Magyar Nép - Nyírségi Magyar Nép, 1948. április (5. évfolyam, 75-100. szám)

1948-04-27 / 97. szám

2. oldal NYÍRSÉGI MAGYAR NÉP 1948. április hó 27. Megszűnnek a tanítóképzők Rákosi Mátyás elvtárs a Magyar Kommunista Párt főtitkára va> árnap nagy bestédet tartott Me­zőhegyesen . A nagygyű­lésen hatalmas tömeg, a Viharsarok valamennyi lakosa, 6O.000 embert vett részt. A. hadifoglyokról Beszéde elején a hadi­foglyokról szólt- a minisz­terelnökhelyettes a nagy­gyűlés lelkes ünneplése közben. — Kijelentette, olyan telefonértesítést kapott Moszkvából, hogy az első hadifogoly szerel­vény már április 25-én megérkezik Máramaros- szigetre. Május végéig 30.000 hadifogoly érke­zik él az idén minden ma­gyar hadifogoly hazatér a Szovjetunióból. Gazdasági fejlődésünkről szólva méltatta a száz­nál több munkást foglal­koztató üzemek államosí­tásának jelentőségét, amely nemcsak az ország valamennyi dolgozójának lelkes helyeslésével talál­kozott, hanem előmozdí­totta a termelés emelke­dését is. A parasztság életét is lényegesen meg­javítja a demokráciának ez a lépése, hiszen az ál­lamosított üzemek első szempontja: a falu népé­nek minél jobb ellátása. Uf ötéves tervet készítünk Az ország valamennyi dolgozója azon munkál­kodik, hogy két és fél esz tendő alatt végrehajtsa a hároméves tervet, ami után új ötéves tervet ké­szítünk — jelentette ki Rákosi elvtárs Mezőgazdasági helyze­tünkről beszélve elmon­dotta, hogy terméskilá­tásaink kitűnőek és ha jó időjárásunk lesz, a ter­méseredmény (kárpótolni fogja a három aszályos esztendőt. nyújt a kormány — mon­dotta a főtitkár elvtárs. A kormányzat tervbevet­te, hogy kedvezményesen juttat téglát, cserepet, épületfát, üveget, cemen­tet az új házépítők szá­mára. Ennek 50 százalé­kát kell kifizetni, a töb­bit több évi kölcsönbe ad­ják. Indokolt esetben — különösen az, újgazdák­nál — 25 százalék előze­tes lefizetése is elegendő. Megvédjük a dolgozó parasztság földjét és magántulajdonát ágában sincs. A szövetkezetek megfe lelő hiteleket kapnak majd, hogy ne legyenek kénytelenek áruikat ol­csón eladni a nagykeres­kedőknek. — jelentette ki Rákosi elvtárs a reakció álhírei­ről szólva. A cséplő és traktortulajdonosok ne engedjék magukat félre­vezetni, mert a cséplőgé­pek és traktorok államo­sítása az államnak esze­A Magyar Dolgozók Pártja magában foglalja majd a j egyre inkább megnő a magyar munkásság zö- j Független-égi Front sze­mét és a parasztság élcsa- | repe és nagyobb kilátásai patát. A középparaszt- vannak arra, hogy egy ság is egyre inkább köze- dolgozó nép hatalmas, ledik a demokrácia élcsa- ; széles tömegszervévé vál- pata az MKP felé. Ma í jék. Nem fürfük a felekezeti iskolák garázdálkodását — hangsúlyozta beszédé­ben Rákosi elvtárs, ami­kor az egyház és a demo­krácia viszonyáról szólt. A magyar demokrácia nem fogja tűrni a mun­kások és parasztok gyer­mekeinek üldözését a ka­tolikus felekezeti iskolák­ban demokratikus gondol kodásuk, vagy éppen szár mazásuk miatt. A magyar demokrácia a legtöbb állásából kiver­te a reakciót és biztosak vagyunk abban, hogy ki fogjuk verni abból az ál­lásból is, amelyet most a katolikus egyház palást­ja mögött próbál előkészí teni — jelentette ki a mi- úiszterelnökhelyettes. Ezután külpolitikai kér­désekről beszélt Rákosi Mátyás. í Aí napokban jelent imieg a kultuszminisztérium rendelet©, amely szerint megszűnnek az állami ta­nítóképzők és feladatu­kat új pedagógiai főisko­lák veszik át. A jelenleg Budapesten és Szegeden műköödő pedagógiai fő* Hadifogságbői hazatértek ingyenes gyógykezelése A hadifogságból haza­térteknek bevonulásuk és hazatérésük iedjében ke­letkezett betegségük mi­att a visszatéréstől számi tott 6 hónapig van igé­nyük ingyenes gyógyke­zelésre. 6 hónapon túl csak akkor ápolható, —• fizetőképességükre tekin­tet nélkül ingyenesen — ha hadirokkantsági igé­nyüket a hadigondozóbi­zottság megállapította és részükre hadigondozási igazolványt kiállított. —. Ezért szükséges, hogy az előrelátható] ag b a d i rok- kanttá váló . hadifogság­ból hazatértek minél előbb kérjék hadirokkant tá való nyilvánításukat. iskolák mellett még ezév őszén megnyitják a debre eeni és a péc.