Magyar Nép, 1947. június (4. évfolyam, 122-145. szám)
1947-06-01 / 122. szám
1947. juniuä 1. MAGYAR NSP 3. oldal. A szakszervezeti paraszt-munkás-érielmiségi találkozó elé Másodízben keresi fel megyénk dolgozóit Kossá István, a Szakszervezeti Tanács főtitkára, hogy beszámoljon a szabolcsi és szatmári dolgozóknak a harcról, amelyet folytatunk és a jövő harcairól, amit folytatnunk kell a dolgozók életszínvonalának felemeléséért. Két év előtt, 1945 nyarán beszélt Kossá István elsőizben a Lenin-téren egybegyült dolgozó tömegekhez. Ami akkor körvonalazott célkitűzés volt, az két esztendő alatt a szervezett dolgozók áldozatos erőfeszítése nyo mán vált valóra. Ez a kát esztendő elegendő volt ahhoz, hogy megmutassuk: tudjuk áldozatos munkával, tettekkel szeretni s szolgálni hazánkat. Elért eredményeink mellett azt is meg kell állapítanunk: a második nagy szakszervezeti találkozónk előtt is" sok nélkülözés között, nehéz helyzetben vagyunk Ehhez mérten nagyok az előttünk álló feladatok is. Három év kemény, tervszerű munkájával, a 3 éves tervvel megteremtjük a megelégedett dolgozók yirágzó Magyarországát. Megyénk paraszti, ipari munkás és értelmiségi dolgozói egy akarattal követelik: minden erőt a 3 éves terv megvalósítására! A dolgozók vállalták az áldozatot az infláció hónapjaiban, most legyen elég az egyoldtlu áldflzatválialásból, fizessenek az infláció és háború vámszedői, rakják a terheket a tehetősek vállaira, fizessenek a gazdagok I Ním bankároknak, hanem magunknak, a dolgozó magyar nép nek építjük az országot. Követeljük a nagybankok államosítását! Félre az útból a hároméves terv valamennyi akadályával! Ezt kívánja az ország, a parasztság, az Ipari munkásság és az értelmiségi dolgozók érdeke egyaránt A 3 éves terv kü szöbén, Szabolcs és Szatmár vár* megyék dolgozóinak nyíregyházi találkozóján üdvözöljük vendégein két, a város és falvak doldozóit, üd- dözöljük a Szakszervezeti Tanács vezetőségét! GOMBOS ALADÁR Szakszervezeti Tanács megyei titkára. — „Néphagyomány és nép- műveltség1 címen ianfolyamot rendez a Bessenyei György Népi Kollégium 48-as bizottsága junius 3. és 7. közölt. A teljesen ingyenes. négynapos tanfolyam előadója Krizsán Sándor, az idei nagysikerű mezőtúri Dózsa-ünnepség főrendezője. Népdalok, népballadák, népi táncok és népi játékok betanítása és gyakorlása, valamint érfékes előadások szerepelnek a műsoron a népi kuliura köréből- Érdeklődök jelentkezzenek a kollégium titkárságán. Nyíregyháza, Kossuth Lajos-u. 36. — Buzeíőldadé fizetési kedvezmények. Az 5840/1947. M. E. sz- rendelet alapján közhírré teszem, hogy mindazok a földadó alanyok, akik 1947. junius hó 15. napjáig az 1946—1947. évi kötelezettségén felül „Adó vételi jegyen“ az 1947. évi földadójára búza, rozs vagy árpa mennyiséget szolgáltat be, a beszolgáltatott terménymennyiség a földadó lerovása szempontjából 20°/o kai fe'emelt mennyiségben lesz földadójukba elszámolva- Városi adóhivatal. Eredményes közellátási razzia volt Szabolcsban HÍREK 14 gyüjtőkereskedő ellen indul eljárás közellátási érdekeket veszélyeztető bűncselekmények miatt Ismeretes, hogy a drágaság letörésére a kormány szigorú intézkedéseket rendelt el. Az egész ország területén árellenőrzési razziák indultak, amelyek során sorozatosan leplezték le a közellátás érdekeit súlyosan veszélyeztető bűncselekményeket. A Ssabolcsmegyében