Magyar Nép, 1947. április (4. évfolyam, 74-97. szám)

1947-04-06 / 78. szám

1947. április 6 MAGYAR NÉP 4 oldak A szabad vallásoktatásról most sok vita folyik. Egyes körök igyekeznek a népet félrevezetni azt mondva, hogy az lényegében egyenlő a vallás eltörlésével. Egyes helyeken, mint például Szegeden is sikerült az éretlen középiskolai ifjúságot az utcára vinni és a szabad vallásoktatás elleni tüntetést a reakció melletli tüntetéssé változtatni. Pedig a helyzet nagyon is vilá- gas, Nagy Ferenc miniszterelnök, aki a szabad vallásoktatás tervét a Független Kisgazdapárt képvi­selői értekezletén az országban el­sőnek falvatette, szószerint a kö­vetkezőket mondta erről a kér­désről : „Ahogyan nem volt fenn­tartható Magyarországon, egyedül Magyarországon a nagybirtok, mert elmúlt felette az idő, úgy nem tarthatók fenn egyes olyan jog­szabályok sem, amelyek sem nyugaton, sem (keleten nincsenek már meg és semmiféle sérelem nem esik, sem a magyar gyermek lelki épségében, sem pedig a nemzet valláserkölcsi beállításában isiikor, ha a szülő maga nyilvá­nítja ki: Kivánja-e gyermekét val­lásos nevelésben részesíteni, vagy sem.“ Nem vádolhat meg bennünket senki azzal, hogy elfogultak vol­nánk Nagy Ferenc személyével szemben. De meg kell, hogy álla­pítsuk, hogy a fenti indézet szinte tökéletes tömörségben adja min­den gondolkodó demokrata vélemé- rriényét ebben a kérdésben. Hogy mennyire nem valláselle­nes ez az álláspont, arra nézve jellemző, hogy a ref. egyház Nyír- í egyházán megtartott Országos ta- | nácskozásán a református hitélet j vezetőt is egyöntetűen arra az ál- í iáspontra helyezkedtek, hogy a i lelkiismereti és emberi szabad­ságnak hatásosabb védelmezője az igazi, mélységes hitéletnek jobb j kifejlesztője nincs, mint a szabad j vallásoktatás bevezetése. Meg fog j szűnni ezzel a kényszer lelki téren i és ezáltal megszűnik az a kelle ' métlen érzés is, amit minden sza­badsághoz szokott embernek szűk- ! ség képen érezni kell akkor, ami* j kor valamire kényszerrel akarják rávenni. Viszont megnyílik az ut i az önként örömmel vállalt hittan- j tanulás előtt és az tudvalévő do- j log, hogy amit önként vállalunk, j azt mélyebben átéljük, az tartó* sabban megmarad bennünk, mint az, amit kényszer hatására kell cselekednünk. Ezért csatlakozunk, mi haladó demokraták is Nagy Ferenc mi­niszterelnök és a Független Kis­gazdapárt javaslatához. Nemcsak a koalíciós társunk iránti köteles lojalitásból, hanem azért is támo­gatjuk ezt a javaslatot, mert eb­ben hatalmas lépést tészünk előre azon az utón, amely a szabad emberek szabad és független Ma­gyarországához vezet. Kocsis Ferenc. Amerika hangja Az .Amerika Hangja“, müncheni rádióállomása utján közvetített ma­gyarnyelvű adásai március 24. óta minden nap 18 óra 30 perckor a 41, 49, a 31, 46 és a 25, 35 méte­res hullámhosszokon hallgathatók. ’ Naponként két gyorsvonatpár fog közlekedni Nyíregyháza ■> Budapest között A főútvonalon 100 személyvonatot helyeznek forgalomba Mint megírtuk, május első nap jaiban uj MÁV. menetrend lép életbe és ezzel kapcsolatosan 400 vonatpárt helyez forgalomba a MÁV. Ennek keretén belül Nyíregyháza és Buda­pest között két gyorsvonatpár lesz, a gyorsmotorosok pedig a vidéki és szárnyvonalakon fognak közlekedni. Az uj gyorsvonatok indulási idejét általában a vidéki közönség érde­keinek megfelelően állapították