Magyar Nép, 1947. április (4. évfolyam, 74-97. szám)

1947-04-25 / 93. szám

2 oldal MAGYAR NÉP 1947. április 25. Elhozták Budapestről Mester Frigyes gyilkosának barátnőjét A Nemzeti Segély felhívása Nyíregyháza és Szabslcsvármegye közönségéhez A fasizmus által hazánkra szaba­dított háború következtében a leg­nagyobb nyomor emészti még min dig országunkat. Sok helyütt még az élet legelemibb feltételei sincsenek meg. Ezeket a feltételeket a legsür. gősebben nekünk kell megterem­teni a magunk szegénységéből. Az újjáépítő munka .csak akkor lesz termékeny, ha a hivatalos ál lamvezetés intézkedéseihez hozzá járul a társadalom önkéntes kezde ményezése és áldozatvállalása is. A demokratikus pártok és szer­vezetek, valamint az összes egyhá­zak együttműködése van hivatva megteremteni az imperialista rabló- háború által tönkretett magyar tár­sadalom felemelkedését, A Nemzeti Segély ebben a munkában óriási erőfeszítéseket végez. Ehhez sok pénz, sok áldozat és sok megértés kell I Nemzetmentő céljaink megvalósí­tása érdekében kérünk mindenkit, hogy vagyoni helyzetéhez mérten támogassa a Nemzeti Segélyt ebben a nehéz munkájában. Hisszük, hogy ez a felhívás meg­értésre talál Nyíregyháza és a megye közönségében és segítségére sietnek a Nemzeti Segélynek. Felkérjük Nyíregyháza város és Szabolcsmegye közönségét, hogy az eddiginél nagyobb áldozatkészség­gel sorakozzék a Nemzeti Segély zászlaja alá azzal, hogy belép a tagok sorába s ezzel hozzájárul a nyomor enyhítéséhez, a sok könny felszáritásához, CZINKOVSZKY MÁRTON Árdrágításért letartóztattak egy nyíregy­házi kereskedőt A nyiregyházi rendőrkapitányság őrizetbe vette Veres Lajos nyír­egyházi fűszer- és rövidárukeres­kedő Arany János-utca 26 szám alatti lakost, aki üzletében két kiló lisztet adott el a hatóságilag megállapított 1.40 forint helyett 2.60 forintos kilónkénti áron Veres Lajos — mint később megállapították *— már több ízben volt büntetve árdrágításért. Az árdrágító kereskedőt letartóztatták és átkisérték az államügyészség fogházába. Véres verekedés színhelye volt a napokban a Nyíregyháza mel­lett lévő Felsősima - puszta egyik vendéglője. Ambrusz András felsősimái gaz­da több társával beszélgetett Ábri Béla felsősimái vendéglőjében, amikor az udvarról hangos szó­váltás és segélykiáltás hallatszott. Ambrusz társaival kiszaladt az udvarra, de ott már csak Huszka Mihály gazdatársukat találták vé­rében fekve eszméletlenül. Amb­rusz a leütött Huszkát magához téritette és hazatámogatta lakására, majd visszatért a vendéglőbe. Néhány perc múlva megjelent a korcsmahelyiségben Zakariás János ujtelekbokori gazda és hívta ki az udvarra Ambruszt azzal, hogy számolni akar vele. Amb­rusz nem ment ki, amire Zaka­riás egy kinyitott zsekkéssel be­Tegnap reggel a nyiregyházi ren­dőrkapitányság bűnügyi osztályának nyomozói megérkeztek Nyiregy házára és magukkal hozták Felföldi Ilona budapesti, Váci ut 114. szám alatti lakost, akinél Mester Frigyes gyilkosa, Bondics János lakott. Felföldi Ilona elmondja, hogy a gyilkosságot követő napokban Bon- dics János feldúlt állapotban érkezett meg Budapestre Látszott rajta, hogy valami „nagy dolgolt“ követett el. Állitása szerint Bondics nem beszélt a gyilkosságról és azt sem árulta el, hogy az elrabolt iratíáskát és órát hová rejtette el. — Bondics ezzel szemben azi mondta vallomása