­tott szavakkal köszönte meg azt a segítséget, ame- lyet_ az EPOSz rohambri­gádjai nyújtottak neki. A kulákok nem főttel* el Szinte az egész falu ott volt ezen a délutánon a munkásverejtéktől áztatott tarlón s mi, akik ennek a gyönyörű ünnepélynek szemtanú voltunk. soha nem fogjuk elfelejteni azt sem, hogy Beszterce község zsírots Parasztjai nem jöt­tek el erre az ünnepélyre. —• Ok nem hajlandók egvütt ünnepelni. a néppel. Nem érzik magukat velünk egyenrangúaknak. — És mi nein hívjuk őket. De azt megüzenjük nekik, hogy nem az ők ideje következik. Ahol önkéntes rohammun­kával segít egymáson a pa­raszt, ahol lelkesen ünnep­ük az aratást, ahol a ter­mészet dús ajándéka láttá­ra örömkönnyek szöknek a szemekbe és áhítattal tör fel az ajkakról a Himnusz, ott nem lesz többé rabszol­ga a paraszt és nemi fog többé tizennegyedik keresz­tért aratni. Csáki Menyhért. Kivégezték Ficsor Lajost, a feteséggyilkos építészt Az ítéletet este fél 8 órakor hirdették ki A verseny eredménye: Eddig nem volt elég a kenyér­mag, most önellátó lett tisza­iak és „még marad a váro­siaknak is“ — Szebb a tiszalöki ha­tárban minden, mióta ver­senyben állunk-— mondják a tiszaparti község paraszt­jai. És tényleg, ilyen szép sohasem volt még a kapás, a szemes, a konyhakert, meg a gyümölcsös, hiszen mindenki igyekszik jobbat, többet termelni, nemcsak azért, hogy első legyen a versenyben, de munkájának gyümölcseként jobb legyen az élete. ­—■ Hogy jobb lesz az élet, az biztos —• állítják a ver­senyző parasztok. — Itt van az első eredmény, az új ke­nyér. — Háromesztendei asszály után gyönyörű ka- lásztehgerbe hasított a ka- sza .junius 27-én Tiszátok határában. Jo volt az idő­járás, de a szép termés a jo munkának is köszönhető. — Sókan versenyeztek Ti- szalökön, de egyre többen jelentkeznek a versenyre és ritkán akacl mar nálunk gazda, aki ne állna be- a versenyzők sorába — mond­ja Bényiei József gazda­jegyző. De meg L van az eredmény most, hogy aratni kezdtünk. Az elvetett első­osztályú vetőmag, a 160 hold bánkúti búza, a 30 hold rozs és a 135 hold árpa meghozta a jó munka gyü­mölcsét: Tiszalök parasztjai­nak eddig nem volt elég a kenyérmag az eddigi ter­mésből, most önellátó lesz a község. A búza és a rozs aratása ma fejeződik be Tiszalökön. Egy-kettőre végéznek a pa­rasztok az aratással, hisz ezt a munkát is verseny­ben végezték. Aztán hozzá­látnak a csépléshez, de nem úgy, mint azelőtt. Egy csepp szemveszteséget sem akarnak, mert minden iszem kenyérmag-aranyat ér. — 'Kell a falunak, meg kell, hogy jusson a mukátnak is a városban, aki csinálja a kaszát, meg av kapát, meg a traktort és kell az új te­nyér minden dolgozónak — így tartják a tiszalökiek. P. J. Óriási érdeklődés előzte meg a feleséggyilkos Ficsor Lajos * kemeesei építész ügyének pénteki statáriá- lis tárgyalását. — Már a kora reggeli órákban nagy tömegek állanak a törvény­szék előtt. Mindenki be­szeretne jutni a tárgyalás­ra, látni akarják a bestiá­lis gyilkost, aki nem csak megölte, hanem fel is dara­bolta feleségét. A tárgyalási nagyterem­ben