-i főiskolá­kat is. Talált állatok A nagykállói úton kó­borlásban befogtak egy sárga ,-zínű lovat. Befog­tak ezeiíkívűl két darab elkóborolt sertést is Az igazolt tulajdonosok je­lentkezzenek a rendőrka­pitányság közigazgatási osztályán I. emelet 22. sz. Az uj kereskedői íparjofosituőnyok YlmWm A nyíregyházi iparha­tóság mintegy 300 keres­kedőt értesített ki eddig, hogy az új iparjogosít- vány kiváltása végett je- lertkezzék. A felhívásnak igen kevés kereskedő tett eleget. A hivatalos lap log­Növendékhangverseny volt a ref. Gyülekezeti házban folyó hó 24-én. A zeneiskola kiváló tehetsé­gű növendékei mutatták tudásukat, amellyel a bu­dapesti országos tanul­mányversenyen díjat nyertek. Ezalkalommal osztotta ki Vikár Sándor zeneiskolai igazgató a díszokleveleket és beve­zető beszédében rámuta­tott az országos kultúr- verseny fontosságára, amelynek egyik mozzana­ta éppen az országos ver­seny volt. Érik az őszibarack egy nagytétényi gyümölcsösben A nagytétényiek cso­dájára járnak Ko-zegi Ferenc nagytétényi gyü­mölcstermelő kertjének, ahol érik az őszibarack. Kőszegi gyümölcsösének egy részén, ahol 24 ba­rackfa áll, februárban szétszedhető üvegházat épített a fák köré és gőz­fűtéssel állandóan nyolc fokon tartotta a hőmér­sékletet. így érte el, hogy július eleje helyett már most beérett fáin az őszi­barack. Kenyérszelvények beváltása Értesítem a város kö­zönségét, hogy 1948. ápri­lis 22—30-ig bezárólag az alábbi kenyérszelvények válthatók be a sütőiparo­soknál, illetve kukorica­szelvények a kereske­dőknél. A sütőiparosoknál a 69 és 70. számú nyomtatvá­nyok 14 és 15. számú ke­nyérváltójegy szelvényei az anyák pót jegyének, ne- héztestimunkás pótjegy és: testimunkáspótjegy 25—26. 27—28. napra szó­ló szelvényei. A kereskedőknél az anyákpótjegyének, nehéz testimunkás pótjegynek 29—30. napra szóló szel­vényeire kukoricaliszt vá sárolható, illetve kukori­cadara. A anyák pót jegyé nek és nehézte-timunkás­pótjegynek 2 napra szóló szelvényére, 40 dkg, míg a testimunkás pót jegy 2 napra szóló szelvényére 20 deka kukoricaliszt, vagy dara vásárolható a várösban lévő bármelyik fűszerkereskedésben. Dr. Pápa# sk. h. polgármester. utóbbi száma rendeletéi közöl, amely a követke­zőképen intézkedik : az a kereskedő, aki a kiállítá­si díjat a felszólítá-tó! számított 30 nap alatt nem fizeti be, az iparjo­gosítványa kiadására vo­natkozó miniszteri rende­let hatályát veszi, az iparjogosítványokat te­hát nem szabad kiadni. Minden kereskedőnek raját érdeke tehát, hogy iparjogosítványának ki­váltása vésett jelentkez­zék az iparhatóságnál. Tud-e róluk ? Felhívom azokat, kiknek hozzátartozója vagy isme­rőse 1944. augusztus hó 1. napja után Németország, Ausztria vagy más nyuga­ti állam területén elhúnyt, hogy tekintsék meg a Vá­rosháza hirdetőtábláján a Landkuti Delegátus Mis- sionis Vaticánae által kül­dőt halotti kimutatást. Ez által mindenki, akinek a nyugati országokban elhalt hozzátartozója van, tudo­mást szerez a pontos ada­tokról, illetve a Missió­tól megkaphatja elhalt hozzátartozójának halotti bizonyítványát. Amennyi­ben valamelyik elhalt sze­mély adataiban tévedés lenne, úgy az érdekeltek közöljék azt közvetlenül a Missióval, hogy az anya­könyvi bejegyzések he- lyesbíthetők legyenek. Dr. Pápay Endre^ sk. polgármester h. Autókarambol Mohácsi János nyíregy­házi gépkocisvezető a haj- duhadházi országúton egy szekeret előzött. Amint megelőzte a kocsit, szembe találta magát Mezei Imre fuvoras szekerével. Fékez­ni nem lehetett, az autó nekirohant a kocsinak. A szekenes ülő Erdős Imréné hajdúböszörményi asszony az árokba repült, de sem­mi baja sem lett. Lakatos József — a másik utas, — súlyos sérüléseket szenve­dett. férfi kalapéit dwatszmek­......ifiimiMiii«iini........................ben és mintákban Papp kalap és textilüzletében, Luthar-utca 6. Férfi kalapok szakszerű tisz­títása és formálása ugyanott Rákos! Mátyás | a hadifoglyokról, gazdasági fejlődésünkről, az egyház és a demokrácia viszonyáról beszélt vasárnap Mezőhegyesen A házépítőknek segítséget

Next

/
Oldalképek
Tartalom