so­rán, hogy a táskát és az órát Fel- földi Ilonának adta át. — Elmondja még, hogy husvét előtt ismerkedett meg Bondics Jánossal, akit több- izben pénzzel is (ámogatott. Felföldi Ilona ugyanis egy nikkelező üzem­ben dolgozik és heti 90 forintos keresete van. Amikor Bondics János a gyilkosság előtti napon Nyíregy­házára hazautazott, még az útikölt­ségét is Felföldi Ilona fizette. Fel­földi Ilona kijelentette, ha tudta volna, hogy egy gyilkossal lakik együtt, öngyilkos lett volna szégye­nében. A nyiregyházi nyomozók maguk kai hozták Kiss Gyuláné szegedi lakost is, akivel Bondícs János szin­tén szoros barátságot tartóit fenn és akitől egy ezüst cigarettatárcát is ellopott Kiss Gyuláné elmondja,, hogy Bondics János, amikor Buda pestre érkezett, azzal dicsekedett, hogy van 250 forintja, amit Váci ut 114. alatti lakásában rejtett el. Ez lehetett az a pénz, amelyet Mester Frigyestől a gyilkos elrabolt. A két nő kihallgatása és a gyil­kossal való szembesítése most van folyamatban. 1 nők bolondja volt a gyilkos Rácz János Lőcse utca 13.^szám alatti lakossal beszélgettünk. Ő volt a házigazdája Mester Frigyes gyil­kosának. A beszélgetés során Rácz János elmondja, hogy 1945. tavaszán költözött hozzá Bondics János az édesanyjával. Ettől az időtől kezdve valósággal pokollá változott a Lőcse utca 13. szám alatti ház. Nem múlt ugrott a vendéglőbe és a késéf tövig Ambrusz combjába szúrta. A támadás után eltűnt. A szurkálás és verekedés ügyé­ben a rendőri nyomozás meg­indult. Megállapították, hogy Za­kariás és négy öccse már hosz- szabb idő óta rémületben tarlják a környék tanyavilágát. Állan­dóan azt hangoztatják, hogy tet­teikért senki sem vonhatja őket felelősségre, rftert ők áttelepülők. A nyomozás adatai szerint a korcsmái verekedés előtt Zakariás és négy testvére összeszólalko­zott Huszka Mihállyal és ezért ütötték le. Ambrusszal pedig azért akartak „leszámolni“, mert haza merte támogatni a szerencsétlen Huszkát. A verekedés ügyében még fo­lyik a vizsgálat. el nap, de még egy óra sem, hogy hangos káromkodás közepette bot­rányok színhelye ne lett volna Bon dicsék lakása. — Rettenetes ember volt kérem ez a Bondics János. Félt tőle az egész Friedmann-telep. Egy Ízben ellopta tőlem a vasalót és amikor Simori Gábor ácssegéd szomszédom ezt elárulta nekem, késsel támadt a szomszédra és megöléssel fenye­gette. A Fejes pék tanulóját is meg szúrta egy alkalommal. Több ízben rendőrök segítségét kellett igénybe, venni, mert az izgága rabiátus tér. mészetü Bondics állandó veszélyt jelentett. Rácz János nem volt még beszélő viszonyban sem a gyilkossal, igy hazugság Bondics vallomásának az a része, hogy házigazdájától .hal­Huray István nyiregyházi papir­és irógápkereskedő üzlete a város háza épületében van A neve nem ismeretlen a nyíregyházi közönség előtt, mert a nyilas időkben élénk szerepet vitt a jobboldali körökben. Huray István ugylátszik a demo­kráciában sem akar megjavulni, mert a legutóbb egy összejövetelen, nyilvános helyen demokráciaellenes a ,,Szabolcsi Kis demokráciaellenes Az utóbbi időkben a „Szabolcsi Kis Újság“ ban megjelent minősit hetetlen hangú támadásokkal és a demokrácia, valamint a szervezett munkásság elleni otromba kirohaná­sokkal kapcsolatban a nyiregyházi Összszakszervezetek az alábbi szö­vegű táviratot intézték a Független Kisgazda Párt vezetőségéhez: „Független Kisgazda Párt Sza bolcsvármegyei vezetőségének, Nyír­egyháza. A Szabolcsvármegyei összszak szervezetek megyei bizottsága folyó hó 24 én foglalkozott az időszerű politikai, valamint gazdasági kér­désekkel. Napirendre került a Füg­getlen Kisgazdapárt lapja, a „Sza­bolcsi Kis Újság* is éa megállapí­tottuk, hogy az utóbbi hónapokban és hetekben a demokráciában nyom. dafestéket nem tűrő hangon fog­lalkozott a dolgozó parasztság, műn- kásság és értelmiség ügyeivel. Pél­dául : amikor a magyar szervezett munkásság Nyíregyházán elkesere­désében kénytelen volt az utcára kimenni, hogy biztosítottnak lássa a közellátást Nyíregyházán és tilta­kozzon a feketézés és spekuláció eilen, a „Szabolcsi Kis Újság“ cső­cseléknek nevezte a magyar szer­vezett dolgozókat. A legutóbbi napokban megje­lent, a munkanélküliség kérdésé­foglalkozó cikkben úgy akarja be­állítani a munkanélküliséget, mint­ha a munkavállaló dolgozók nem is akarnának dolgozni. „András bácsi“ rovatában pedig a magvar demokrácia egye3 szerveit, vagy lotta, hogy Mesternél sok pénz van A Friedmann-telepiek csak rosszat tudnak mondani erről a lélekben romlott, erkölcstelen emberről, aki valósággal bolondja volt a nőknek és a lakásán egész háremet tartott, Bondics soha nem dolgozott, Írni olvasni nem tudott, bűncselekmények sorozatából tartotta fenn magát. A rendőrségi nyomozás most abban az irányban is kiterjed, hogy nem kö­vetett e el Bondics más gyilkos­ságot is, mert, aki ilyen hidegvér­re! tud ölni, mint ahogy Bondics Mester Frigyest meggyilkolta, arról feltételezhető, hogy kezéhez több vér is tapad. Mint értesültünk, a Friedmann- tetepi gyilkost tegnap átkisérték az államügyészség fogházába. kijelentéseket tett. Eljárás indult ellene. Ügyében tegnap délelőtt tar- tott főtárgyalást a debreceni nép- bíróság öíöstanácsa. A vádak beigazolást nyertek és Huray Istvánt a népbiróság hat hó­napi börtönre, politikai jogainak há­rom évi felfüggesztésére és vagyona egytizedrészének elkobzására ítélte. Újság“ munkás- és hangjával szemben az egész magyar demokráciát ócsárolja. A Szabolcsvármegyei Szakszer­vezetek megyei bizottsága meg­állapította, hogy a „Szabolcsi Kis Újság“ nem a Kisgazdapárt de­mokratikus érzelmeit igyekszik plántálni, hanem a Sulyok-féle fasiszta ideológiát terjeszti, amikor a magyar szervezett munkásságot ócsárolja, az égés demokráciát igyekszik aláásni. A Szabolcsvármegyei Szakszer­vezetek megyei bizottsága felhívja a Független Kisgazdapárt sza­bolcsvármegyei vezetőségét, has­son oda. hogy változtassa meg a Szabolcsi Kis Újság szervezett" munkás-ellenes szellemét, mert ellenkező., esetben a Szabolcsvár­megyei Összakszervezetek mun­kássága kénytelen lesz más esz­közökhöz folyamodni. Gombos Aladár, a Szakszerve­zeti Tanács megyei titkára, Egri Sándor, helyi szakszervezeti tit­kár, Masányi József, az élelme­zési szakcsoport elnöke, Je- szenszki István, az épitőmunkás szakcsoport elnöke, Kalicz Albin, a FÉKOSs. megyei titkára, Bikádi József, a pedadógusszakszervezet elnöke. 7-.. EGÉSZSÉGÜGYI ELLEN- ÖRZÖ KÖNYV kapható a Dózsa nyomdavállalatnál Nyíregyháza, Vay Ádám utca 5. Hírhedt verekedők garázdálkodnak a nyiregyházi tanyavilágon Huray István papír- ás irógépkereskedőt az őtöstanács hathónapi börtönre ítélte Az összszakszervezetek állásfoglalása T

Next

/
Oldalképek
Tartalom