Magyar Nép, 1947. március (4. évfolyam, 50-73. szám)

1947-03-27 / 70. szám

1947. március 27. Csütörtök IV. évfolyam 70. szám. Kirabolták a pátrohai textilvonatot »>gdC&&*jK*Sá3fc BHi §3Í£&áési SöftSR j . A Magyar Nemzeti Függetienségl Front Lapja Szerdán délelőtt Csepel község 200 tagú küldöttsége jelent meg Nagy Ferenc miniszterelnök előtt tiila- kozni a kötelező hitoktatás eltörlése ellen. A miniszterelnök válaszá­ban hangsúlyozta, hogy a vailás kérdéséből politikát csinálni nem szabad és ép­pen ezért ezt a kérdést kük döttségjárással, utcai tünte­téssel nem lehet a szenve- delmaknek gyűjtőpontjába vinni, mint ahogy ez Sze­geden is ilyen arányban kezdett fejlődni és ami rend­kívül veszedelmes dolog. Őszintén az az érzésem, hogy itt félreértésről van szó. Az csendül ki az el­hangzott felszólalásokból, mintha a demokrácia veszé­lyeztetné a vallást. Tiltakozom ez ellen a be­állítás ellen — emelte fel szavát Nagy Ferenc minisz­terelnök. Ne feledjék soha, hogy ennek a demokratikus országnak az élén reformá­tus pap, bibliás ember áll. tn ennek az országnak a miniszterelnöke, tisztségeket viselek a magam egyházá- nak különböző szervezetei­ben. Hogyan tételezhetnék tehát fel rólunk, hogy el akarjuk venni a magyar nép vallását, vagy meg akarjuk sérteni bárki vallásos meg­győződését ? Mindönki tegyen hitet a vallásos meggyőződése mellett A tervben arról van szó, hogy mindenki tegyen hitet a vallásos meggyőződése mellett gyermekei taníttatá­sánál. Arról van szó, hogy tanrendszeren beállított órákon változatlanul fognak hittant tanítani akkor is, ha ennek a felvetett javaslatnak eredménye bekövetkeznék. A fakultativ vallásoktatásnál csak annak a gyermeknek nem kell járni vallásórára, akinek szülője ezt kifejezet­Talajmenti fagy Mérsékelt szél, változó felhőzet, többfelé kisebb eső. Éjszaka helyenként talajmentifagy. A nappali hőmérséklet nyugaton emelkedik, keleten alig változik. (MTI) ten kívánja. Nem arról van szó, hogy aki járatni akarja gyermekét hitianórára, annak külön lépéseket kell tenni ennek érdekében, vagy ki kell harcolnia ezt a jogát. A hittanórák változatlanul megmaradnak, mint eddig. Fakultativ vallásoktatás kérdése azért merült fel, mert a világ országainak többségében fakultativ val­lásoktatás van és nem lehet azt mondani, hogy ezekben az országokban gyengébb lenne a vallásoktatás ered­ménye, mint ott, ahol a val­lásoktatás kötelező. Rendkívül fontos, hogy bármi lesz is a megoldás, az úgy jöjjön léire, hogy a magyar nép lelkét, vallásos meggyőződését ne sértse, jövő kifejlődését ne aka­dályozza, hanem erősítse azzal, hogy mindenki őszin­tén, becsületesen, nyíltan és szabadon tegyen hitet a maga vallásos meggyőződése mellett. (MTI) Hét s MtaerzKés ratifiMiáss elit MÄBi B BügMt HÍMOR Budapestről nyert érte­süléseink szerint a szovjet hatóságokkal megindultak a tárgyalások annak az egyezménynek az aláírá­sára, hogy a magyar hadi­foglyok még a békeszer­ződés ratifikálása előtt hazajöhessenek. A tárca­közi bizottság a legrövi­debb időn belül tárgyalja a hadifoglyok megsegíté­sének kérdését. Olyan terv merült fel, hogy minden ■ hazatérő hadifogoly adó- kedvezményben részesül­jön, az önálló iparos és kereskedő pedig állami kölcsönt kapjon üzeme megindításához. Ezzel kapcsolatban ille­tékes hely meggyőződése szerint remény van arra, hogy a Szovjetunió terüle­tén lévő magyar hadifog­lyok még ebben az évben hazakerülnek. Nyolcezer tonna gabonát és lisztet kapunk A „New-York Herald Try- bune“ jelentése szerint az amerikai földmivelésügyi mi­nisztérium engedélyt adott arra, hogy májusban az Egyesült Államok gabonát exportáljanak. Az engedély keretében Magyarország 