tartott közellátási razzia során — mint azt a terményforgalom miniszieri biztosa által tegnap az államügyészségre beérkezett feljelentésekből megállapítottuk — 14 esetben lepleztek le súlyos visszaéléseket. A miniszteri biztos Rácz Dezső és Papp Ferenc ópályii, Vastag Mihály kisvárdai, Nagy Imre pát- rohai, Milhoffer Ferenc kisvárdai, Mészáros és Klein gyulaházi, Ladányi László kisvárdai. Kovács János ajaki, Danes György nyír- karászi, Dajka és Takács anarcsi, Gyüre János nyirtasi gyüjtőkeres- kedők és a Kisvárda és Vidéke Munkásszövetkezet vezetősége ellen tett feljelentést, mert a gyüj- tőkereskedők kijátszva a vételi jegyek kezeléséről szóló rendelkezést, hűtlenül kezeliék a beszolgáltatott burgonyát, azzal a miniszteri biztos rendelkezése néikül önkényesen intézkedtek és az elszámoltatáskor nagymennyiségű burgonyával nem tudtak elszámolni Nagyarányú visszaéléseket lepleztek le Nyilas Gergely vámos- oroszi darálójában is. 'A daráló tulajdonosa és a 13 gyijjtőkeres- kedő ellen a közeíiátás érdekeit súlyosan veszélyeztető bűncselekményeik miatt megindítják az eljárást. A bujl arszíptsB megtámadtak egy gazdit is leányát Korpái József bují gazdálkodó feljelentést tett a rendőrségen Román József és Korpái István buji lakosok ellen Feljelentésében elmondta, hogy néhány nappal ezelőtt a késő délutáni órákban leányával a mezőről szekeren tértek haza A falu előtt nehány kilométerrel két férfi ugrott ki az országút melletti árokból és feléjük szaladtak. Amikor közelebb értek, ismerték csak fel Román Józsefet és Korpái Istvánt, akika náluk lévő kapákkal minden előzetes szó- váltás nélnül nekiestek a gazdának és 18 éves leányának és mindkettőjüket súlyosan bántalmazták, majd amikor Korpái segítségért kiáltozott, elmenekültek. SPORT Május 5. Hajdú—Szabolcs válogatott láb daru ?ómérkő- zéí Nyíregyházán. A Keleti Labdarugó Alszövetség újra megrendezi a múltban szokásos Hajdú—Szabo'c« válogatott mérkőzést, mely elsőizben Nyíregyházán kerül megrendezésre, a Bujto3i sporttelepen. Az Alszövetség Papp Jánost (Híjdu) és Román Sándort (Szabolcs) csapatkapitányi teendők elvégzésével bizta meg. Mint értesültünk, illetékesek a csapatokat már össze is állították, melyek az alábbi összeállításban fognak szerepelni : __Hajdú: Gellért (P Máv.), Serfőző (DKASE), Szűcs (Dohánygyár) Elek (DKASE), Sarkadi (Rendőrség). Szűcs Í1 (D. Postás). Horváth Beluck (DKASE). Gere (Bocs- kai) Szigeti (Postás), Béres (Bocskai). Tartalékok: Vincze, Kóródy és Fóhn. 1 óra 34 perc, 3 Rácz Illés rajta, 4 Bálint János rajta. Versenyen kívül indult még Karsay András is, aki félkerékkel abszolút első lett. A Szabolcsi Kis Újság szerdai számában cégreklámszerüen és tévesen jelent meg ennek a versenynek az eredménye. A közönség és a Kis Újság tájékoztatására illetékes helyről közöljük, hogy Karsay mintegy 10 éves versenyzői múlttal rendelkező versenyző, Aluminiumkerekü, szingós kerékpárjával szemben egálban nem is vehették fel a versenyt a 4—5 kilóval nehezebb vaskerekes kerékpárokkal induló kezdő versenyző. Ami a kerékpárok győzelmét illeti, valódi győztes Nyakas Miklós, nem Karsay gyártmányú kerékpáron győzött. Midisz. versenyzők — Musz szervezet közleménye: Folyó hó 3 án, kedden, a deportálások emlékére szervezetünk gyásznapot tart. Kérjük bajtársainkat, hogy üzleteiket e napon csukják be. Munkájuk helyett