Nyírségi Magyar Nép, 1948. június (5. évfolyam, 123-147. szám)

1948-06-12 / 133. szám

2. old»! NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP 1948. > június hó 12. Felemelték a kisiparosok által vállalható közmunkák értékét Napról-napra tapasztalható, hogy a kisiparosság maradék­talan egysége' milyen eredmé­nyekkel jár. Közel negyedmil­liónyi kisiparos tömörült már eddig érdekvédelmi szerveze­tébe, a KIOSz-ba. Ennek az egységes kiállásnak az ered­ményei máris mutatkoznak, így legutóbb péltául a KIOSz követelésére orvosolták a kis­iparosság régi sérelmét. Eddig ugyanis a kisiparosok csak 90.000 forint erejéig vállal­hattak álami közmunkát. A KIOSz és az iparügyi minisz­térium között most létrejött megálapodás alapján ezt az ér tékhatárt 300.000 forintra emelték fel. A jövőben tehát a kisiparosok nem 90, hanem 300.000 forint erejéig vállal­hatnak állami közmunkát. Szabolcsmegye nips a haladás mellé állt Szülői értekezleten követeli Szabolcsmegye az iskolák államosítását Az egész ország közvéle­ménye előterében áll az is­kolák államosításának kér­dése. Városok, falvak, ta­nyák népe, pedagógusai ül­nek össze szülői értekezle­tekre. és vitatják meg az is­kolák államosításának fon­tosságát és előnyeit. — Né­pünk is világosan látja most már hogy az iskolák államosításával több könyv­höz jut a tanyák és falvak népének gyermeke, több kultúrához a falvak és vá­rosok népe, jobb iskolákat kap a közoktatás és jobb életkörülményeket a peda­gógustársadalom. —- Hogy mennyire világosan látja ezt Szabolcs dolgozó népe is, azt misem bizonyítja job­ban, mint a szülői értekez­Balkany 200 holdon indul meg a magyar gyapot próbatermesztése Az ország pamutszükség­letét óriási összegekért kel­lett külföldről beszereznünk s mindmáig a nemzeti jö­vedelem tekintélyes gészét kellett erre a célra fordítani, mert hazánkban eddig nem sikerült meghonosítani a gyapotot. — Éppen ezért a földmívölésiigyi miniszté­rium . elhatározta, hogy a jövőben nagyobb gondot fordít a gyapot magyaror­szági meghonosítására. Már hozzá is látott, hogy az induláshoz szükséges gyapotmagvakat megsze­rezze a Szovjetunióból. — A jövő esztendőben már 200 holdon folyik a próba- termesztés. A földművelés­leteken elhangzott felszóla­lások, vélemények és elfog­lalt egységes állásfoglalá­sok. , Iskoláink ábamo si é al h szarik és a népi demokrácia jövője érdekében feltétlenül szük­ségesnek tartjuk“ — írja nyilatkozatában a balkányi református iskola 7 tanító­ja. A szülői értekezésben Szabó Dániel háromgyer­mekes szülő elmondta: ő érzi, mit jelent a bárom gyermek taníttatása. Az ál­lamosítás olcsó tankönyvvel tenné lehetővé gyermekei nevelésének megkönnyíté­sét. „A államosítás hívei va­gyunk, annak megvalósítá­sáért küzdünk. Tudatában vagyunk annak hogy ha­zánk és népünk boldogabb jövőjét o-akis az egységes ' népnevelési biztosíthatja.’' Igv vélekednek a balkányi községi iskola tanítói is. község felvüágo- aodott nép« Usz­juk, Bötykös Gyula katolikus tanító szavait: az iskolák álla­mosítása népoktatás szempont jából elengedhetetlenül fontos. tanilója, Kóder Attila pov élet Harangod panaszait, meg nem értettsé- gét és sérelmeit mondja el rö­vid nyilatkozatában: „Mi köz­ségi tanítók alig-alig tudunk létezni abból a kevés fizetés­ből és 60 gyermekkel és még hozzá 8 osztállyal megbirkóz­ni égy tanítónak szinte 1 ehe­tetlen“. ö is tudja mit jelent az államosítás esetén a szako­sítás, a több tanító. népének Baktat órántháza fftlvilégo Csotiaj Minden eddigif