8000 tonna gabonát és lisz­tet kap. (MTI) Lemond a brit külügyminiszter London: A „News Cro- nicle* értesülése szerint lon­doni kormánykörökben erő­sen tartja magát az a hir, hogy Bevin brit külügymi­niszter Moszkvából való visz- szatérése után átadja a kül­ügyi tárca vezetését és bel­politikai vonatkozású szere­pet vállal. Ha kormányalakí­tásra kerül sor, lehetséges, hogy Bevin utódja Dalton pénzügyminiszter lesz. Á pénzügyminisztérium élére pedig Crips kerül. (MTI) Hová lett 1200 kilogram Svácjba csempészett magyar arany ? Az összeesküvés bűnügyének főtárgyalása A budapesti népbiróság tegnapi tárgyalási napján Majoros János okleveles gépészmérnököt hallgatták ki. Az elnöknek arra a kérdésére, hogy bűnösnek érzi-e magát, nemmel vá­laszolt. Vallomása során el­mondta. hogy a Magyar Légiforgalmi Rt-nak volt légiforgalmi kapitánya. A Magyar Közösség tagja 1943 őszén lett. Régi ba­rátja, Pesti Mihály aján­lotta be közösségi tagnak. Azt mondta, hogy a kö­zösségnek az a célja, hogy az ország területén élő többség kezébe kerül­jön az irányítás. — Hogyan határozták meg az ország területén lakó többséget? Kik vol­tak azok ? — kérdezte az elnök. — A magyarság —- volt a felelet. Magyaroknak azokat tartottuk, akik ma- gyarérzésüek és megvan bennük a nemzeti öntudat. A továbbiak során Ma­joros János azt vallotta, hogy a német megszállás után felkeresték őt és kö­zölték vele, hogy Szegedi- Maszákot és még három külügyminisztériumi tiszt­viselőt ki kell vinni kül földre. Tost Gyula repülő­alezredes, Horthy szárny­segédje közölte vele, hogy magyar parlamentereket kell kivinni Olaszországba. Velük utazott egy angol tiszt is. Olaszországban egy tisztáson leszálltak. Rövidesen angol katonák jelentek meg és elfogták őket. Előadták küldetésü­ket és már másnap a fő­hadiszállásra vitték Náday vezérezredest, az angol tisztet és őt is. Itt Nadai mint parlamenter előadta küldetésének célját. Ez­után a vezérezredessel együtt internálták őket. A vádlott 1946. január 26-án- érkezett vissza Bu­dapestre és itt felkereste barátait. Az elnök kérdésére vá­laszolva közölte még, hogy annakidején Radvánszky 1.200 kiló aranyat vitt ki Svájcba. Tudomása sze­rint báró Bessenyei György kezelte az aranyat, mint a disszidens diplomaták kö­zött a rangidős. Tehát, amikor megérke­zett 1946. nyarán, meg­tudta, hogy B- listázták. Később bekerült a MASZOVLET-hez, mérnök­nek, de alárendeltebb hely­zetben, mint amilyen a flpLERT- nél volt. Szent- miklóssy szeptember első felében felkereste és még több alkalommal beszél­getett .vele. Szentmiklóssy két rögeszmén lovagolt ál­landóan. Az egyik rögesz­méje az volt, hogy tartott egy angol-orosz háborútól, a másik rögeszméje pedig az, hogy a kisebbségi cső port puccsot készít elő. Arról beszéltünk — foly­tatta vallomását Majoros — hogy a Közösséget életre kell kelteni. A továbbiakban elmon­dotta, hogy az ő feladata az volt, hogy adott pilla­natban egy repülőgép áll­jon rendelkezésre. Szent­miklóssy mondta neki. hogy karhatalmat is bo csátanak rendelkezésére. Nyilvánosságra hoz­ták a potsdami érte­kezlet jegyzőkönyvét A washingtoni külügy­minisztérium nyilvánosság­ra hozta a potsdami érte­kezlet jegyzőkönyvének teljes szövegét. A potsdami egyezmény eddig nyilvá­nosságra nem hozott zára­dékai először megegyeznek abban, hogy Ausztrián nem hajtanak be jóvátétel! „ Másodszor megegyeznek a feketengeri tengerszorosok kérdésében. A többi pon­tok Tanger, Irán és a Sző vetséges Ellenőrző Bizott­sági eljárás felülvizsgálásá­nak kérdéséről döntenek. ARA: 40 FILLER Tiltakozom a2 ellen. a. keálllíás ellen« unlníliLcSL a demolirácSa veszélyeztetné s* -vs&Il^si

Next

/
Oldalképek
Tartalom