Magyar Nép, 1948. március (5. évfolyam, 51-74. szám)
1948-03-02 / 51. szám
1948. március 2. M A C*í A R KÉP 3. oldal ÜNNEPELT A NYÍREGYHÁZI RENDŐRSÉG A felszabadulás után a legnehezebb körülmények között, a zűr-zavarban fogtak hozzá a rendőrök a közbiztonság megterem léséhez. Fizetés nélkül, saját ruhájukban kezdték öl hivatásuk teljesítését és rövid idő alatt megjavították és a demokrácia •■három esztendeje alatt Európa-viszonylatban is. kitűnővé fejlesztették országunk közbiztonságát. A rendőrség ma a demokrácia élrer őre, a nyugalomnak őriző je. • ái Az ÖVRE, az Országos Vidéki Rendőregye- sület nyíregyházi szervezete szombaton délután rendezte meg rendőrnapját a városháza nagytermében, amelyen az ÖVRE meghívására lapunk munkatársa is meg jelent. Az ünnepségen a nyíregyházi rendőrkapitányság v tisztikara, nyo- mozótestülete és rendőrlegénysége vett részt. — Ott volt a honvédség részéről Reviczki Imre ezredes is. Fazekas János, polgármesteren kívül a pártok képviselői -is megjelentek az ünnepségen. A magyar és szovjet Himnusz után Sárdi László rendőrhadnagy, nevelőtiszt nyitotta meg a rendőrnapot:. Dobos Ferenc a nyíregyházi kapitányság vezetője ünnepi beszédében megemlékezett a Szovjetunió harmincéves' hadseregéről. — Beszédében kijelentette: a vörös hadsereg katonái megadták nekünk a szabadságot. Nekünk, demokratikus rendőrségnek minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy meg- védjiik ezt a kapott szabadságunkat. A bensőséges . ünnepség műsorán több szavalat, ének- és hegedűszánjok szerepeltek. A kitüntetet! rendőrük névsora Az ünnepség végén kiosztották a belügyminiszter által adományozott közbiztonsági szolgálati jel III. bronzfokozatát azoknaka rendőrtiszteknek. nyomozóknak és legénységi állományúnknak, akik má r 1945. -áprilisa, óta szolgálatot teljesítenek a demokratikus rendőrségnél. A kitüntetett Mikó Kálmán századosnak, dr. Tárkányi Zoltán századosnak, Sárdi László had nagynak, három nyomo- •zótisztpek, Boda József törzsőrmesternek, Csirik Gyufa őrmesternek, Görcs Ferenc 'őrmesternek, Kiss II. István őrmesternek, Kozsla Mihály őrmesternek, Papp László őrmesternek, Barkaszi István, Gselényi József. Drenyovszki Mihály, Hajzer Ferenc, Kasnyóezki József, Kilyén Miklós, Kit- ja János, Morauvszki Mátyás, Rudi István, Szemán András, Szilágyi Mihály, Szabó György és Takács Ferenc szakaszvezetőknek, Boczkó István, Czuczku János, Dévényi János. Horváth Mihály, Ladányi János Múdri István és Orosz. Károly rendőrtizedeseknek Dobos Ferenc rendőr százados nyújtotta át a kitüntetéseket. — Dobos Ferenc rendőrkapitány az országos rendőrnapon kapta meg Rajk László belügyminisztertől kitüntetését A bensőséges ünnepség az Internacionálé elének- lésével ért véget. Kéulljia oladenki fel Bndaptstre . a Kszógazdaiigi Kiállításra és TenyészíllatTásárra Budapestről jelentik: A felszabadulás . után most először újra megtartják Budapesten március 19—23. napjain az Országos Mezőgazdasági Kiállítást és íenyészál- latvásárt. A mezőgazda- sági termelésnek annyi az új módja, eszköze, szere és kelléke, hogy tazoknak megismerése az ország minden lakosának valóságos létérdeke. Éppen ezért a földművelésügyi minisztérium meg a régi híres-nevezetes kiállító-» soknál is teljesebbet,rendez most, a közlekedésügyi miniszter pedig féláru utazási kedvezményt engedélyezett a vidéki látogatók részére, hogy, még a legkisebb gazda is feljöhessen okulni, tanulni, vásárolni. A féláru utazásraj jogosító Vá- sárigazoiványt rövidesen minden városban és min den községben bárki könnyen megszerezheti. Gázolt és négy részeg utasával tovább robogott a vörös autó Megírtuk, hogy Honig Zoltán nyíregyházi keres kedő bejelentette a rendőrségen azt a balesetet, amely Nyíregyháza határában a Pazony felé vezető útvonalon történt néhány héttel ezelőtt. Honig egyik teherautója motorhiba miatt leállt az országúton és az autó .vezetője, Lukács Gyula próbálta kijavítani a hibát. Nyíregyháza felől egy yfirfis teherg'épkocsi közeledett nagy sebességgel, belerohant az úton álló. teherautóba, majd tovább robogott. A karambol következtében a Etiópiáit egy félmázsa frankkávét A nyíregyházi Máv. állomásfőnökség bejelentette a nyíregyházi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának, hogy ismeretiért vagonfosztogatók feltörték a Budapestről