ember-emb?r hátán szo­rong, a folyosók is megtel­tek. Izgatott zsongás, vára- kozásteíi pillanatok. Ponto­san 9 órakor négy fegyve­res fogh^zör kíséretében, megbilincselt kézzel hozzák a gyilkost. Lovaglónadrágban, kitö­mött vállú ruhájában, úgy lépked, mint egy falusi ri- pacs, akinek most követke­zik a .,nagyjelenete“. Fris­sen van borotválva, még látszik, a púder is rajta. -— Ficsor hű maradt ezekben a komoly pillanatokban is ön­magához, öntelt pojáca most is a nők ..bálványa“... (Érdekes, hogy a tárgya­lási terem közönségének nagy része nő. Elképzelhető a felháborodás, amikor a tárgyalás során napfényre kerül ennek a rongyember­nek borzalmasan undok sze­relmi élete — egészen a gyilkosságig.) Elkezdődik... 9 óra 10 perckor dr Sztehló János elnök vezetésével be­vonul a rögtönítélő tanács. A tárgyalást megnyitom... Kezdi el az elnök és átadja a szót dr. Zsivora Sámuel államügyésznek, aki a vá­dat ismerteti. Álljon fel! -szólítja a vád­lottat az elnök. Megértette a vádat? Bűnösnek érzi ma­gát? Igen! — mondja halk hangon Ficsor Lajos. — Mondja el. hogyan tör­tént a gyilkosság! — Hát kérem, úgy kezdő­dött, hogy kicsiny gyermek koromban a fejemre estem ép ebből kifolyólag, vannak pillanataim, amikor ködös­sé válik az agyam, nem tu­dom, mit cselekszem és ilyenkor nem vagyok beszá­mítható... így kezdte Ficsor a val­lómé-át gyáván, összefüg­géstelenül hazudik. Enyhítő körülményeket keres bor­zalmas tettére. Ködösít, de Sztehló elnök minden kér­dése úgy vág, mint az éles borotva. Zsákutcába szorít­ja ezt a falusi pojácát, aki­nek saját vallomá-a szerint nem volt másra ideje, csak a munkára és a szerelemre. Soha nem' olvasott el egy újságot, egy könyvet. Ficsor. a gyilkos 1910-ben született. Négy felsőipari iskolát végzett. Kitűnő rajzoló és jó építő­mester volt. Sok -pénzt ke­resett. 1934-ben elveft fele­ségül egy pincérlányt, az sokat ivott, elvált tőle. A ; második felesége Tolvaj Klára megcsalta, ettől is el­vált. A harmadik szeren­csétlen asszony, az áldozat Lukács Mária, négy éves gyermekének anyja. 7 évig éltek együtt, ret­tenetes életet. A szerencsét- len asszonyt ütötte-verte. Még enni sem adott rendesen néki. Hajtotta el a háztól é- folyton fenyegette, hogy megöli. Az asszony félt tő­le, de arra nem mert gon­dolni, hogy férje egyszer beváltja fenyegetését. így következett el a szörnyű jú­nius 25-ike, a gyilkosság napja. Előzőleg’ jól felké­szült rá, zsír-zódát vásárolt Nyíregyházán és egv nagy mosófazékat, A gyilkosság napján moghorílatta vízzel a fürdőkádat, nikotin olda- i tot szerzett és este 10 óra­kor hozzákezdett a mészár- lá-boz. Feleségét becsalta a fürdőszobába, pálinkával kí­nálta, de a pohárban niko­tin volt. Az asszony észre­vette és nem1 itta meg. Erő­szakkal a szájába akarta önteni de Ficsorné védeke­zett, erre fojtogatni kezdte, majd késével a mellébe szűrt. A szerencsétlen asz- szony sikoltozására a szom­széd szobában a gyermek felsírt, mire Ficsor az öl­döklést abbahagyta és a gyermekéhez sietett. Visz- szatérve az eszméletlen asz- sonyt kivette