Magyar Nép, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-22 / 114. szám

1947. május 22 MAGYAR NÉP 3. oldal. Gyümölcsíárolásra használják fel a huszárlaktanyát KI a falura A Magyar Kommunista Párt két­napos országos agitációján — ez évben éppen úgy, mint az elmúlt pünkösd két napján — a város kommunistái kilátogatnak a falvakba a munkás parasztszövetség elmélyí­tése, a város és a falu dolgozói kap­csolatának megjavitása érdekében. Ezideig pünkösdi agitációra a Magyar Kommunista Párt szabolca- vármegyei pártbizottsága minden elő­készületet megtett. A nyíregyházi városi szervezet mozgósítja a fizikai, dolgozó és értelmiségi tagjait. * 22-én, csütörtökön összevont tag­gyűlésen ismerteti Gyenge Károly megyei titkár a „Ki a falura* akció jelentőségét. Egy évvel ezelőtt a város és falu egyaránt az infláció suiyos terhei alatt roskadozott és várakozással tekintett a párt stabili­zációs tervére, melytől a javulást várta. Azóta megállapíthatjuk, hogy Ígéretét be is váltotta: a magyar forint értékállósága biztosítva van. Ma még nagyobb jelentőségű, ne­hezebb feladatot vállalunk magunkra a magyar nemzet valamennyi dol­gozója érdekében. A 3 éves állam­gazdasági terv megvalósítását. Hogy a terv mit jelent a dolgozók szá­mára, ezzel sokat foglalkoztunk már. A terv megvalósításának utjából minden akadályt el kell hárítani. A reakció tudja, hogy mit jelen a há­roméves terv. (Jelenti a demokrácia teljes győzelmét) Május 9 óta, amikor Angyalföldön Rákosi Mátyás bejelentette, hogy a 3 éves terv érdekében pártunk mozgósítja minden erejét, a reakció elemi erővel fogott hozzá annak megakadályozására. Hivatkozik az ország érdekeire. De ki hiszi el azt, hogy az ország három legnagyobb bankjának államosítása ellentétes az ország érdekeivel ? Aki állítja, az sem hiszi el. Nekünk az a felada tunk, hogy a pünkösdi agitáció ah. kalmávai a falu népének megma­gyarázzuk, hogy aki akadályozza a 3 éves tervet, nem tesz mást, mint a reakciót biztatja és segíti a nép, a dolgozó milliók rovására. Ebben van jelentősége pártunk pünkösdi agitációjának és arra kötelez minden népet és hazáját szerető kommunis­tát, hogy a pünkösdi agitáció sike­res munkáját minden erejével elő­segítse. MKP városi szervezete FELHÍVÁS A 6.490/1945. M. E. számú rendelet alapján felhívom az összes munkaadókat, hogy a náiuk alkalmazásban lévő szemé­lyeket — szakmunkásokat, tanuló­kat, segédmunkásokat — a mun­kaközvetítői irodában bejelenteni tartoznak. Ez a kötelezettség azokra is vonatkozik, kik már al­kalmazásban vannak. Mindazok» akik még mindezideig fenti kötelezettségnek nem tettek eleget. 5 napon belül szerezzék meg a bejelentő űrlapot Károlyi­tér 7. sz. alatti közvetítő irodánk­ban. Fentiek végrehajtását ellen­őrizni fogjuk s a bejelentés elmu­lasztásáért a munkaadók ellen az eljárást meg fogjuk indítani. A 2.530 as kiegészítő rendelet fentiek hatályát a szellfemi munka- vállalókra is kiterjeszti. DÁNKÓ ANDRÁS a munkaközvetítői hivatal vezetője Kedden délben a vármegyeháza kistanácstermében tartotta közgyű­lését a Gyümölcstermelő és Értéke­sítő Szövetkezet. Medjelentek a közgyűlésen töb bek közt Fazekas János polgármes­ter, Marton Imre, a Hangya köz­ponti igazgatója, Szakács István a Hangya kirendeltség vezetője is. Dr. Szesztay András elnöki meg­nyitójában ismertette a szövetkezei eddig végzett munkáját. Beszámoló­ját a megjelentek tudomásul vették, majd hátározatilag mondtak köszö­netét a Hangya vezetőségének, a város pelgármesterének, valamint Szabolcsvármegye főispánjának a szövetkezetnek nyújtott hathatós er­kölcsi támogatásért. Tegnap délelőtt a városi képvise­lőtestület jogi szakosztályi ülésén a villanytröszttel megkötött szerződés módosításáról tárgyaltak. 1928. óta tárgyal a város vezető­sége és a tröszt igazgatósága. A belügyminiszter most visszaküldte a felterjesztett sserződést azzal, hogy a jóváhagyáshoz két pont módositá- tása szükséges, egy 1931. évi ide­vonatkozó törvénycikk értelmében. A szerződés 20, §-a szerint a villanytelep egész berendezéseivel és vezetékeivel a város tulajdonába menne át 1971. év végén. A bel­ügyminiszter utasítása szerint- ezt úgy kell módosítani, hogy a távve zetékek nem a város, hanem az ál lám tulajdonába mennek át, A töb­bi berendezés viszont a várost illeti meg 1971 ben, A belügyminiszteri leirat törölni kívánja a város alkalmazottal részé­re eddig nyújtott 50 százalékos áram­szolgáltatási kedvezményi elvi okok­ból. A módosítás kérdésében felmerült vita során a vélemények eltérők voltak. Dr. Pető Géza véleménye szerint nem indokolt, hogy egy jog­ról kényszer nélkül lemondjunk Dr Lupkovícs bizottsági tag véleménye szerint a szerződés, ami már eddig is a kívántnál hosszabb ideig húzó­dott, nyugvópontra kell venni. Felmerült a vita során az a visz- szásság is, ami városunk, valamint megyénk áramszolgáltatásában mu­tatkozik. Meg kell állapítanunk, hogy a villanytelep igazgatóságát nem a köz érdekeinek szempontja, hanem feltételezhetően elsősorban kalkulá­ciós érdekek vezették. Sokkal indo­koltabbnak látszott volna az, hogy a nyíregyházi telep helyett azt a miskolci telepet helyezzék üzembe, amely a nyíregyházinál valamivel jobb állapotban is van így mivel a miskolci telep szénbányák tövében van, az energiát szállíthattuk volna Nyíregyházára, nem pedig az itteni ócska berendezéshez szükséges tö­ménytelen mennyiségű szenet. Ez a célszerűbb megoldás az áramszol­gáltatást is lényegesebben olcsóbbá tette volna, mert a számottevő költ­ségcsökkenés révén lényegesen ol­csóbb lett volna a nyíregyházi kis­Az elnöki beszámoló után dr. Bozán Jenő igazgató ismertette a szövetkezet forintmérlegét, majd Kovács Barna olvasta fel a szövet­kezet módosított alapszabályait. A módosított alapszabályok szerint a szövetkezet uj cégelnevezéssel mű ködik tovább. Az uj cégelnevezés : Szabolcsi Gyümölcstermelők Szö­vetkezete. Itt említjük meg, hogy a múlt hó­napban tervbe vett gyflmölcstároió és feldolgozó anyagi nehézségek miatt pillanatnyilag nem valósítható meg, ezért a szövetkezet 10 évre bérbe vette a várostól a huszárlak. tanya lovardáját és istállóit, amelyek átalakítás után alkalmasak lesznek gyümölcstárolásra. # ipar, valamint a magánosok áram ellátása. Az ipari áram 2 forinton felüli ára nagymértékben hátráltatja váro­sunk és vármegyénk üzemeinek a fejlődését, SPORT A Bujtosi sporttelepen bonyolít­ják le a Pünkösdi tornát. Értesü­léseink szerint nagyban folynak az előkészületek a tornára, melyet ünnepélyes keretek között kíván­nak megrendezni. A két pesti csapat ma közölte összeállítását a Madisz vezetőségével, melyet az alábbiakban adunk. Elektro­mos : Bakon, Török, Kapocsi, Kucsera, Marosi, Gajdos, Jeszmás, Mezői Solcz, Csepregi, Pálinkás. Phőbusz: Czibók, Szebeni, Go- lács Spindler, Titkos II., Bikszegi, Varga, Pázmány, dr. Solti, Har- sányi, Béki. Úgy tudjuk, hogy a két csapat­tal Nyíregyházára érkezik a Tröszt (világítási vállalatok rt.) csúcs- bizottsága is. Egyébként a Phőbus a Nyíregyházi Villamossági Rt. íesívérvállalatának a csapata és hogy ez a találkozó és látogatás létrejött, az a Villany telep