Magyar Nép, 1947. október (4. évfolyam, 222-248. szám)
1947-10-29 / 246. szám
2. oldal. M A G Y |A R N É P 1947. október 29. Veszedelmes vöröshaju gengszternőt keres a rendőrség Nemrég szabadult a nyíregyházi fogházból Csendélet egy Balogh-párti népgyülésen BALTÁS TÁMADÁS EGY HÁZASPÁR ELLEN Megállapították ,a nyomozás során, hogy Varga Mária Nyíregyháza felé vette az útját. Útközben Ujfehértón adott el zsákmányából Kovács Bél ónénak, Kiss Józsefnének és Takács Jánosáénak, akiknél meg is találták a lopott értékeket. Varga Mária az útjába eső községekben is több bűncselekményt követett el. Elrendelték körözését. A nyíregyházi rendőrség fokozott figyelemmel kíséri a városba érkező idegeneket, razziákon ellenőrzi az alvilágot, rgert bizonyosra veszik, hogy a vöröshaju gengszternő Nyiregy házára menekült. ga — kiáltották a hallgatók a pár tini ti en Varga felé, aki egy Balogh-féle mandátum-ígéretért hátat fordított azoknak, akik addig bíztak benne. A gyűlésen az elkeseredett „párthívők“ veire kedést is kezdeményezték; egy férfi megrugdosott egy munkásasszonyt. Büdszentmilxályon egyébként nem hiszik, de nem is szeretnék a Balogli-párti gyűlés mégis'1 métlését. Mikroszkópot kér a Kertészeti Középiskola A mai napon levelet hozott a posta, amelyben a Kertgazdasági középiskola arra szélit ja fel barátait, hogy az iskola működéséhez és a tanulók előmeneteléhez szükséges mikroszkóp be- szerzésében legyenek segítségére- Ismeretes az ia komoly küzdelem, amely megelőzte ennek a középiskolának a felállítását, hogy mennyi fáradsággal és áldozatkészséggel siettek sokan a középiskola segítségére. Most a nehezén túljutottunk, mindösz- sze egy mikroszkópra van szüksége az iskolának és meg vagyunk győződve, hogy városunk igen sok emelkedett gondolkodású lakója, akik szívügyüknek tekintik az iskola fejlődését, most is segíteni fognak és hozzájárulnak a mikroszkóp beszerzéséhez. Itt közöljük az iskola levelét szó szerint: Iskolánk súlyos gazda sági helyzetében nagy erőfeszítést tesz, hogy ifjúságunk szakszerű és tudományos nevelését bizto- hítya. Az efledtoényes gyakorlati oktatásnál nélkülözhetetlen a mikroszkóp. Hosszú utánjárással sikerült megalkudnunk egy céggel, aki hajlandó egy modern mikroszkópot kedvezményes áron 1500 forinért iskolánk részére ladni. Most, amikor egy nehéz tél áll előttünk és 150 tanulós iskolánk téli beszerzésével kapcsolatos gondjaink a legsúlyosabbak, nem vagyunk képasek a mikroszkóp árát ki fizetni. Mégsem mondhatunk le ifjúságunk fejlődése szempontjából azokról a,z eszközökről ,amelyek nélkül az eredményes oktatás lehetetlen. Nem tehettünk egyebet, minthogy' azokhoz a nemesen érző barátainkhoz fordulunk segítségért, akik eddig is a; legmelegebb együttérzéssel támogattak minket nemes célokért folytatott küzdelmünkben. Arra kérjük barátainkat, hogy a szerkesztőséget keressék fel adományaikkal a mikroszkóp céljára. Naponta, közölni fogjuk az eredményeket. Nehéz körülmények között is áldoznunk kell a szabolcsi kultúráért, a Szabolcs jövőjét jelentő utánpótlás neveléséért. Pálfy Ernő. Az Anyag- és Árhivatal, — mint értesültünk 1— a hűvös, téli hónapok közeledtére való tekintettel, 1000 négyzetméter táblaüveget utalt ki Nyíregyháza város részére. Az üveget a zagyva- ap átfal vi üveggyár «állítja a ••árosnak. Reméljük, hogy ez az üvegmennyiség nagyban hozzá fog járulni a város megrongálódott házainak lakhnUváté leiéhez, hiszen ebből a mennyiségbe! mintegy' 4000 ab'akszemet lehet beüvegezni. Eil es üléseink szerint az igénvNemrégiben történt Jiogy Sebők Mihályné mátészalkai kereskedő feljelentést tett a rendőrségen egV ismeretlen vörös haj ú nő ellen, aki kifosztotta lakását. Sebőimé panasza után a feljelentések tömege érkezett a rendőrséghez a vöröshaju gengszternő bűncselekményeiről. Sebők t Mihályné a betörés napján eltávozott hazulról. Lakásán csak 8 éves kisleánya maradt. A déli órákban egy vörös- hajú nő jöt a lakásba. A kisleányt a székhez kötötte, betömte a száját és nyugodtan hozzáfogott a lakásban található m- hanetműek, ágyneműek, f eh érneKülönös járási nagygyűlést * tartott október 26-án a Független Magyar Demokrata (Balogh) Párt Büdszenmihályon. Kovács Imre volt a járási nagygyűlés első szónoka, akit azonban a hallgatók beszédében félbeszakítottak azzal, hogy nemcsak a szónoki dobogón, hanem a parlamentben is a parasztság érdekeit kellene védelmeznie. „Ott persze azt mondja — kiáltották Kovács felé —, hogy Magyarországon nincsenek gazdagok. Ott a tőkéseket védi.4’ Kovács Imre tehetetlenül szállt le a pódiumról, akárcsak az utá“ Kalapos Mihály ^ nagykállói gazda több hónap óta tartozott 14 mázsa terménnyel Csendes Mihályné nagykállói asszonynak. Kalapos nem volt hajlandó megadni tartozását, ezért Csenlőlmek a mérnöki hivatal adja ki az utalványokat, amelyekre a város lakossága a kiosztással megbízott kereskedőnél megvásárolhatja az igényelt üveget. Elsősorban azonban a kórházak, iskolák, hivatalok és egyéb intézmények üvegszükségletét elégítik ki, majd csak ezután kerül aor a magán fogy asztok legszükségesebb igényeinek kielégítésére. Az üveget nemcsak az elosztó kereskedőnek adják ki, hanem a város kisiparosainak is, akik igazolt és indokolt munkájukhoz igényelnek üveget. műk, lábbelik és minden kézzelfogható ingóság összecsomagolásához, majd a csomagokkal együtt eltávozott. Sebőkné feljelentése szerint a kár csaknem 20 ezer forint. A feljelentésekre a rendőrség széleskörű nyomozást indított a lakásfosztogató vöröshajú nő kilétének és hollétének megállapítására. Kiderült, hogy a vöröshajú nő nemérg szabadult a nyíregyházi fogházból. A fogházigazgatóság közlése szerint a betörőnő Varga Mária romániai leánnyal azonos, aki egyévi bűn tetését töltötte a törvényszék fogházában. na felszólaló Sz. Szabó központi vezetőségi tag. A hallgatóság azt kívánta, hogy ,gJ Parasztpárt egykori vezetője, Varga beszéljen hozzájuk, aki azonban] óvatosan lapult a pódium mögött. — Hol vagy parasztáruló Var- , Tóth Miklósáé kiskállói asz- szony a határból hazafelé hajtotta teheneit. Lakásuk közelédesné feljelentést tett ellene. A bíróság végrehajtást rendelt el a 14 mázsás terményadósság behajtására. Varga Sándor járásbírósági végreliajtó két rendőrrel és egy kocsival megjelent Kalapos Mihály lakásán. Csak Kalapos Mihály két leányát, Viass Jánosnéil és Kalapos Piroskát találták otthon. A két Kalapos leány szitkokkal fogadta a hatósági közegeket. Vass Jánosné baltát ragadott és Vjaga felé sújtott, de az egyik rendőr elkapta a kezét és kicsavarta a baltát. A végrehajtó a kocsissal fel akart menni a padlásra, hogy elvigyék a terményt, Vass Jánosné azonban kirántotta Varga alól a iétrát és a. végrehajtó végigzuhant a földön. Az egyik rendőr a mérges menyecskét meg akarta fékezni, de Vass Jánosné a hatósági közeget ágyékon rúgta. A rendőr azonnal összeesett. Társa hosz- szrs dulakodás után szijbilincso- ket rakott a harcias V,assnéra és előállították a rendőrségre. A 14 mázsa terményt szekérre rakták és elvitték. ben találkozott Domonk ;s József 20 éves kiskállói legénnyel, aki erősen ittas állapotban a korcsmából tartott hazafelé. Domonkos belekötött ,a fiatalnsz- szonyba, aki visszautasította: a lészeg legény szem télén kedését Domonkos haragra gerjedt, kirántotta zsebkései ás Télimé felé szaladt. Az ijedt asszony sikoltozására vas vili aval a kezében kirohant lakásukból a férj® és fejbesujtotta felesége támadóját. Domonkos feltápá^zkodott, berohant a szomszéd házba, felkapott egy Imi tát és azzal a kiáltással, hogy „most kiirtalak benneteket“ Tótliék felé rohant. A házaspár beszaladt lakására és magukra zárták az ajtót. Csak az ablakon mertek kinézni és rémülten láttádé, hogy a garázda legény az udvaron maradt tehenek felé közeledik a baltával. A tehenek mintha megérezték volna a veszélyt, szétszalad tale. Tóth Miklós feleségével a községházária futottak, de rendőrt nem találtak. A bosszúvágytól égő Domonkos távollétükben öngyújtójával meggyujtotta nádfedeles házukat, de szerencsére a tüzet a szomszédok idejében eloltották. Domonkos Józsefet Tóthék feljelentésére a rendőrség őrizetbe vette. 1000 négyzetméter táblaüveget utalt ki az Anyag- és Árhivatal Nyíregyháza városnak Egy végrehajtás izgalmai két sebesüléssel Téli szmcsapM; üapp ÖS« **** 6-1