felülmúló közellátási razzia inául A közellátási hatóságoknak fetünt: annak ellenére, hogy a termelők elfogadható áron bo­csátják piacra termelvényei- ket, ugyanakkor a fővárosban a nem önellátó városokban, bányavidékeken, ipari centru­mokban a zöldség és a gyü­mölcsárak még mindig arány­talanul magasak. Nyilvánvalóvá vált, hogy a spekuláció olyan hasznot húz amelyet a hatóságok nein néz­hetnek el. Éppen ezért, ennek a lehetetlen ál apói nak a meg­szüntetése érdekében, a gazda sági rendőrség és a közellátá­si hatóságok — a közellátási felügyelőségek személyzetének bekapcsolásával minden eddi­git meghaladó méretű piac- ellenőrzési tevékenységet kezd Az akció leglényegesebb feladata az árszínvonalra ká­rosan ható minden különös be­folyás kiküszöbölése, a ráígé­rő, árfelhajtó kezek kiemelése — továbbá a „gépkocsi-spe­kuláció“ teljes felszámolása. A nagyszabású piaci ellenőrzést a Gazdasági Rendőrség irányi tása mellett 12 ellenőrző cso­port hajtja végre. Egy-egy el­lenőrző csoport kebelében a gazdasági rendőrség szervei­vel a közellátási hatóságok is együttműködnek. Az országos piac i ellenőr­zés eredményeit már néhány napon belül a fővárosi, vala­mint a nagyobb városok pia­cain tapasztalni lehet. A népi demokrácia kormá­nya megakadályozza és a jö­vőben is meg fogja akadá­lyozni . hogy a spekuláció a dolgozók életszínvonalának ro vására folytathasson nyerész­kedési akciót. tán látja az iskolák államo­sításának jelentőségét. — Csugány László szülő mieg iis mondja: az iskolaadó megszüntetése és az állam részéről az iskoláiknak biz­tosított anyagi előnyök megkönnyítik a szülők'ne­héz helyzetét. Molnár Ferenc esobaji katolikus tanító feltárta a szülői értekezlet előtt a fe­lekezeti tanítók nehéz hely­zetét, feltárta azokat a prob­lémákat, amelyeket a szü­lők eddig alig ismertek. — „Az iskolák államosítása — mondta — megszünteti az osztályok túlzsúfoltságát. Kisebb tanulói létszámmal, több tanítóval miagasabbní- i vójú tanulmányi eredmé- nyékét lehet elérni. Az is­kolák államosítása javít a tanítóság anyagi helvzetén és hivatásuk magaslatára emeli a tanítókat.“ BÍtT* község kulákparaszt- ____ f'”" már nem ezen a véleményen vannak. Úgy lát­szik, hogy számukra jobban jövedelmez a tanító kiszolgál- tatott helyzete, az iskola ab- laktalansága,' a falu népének elmaradott helyzete. De nem igy vélekedtek a földhözjut- tatott szegényparasztok. Egy­hangú lelkesedéssel, mind va­lamennyien az egyházi iskolák államosítása mellett foglaltak állást. Ők tudják miért: őér­tük, az ő felemelkedésükért, magasabb krdtúrszin von alak­ért. és ezen keresztül a jobh- lét-ükért. Megfogadták tanító­sodottságára jellemző az az egyöntetű állásfoglalás, amivel az egyházi iskolai államosí­tását követelik. A görögkató- likus és római katolikus szü­lők egybefont értekezletén egyetlen szülő sem szavazott1 az egyházi iskolák államosítá­sa ellen. Szabolcs megye népe a ha­ladás mellé ált. (—r. —n.) Junius végén kezdik meg a vasgyárutcai bérház építését Lapunk hasábjain már több- ízben beszámoltunk arról, hogy Nyíregyháza város vas­gyárutcai telkén hatalmas bér palota építését kezdik meg. Dr. Pápay Endre helyettes polgármester a héten Budapes­ten járt, ahol az épités és köz­munkaügyi minisztériumban dr. Kecső miniszteri tanácsos­sal letárgyalta a bérpalota épitkezésének ügyét és megál­lapodtak abban, hogy az épít­kezések még e hónap végén megindulnak. A legközelebbi képviselő- testületi ülésen beterjesztik az építési terveket és a költség- vetéseket. A tervek szerint a vasgyár- utcai bérpalotában 96 lakás készül. Ezek a lakások máris bérbevelietők. A város a laká­sok bérbeadásával nagyobb összeghez jut, amelyet az épít­kezésbe fektet. Ezek a lakások adómentesek, úgy tekinten- tendők, mintha valaki saját magának építene házat. — A KISOSz helyi cso­portja június 12.