Vencsellőre irányított egyik vagont, —"amely a nyíregyházi pályaudvaron indulásra várt — és abból egy láda, mintegyötméteres szakadékba zuhant egy munkás • Súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt a Kölese község határában folyó árvízvédelmi munkálatoknál. Egy kölesei munkásbrigád, amelyben Ily és József magosligeti lakos is dolgozott, egy mély agyagszakadékbol agyagos földet talicská- zott a tiszaparti védőgát építéséhez. Az előző két nap zuhogott az eső, a szakadék enyhén lejtő oldalán felvezető deszkapallók csúszósak voltak. Ilyés József napszámos agyaggal megtöltött talicskájával már majdnem felért a szakadék pereméhez, amikor megcsúszott a lába és talicskádtól visszazuhant az Ötméteres' szakadék mélyére. Talicskája maga alá temette. Társai segítségére siettek és kiásták a nedves agyag alól. Életveszélyes állapotban vitték "kórházba. SPORT Ping-pongozók figyelem! A március 7-én kezdődő asztali tenisz versenyek rendezősége felhívja mindazok figyelmét, akik még nem nyújtották be nevezésüket, hogy ma estig feltétlenül nyújtsák azt be Lantos Vilmoshoz, Takarékpalota. félmázsa Frank-kávét elloptak. Színház Szombaton és vasárnap „Kék madár" kabaré néven mutatkozott be Nyíregyházán a debrece-. ni Csokonai színház „B“- listázott tagjaiból alakult színtársulat, melynek igazgatója Molnár Iván. A bemutatkozás teljes sikerrel járt. A műsor komoly és vidám számai ügyesen és hatásosan kap csolódtak össze, kiegészítve szebbnél-szebb énekszámokkal. Takács Rózsi és Hajdú Péter ének kultúrája jól érvényesült az előadott számoknál, ugyancsak nagy sikert aratott Tur- •csy Gitta kedvelés hangulatos magyar száma Is. Szépen szavalt Sándor Ha és sikert aratott Nagy Erzsi is. • A férfiegyüttes is kitűnő. Molnár Iván, Gyenge Árpád és Inke László külön-külön is dicséretet érdemelnek. Szellemesen és kedvesen konferált a társulat igazgatója: Molnár Iván. A társulat szombaton és vasárnap új műsorral mutatkozik be Nyíregyházán, az Iparosszékház nagytermében. <9 teherautó belezuhant az útmenti árokba, Lukács Gyula megsérült. Kihallgatása során elmondta, látta, hogy az elrobogó gázoló vörös gépkocsin rtégy részeg férfi ült. A lefolytatott nyomozás során megállapították, hogy á vörös gépkocsi Imre, István kisvárdaí fakereskedő tulajdonát képezte és azt a karambol idején Szabó József kisvárdaí gépkocsivezető vezette. Mindkettőjük ellen megindították az eljárást. Szabolcsi diákok kérelme a MÁV. állomás főnökséghez Mi, a nyíradonyi vonaton bejáró diákok azzal a kéréssel- fordulunk a Magyar Kommunista Párthoz, tolmácsolja kívánságunkat a Máv. ál- lomásfőnökségnél, hogy nekünk, a nyíradonyi vonalon bejáró diákoknak egy jókarban lévő diákszakaszt rendszeresítsenek. Kérelmünk fontosságát a következőkkel indokoljuk meg: A szerelvény, lamelyben utazunk, csupán három kocsiból áll és a 20—25 diák a rengeteg utas között sok esetben a zord időjárások közepette a perronon utazva és a lépcsőkön csüngve, fűtés és világítás nélkül utazik haza. így kimerülve és kifáradva nem tudunk elkészülni kellőképpen feladatainkkal. Mindezen körülmények folytán beláthatja a Magyar Kommunista Párt,* hogy ez a magyar ifjúság számára mennyire exisztenciális fontosságú és igen sokszor — sajnos— ilyen kis dolgon is sok minden megfordul. Kérésünket megismételve maradunk: Aláírás.“ A Magyar Kommutiia- ta Párt megyei bizottsága lapunkon keresztül tolmácsolja a kérést amelyhez az alábbiakat fűzi: — Eddig ja levél és mi a magunk részéről arra kérjük a Máv. állomás vezetőjét, hogy legyen segítségére a nyíradonyi vonalon utazó diákoknak és a levelükben kért diák szakaszt bocsássa rendelkezésükre. Ezek a naponként utazó diákok valóban megérdemlik, hogy a lehetőségekhez képest segítsünk helyzetükön. Az egész magyar demokrácia és az egész magyar nemzet érdeke, hogy megkönnyítsük a tanuló ifjúság helyzetét: és ezen keresztül előmozdítjuk a magyar gazdasági és* kulturális élet utánpótlásának fejlődését. Meg vagyunk győződve, hogy a nyíregyházi állomás vezetője eleget tesz kérésünknek és néhány nap múlva külön diákszakasz megjelölésr sei a rendelkezésére fog állni a kért utazási lehetőség a nyíradonvi tanulóifjúságnak. HOTEL PAfltlOHIA ASTORIA 60 szobával 150 szobával • egy vezetés alatt BUDAPEST Központi füles, hideg meleg foivóviz, lift. Mérsékeli árak.