Magyar Nép, 1947. június (4. évfolyam, 122-145. szám)

1947-06-01 / 122. szám

DEMOKRATIKUS NAPILAP 1947. junius í. Vasárnap Ma: 4 oldalas rádiómelléklet IV. évfolyam 122, szám. Hiniszterelnfib: Dinnyés Lajos Az uj magyar kormány letette az esküt A kormány tagjai tegnap délelőtt féltizkor Rákosi Má­tyás miniszterelnök elnökié- séve! rendkívüli miniszter- tanácsra ültek össze. A minisztertanács tudo­másulvette Nagy Ferenc mi­niszterelnök lemondását. Tekintettel a miniszterelnök lemondására, a miniszter- tanács elhatározta, hogy a kormány tagjai is lemon­danak. Ezt a tényt közölték a köztársaság elnökével és kérték a miniszterek fel- mentését. A köztársasági elnök a nemzetgyűlés poli­tikai bizottságának meghall­gatása után döntött az uj miniszterelnök kijelöléséről ■Mmt a magyar Távirati Iroda jelenti, a nemzetgyűlés politikai bizottsága tegnap délután négy órakor Varga Béla elnökléséve! ülést tar­tott Az ülésen a politikai bizottság a köztársasági el­nökhöz egyhangú határo zattal javaslatot tett Nagy Ferenc miniszterelnök fel­mentésére és Dinnyés Lajos nemzetgyűlési képviselőnek miniszterelnökké való ki­nevezése iránt. Budapesten valószínű­nek tartják, hogy Nagy Ferenc miniszterelnök sze­mélyén kívül még egy-két tárcában lesz változás. Szakasits Árpád minisz­terelnökhelyettes egyéb­ként a tegnapi miniszter- tanács előtt egy régebbi nyilatkozatréra utalva ki­jelentette : összeesküvők­kel álltunk koalícióban. Miután ez a megdöbbentő tény nyilvánvalóvá vált, fel kellett vetni a felelős­ség kérdését és le kellett vonni a politikai konzek­venciákat. Ennek a kormánynak választási kormánynak kell lennie és legkésőbb ősszel feltétlenül meg kell kezdeni az uj választáso­kat. Mindazok után, amik történtek, nem nyugodha­tunk bele abba. hogy a dolgok változatlanul tart­sanak tovább. A koalíció pártjainak a nemzet elé kell állni és a népet kell megkérdezni, döntse eh a nép mit akar: az össze­esküvők uralmát, vagy a nép érdekeit szolgáló de­mokráciát ? Tildy Zoltán, a Magyar Köztársaság elnöke, meg­hallgatván a nemzetgyűlés politikai bizottságának az alkotmányban lefektetett ajánlását, miniszterelnökké kinevezte Dinnyés Lajos volt honvédelmi minisztert Tegnap este fél nyolc­kor Dinnyés Lajos minisz­terelnök megjelent Tildy Zoltán köztársasági elnök­nél és ugyancsak megje leniek a kabinetben rész­vételre felkért miniszterek, hogy a hivatali esküt a köztársasági elnök kezébe letegyék. Az eskütétel ünnepélyes keretek közt folyt le. Első­nek Dinnyés Lajos minisz­terelnök tette le a hivatali esküt. Az eskümintát Jé kely László miniszter, az elnöki hivatal főnöke ol­vasta fel. Az eskütétel után az uj miniszterelnök előterjesz­tést tett kormányénak meg­alakítására. Kérte a köztársasági elnököt, hogy Rákosi Má tyást és Szakasits Árpá­dot miniszterelnökhelyet tessé, állam miniszterré, Dobi Istvánt államminisz­terré, Rajk Lászlót belügy­miniszterré,Nyárády Miklóst pénzügyminiszterré, Bán Antalt iparügyi miniszterré Rónay Sándort kereskede­lem és szövetkezetügyi miniszterré, Gerő Ernőt közlekedésügyi miniszterré dr. Bárányos Károlyt föld mivelésügyi miniszterré, dr. Ortutay Gyulát vallás és közoktatásügyi miniszterré dr. Ries Istvánt igazságügy- miniszterré» dr. Molnár Eri két népjóléti miniszterré, dr. Erőss Jánost közellátás- ügyi miniszterré, Veres Pétert építési és közműn kaügyi miniszterré, dr. Mi hályffy Ernőt pedig tájé­koztatásügyi miniszterré nevezze ki. Kérte továbbá, hogy mint miniszterelnököt a honvédelmi minisztérium további vezetésével, dr. Miháiyffy Ernő minisztert pedig a külügyminisztéri­um ideiglenes vezetésével bízza meg. Tildy Zoltán köztársa­sági elnök Dinnyés Lajos miniszterelnök elő­terjesztését elfogadta és a kabinet tagjait kinevezte. A kinevezés megtörténte után a kabinet tagjai le­tették az esküt, illetve a fogadalmat. (MTI) üss; Főm szerepe íz isszeesliytlen A Magyar Távirati Iroda illetékes helyről közli a szovjet hatóságok által Ko­vács Béla ügyével kap­csolatban felvett és a ki hallgatóiak által sajátke züleg irt jegyzőkönyvek egy részét­Kovács Béla kihallgatása alkalmával a következőket vallotta : — Mi az oka annak a