Üzemi bizottságának az érdeme. A rendezőség a mérkőzésekre nagyon kedvezményes elővétel- beni jegyeket biztosit és pedig: fedett tribün 8, ülőhely 6, álló­hely 3. diákjegy 2 forint. A fenti áru jegyek mindkétnapi mérkőzé­sek látogatására jogosítanak. Az egyes mérkőzésekre a pá­lyán, a fedett tribün 6, ülőhely 4, állóhely 2 50 és diákjegy 150 fo­rint. Jegyek elővételben a „Sza~- badság“ könyvekboítban vasárnap déli 12 óráig kaphatók. Az NB. II. tavaszi X. fordulója a Keleti csoportban gólzáporos eredményeket hozott. Eredmények : DVTK — Kiste- renye 11:0, Mateosz—B Előre 9 0, Törekvés—Ny. Madisz 6;0, Gold berger SE—V. Előre 3:2. — Hűtésnél éhgyomorra Fe­renc József keserüviz. HÍREK — HanglemezuJdonságok! Sze­retlek én. . . Énekli Karády Kata­lin. Durim és „His Masters“ le­mezek nagy választékban kepha- tók Komlós könyvkereskedésében, Zrínyi llona-u. 9. — „A nagy hazugság.“ Ma délután mutatja be a Hungária premier filmszínház „A nagy ha­zugság“ eimü MOPEX filmet. Po- lan Banks nagy regényének fel­dolgozása ez a film, témája az élet, a szerelem egyik legnagyobb problémájáról szól. „A nagy ha­zugság“ Bette Davis uj, gyönyörű filmje, élete egyik legnagyokk ala­kítása. (***) — Ullstein Mode nyári száma megjelent. Szines modellek, sza- básmintaiv, gyermek divat stb, A gyönyörű album ára 10 forint. Az Ujságboltban kapható. — Ügyvédi hir. Dr. Kosinszky József ügyvéd irodáját Lenin-tér 7 szám alatt megnyitotta. 3x — A nyíregyházi játékveze­tők ma délután 6 órakor a Racskó féle vendéglőben összejövetelt tartanak, amelyre minden tag megjelenése kötelező. J. T. Veze­tősége. — Margarin, illetve étolajosz­tás Értesítem a város közönségét, hogy a zsiradékjegy 7. (arabs) számú szelvényére 35 dkg. étolaj vagy 35,dkg. margarin vásárolható. A margarin a városban lévő bár­melyik husiparosnál, az étolaj pe­dig bármelyik füszerüzletben vált­ható ki. Az étolaj ára 1 kg-ként 5 40 Ft, a margarin ára 1 kg ként 8'20 Ft. Ezen összeg semmivel nem növelhető. A kereskedők, il­letve husiparosok a beváltott szel­vényekkel 1947 junius 10-ig köte­lesek a közellátási hivatalban el­számolni. Fazekas János sk. pol­gármester. — Felhívás az újjáépítési köz­munkakötelezettekhez. K. 10,001­1947. sz. Az építési közmunka­ügyi miniszter 12.600/1947. számú rendelete az újjáépítési közmunka- váltságalap újabb bejelentését ren­delte el. A munkaviszonyban, (köz vagy magánalkalmazásban) álló azok a közmunkakötelezettek, akiknek jövedelme a fizetések arányosítása folytán, vagy más okból az 1946. évi augusztus 1-e óta emelkedett, 1947. május hó 31 ig uj bejelentést kötelesek tenni A közmunkaváltság uj összegét 1947. évi május 1. napjától kez­dődően kell fizetni. Ha a köz­munkakötelezett» valamint a mun­káltató a bejelentési kötelezettsé­gének a fentjelzett időben nem tesz eleget a váltság 5 százalékát kell bírság címén kivetni. Ha a közmunkakötelezett, valamint a munkáltató a bejelentési kötele­zettségével kapcsolatban tudatosan a valóságnak megfelelő adatokat elhallgatja s ez által a váltság összegét megrövidíti, a cselekmény a fennálló rendelet érteimében adócsalásnak minősül s egy évig terjedhető fogházzal büntethető. Egyben felhívom azon személyek figyelmét is, akik valamely oknál fogva nyilvántartásomban nem szerepelnek, saját érdekükben ezen időn belül jelentkezzenek. A bejelentésre szolgáló nyomtat­ványok városháza, I. em, 30. sz. szobában kaphatók. Fazekas Já­nos sk. polgármester. Élénk vita a villanytelepi szerződés körül PH r.kisdl I«ImI a r* ti - it # * sa tijf

Next

/
Oldalképek
Tartalom