Magyar Nép, 1947. augusztus (4. évfolyam, 173-196. szám)
1947-08-24 / 191. szám
1947. augusztus 24. Vasárnap IV. évfolyam 191. szám pemokrathcus napilap A magyar nép megvédi a magyar demokráciát Nagy Ferenccel és tengerentúli pártfogóival szemben A moszkvai rádió hirma gyarázoja mondja : Befolyásos amerikai körök az uj Magyarország ellen indítóit hadjáratukhoz most olyan embereket használnak eszközül, akiknek sok súlyos bűn terheli lelkiismeretét Nagy Ferencről van szó, aki gyáván az Egyesült Ál lamokba szökött, az ame rikai reakció szolgálatába szegődött és annak fő szakértője lett. Teljes erővel megindította a magyar nép elleni akna munkát. Nagy Ferencet a ntw yorki rádió mikrofonja elé állították. Beszédében arra törekedett, hogy a magyar népet döntően be folyáso ja az augusztus 31 i választások előtt Beszédében azt hangoz latta, hogy teljesen ártatla nu! űzték ki az országból. Nagy Ferenc rágalmazó mó dón támsdja az uj demo kratikus választójogi tör vényt, csak azért, mert en nek a törvénynek a tendel kezései meggátolták a Horthy klikk képviselőinek a ma gyár országgyűlésbe való beválasztását A magyar nép megvédi a magyar demo kráciát Nagy Ferenccel és tengerentúlt pártfogóival szemben. Nem állhatnak szemben Krisztus tanainak követői a szocialista erkölccsel Sürgősen meg kell építeni a balsai Tisza-hidat Pusztulás fenyegeti almatermésünket a ládahiány miatt VEREKEDÉS A LENIN-TÉREN Tegnap este befutott az első hadifogolyvonat Szibériából 692 férfi és 290 női polgári fogoly érkezett — Itt a pontos névsor Tegnap este félhétkor hadifogolyszerelvény érkezett a debreceni átvevő- állomásra Méramerosszi get felől. Mint debreceni ludósitónk jelentette, a szerelvénnyel érkező hadifoglyok valamennyien a szibériai hadifogolytábo rokból érkeztek. A tegnap este jött hadifogolyvonattal 1680 utas érkezett. Ezek közül 543 legénységi állományú. 153 tiszthelyettes. 692 férfi és 290 női polgári fogoly, valamint két munkaszolgálatos. Az érkezett polgári foglyok tulnyomórésze baranyai sváb, de sok köztük A Magyar Nemzeti Bank közli: Hamis százforintosod hozlak forgalomba A Magyar Nemzeti Bank felhívja a közönség figyelmét. hogy az utóbbi napokban fényképészeti utón előállított 100 forintos hamisítványok kerültek forgalomba. A hamisítványok főbb ismertetőjelei ; a hamisítványról az eredeti bank jegy vízjele hiányzik. A bankjegy vizfestésü és elmosódik rajta az a pecsét, ami a valódi bankjegyen vörös vonalakból áll. Hiányzik a hamisítványról az a hullámvonal, amely a valódi bankjegy első és hátoldalának jobb- és bal szélét kékeszöld színben zárja le. Ezért nincs „Hároméves terv“ cigaretta Ismeretlen kezek vásárolták fel zavartkeltés céljából A Dohónyjövedék tudomására jutott, hogy ismeretlen kezek a választások előtt zavarkeltés céljából Ratifikálták a román békeszerződést Mint Bukarestből jelen tették, a román képviselő- ház tegnap délben 224 szavazattal egyhangúlag meg szavazta a román békeszer ződés becikkelyezését Élelmezési világparlament létesül Az élelmezési és mezőgazdasági világszervezet holnap Genfben kezdődő értekezletén 5) nemzet kiküldöttei vesznek részt. A kiküldöttek megtárgyalják azt az indítványt hogy a résztvevő országok