Magyar Nép, 1947. július (4. évfolyam, 146-172. szám)

1947-07-15 / 158. szám

4 oldal. MAGYAR NBP i947 juliui 15. A világnaptár tervezete A Gergely-n8ptár módosításá­nak ügye mér sokszor felmerült. Foglalkozott vele a Népszövetség, az angol törvényhozás, az ame­rikai képviselőház és a világ több más törvényhozó testületé. A naptár kérdése jövőre az Egyesült Nemzetek Szervezete elé kerül. A mostani naptár bírálói rá­mutattak arra, hogy az uj naptár­ral könnyebbé válnék a könyve­lők munkája, megszűnnének a szökőévek és egyszerűbb lenne a gazdák és tudósok számítása is. A husvét megszűnne változó ünnep lenni. A naptárváltozás ellenzői a hitfelekezetekből kerül­nek ki. A zsidók is aggódnak a szombati ünnepek folyamatossá­géban előálló megszakadás miatt. Bár több, mint 500 naptárterve­zetet tartanak nyilván, az Egye­sült Nemzetek Szervezete valószí­nűleg csak 12-vel foglalkozik majd. A naptárak közül az egyik az úgynevezett pozitivista naptár. Ez 13 4—4 hetes hónapra osztaná be az évet. Egy másik világnaptártervezet négy egyenlő hosszú negyedévet ajánl* É naptár szerint minden negyedév 31 napos hónappá! kezdődne» a másik két hónap 30 napos lenne. A legtöbb pártolóra az előjelek szerint a világnaptár számíthat A naptár szerint a négy egyenlő hosz. szu negyedév mindegyike 13 hétből állna, vasárnappal kezdődne és szombattal végződne. Az év 365 ik napját szombatnak tekintenék és ezen ülnék meg a hét végét. A New Yorkban székelő világnap tár egyesület szerint 14 ország már hivatalosan bejelentette, hogy elfo­gadja ezt a naptár*. A terv elfoga­dásának egyházi kai nincsenek, ugyanis a Szentszv zerint a nap tármódositással nt vetettek fel semmiféle dogmatiki 'rdést, Dózsa György tájkn'atő tábor Gáva községben A Dózsa György táj- és népku tató tábor vasárnap délután kezdte meg táborozását Gáva községben. Húsz községet járnak be tájkutatá­suk során. A táborozásra munkás- paraszt ifjak érkeztek Mezőtúrról, Mezőhegyesről, Ózdról, Nyiregyhá- zárói. Népes küldöttség érkezett a budapesti Népi Kollégiumtól is. A falukutatás munkájáról legkö­zelebbi számunkban részletesebben beszámolunk. HÍREK Olvasóinkhoz! Olvasóink szives elnézését kér­jük azért, hogy technikai akadá­lyok miatt szokásos vasárnapi rádiómellékletünket mai számunk­hoz mellékeljük. — Szerkesztőségi hír. Pálfy Ernő, lapunk politikai cikkírója tanulmányutjáról visszatért és újra megkezdte munkáját. — Ügyvédi hír. Dr. Pártos Imre ügyvédi irodáját Bocskai-u. 12 sz. alatt megnyitotta. Telefon: 299. — Ügyvédi hir. Dr. Bőhm Béla ügyvédi irodáját megnyitotta Nyír­egyházán, a Vay Ádám-utca 20. szám alatt. Telefon 189. 3x — 75 éves a bécsi csőposta. A bécsi csőposta most ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. A csőpostának 54 kilométeres föld­alatti és 12 kilométer hosszú föld­feletti vezetéke van.- EGÉSZSÉGÜGYI ELLEN­ŐRZŐ KÖNYV kapható a Dózsa nyomdavállalatnál Nyíregyháza, Vay Ádám utca 5. — Nem kell vigalmiadót fi­zetni a demokratikus szervek báljai után, A minisztertanács el­fogadta Rajk László belügyminisz­ter előterjesztését arról, hogy a koalícióba tömörült pártok, vala­mint a demokratikus szervezetek által rendezett vigalmak után nem kell rendőrhatósági felügyeleti és ellenőrzési dijakat fizetni. — Őrölt sót vásárolunk a Szovjetuniótói. Á Moszkvában tárgyaló magyar kereskedelmi kül“ döttség só-szerződést kötött a Szovjetunióval. A szerződés alap­ján 25 OOO tonna őrölt sót kapunk A pénzügyminisztérium egyéb­ként most állítja fel a Nyugati pályaudvar melletti az első buda­pesti sómalmot. Mint értesültünk, a malom még julius folyamán megkezdi a termelést. — Ügyejetes gyógyszertári szolgálat. Ügyeletes szolgálatot tart (VII. 12 tői—VII. 19 ig) a Hais- singer gyógyszertár, Bethlen-u. — Meghívó. Á Nyírségi Épitő- munkások Szövetkezete