Magyar Nép, 1948. január (4. évfolyam, 296. szám - 5. évfolyam, 2-25. szám)
1948-01-23 / 18. szám
2. oldal. M- AGYÁR N É P 1948. január 23 A Csia útja és egpMK A cikkben szereplő Csaba útja nem azonos azzal a nyári estéken felénk fénylő tejúti csil. lagzattal, melyet a, nioip da szerint Csaba királyfi lovának patái festettek az égboltozatra. A Csaba, akiről szó van nem volt királyfi, egyszerű doktor „vitéz“ Csaba Gyula nevű törvényszéki tanácselnök volt. Hogy életének cikk-cakkos útjaival mégis e cikknek bevezetéseképpen foglalkozunk, nem annyira személyének, mint annak a típusnak szól, melytől a magyar közélet még demokráciánk harmadik esztendejében sem tudott teljes egészében megszabadulni. Az említett úriember, a MÉP egyik szabolosvár- megyei vezetője, a Vitézi Szék egyik helyi nagysága, a múlt rendszer készséges kiszolgálója volt, akit érdemei (nyilván politikai érdemei) elismeréséül 60 éves korában a zilahi törvényszék tanácselnökévé nevezték ki, ®jmely állását azonban sohasem foglalta el, hanem sokkal egyszerűbbnek tartotta a törvény- széki tanácselnök fizetés mellé még a honvéd- századosi fizetést is rendszeresen felszedni és a komoly igazságügyi mun. ka helyett la Horthy tisztek sokkal kellemesebb és könnyebb életmódját folytatni. Mondanunk sem »kell, hogy hősünk nyugatra ment, ezelőtt néhány hónappal pedig hadifogságból tért vissza. Érdemes ezekről a tényekről megemlékezni, mert a fentemlített úriember ma már a nyíregyházi Törvényszék: egyik tanácselnöki tisztében tevékenykedik (nyilván fenti politikai érdemeiért), demokráciánk nagyobb dicsőségére. Ezt az ügyet mi enyhén szólva, furcsának találjuk. á „nagysikerű“ törvényszéki bál Nem lehet azonban azt mondani, hogy a nyír„ egyházi iörvényszék vonalán egyéb furcsaságokra ne bukkanhatnánk, ha egy kicsit bogarászga- tunk. Itt van például a legutolsó törvényszéki bál, ahol a megbocsátás szellemé oly mértékben tombolt, hogy jogerősen elítélt, vagy büntetésüket becsülettel kitöltött háborús bűnösök együtt ropták -a táncot azokkal a túrákkal, akik annakidején a demokrácia megvédése céljából helyesebbnek tartották az ^ illető úriembereket időlegesen a társasági életből kizárni. Az ember elgondolkozik ezeken a dolgokon és eszébe jut, hogy hát hiszen egy táncmulatságnál az anyagi siker is szerepet játszik, különösen olyan árvizes időben, mini a mai. Valóban el kell ismerni, hogy az árvízkárosultak szerencsétlenségét nézve, el lehet tekinteni a bállátogatók szigorúbb megválogatásá- tól. Tudomásunk szerint a törvényszék berkeiben ezen a területein is bizonyos zavarok mutatkoznak. A törvényszék alkalmazottainak jelentős része azon a véleményen van, hogy a nagysikerű bál bevételét az árvízkárosultak ' javára kellene fordítani, minthogy ez a kérdés sürgető és mindnyájunkat igen közelről érintő. Úgy halljuk azonban, hogy vannak egyesek, akik ennek a követelesnek mereven ellene szegülnek. Akik inkább egy klub létesítésének céljára szeretnék a bál jövedelmét fordítani, mond ván, hogy az árvízkárosultakat pedig segítse az állam. Köztudomású, hogy az állam erre a célra már közel 10 millió forintot utalt ki és bizonyára még további összegeket fog kiutalni. Az" állam hivatott szerveinek ez a tény. kedése azonban senkit sem menthet fel a társadalmi segítés mindnyájunkra vonatkozó kötelezettsége alól. Az igazsá- ügy illetékes helyi és egyéb vezetői is be kell hogy lássák ezt. É; azt is be kell látniok, hogy az ő feladatuk inkább a Csaba-iigy körül mutatkozó visszásságok elhárításában, nem pedig jóindulatú kezdeményezések el gáncs olásában áll. Justicia, szegyek! magad! Dr. Kocsis Ferenc. item ívűi i itiii A nyíregyházi Erzsébet kórház tegnap délben tett jelentést egy súlyos kimenetelű gyermeksze- rencsétlenségről. A jeleu- tés szerint kórházba szállították a mentők Nagy Tamás 4 éves nyíregyházi, Körte utca 25. szám alatti kisfiút, aki szülei lakásán — ahol éppen nagymosás volt — egy üvegből 'niarós7Ódát ivott. Rendőri nyomozás indult, hogy a súlyos gyermekszerencsétlensé- gért kit terhel a felelősség? Lisztet lopott egy Elvetemült tolvajt vett őrizetbe a rendőrség. Letartóztatták Elek Lajos tiszakóródi lakost, aki egy zsák lisztet lopott el Kovács Péter szomszédjától. Január 11-én éjszaka az első árhullám visszahúzódása, után történt a lopás, amikor TiHalált okozott a javasasszony „jótanácsa“ Életveszélyes állapotban szállították a mentők néhány nappal ezelőtt a kisvár dai kórházba Szíj jártó Bálintné nyirmiadai asz szonyt- Szíjjártóné férje eltűnt a iáhoruban. Az