a víből. lefek­tette a földre, baltával le­vágta a fejét, majd a két karját, combját darabolta fel apróra. Tüzet rakott a konyhában és a sparhetre feltette a fazekat. Jó sok z-írszódát öntött a feldara­bolt testrészekre, hoirv még a csontok i® szétfőjjenek. — Reggeli"1 nem tudó eltün­tetni árhullát, a főzést ab­bahagyta. a megmaradt testrészeket belegyömöszöl­te egy betongyűrűbe. Egy napi pihenő után folytatja rémtettét. A betongyűrűt cementtel lezárja és elföl­delte. & nők sorozata Ficsor életében ■ A tárgyalás során kitűnt, hogy a szeretők evész isóro- zata vett részt Ficsor éle­tében. A vádlott mindent legutolsó szerelmére Maykó La.josnéra szeretne hárítani.. De jöttek sorban a tanúk. Farka Lívia a fiatal, jó megjelenésű 19 éves keme­esei „démon“, aki a szembe­sítésnél dühös gyűlölettel hazudtolja meg a vádlottat. Neki is házasságot ígért Fi­csor, szerelmes leveleire szép rózsákat is rajzolt. — Hazudta minden nőnek a szerelmet, miden nő kellett neki, aki útjába került. — Semmi'más nem érdekelte csak a nő. lint vall Kaykóné, a gyilkos utolsó nagy szerelme Nagy zúgás közepette ér­kezik a terembe a „korona­tanú“ Maykó Lajosné. El­mondja, hogy jóbarátság- ban volt az áldozattal. —•' Sojálta, hogy a férje ál­landóan ütötte-verte. Ficsor­né maga kérte, hegy le­gyen az ura szeretője. Ficsor' erre is rákényszerítette fele­ségét. Őt leitatták és így lett szeretője a gyilkosnak. Akkor még nem tudta, hogy a férje fogságból hazajön. Három hétfel a gyilkosság előtt jött meg a férje és ak­kor szakított is Ficsorral. Sorban jönnek a tanúk, súlyosabbnál súlyosabb val­lomások hangzanak el, mindannyian a szerencsét­len áldozat mártír életét bi­zonyították. | A tanúvallomások elhang­zása után az orvos-zakériő- ket hallgatják meg. Ficsor i a gyilkos épelméjű, nagyon is értelmes ember, aki tu­datában volt annak, hogy mit követ el. A bíróság délután 3 óra­kor szünetet1 rendelt el és a tárgyalást délután fél 5 órakor folytatták. A vád é= védbeszédek után került sori az ítélet kihirdetésére. * A rögtön ítél 5 bíróság es­te 19 óra 30 perckor meg­hozta ítéletét. A vádlottat gyilkosság bűntettében- mondoták ki bűnösnek és1 halálra ítélték. Ficsor Lajos merev ál­lásban hallgatja végig az ítéletet. A halál szóra kissé megremeg, szaporán pislog, majd az elnök kérdésére hangosan kiáltja, hogy: ke­gyelmet kér. A rögtönítélő bíróság ke­gyelmi tanácc-á alakúi át és néhány perces tanácsko­zás után meghozza dönté­sét: Ficsor Lajos nem méltó kegyelemre ! Az ítélet kihirdetése után egy órával a feleséggvilkos Ficsor 'Lajost a fogház ud­varán kivégezték. F. P. Hol lesz vásár ? Júliusban a következő he­lyeken tártanak országos vá-árt: 13-án kedden Gá- ván. 16-án pénteken Csen- geren, 19-én hétfőn Büd- szentmihályon, " Mátészal­kán, Nyírábránybnn és To­kajban, 2l-én szerdán Nyír- adonyban, 24-én szombaton Tiszatarjánban. Férfi kalapok legújabb diuatszinekben és mintákban Papp kalap és textilüzletében, Luther-utca 6, Férfi kalapok szakszerű tisz­títása és formálása ugyanott

Next

/
Oldalképek
Tartalom