gyászünnepségünkön vegyenek részt. Kedd reggel 8 órakor istentisztelet a Szarvas-utcai templomban, gyászbeszédet tart dr. Eisenberg Béla győri főtisztelendő. Utána 9 órakor zárt rendben kivonulás a Kótaji-uli temetőre. Minden bajtárs megjelenését kérjük- Musz Elnökség. — Eljegyzés. Fazekas Klárika és Kelemen András jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Házasság- Demeter János nagykállói malomtulajdonos junius elsején, vasárnap tartja eskvüvő- jét Garancsi Marikával Fábián- házán. (Minden külön értesítés helyett) — Házasság. Hornyák Ilona és Csutkái Ernő junius I*én d. u. 7 órakor tartják esküvőjüket a helybeli ág. hit. ev. templomban. — Hirdetmény. Az OTI a nviregynázi kér. pénztár területén 27 körzeti kezelő orvosi állásra — köztük egy nyíregyházira — pályázatot hirdet. A pályázati feltételek az Orvosok Lapja 25. számában s az ÓIT nyíregyházi kerületi pénztáránál tudhatok meg. A pályázati határidő junius 21. A pályázathoz szükséges kérvény űrlapok a kér. pénztár főorvosánál vehetők át. Dr. Molnár Emil sk. ügyvezető. 2x — Felhívás. Újból felhívjuk a szürke arcképes igazolvánnyal rendelkező máv. nyugdíjasokat, hogy f. évre kiállított kiegészítő lapjukat a segédhivatalban mielőbb vegyék ál. Állomásfőnökség. — Ügyeletes gyógyszertári szolgálat. Ügyeletes szolgálatot tart (V. 31—VI. 7 ig a Török gyógyszertár, Hatzel-tér. — Pótvizsga. Mindazok, akik hivatásosan foglalkoznak zenéléssel s nem jelenhettek meg az április 18-i pótvizsgán, jelentkezhetnek még a junius 6 án, pénteken d, e. 9 órakor megtartandó pótvizsgán, Széchenyi-utca 10 sz. alatt, dr. Sonkoly Istvánnál a zenetanfolyami helyiségében. — EGÉSZSÉGÜGYI ELLENŐRZŐ KÖNYV• kapható a Dózsa nyomdavállalatnál Nyíregyház a Vay Ádám utca 5. Szabolcs : Dékány. Koskovits, Máthé (Ny. Máv-), Albert, Demeter, File Lovász, (Ny. Madisz), Kiss Parti (KMSE), Kovács (Mátészalka), Rácz (Balkány). Tartalékok : Hudák, Mirgai. Szilágyi. A pünkösdi kerékpár- verseny eredménye A Madisz rendezésében futották az idei első országúti kerékpárversenyt a debreceni országúton. 34 km. távon. A verseny szép sportot hozott és a Luther- utcai célnál sok néző drukkolta végig a versenyzők befutását. Eredmények; 1. Nyakas Miklós 1 óra 04 perc, 2. Palágyi András APRÓHIRDETÉSEK Egy szoba konyhás la- jj kás bútorral együtt átadó í Cim a kiadóban. - 2o58 I Kovdcsmühely komp- i lett felszerelés Fúrógéppel 3 eladó, Cim Szarvas-Utca 56. szám. 2047-3 2 hold szántóföld eladó Deák Ferenc utca 66. sz. 2o37-2 Használt gumikerekű féderes kocsi eladó. Sza- ii badság tér 9. II. emelet, j 2034-2 > Jó erős fehér csempés tűzhely eladó. Rossz, nem sütő tűzhelyét átcserélem Listván lakatos műhely, Báthory u. 28. 1991 Elköltözés miatt jutányosán eladó egy háló- buíor, esetleg darabonként is. 3 drb. 6 hónapos jófajta malac. Incádi sor 4 Eladók használt férfiruhák, 43-as férfi félcipő, szövött szőnyeg, 3o lapméter vízmentes ponyva. Tavasz utca 5. 2o29-2 1 szoba konyha mellék- helyis éggel vagy magános lakást bérbe keresek. — Közvetítőt díjazok. Kórház környékén is lehet. Bocskai utca 22. 2o22-2 Gépirónőt perfekt gépeiéit ellátásért felveszek. Cim a kiadóban. 1989 Bútorozott szoba szolid nőnek kiadó. Józsa-u. 18. 2o25 Prima ujtipusu gramofont veszek. Cim a kiadóban. 2o65-3 Junius 1 Szakszervezeti paraszt-munkás-értelmiségi találkozó a bujtosi sporttelepen