Nyírségi Magyar Nép, 1948. július (5. évfolyam, 148-174. szám)
1948-07-04 / 151. szám
1948. július hó 4. NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP 3. oldal 2.800 szövetkezeli cséplőgép készen áll a munkára Az aratás az egész ország területén folyik. A kormány megtett minden intézkedést, hogy a termén • betakarítása és d eséplés zavartalanul történjék. A cséplési munkálatokba az idén nagyobb mértékben kapcsolódik be -a Magyar Országos Szövetkezeti Köz pont is. 2800 szövetkezeti cséplőgép áll készen a esép lés megkezdésére. A Moszk több, mint kétmillió forint értékben szállított hitelre gépalkatrészeket. Tlzhúnapos Kereskedelmi és Szövetkezeti Tanfolyam A Tizhónapos Gyakorlati Kereskedelmi és Szövetkezeti Tanfolyamra, Budapesten, VII. Wessclényi-ut- ca 38. sz. alatt beiratkozhatnak a gimnázium, vágy a polgári iskola IV. osztályát végzett fiúk és leányok július bó 15-ig délután 5—7-ig, Érdeklődők kérjenek postán tájékoztatót, Vidékieket szálláshoz és ellátásához segíti az igaz- I gat ós ág. Házépítési versenyt indítottak az árvizvidék asszonyai A januári árvíztől legtöbbet szenvedett községek egyikében, Tiszakóródon a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége elhatározta, hogy házépítési versenyt indit, A verseny elbírálásánál figyelembe veszik, hogy ki épiti fei leghamarabb az árvíz által elpusztított házát, továbbá, hogy ki segit a legtöbbet a hadifogoly-feleségek és özve gyek házának felépítésében. Száz falusi és tanyai ! tanuló otthon létesül ebben az évben Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter „Iskola és nemzet“ cimmel előadást tartott a Zeneakadémia nagytermében. Kijelentette: a magyar demokrácia a jó hagyományokhoz fordult az iskolák államosításával. Az elmúlt 25 esztendő alatt egyetlen tanyai tanulóotthont létesítettek Magyarországon: a demokrácia ebben az évben száz falusi és tanyai tanuló- otthont létesit. Rákosi Mátyás Úrkút díszpolgára Ma, vasárnap a veszprém- megyei Úrkút község díszpolgárává választja Rákosi Mátyás elvtárs miniszterelnökhelyettest. Ebből az alkalomból nagy ünnepséget rendeznek, amelyen Apró Antal elvtárs országgyűlési képviselő, az MDP politikai bizottságának tagja mond ünnepi beszédet. Az ünnepségre nagy számban felvonulnak a környék bányász- és parasztdolgozói is. 56.513 U pisla w Hyirihiza iái» Mindlen nyíregyházi lakosra egy gyümölcsfa jut De ha három jutna, az is kevés lenne Hároméves tervünk kiterjed meglehetősen elhanyagolt gyümölcskultúráik fellendítésére is. A nyíregyházi Kertészeti Középiskola királytelki gyümölcsösében Dániel Lajos tanár -vezetésével folynak a kísérletek hogy a szabolcsi táj jelednek megfelelő gyümölcsfajtákat nemesítsenek ki, megismerjék azokat az igényeket, amelyeket a gyümölcsök Szabolcs talajától megköveteltek. A királytelki faiskolában tízezrével nevelik már a gyümölcsfacsemetéket, hogy a hároméves terv végére 50.000 gyümölcsfát juttatbassanak a szabolcsi gazdáknak, köztük a nyíregyházakörnyékieknek is. A Tiszántúli Foldmíve- lésügyi Tanács megkeresésére rendkívül érdekes és figyelemreméltó összeírást végzett a város illetékes ügyosztálya a város határában fellelhető gyümölcsfákról. Nem