körülménynek, hogy a köz társaságeilenes összeeskü­vés főbb tagjai a vezetés­hez közelálló kisgazda- pá ti kötelékéből kerültek ki ? Nem hibás ebben a Kisgazdapárt vezetősége ? — Igen. Természetesen a Kisgazdapárt vezetősége, többek közt élükön Nagy Ferenc, Varga Béla és mások is felelősek azért, hogy a mi pártunkból kerültek ki a köztársaságellenes össze­esküvés szellemi vezetői. A Kisgazdapárt vezető sége az én személyemben Varga Béla. Nagy Ferenc és mások személyében hi­bás és felelős azért, hogy a pártközpont vezető állásokba összeesküvőket állított Én és Nagy Ferenc működé­sűnkben megengedtük ma- gunknak a szoros barátság got a köztársaságellenes összeesküvés vezetőivel, így például Szentiványi Do mokossal. Arany Bálinttal, Saláta Kálmánnal. Ezekkel a személyekkel együtt részt- vettünk nem hivatalos meg. beszéléseken magánlakáso- I kon, ahol bel- és külpoli­tikai kérdéseket, Magyar- ország helyzetét beszéltük meg és olyan kérdéseket, amelyek nem képezhették volna legális megbeszélés tárgyát. A feltett kérdéseket és a vallomást sajátkezüleg Írtam. Kovács Béla. s. k. Dr Jaczkó Pál volt nem­zetgyűlési képviselő a kö­vetkező jegyzőkönyvi val­lomást tette: — Mit tud a Kisgazda- párt egyéb vezető szemé­lyeinek az összesküvésben való részvételéről? Folyó évi január hó közepén a Kisgazdapárt vezetősége ülést tartott, amelyen Saláta Nagy Fe- J renc felé fordulva a kö vetkezőket mondta: •— Te is tudtál a szer­vezetünkről és nagyon be­csülted egyes tagjait. Nagy Ferenc lekicsiny­lőén igy válaszolt: — Igen, tudomásom van egy szervezetről, amelynek tagjai magyar­kodnak. — Ezen az ülé­sen Nagy Ferenc a kö­vetkező kérdést tette fel Salátának: — A Magyar Közösség Lakatos Gézát akarja mi­niszterelnökké ? — Saláta igy válaszolt: — Nem. Ezt nem akar­tuk. A Magyar Közösség csinált belőled miniszter elnököt. — Saláta ezeket a szavakat Nagy Ferenc­hez intézte. A jegyzőköny vet sajátkezüleg irlam le és az megfelel a valóság nak, Dr. Jaczkó Pál sk. Saláta Gyula, a szökés­ben lévő Saláta Kálmán volt nemzetgyűlési képvi­selő bátyja a következő ta­núvallomást tette; — Mit tud öccsánek, Sa láta Kálmán volt képviselő illegális tevékenységéről ? — Mindjárt a felszabadulás után észrevettem, hogy öcsém, Saláta Kálmán, gyak ran találkozott és meg­beszélést folytatott az össze esküvőkkel. 1S46 decemberében, ami­kor ismertté vált hogy Nagy Ferenc fia Washing, tonba utazott és az ottani magyar misszió mellett fog szolgálatot teljesíteni, Kál­mán öcsém felkereste Nagy Ferencet és összekülönbö- zött vele. Később elmondta nekem, hogy Nagy Ferenc dolgozó szobájában azt kiabálta a miniszterelnök felé; lányodat kiküldőd Svájcba, a fiadat ki akarod küldeni Washingtonba, csa ládodat mented és azt aka rod, hogy mi feleljünk min denért, pedig úgy is tudod, hogy mindent a te utasítá­sod szerint csináltunk és csinálunk. Nagy Ferenc azt vá­laszolta Kálmánnak, hogy fia azért ment ki Washingtonba, hogy Eckhardt Tiborral fel­vegye a kapcsolatokat­1947. januárjában, az ösz- szeesküvésről szóló első hi­I vaialos közlemény után Sa­láta újra felkereste Nagy ■ Ferencet és amikor vissza- 1 jött a miniszterelnöktől, meg­kérdeztem mi történt Nagy Ferencnél. Öcsém azt felelte: becsapott engem, de most már nem köt engem a hall­gatási Ígéret és ha bíróság elé kerülök, elmondom, hogy minden utasítást Nagy Fé­rendő! kaptunk. Öcsémtől tudom azt is, hogy 1946. nyarán Nagy Ferenc és Ko­vács Béla külügyi államtit­kárnak akarták kinevezni, azonban ezt a kinevezést Tildy akadályozta meg. — Hol van az öccse, — Saláta Kálmán? — hang­zik a következő kérdés. — Én és nővérem úgy gondoljuk Kálmán öcsénk kiment Svájcba, Nagy Fe­renc leányához és nála lakik, öcsém eltűnése előtt többször beszélt nekem arról, hogy feleségül akarja venni Nagy Fnrenc Julia nevű leányát. A leány bele is egyezett a házas­ságba. 1947 ben a hús­véti ünnepekre tervezték. Vallomásomat sajátke­züleg írtam és azok min­denben egyeznek a való­sággal. Saláta Gyula sk. Derült idő Gyenge szél, de­rült idő. A meleg fo­kozódik (MTI) ÄRA: 4Q FILLER MM *«53*'ír mmr/1 >m rxtnax I irrruu IPflPP fiaÉiiSi *«ls BhH SBrSBHH 0HB

Next

/
Oldalképek
Tartalom