meg, amennyiben a legtöbb kora délelőtt A késő esti órákban arról értesí­tették a rendőrséget, hogy egy isme­retien részeg fiatalember beverte a tiszaberceli kisvasúti állomás váró­termének ablakait, majd elmenekült. A rendőrjárőr üldözőbe vette a garázda fiatalembert és sikerült is elfogniok. Előállították a rendőrségre, ahol dühös kifakadással tiltakozott bekisérése ellen. Váltig hangoztatta, hogy ő dr. Majoros József állatorvos és azonnal engedjék szabadon, mert a mennyasszonyához kell utaznia. Az erősen ittas fiatalembert a rend­őrség fogházába zárták. Másnap a reggeli órákban meg jelent a rendőrségen Szaniszló And­rás tiszaberceli lakos és elmondta, hogy az elmúlt napon a késő esti órákban egy ismeretlen fiatalember jött a lakására. Dr. Majoros József állatorvosnak mondta magát és őt keresztapjának nevezte. Bár soha sem ismerte az állatorvost, megven­dégelte, szállást adott neki és még 20 forinttal is megajándékozta, mert Majoros azt mondta, hogy nincs pénze arra, hogy mennyasszonyához utazzon Rétközberencsre. A fiatal­embert hálószobájába kisérte, de az néhány óra múlva elment. Hasonló panasszal jött a rend­őrségre Varga Erzsébet tiszaberceli leány is, akitől Majoros állatorvos ugyancsak 20 forintot kért. Zálogba hagyta az aktatáskáját. A pénz át­vétele után eltűnt. Majoros Józsefet másnap kihall gatták. Előadta, hogy sohasem volt állatorvos. Borbélysegéd a foglalko­zása. Nemrégiben egyik nyirmadai fényképész barátjával, Béres Ba­lázzsal mint biztosítási ügynökök indultak el és végigjárták a környék­beli községeket. Rétközberencsen megismerkedett egy fiatal leánnyal. Néhány napi ottaríózkodása után megkérte a kezét. Most — vallo­mása szerint — azért jött Tiszaber- celre, hogy házasságához az iratokat beszerezze. Elmondta, hogy rétköz- berencsi ismerőseinél mint állatorvos mutatkozott be és a házassági ki­hirdetésnél is már mint dr. Majoros József szerepelt. Tiszaberceien a lelkészi hivatal­ban mármint állatorvosnak állították ki a keresztlevelét. A községházán is orvosnak mondta magát és úgy kérte a községi illetőségi bizonyít­ványt, amit a tisztviselő kisasszony minden gyanú nélkül kiadott. Mint mondta, pénzét elmulatta és ezért kereste fel Szaniszlót és Varga Erzsébetét, akiktől pénzt csalt ki. érkezik a fővárosba és onnan az esti órákban indul vissza. Hasonlóan javul a főútvonalak személy vonatforgalma is, ahol 17 vonatpár üzembeheiyezésére kerül sor. A főútvonalakon közlekedő helyi személyvonatok száma 77 rőt százra, a mellékvonalakon pedig 241-ről 266-ra emelkedik. Értesüléseink szerint a jövő hét végén nyilvánosságra hozzák a má­jusban életbelépő uj menetrendet. További kihallgatása során kide­rült, hogy még 1937 ben megnősült Budapesten. Felesége néhány hóna­pos együttélés után faképnél hagyta az állandóan szélhámoskodó, léha és könnyelmű fiatalembert. Mint Majoros mondta, állítólag Olasz­országba ment. Majoros József eilen szélhámos­ságai miatt eljárást indítanak. Éjjelenként betörni járt, begy a vásárban lovat vehessen A polgári rendőrség őrizetbe vette Zagyva József polgári lakost, aki több betörést követett el. Egy ízben feltörte Sándor József kovácsmester műhelyét és értékes szerszámokat, kocsikerekeket topott ei. Az éjjeli betörések zsákmányát értékesítette és a pénzen — mint kihallgatása során mondta — a nagy vásárban lovat akart vásárolni. A nagykállói rendőrkapitányság bűnügyi osztálya telefonon értesí­tette a nyíregyházi államügyész­séget. hogy Csernyák Klára. 