Magyar Nép, 1948. január (4. évfolyam, 296. szám - 5. évfolyam, 2-25. szám)

1948-01-15 / 11. szám

Kifosztották egy nyíregyházi tisztviselőházaspár fakását Hnnbásblróság elé kerül a kemecsel malmos Elfeketézte m parasztok vetőmagját egy ferményraktéros Túlhaladta termelésünk a békebeli színvonalat Beterjesztette a pénzügyminiszter a deficitmentes költségvetést Az országgyűlés tegna­pi ülésén ISzakasits Ár­pád miniszterelnökhe­lyettes benyújtotta az amnesztia javaslatot amelyre az országgyűlés kimondta a sürgősséget Ezután Nyárádi Mik lós pénzügymini-zter tér jesztette bo az 1947—48. évi költségvetést. Beszé­dében rámutatott arra, hogy az írj költségvetés számai között a népnek az az akarata áll, hogy lemondások és nélkü­lözések árán is, de saját, magának építse fel saját országát. A pénzügyminiszter Ijeszédében általános gaz. dasági helyzetképet adott és rámutatott arra, hogy a bányászat, kohászat, ipar és közlekedés ered­ményei helyenként elérik helyenként pedig még meg is haladják az utol­só békéev termelési ered­ményeit. Továbbra is óvatos hitelpolitikát kell folytatnunk 1947. szeptemberében kőszénből 117 százalék, nyers vasból 111 százalék volt a termelés a béke­belihez 'viszonyítva. — Ugyanakkor a magyar vasutakon szállított uta­sok szarna a békebelinek 144 százaléka volt. Hitel- politikánk jövőjét is jo­gos optimizmussal néz­zük. De továbbra is óva­tos hitelpolitikát kell folytatnunk és hiteleket a jövőben is mák első­rendűen fontos termelési célokra szabad folyósí­tani. Ezután ,a pénzügymi­niszter ismertette a költ­ségvetés adatait. A költ­ségvetési előirányzat 22.4 millió forint, bevételi fe­lesleget mutat, szemben az elmúlt évi költségve­tés 374.8 millió forintos hiányával. Ez nagy si­ker, mert ugyanakkor a külföldi államok legtöbb­jének erősen deficites költségvetése van. A költségvetést tekint­sék ,nz egész magyar nép által kifejtett áldozatvál. lalás eredményének — fejezte be beszédét Nyá­rádi pénzügyminiszter, akit a ház minden olda­lán melegen üdvözöltek. Ifjúsági munkásbrigád megy az árvizsujtotta vidékre A fővárosi közigaz­gatási bizottság hétfői ülésén Köböl József (MKP) közigazgatási bi­zottsági tag napirend előtti felszólalásában sür­gős segítséget kért & ti­szai árvízkárosultak meg­segítésére. A közigazga­tási bizottság egyhangú lelkesedéssel fogadta el a javaslatot. Fodor Gyula (MKP) alpolgármester egyéb­ként — mint értesültünk kiszállt az árvíz színhe- lyére és különféle élelmi­szereket, valamint cipőt és ruhát vitt a hajlékta­lanoknak. , A Magyar Ifjúság Or­szágost Tanácsa 200 főny? ifjúsáig brigádot szerve*, zett. A munkágbrigátl már el is indult az árvíz- sujtotta vidékekre, hogy segítségére legyen a las kosságnak az árvízvédel­mi és a helyreállítási munkákban. Az imperialisták semmit sem fognak elérni ha keményen megálljuk helyünket Mmiírov nagy Jelentőség*! nyilaíkozala Dimitrov, a bolgár nép köztársaság elnöke fogadta a budapesti Magyar-Bolgár Társaság főtitkárát és a következő nagyjelentőségű nyilatkozatot tette: — Adja át a maflyar mi­niszterelnök urnák, szívé íves üdvözletemet és tolmá­csolja reményemet, hogy rövidesen találkozunk egy barátsági és kölcsönös se­gély nyújtási egyezmény aláírására, amelv elősegíti demokratikus népeink kö zötti kapcsolatok elmélyí­tését és kiszélesítését. fogunk megállni a kijelöli utón —- Nagy érdeklődéssel figyelem Magyarország fej lődését, amely sokkal gyor­sabb, mint várható volt. Magyarország nagy erőfe sütéseket lesz és olyan vál­tozásokat léptet életbe, amelyek előkészítek az utat egy minden tekintetben egységes, valódi népi köz­társaság kiépítésére. •— Délkeleteurópábaii olyan helyzet alakul ki. hogy az imperialisták sem mit sem fognak elérni, ha keményen megálljuk a he­lyünket. Akár mit is csi­nálnak, nem fognak ben nőnket megállítani a kije­lölt utakon. A .népi de­mokráciák az ut legnehe zebb szakaszát már maguk mögött hagyták. Főfelada­tunk mosij az, hogy dolgoz­zunk. Januárban sor kerül a Romániával hosszú idő óta előkészített szerződés aláírására, azután február­ban, márciusban és április­ban ilyen szerződéseket ,fo gunlc kötni Magyarország­gal, Csehszlovákiával, Len­gyelországgal és a Szovjet unióval is. így az elkövet­kező 3—4 hónapban meg­valósítjuk a baráti szerző dések egységes rendszeréi ís feladatunk ekkor már az lesz, hogy népeink ba­rátságának további kiépí­tésén dolgozzunk. — A magyar és bolgár nép közötti kapcsolatok a múltban is igen erősek vol ­tak és ezeket még jobban “el kell mélyíteni új demo­kratikus alapokon és azon­nali tettekkel. Emelik * a cukoríejadagot A Gazdasági Főtanács csütörtöki ülésén .cihaiá rozták, hogy január egyig visszamenőleg Nagybuda- pesten a havi cukorfejada got-40 dekáról 80 dekára emelik lel, a megyei váro­sokban és községekben pe dig 30 dekáról (50 dekára A januári többletet kocka­cukorban szolgáltatják ki. Piricse és Lövőpetri gazdái vezetnek a szabolcsi sabonafelaiánlásban Dr. Petőházi Sándor vármegyei miniszteri biz­tos személyes irányítású, val teljes ütemben folyik Szabolcsban a gabona­felajánlások megszerve­zése és a beszolgáltatások ellenőrzése. Értesüléseink szerint eddig Piricse és Lövő- petri gazdái vezetnek a gabona felajánlásban. A községekre kirótt meny­nyiség több mint 100 szá­zalékát ajánlották fel e'ddig. Nemcsak a tehető'- sebb gazdák, de a sze­gényparasztok is — sok­szor a saját falatjukból letörve — eleget tettek a kormány felhívásának, hogy hozzájáruljanak az ország dolgozóinak ke­nyérellátásához. Reméljük, Piricse és Lövőpetri gazdáinak pél. daadása nyomán Sza­bolcs többi községei is hasonló lelkiismeretes­séggel és lelkesedéssel kapcsolódnak be' a gabo­nafelajánlási kampány­ba, megértve azt, hogy most is — mint ,a bur­gonyafelajánlás során — dolgozók egyetemes érde­keiről van szó. ... ..| Ara 40 fillér 1948. január 15. Csütörtök V. évfolyam U. szánt. ÖENQKRATtKUS NAPILAP

Next

/
Oldalképek
Tartalom