asz- szony viszonyt folytatót egy férfivel és amikor a viszony jelei mutatkozni kezdtek, felkereste Bakusz Ferencné' nyirbaktai javasasszonyt. Ba.kuszné azt tanácsolta főzzön , leanderlevelekből teát, igya meg és egy kötőtűvel hajtson magán végre műtétéit. A szerencsétlen Szíjjártóné gennyes has bár tyagyullajlásban beszállítása után néhány órával meghalt a kórházban. A javasasszonyt őrizetbe vette a rendőrség. Szövettan lözépislalát letesitenek Mint értesültünk, ,a kereskedelem1- és szövetkezetügyi miniszter a sző. vetkezetügyi törvény rendelkezéseinek megfelelően felállítja az ország első szövetkezetügyi középiskoláját Pestszenter- zsébeten. A középiskolába azokat a 18. életévüket még be nem töltött ifjakat veszik fel, akik az általános iskola 8 osztályának, v,agy a gimnázium, vagy polgári iskola 4 osztályának sikeres elvégzését igazolják. A szövetkezeti középiskolába beiratkozni szán. dékozók kérelmüket a szövetkezetügyi minisztérium V/2 nevelésügyi szakosztályához, Budapest, V. Szabadság-tér 17. szám alá nyújtsák be. A 'szövetkezeti középiskola célja az, hogy a tanulók a szövetkezeti gazdálkodáshoz szükséges gazdasági szaktudást, a vazaett -.3«E**a«*a»s= aagaiwa.-iaCTg: a szövetkezeti önkormányzati ügyekben és üzletkivitelben való jártasságot közgazdasági, társadalomtudományi tájékozottságot szerezzenek és így a szövetkezeti eszme terjesztőivé, gya. korlati szöyetkezeti szakemberekké váljanak. A negyedik év elvégzése után érettségi vizsgálatot tesznek a tanulók. A felvétellel kapcsolatos részletesebb felvilágosítást Szabolcs vármegye szövetkezeti felügyelője adja meg a váme- gyeházan. tal«iiÉéií 'mküsi síi Isiéi! A rendőrség őrizetbe vette Farkas Ferenc oro- si legényt. Megállapították, hogy Farkas korcs, mázó, züllött életmódot folytat. Egyízben éjszaka rátörte az ajtót Mányi Jánosné egyedül élő fiatalasszonyra éa szerelmet akart zsarolni tőle, de az asszony kiugrott az ablakon és elmenekült. Farkas ellen az eljárást megindítják. A székely* MADiSz ifjak az árvízkárosultakért Hazafelémenet megtámadták és leütötték Zeük Károly tiV-abezcMdi gazda egy éjjel korcsmában mulatott. Hazafelé me net ismeretlen tettesek meg ámadták, leütöték és beleakar á,k fojtani az utmenti árok sarába. Belelöklék az árokba és csizmáikkal bele is taposták a sárba Zúk testét A póruljárt korcsma zóra reggel akadtak rá. Több borfiája eltört, a kórházban nagymennyiségű sárt kapartak lei fülesből orrából, szájából, segítése érdekében. Az ’ifjak lelkes gyűjtésének eredményeképpen 200 forint folyt be. Ezt az ösz- szeget lapunk kiadóhivatalához juttatták el továbbítás céljából Szabó Julianna, Rákóczi u. 1. szám .alatti lakos 14 forintot juttatott el kiadó- hivatalunkhoz. — Eddig 1.236 forintot gyűjtöttünk össze az árvízkárosultak megsegítésére. szakórád községben már a hazak hatvan százaléka romokban hevert. Kovács Péter összedőlt házából az épen maradt szomszédház tetejére men tette élelmiszereit, amiből Elek ellopott egy zsák lisztet. A község Nemzeti Bizottsága és a képviselő- testület úgy határozott, hogy Eleket a bíróságnak adják át. Tegnap érkezett a nyíregyházi államügyészséghez Tisza- kóród község Nemzeti Bizottságának az átirata, amelyben kérik Elek Lajos legsúlyosabb megbün. tetését. Zs. Hesz Irén lett a békéscsabai zeneiskola igazgatója Zs. Hesz Irént, a nyíregyházi városi zeneiskola tehetséges művésztanárát a békéscsabai. Bartók Béla városi zeneiskola igazgatójává nevezték ki. Hesz Irén — értesülé. seink szerint — február 1-én foglalja el az iskola igazgatói ismékét. Reméljük, Hesz Irén Békéscsabán is olyan lelkesedéssel és odaadással tevékenykedik majd a zenekultúra ápolásán és továbbfejlesztésén, mint a nyíregyházi zeneiskolában. Faliőra-sullyal verte be haragosa tejét A rendőrség letartóztatta és tegnap a nyíregyházi államügyészség fogházába kísérte id. Szűcs Kálmán nagyecse- di lakost. Szűcs Kálmán fiával az egyik korcsmában mulatott. Ott összeveszett Varga Bálint nagyecsedi földművessel. Szűcs dühében letépte a falon függő ingaóra egyik súlyát és azzal verte be Varga Bálint fejét, akit ’ orvoshoz vittek. Varga Bálint bekötött fejjel testvérével, Varga Jánossal visszatértek a korcsmába, ahol újból össze-■ verekedtek - Szűcsékkel. Az idősebb Szűcs baltát kerített és most Varga Jánost ütötte fejbe, de sokkal súlyosabban, mint előbb az órasúllyal testvérét. A két Varga állapota súlyos. Januar 31 an az őrsnél baHa az inaríssíűleli síihez nacvíermébBO Székely község Madisz j ifjúsága is megmozdult íz árvízkárosultak meg-