7 éves kállósemjéni lakos rejtélyes körül­mények között hirtelen meghalt. Mint a később megállapították, Beszámoltunk arról, hogy a 48 as ifjúsági bizottság elkészítette egy­éves munkatervét. A bizottság leg­utóbbi ülésén elvégezték az utolsó simításokat is munkaterven, mely­nek véglegesítése után azonnal megindult a munkaterv első részé­nek gyakorlati végrehajtása. Mintegy 100 főnyi diáksereg ásóval és lapáttal felszerelve az állomás mellett lévő volt Népkert­ben fog doldozni a nyíregyházi ifjúság Petőfi-kertjének felépítésén. Egy másik lelkes ifjúmunkás- csapat a Károlyi és Dessewffy- téren dolgozik és végez eredmé* Figyelmeztetés Felhívjuk a gyümölcstermelők figyslmet, hogy akik dimitroorlhok- rezolos anyagokkal permeteznek, az anyag átvételénél közölt óvó­intézkedéseket feltétlenül tegyék meg. A eimitriorthokrezolos anya­gokhoz a következők tartoznak: Novenda, Ujnovenda, Rakozol, Prokamból, Saldolineum, A fenti anyagok mind világos sárga színűek, por, pép és folya­dék alakban vannak. Ezek a sze­rek mind erősen mérgező hatá­súak és robbanékonyak, tehát azok a gyümölcstermelők, akik a fenti növényvédő szerrel perme­teznek. saját érdekükben az alábbi óvóintézkedéseket tegyék meg. Figyelmeztessék a munkásokat, akik a fenti anyagokkal dolgoznak, hogy az mérges anyag, tehát a permetezés után alaposan meg­mosott kézzel egyenek; permete­zés közben a kezüket, szemüket, szájukat ne érintsék olyan kézzel, amely a permetszerhez vagy gép­hez ért. Lehetőleg ügyeljenek, hogy a szerből be ne lélegezzenek. Széllel szembe ne permetezzenek- A szer keverése közben, vagy a szer közelében nyílt lánggal, gyufa, gyertya stb. ne járjanak. A fenti anyagokat olyan helyen tárolják a termelők, amelyik szorosan zár­ható és ahová se ember, se állat nem juthat, illetve a szerhez nem férhet hozzá. Az anyagok felhasz­nálósánál a feloldást, illetve hígí­tást a kultól távol végezzék, ne­hogy fenti anyagokból akármilyen formában a kútba kerülhessen és abból a mérgezett kutból ember, vagy állat igyon a későbbiek fo­lyamán. Akik a fenti anyagokkal perme­teznek, ajánlatos, hogy a perme­tezés előtt arcukat, kezüket és ál­talában szabadon lévő testrészü­ket valamilyen zsírral, vagy olaj­jal, vagy akármilyen zsíros anyag­gal kenjék be. Permetezéshez le­hetőség szerint rossz ruhát hasz­náljanak, mert a szer a ruhát erősen befesti és tönkre teszi a hétéves kisleány nagymennyi­ségű szeszt fogyasztott el és ez okozta halálát. Á nyomozás meg­indult annak a megállapítására, hogy kit terhei a felelősség a sze­rencsétlen kisleány haláláért. nyes városszépitő munkát. A diák munkásokat a kertészeti közép­iskola tanulói és szakértő tanárai vezetik. Biztosították az ország penicillinszükségletét A népjóléti minisztérium 30.000 dollár értékben 9 milliárd egység hőálló, kristályos penicillint hozatott be légiuton az országba. Ezzel a hatalmas szállítmánnyal és a további folyamatos behozatallal a népjóléti minisztérium biztositotta az ország penicillinellátását. Grvosnafi adta üi magát és sorozatos botrányokat csinált egy szerelmes borbélysegéd Állatorvos, ügynök, vagy borbélysegéd ? Szeszmérgezésben meghalt egy gyermek Megkezdte egy éves munkatervét az ifjúság

Next

/
Oldalképek
Tartalom