-én, ma délután 6 órakor rendkívüli közgyűlést tart a Bessenyei tér 2. szám alatt. Nyári eszperantista táborozás Bulgáriában Az elmúlt nyáron, megren­dezte a bolgár ifjúság a szom­szédos országok ifjúsága ré­szére a nyári táborozást Bul­gáriában. A táborozásoknak azonban a nyelvek sokfélesége miatt nehézségei voltak, éppen ezért a bulgár Népi Ifjúsági Szövet­ség a bulgáriai eszperantó szövetséggel karöltve rendezi meg az idei nyári táborozását. A bulgáriai eszperantista tá­borozásra a - magyarországi eszperantista ifjakat is meg­hívják. Mint értesültünk, Nvir egyházáról 25 gimnazista kér beutazási engedélyt a bulgá­riai táborozásra. _ \ • „Öntözést Szabolcsnak !\ Megyénk ajándékai az országos pártkongresszuson us Felakasztotta magát a hentesüzletben A baktalórántházi rendőr- kapitányság telefonon be jelen tette az államügyészségnek, hogy tegnap délután 6 órakor munkahelyén felakasztotta ma gát Polvka János 22 éves baktalórántházi hentessegéd. Mire rátaláltak már halott volt. Eltemetésére megadták az engedélyt. ■, , A magyar ember szokása az ajándékozás, de e szo­kást csak kivételes ünnepi alkalmakkor gyakorolja. A A két munkáspárt egyesítő kongresszusa nagy ünnepe a dolgozó népnek s a dolgo­zók szeretetük, megbecsülé­sük jeléül ajándékokat visznek vezéreiknek. Szaboloívármegye kon­gresszusi küldöttei elutaz­tak és magukkal vitték a megye népének ajándékait. Magukkal vitték azt a gyönyörű, művészi szob részmunkát, amelyet Berky Nándor készített, egy szé­pen megmunkált oszlopot, oldalán mégy mezőgazdasági munkás domborművével, tetején pedig egy gvár ké­ménnyel. Szabolcs ajándéka jelképezi a megve gazda­sági programját. A dombor­művek szimbolizálják do­hány-, napraforgó- és gyü­mölcstermésünket, amely a jövőben, a megye iparoso­dásával párosulni fog hatal­mas olajütőkkel dohány­gyárakkal és virágzó kon­zerviparnál. A negyedik kép az öntözést szimbolizálja, amely első sarkalatos pont­ja vármegyénk mezőgazda- sági programjának. Alatta a felírás: „öntözést Sza­bolcsinak! Második ajándékunk egy finomművű taligamodelí, amely a táj jellegzetes kóz- kkedési eszközét mutatja be. • A nyírbátori Bóni gyár­telep dolgozói egy feldíszí­tett boroskosarat küldenek a kongresszusra. Itthon az egész megyé­ben ünnepi díszt öltenek a pánthelyiségek, így üdvöz­lök az első kongresszust. A Magyar Dolgozók Pártjá­nak kongresszusa az egész magyar nép ünnepe, mint- ahogv az MDP programja az egész nép programja. Férfi kalapok legújabb divatszinekben mintákban es Papp kalap és textilözletébsn, Luther-iilca 8. Férfi kalapok szakszerű tisz­títása és formálása ugyanott ügyi minisztérium a GF támogatásával már ki iis utalt 75.000 forintot üveg- házak, tenyészedényházak, melegágyak 1 étesítésére, magtalanítógépek, ponyvák, zsákok beszerzésére, 18.000 forintot pedig arra, hogy Mezőhegyesen, Kecskemé­ten, Somögyfokon kispar- cellákon termesztési kísér­leteket végezzenek. Jövőre már itt lesznek a rövid te­nyészidejű szovjet gyapot­magvak is s a kétszázhol­das próbatermesztéssel el­indul útjára a legfontosabb ruházkodási nyersanyagunk­nak, a gyapotnak a hazai termesztése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom