Magyar Nép, 1947. május (4. évfolyam, 98-121. szám)

1947-05-30 / 120. szám

1947. méjus 30. MAGYAR NÉP 3. oldal. GyanaseredetI bőröket koboztak el A bőrkereskedő kihallgatása so­rán elmondta, hogy nem is ismeri a cigányokat és még szóbeli megbí­zást sem adott nekik. A későbbi nyomozás fogja kideríteni, hogy Bódi és társai honnan szerezték a bőröket és hova akarták vinni. A nagymennyiségű bőrt elkobozták és Bartsch Béla nyersbőrgytijtőnek ad­ták át. Filmfelvételek Nyíregyházán üdvözöljük Tomasovszky Andrást A Nemzeti Parasztpárt országos vezetősége Tomasovszky Andrást nevezte ki a szabolcsvármegyei Nemzeti Parasztpárt szervezete élére, mint megyei titkárt. Ismerjük nagyon jól Toma­sovszky Andrást és a Horthy— Szálasi idők alatti munkáját és magatartását. A meg nem alkuvó bátor, harcos kiállása, a szegény parasztság gazdasági és politikai síkon való magatartása közismert. Azokhoz tartozott, akik végig­szenvedték a szegény magyar parasztság golgota-járását és üldöztetétését s akik az annyira körülírt fekete kenyeret nem írá­sokból, hanem asztalukról ismer­ték és ismerik ma is. Mi, sza­bolcsi ujgazdák hisszük, hogy Tomasovszky András hivatása magaslalén fog áilni és a vérünk­ből való szegény paraszt minden erejével és tehetségével fog dol­gozni és ha kell keményen har­colni az ujgazdák felemelkedésé­ért és jobb jövőjéért. Kívánunk neki sok sikert és erőt ahhoz a harchoz, amelyet tőle az ujgaz­dák, a szegénvparasztság várnak. UFOSz. megyei titkárság Hol állnak meg a Mávaut kocsik? Ezen gondolkozik az utazó kö­zönség is, amikor igénybe akarja venni a mostanában forgalomba állított Mávaut autókat. A Mávaut kocsik megállóhelyeit a legnehe­zebb felkutatni, mert egyszer a Kossuth-tér jobboldalán, aztán a Kossuth-tér baloldalán, majd a Bessenyei-tér valamelyik oldalán várakozik az utasokra. Az utasok sohasem tudják hol keressék az induló járatot, igy a városnak minden pontját beszaladják, hogy az autók várakozó helyét meg­találják. Azt ajánljuk, hogy állapodjon meg végre a Mávaut egy állandó megállóhelyben, mert lehetetlen az hogy egy rendszeresen közlekedő autó megállóhelyének keresésében nap-mint nap izzadtra szaladgál­ják magukat az utasok. A gümőkóros agyhártyagyulladás gyógykezelése A Szovjetunió Tudományos Aka démiája klinikai osztályának leg­utóbbi ülésén igen érdekes közlések hangzottak el az agyhártyagyulla­dásnak streptomycinnel való keze­lése körül folytatott kísérletekről. Ezt az uj antibiotikumot S. Stern professzor, a Tudományos Akadémia rendes tagjának módszere szerint vitték be a beteg szervezetbe. Ez a módszer a szerzőnek a vér és agy­velő közötti gátról szóló elméletén alapszik. E. V. Prochorovich, a moszkvai gyermekklinika vezető or­vosa, S 0, Dulickij és D. S. Fut­ter professzorok több, mint 40 esetről számoltak be, ahol S. Stern professzor módszere szerint kezelték a gümőkóros agyhártyagyulladásban megbetegedett gyermeket. Ez a be­tegség eddig gyógyíthatatlan volt és 20—25 nap alatt úgyszólván mindig halálos kimenetelű. Az uj szovjet módszernél, a halálos vég minden esetben elkerülhető volt. Vasárnap, junius 1-én Nyíregy­házára érkezik a Magyar Filmiroda tudósitója, hogy felvételeket készít­sen a szakszervezeti paraszt—mun­kás—értelmiségi találkozóról. Mint értesültünk, kormánytagok is jelen lesznek a gyűlésen, amelyen Kossá István, a Szakszervezeti Tanács fő­titkára és Rácz Gyula a FÉKOSz főtitkára mondanak beszédet. A megye minden részén nagy érdek­lődés mutatkozik a találkozó iránt, a