egybehangolják élelmiszerellátási problémáikat az éhínség veszélyének leküzdésére. Felmerült ezzel kapcsolatban egy élelmezési világparlament létesítésének a lehetősége is. többezres tételekben megkezdték az olcsó cigaretta- fajták felvásárlásét. Ez a manipuláció az olcsó cigarettákban kiesést jelentett úgy, hogy ( például „Hároméves terv'-et már napok óta nem lehet vásárolni. Ennek megakadályozására a Dohányjövedék utesitést adott ki. Az utasítás értelmében a választásokig egy időben, egy helyen egy személy egyfajta cigarettából 200 darabnál többet nem vásárolhat. Ha valamelyik dohányáru« egyfajta ciga* rettából 200 darabnál többet ad ki, engedélyét azonnali hatállyal megvonják és ezen kívül megindítják ellene az eljárást is. a szabolcsmegyei sváb is. Nyíregyházéra érkeztek: Kupferschmidt József Fürj-utca 52. sz. és Móricz Károly. Szabolcsmegyébe érkeztek : Helmeczi Béni Vaja, Kozma Mihály Balkány, Bor László és Bodnár Péter Rakamaz, Bodnár István Gáva, Bodnár Mihály Vencsellő, Bodnár László Rakamaz. Barabás Dániel Tímár, Vágner István és Vinnai János Vencsellő, Gál Ferenc Zalkod, Dobó András Vencsellő. Darmos Gábor Kenézlő, Zöldi Mihály Vencsellő, Dobozi István Rakamaz, Déváid György Vencsellő, Kovács Lajos és Keller Péter Rakamaz, Kerekes Imre Ti- szabercel, Krausz Károly Rakamaz, Kőpálya János Gáva, Kajati Károly Ke nézlő, Keller Béla Rakamaz, Kovács Ferenc Ti- szaladény, Lengyel István és Márton Ferenc Vencsellő. Jung Károly Rakamaz, Jászai Mihály és Venczel László Vencsellő, Szabó Béni Tiszaladány, Szil- vássy Aladár Zalkod, Sze- mengyák Béla és Tóth Kóroly Rakamaz, Tóth Ferenc és Türk János Vencsellő, Türk András Rekamaz, Frank Ferenc Búj, Urbán András Tímár, Antal Ferenc és Katona György Nyiracsád, Vadon Miklós Nyírbogát, Becske- házi János Kenézlő, Bácskai András Vencsellő, Balogh Pél Záhony, Gergely Károly Kenézlő, Herns- berger Ferenc és Voltó András Ver.cselő, Fekete Sándor Gáva, Frank Gyula Búj. Farkas Ferenc Rakamaz, Fazekas Ferenc Zalkod, Halma Albert Kenézlő, Hajzer János Nyirtura, Ha- vasi János Rakamaz, Csiszti József Tiszabercel, Cseh János Rakamaz. Sándor András Vencsellő, Stáb István Kemecse, Sza- lánczy Ferenc Kenézlő, Türk András Vencsellő. Rudolf Mihály Rakamaz, Molnár József Zsurk, Ba- ráthi Sándor Demecser, Oláh Károly Polgár, Vas István Nyírlövő, Kontér Ferenc Nyirtura, Kató Péter Ibrény, Pogácsás Mihály Ujfehérió. Fogarasi József Tiszatardos. Csikós József Tiszalök, Erdősi János Nyirgelse, Bánkövi András Nyírbátor, Dudás József Balsa, Bereczki Ferenc Tiszátok, Siket Ferenc Kótaj. Bodnár Mária, Ódáin Mária, Balázs Gabriella és Bodnár Mária II. Rakamaz, Béres Emma Kenézlő, Dan- kó Mária és Dankó Ilona Tímár, Schuller Mária Vencsellő, Durst Mária Rakamaz, Lengyel Anna, Láb- barcz Anna. Kracz Mária és Mátyás Anna Vencsellő, Kusmik Mária Kenézlő, Krámer Julianna Búj. Türk Borbála Vencsellő, Taál Magda Kenucse, Takár Irma Tímár, Csupak Ilona, Sándor Borbála, Schmelzer Erzsébet, Swáner Erzsébet, Novák Etel és Peir Borbála Vencselő, Szabó Mária és Pongrácz Erzsébet Kenézlő, Reis Mária Búj, Pásztor Borbála Rakamaz, Pólyák Anna Gáva, Rácz Erzsébet Nyirbogdány, Purgel Mária Tiszabercel. ARA: if) F1U.EE