f. hó 16-án (szerdán) délután 5 órakor, Széchenyi ut 43. szám alatti he­lyiségében tagértekezletet tart, amelyre a szövetkezeti tagok meg­jelenését kéri az Igazgatóság, APRÓHIRDETÉSEK — Uráiia-Mafirt filmszínház WBMmmmmwmmmmmMMmmmBiittm julius 15-16 A megujhodott francia filmgyártás legújabb terméke MÁLTAI HÁZ Viviane Romance nagyszerű alakítása. Egy nő élete a bűntől a boldogságig Előadások hétköznap fél 3, 6, 8, vasárnap 4, 6, 8 Citinozűst poloska és féregirtást, szakszerűen és felelősséggel vállal NAGY Róka-utca 11 szám Telefon: 205. Külföldi Retorta-faszén nagyban és kicsinyben ismét kapható Korbély cégnél Holló-utca 7 sz, Füszerüzlet berende­zéssel együtt eladó, vagy bérbeadó. Cím a kiadó­ban. 2681-2 Kér. akadémiát végzett jogszigorló, bank és iro­dai gyakorlattal állást vál­lal. Cím a kiadóban. 2610-2 Pálinkát főzessen eperből, barackból kedvezményes áron a Kistermelők Bor- és Gyümülcsszeszfőzde Szövetkezetnél Nyíregyháza KOSSUTH-UTCA 27 SZ. Kedvezményes főzési ár literenként 3.70 ft Legkellemesebb szórakozóhely Hankovszklné éttermének Kemecsén 48 hold ta­nyásbirtok haszonbébe kiadó. Érdeklődni Bujtos- utca 24 sz. 2641-2 Hullóalmát minden mennyiségben veszek. Bessenyei tér 12 az ud­varban, Kovács. 2629-4 Vacsorázzon szőrakozzon lő! Racská étterem szép helyiségeiben Bessenyei téri! Lakást város köz­pontjában lehetőleg nagy udvarral, nagy raktár- helyiséggel bérbe vennék vagy megvennék, Cim a kiadóban, 2563 2 Kerékpárján ha szép és tartós zománcot akar, keresse fel Braun Miklós műszerészt Rákóczi ut 6. sz. kerékpár, varrógép, író­gép, gramofon javítási és műszerész munkák a legolcsóbban és legmeg- bizhatóbban készülnek Alig használt csontszinü cserépkályha eladó. Örő- kősfőld III sz. 43 (Orosi ut) 2646 Jól bevezetett füszer- és vegyeskereskedés el­adó. Cim a kiadóban. ________________2614-2 Utcai bútorozott szoba azonnal kiadó. Ér-u. 25. 2645-2 Egy szoba, konyhás lakást keresek augusztus 1-re. Közvetítőt díjazok. Cim a kiadóban. 2593-2 Választási malacok ol­csód eladók. Ér-utca 35. 2643-2 Gumilabda minden nagy­ságban kapható Komlós- nál, Zrínyi Ilona u. 9. 2560 Hathónapos srimultá- nozott keresztezet berk- siri koca eladó. Kölcsei- utca 13. 2640-2 j Nyersbőr, gyapjú ős tollkereskedősemet Rákóczi-u. 5 alatt (Lakás Kossuth utca 40.) megnyitottam Mindenféle nyersbőrt, tollat, legmagasabb napi áron veszek. Ségelbaum József nyersbőrkereskedő szép kerthelyisége Vay Adám utca 19. Telefon 41. — Esténként Káté Lajos Pulu cigányzenekarának kísérete mellett Építkezéshez tiszaberceli cserepet, téglát Elsőrendű áru, olcsó árak Telep Nyíregyháza Rákóczi ucca 23. szóm. (Bundi) \ Varrógép javítást és minden műszerész mun­kát megbízhatóan olcsón végez Braun Miklós mű­szerész. Rákóczi u 6. jói termő szőlő gyü­mölcsfákkal Borbánva, I. kapun _ sürgősen eladó. Érdeklődni iehet Virág-u. 32. 2558-8 Fiatal, jól főző bejáró­nő vagy esetleg bentlakó állást keres, vagy mosást vállal darabszámra. Cim a kiadóban. 2560-5 A város központjában lévő ügyvédi irodának, varrodának stb. alkalmas modern helyiség azonnal kiadó. Cim a kiadóban. 2594-3 Házaspárnak búto­rozott szoba konyhahasz­nálattal kiadó. Bővebbet Selyent-u. 1 szám alatt, Tangóharmonikát meg- vételre keres Szendeczkv tánciskola. Korona. 2642-3 Hagyat Nép Demokraiikug nap4!&'p Felelős szerkesztő és kiadó : FARKAS PÁL Szerkesztőség és kte#é*- hivatal: Nyiregyh&M, Bethlen utca 1. ssirsa, Telefonszámi 33* Nyomatott: Dó:«« kft, nyomdaválíaistoáE Vay Ádám utca 5 Felelős nyomdavQsotS Bernóth Léssió. A ' FILMSZÍNHÁZ ApOliO juliug 15_]6 Amerikai filmszenzáció. Cseresznyevirág Egy japán leány és egy idegen tiszt szerelmi története Főszerepben: Pierre R. Wilm — Sessna Hayakava és Mitsuko Tanaka Előadások 5.15, 7.15 — vas. 4, 6 és 8 órakor

Next

/
Oldalképek
Tartalom