közömbös ugyanis városunk lakossága szempontjából, hogy milyen a dolgozók gyümölcsellátása, mi a gyümölcs piaci ára, tehát hogy hány gyümölcsfa virágzik városunk határában? Emellett fontos mezőgazdasági érdekek is fűződnek a gyümölcstelepítéshez, mert jövedelmező mezőgazdasági termelési ágnak bizonyult, mint ahogy azt néhány kiváló nyíregyházi gyümölcstermelő gazda példája is mutatja. Legtöbb aas almala Az összeírás sorúit 71 tanyabíró jelentéséből kitűnt, hogy városunk határában 56.513 gyümölcsfa van. 'Ez azt jelenti, lrogy átlagosan minden nyíregyházi lakosra egy almafa jut és bőven számítva Nyíregyháza határában minden katasztrális holdra ugyancsak egy fa. A fák az egyes gyümölcsfajták szerint így oszlanak meg: Alma 21.222 Körte 4187 Kajszi 2.859 Szilva 9.802 Meggy 5.533 Cseresznye 3.989 Dió 3.719 Egyéb 5.202 Az Ujki8teleki szőlőben van a legtöbb gyümölcsfa . A legtöbb gyümölcsfa az Ujkisteleki-szőlőben van, számszerűit 4435. — Utána sorrendben kövtekeznek Nádas-bokor (3527), Alsópázsit I (3050), Borbánya II. (2990), Horváth-, Halmoz--, Ferenc-bokor (2015). Ezren felüli a gyümölcsfák száma Rozsréten (1587), Király telek-szőlőben (1439), Felsőpázsit I. (1906), Felsősima (1300), Felsőpázsit (1386), Sulyán-bokor (1437), Pallagpu-zta (1198), Sipos- bokor (1134), Széki rres-bo- kor (1140), Antal-bokor (1251) Verbőczy-Belfi-bokor (1049), Bálint-bokor (1030), Tamás-bokor és Bor- bánya I. (1000—lOOO). A legkevesebb gyümölcsfa Örökösföldön van Okulásul közöljük azoknak a tanyakörzeteknek az adatait, ahol a legkevesebb a gyümölcsfa. Ez egyúttal a feladatot is megmutatja: ezekben a tanyákban kell megindítaniuk az illetékeseknek az erőteljesebb telepítési akciót. A legkevesebb gyümölcsfa az Ürökösföld III. szakaszon van, mindössze 73 darab. De meglehetősen sok az olyan tanya is, ahol kétszázon jóvaí alul van a gyümölcsfák 'száma. — így Kordován, Kisteleki, János, Füzes-bokrokban. Alsó- és FeLsősóskúton. — A Manda II.-ben, Markó-bo- korban. Róka-bokorban és Varga-bokorban. Hol terem a legtöbb alma? A Nádas- és Gerliát bokrokban van a legtöbb almafa: 2225, míg Aleópázsi- ton 1800, Horváth, Halmos és Ferene-bokorban U25, Felsőpázsiton 1023. Körtében Felsősima (300), kajsziban Borbánba II. (600), szilvában ugyané-ak Borbánya II. (1.200), valamint. az U jkisteieki-szőlő (1000), meggyben Ujkisteleki-szőlő (560), cseresznyében Ujkisteleki-szőlő (300), míg dióban az Alsópázsit (200), Királytelek-szőlő (170) és a Nádas-bokor (166) vezetnek. Szomoiu statisztika Érdemes megfigyelni egyes tanyakörzetek g\ ümöíos- statisztikai adatait, ami a gyümölcstermesztési kultúra elmaradottságát jellemzi ezekben a körzetekben. — így például az örökösföld TII. szakaszon mindössze 8 almafa árválkodik, míg a Kazár- és Szelei bokrok körzetében mák 2' darab kajszibarackfa van. A Kor- dovánbokorban 3 tarackfa lézeng. Ugyanígy meggyfából is csak mutatónak van az Örökösföld III. szakaszon: 6 darab. — Dióból ugyancsak az Örökösföld III. szakaszon van a legke- v esebb. Ezek az adatok — bár egy« ' tanyakörzetekre nézve megnyugtató kép«tnyúj tanak — mégis figyelem- iemelték azoknak, akikre gyűrn ölcstermesztésiink fej - iesztéséner ;• feladata kául. Nyíregyháza minden hkosára 1 cyumölr sfa jut, de ha 3 jutna, még az is kevés lenne. Éppen ezért vár komoly feladat a háromeves terv fásítási programja keretében a gazdákra én a faiskolákra. V. K. A. így pihennek, üdülnek a nyíregyházi villanytelep dolgozói A nyári hónapok beálltával megkezdődött az üzemek és gyárak dolgozóinak szabadságolása, nyaral tatása és üdültetése. A nyíregyházi villanytelep dolgozói szabadságidejükön kívül is igyekeznek kihasználni a nyár szépségeit és örömeit, pihenési, üdülési lehetőségeit. Vasárnaponként harmincas - csoportokban utaznak kirándulásokra, amelyeknek költségeit a villanytelep vállalja felerészben. Az élmunkások és újítók üdülési, vagy kirándulási költségeit teljes egészében a vállalat fedezi. x A Sóstón a villany telepi dolgozók gyermekeinek nyaral tatás át kezdto meg az üzem. 60 -villanytelepi dolgozó gyermeke üdül a mostani csoporttal a Sóstón. Kitűnő ellátást, napi ötszöri étkezést kapnak a gyermekek. A 18 éven aluli munka- vállalókat, a tanoncokat a vállalat költségén 10 napos üdülésre küldik el: hadd pihenjenek a fiúk, hadd frissüljenek. jtvjfjj-A siófoki villanytelep dolgozói 40 nyíregyházi villanytelepi dolgozót hívtak meg nyaralásra, szeptemberben pedig a nyíregyházi villanytelepi dolgozók hívnak meg 40 siófoki munkást üdülésre. így pihennek, üdülnek a villanytelepi dolgozók fárasztó munkájuk után. — Napfény, levegő, nyugodt pihenés várja a fény dolgozóit. Az olvasó írja Szeg a buciban Az egyik nyíregyházi vendéglőben felvlgottat uzsonnáztam. bucival. Jóízűen haraptam a tésztába, de étvágyamat csakhamar kel le metlen és a szó szóró- értelmében véve kínos meglepetés váltotta fel. Szemeim szikrát hánytak a fájdalomtól. Kettétörtem a bucit U egy tekintélyes, vagy 5 cm hosszúságú szeget húztam ki belőle. Ez a szeg, valamint a kenyérben és buciban található zsákdarabok arra engednek következtetni, hogy egyes pékjeink nem Egész Eelefenrópa jód- és az ország szódaszükségletéi fedezni tndjnk a bükkszék! artézi vízből Mintegy 10 évvel ezelőtt j Bükkszéken petróleum után kutattak. Kutatás közben rendkívül értékes anyagokat tartalmazó artézi vízre bukkantak. Az elmúlt reakciós korszak semmit sem tett, hogy e természeti kincseket kiaknázza, most azonban a Tervhivatal kezébevette az ügyet és á vizsgálatok után megindul az uj kutak fúrása és meg- kezdődik a bükkszéki artézi vízben oldott sók kitermelése. Számítások szerint naponta ötezer köbméter artézi viz áll majd rendelkezésre, amely 23 ezrelék szódabikarbónát, 5 ezrelék konyhasót és jelentős mennyiségű jódot tartalmaz. Siker esetén az ebből nyert szóda az egész ország sziik ségletét fedezi, jóddal pedig egész Keleteurópát elláthatjuk. — Ügyeletes gyógyszer tmi szolgálat. — Ügyelet«-- szolgálatot tart júliur 3-tó1 július 10-ig a Fejéi-gvógy- s-titár, Rákóczi u„ — Hirdessen a Nyírségi Magyar Nép-ben. szitálják a lisztet. Felhívom a városi tiszti orvos úr figyelmét erre és kérem a közönség nevében: fokozottabban ellenőrizze a sütő- iparosokat. Olvasójuk. (A szeget szerkesztőségünk az illetékesek rendelkezésére bocsátja.) saasaa Farkas és Kramer bő.-kereskcdök IYIRE6YHAZA, JÚKAI-U. 4.