környék tanyáiról lovasbandérium fog bejönni, A szakszervezeti dol­gozók a Károlyi-tér 7. sz. székkáz előtt gyülekeznek vasárnap reggel 9 órakor, s együtt indulnak a buj- tosi sportpályára. Itt II órakor kez­dődik a gyűlés, amit a budapesti színjátszók monstre műsora fog kö­vetni. HÍREK — Táblás házzal mutatta be a Hungária filmszínház legújabb ragyogó^ kiállítású filmjét, a »Riói éjszaké “-t. Káprázatos színek, forróritmusu portugál muzsika, nagyszerű varietéjelenetek, csodás trópusi éjszakák tárulnak a film nézői előtt. A film meséje mindvégig lebilincselő. (%*) — A szakszervezeti találkozó rendezőgárdistáit felhívjuk, hogy szombaton délután 6 órakor le­gyenek mindannyian a Bujtosi sporttelepen. Rendezőség. — A könyvnap könyveit is­mertető katalógus ingyen kapható az Ujságboltban. — A Madisz kulturgárdájának vezetője felhívja a kullurgárda tagjainak figyelmét, hogy ma, péntek este 7 órára pontosan je­lenjenek meg. Érdeklődőket is szívesen látunk. Egység. Csertő E. kulturgárda-vezető. — A vas- és fémmunkások szakcsoportja f. hó 31-én, szom­baton délután 18 órakor buda­pesti központi kiküldött részvéte­lével taggyűlést tart munkabér emelés és kollektivszerződés meg­beszélése céljából. Kérünk min­den szaktársat, az ifjúmunkásokat, a nem szakszervezeti szaktár­sainkat, hogy saját érdekükben jöjjenek el. Vezetőség. — A nyíregyházi statusqiió izr* hitközség junius 1 én, va­sárnap reggel 8 órai kezdettel a Szarvas-utcai kultúrtermében választói nagygyűlést tart. Felkér­jük hittestvéreinket, hogy a vá­lasztáson teljes számban részt- venni szíveskedjenek. Figyelmez­tetjük szavazati joggal biró tagja­inkat, hogy a választásokat déli 1 órakor lezárjuk. Az ezután ér­kezők alapszabályaink értelmé­ben nem szavazhatnak. Elöljáró­ság. — A Barátság SE I. csapata vasárnap d. u. 6 órai kezdettel bajnoki mérkőzést játszik a Nyír­bátori SE csapatjával a Bethlen- utcai sporttelepen. Előtte 4 órakor Barátság SE—Kemecsei Máv. 11. osztályú döntő fontosságú mérkő­zés kerül lejátszára, ahol való­színűleg eldől a II. osztályú baj­nokság sorsa. — Féláru utazás Budapestre és Szegedre. A Máv igazgatóság a Protestáns Kulturnapok alkal­mával mindenki által igénybe­vehető féláru utazást engedélye­zett Budapestre. A kedvezményt 1947 junius 1 —10 ig lehet igénybe- venni. Az 50% ©8 kedvezmény csakis a Nemzeti Hitelintézet Rt. nyíregyházi fiókintézetének keze­lésében lévő menetjegyirodában Szabadság-tér 9 szám alatt vált­ható igazolvány alapján vehető igénybe. Bővebb felvilágosítás a menetjegyirodában kapható. A szegedi ipari vásár alkalmával a Máv igazgatósága ugyancsak mindenki által igénybehető féláru utazást engedélyezett Szegedre. A kedvezmény 1947. május 27- től junius 13 ig tart. A féláru uta­zás igénybevételéhez szükséges igazolvány kizárólag a Nemzeti Hitelintézet Rt. nyíregyházi fiók­intézetének kezelésében lévő me­netjegyirodában Szabadság tér 9 szám alatt szerezhető be. Bővebb felvilágosítás a Menetjegyirodában kapható. Június 1 Szakszervezeti paraszt-munkás^értelmiséiyi találkn/n » Kidtn«? ennrHoio»»«« Fosztogatják a nyíregyházi elárusító bódékat Az utóbbi időben több feljelentés érkezett a nyíregyházi rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályához isme retten tettesek ellen, akik az éjszakai órákban fosztogatják a város el­árusító bódéit. Legutóbb az állomás mellett lévő egyik cukrosbódét törték fel. Kazics Miklós Árpád utca 30. szám alatti lakos, a cukrosbódé tulajdonosa el­mondta, hogy a bódéját már több­ször feltörték és ezért most biz­Nem igaz írja a Népszava május 25-i szá­mában. a Magyar Nemzet közle­ményéről, amely szerint Gál László az Anyag és Árhivatal helyettes elnöke olyan kijelentést tett volna, hogy a Szociáldemokrata Párt központja szerint „tilos a tüntetés*. Eszerint tehát korai volt a Sza­bolcsi Kis Újság örömrivalgása is, amely a jó, de éretlen csemegéből május28-án vezércikket kanyaritott. Hozzáteszi a helyi lap, hogy pártjuk, a Kisgazdapárt ha­sonló utasítást adott az Árhivatal kisgazdapárti tisztviselőinek és ki­fejezte azt a reményét, hogy a két párt egyöntetű állásfoglalása- I nak most már meg is lesz a kellő ereeménye és nem lesznak többé olyan tömegmegmozdulások, nép- iiéletek, mint voltak a múltban. A vágyálmok birodalmába tar­tozik ez az egység, amely a Szo­ciáldemokrata és a Kisgazda Párt között fennáll. Gál László nyilat­kozata után nyilvánvaló, hogy a különben jelentéktelen és koholt ügy felfújása csak kacsasütés volt. A reményt illetőleg pedig, hogy lesznek-e tömegmegmozdulások, avagy nem, úgy vélekedünk, hogy e kérdést igen nagy mértékben az dönti majd el, hogy meg lesz-e a szándék a közélet valamennyi oldalán a tömegek érdekének szolgálatára, az élet­színvonal emelésére, az állam­gazdasági terv végrehajtására. Ez a szándék és a megvalósí­tás képezi a rend, béke és nyu­galom előfeltételét, amit mind­annyian óhajtunk. • TS. JS 5Wi tositózárral látta el. A betörők azon­ban ezt is felnyitották és mintegy 1000 forint értékű cukorkát el­loptak. Néhány nappal ezelőtt Császár Pál újságárus tett feljelentést a rend­őrségen ismeretlen tettes ellen, aki a Luther utca elején lévő újságárus bódéját törte fel és több újságot ellopott. A bódéfosztogatók kézrekeritésére minden intézkedést megtettek. Gyermekjátszókertet avat) a MNDSz Május 31 én, szombaton délután fél 5 órakor gyönyörű szabadtéri gyermekműsor keretében avatja fel az MNDSz az állomás melletti Petőfi, kertben lévő gyermekjátszó­teret, melyet az egyes cégek és a pályafenntartási munkások segitségé- vel tudtak az MNDSz asszonyai újraszerelni. A megőrzött hintákat a Ferenc rendi páterek rendelke­zésünkre bocsátották. A műsort az MNDSz kis kultur- gárdája és a központi rőm. kát. elemi szolgáltatja Hinta, forgó és egyéb játékszerek készen várják a játszani kívánó gyermeksereget. Belépődij nem lesz, de adományo­kat köszönettel fogadunk a játszótér továbbfejlesztésére. MNDSz vezetőség. Volt elszámoltatási biztosok visszaélései Tudomásomra jutott, hogy a volt elszámoltatási bizottságok egyes tag­jai az elszámoltatott gazdálkodókat újból felkeresik és bizonyos ürügyek­kel tőlük pénzt, illetve egyéb ter­mészetbeni javakat kérnek azzal az indokolással, hogy az elkobzott ter­ményt vissza fogják adatni. Miután nevezetteknek ezen eljárása nem egyéb közönséges öüncselekmények nél annál is inkább, mert hatás­körük az elszámoltatás befejezésé vei már megszűnt, ezért felkérem a város közönségét, hogy ilyen, vagy hasonló ügyben náluk jelentkező elszámoltatási biztosokat a legköze­lebbi rendőrőrszemnek adják át. Fazekas János s. k. polgármester. A Csallóköz és a Sóstói-ut ke­reszteződésénél a rendőrök elfogták Bódi Jánost, Balogh Gusztáv, Tóth István és Tóth Gusztáv nagyhalászi cigányokat, akik 23 darab borjubőrt és 19 darab birkabőrt akartak be­hozni a városba. Kihallgatásuk so­rán elmondták, hogy a bőrt egy bőrkereskedőnek akarták behozni, aki darabonként 10 forintot Ígért nekik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom