Magyar Nép, 1947. március (4. évfolyam, 50-73. szám)

1947-03-07 / 55. szám

1947. március 7. Péntek tV. évfolyam 55. szóm. Véres dráma az oresi erdőben Minden körülmények közt tisztázzuk a magyar politikai életet Nagy Ferenc miniszterelnök a belpolitikai helyzetről A Független Kisgazda Párt képviselői csoportjának értekezletén Nagy Ferenc miniszterelnök tájékoztatást adott a belpolitikai helyzet­ről. Hangsúlyozta, hogy a párt­közi értekezleten abba az irányba történtek erőfeszí­tések, hogy a koalíciót ősz. szehangolják és véget vés senek annak a feszültség­nek és válságnak, amely már fél esztendeje lehetet lenné tették a tisztességes kormányzati munkát. Na­gyon fontos, hogy most ta­vasz kezdetén az egész ma­gyar dolgozótársadalom nyu godtan folytathassa munká­ját. A Kisgazda Párt tuda­tában van annak, nem ér­kezett el íz ideje, hogy a pártok egymás ellen harcba bocsátkozhassanak, hanem változatlanul össze kell fogni a kormányzásra hivatott összes erőket, a tömegerő két is, hogy az országot nehéz helyzetéből kiemeljük. Hogy a békekötés körüli állapot nem jelentett külö- nősebb zökkenőket a ma­gyar politikában, annak az az oka, hogy benne voltunk a zökkenők egész sorozatá­ban a békekötés körüli idők­Tovább tart az enyhülés A Metaorologiai Intézet jelenti: Az enyhe légtö­megek áramlása a Föld­közitengerről a Balkánon és a Kárpátmedencén át Ukrajna irányába tovább tart. Északeuró- pá ban azonban nem csökkent a hideg. Finn­ország és Svédország egyes helyein újra mí­nusz 30 fokra hült le a levegő. Szerdán Magyar- országot délfelől elárasz­totta egy melegebb lég­hullám. Emiatt a hőmér séklet az északi megyék kivételével megközelítette, sőt Szegeden és Békés­csabán elérte a 10 fokot. Szombathely kivételével fagymentes volt az éjsza­ka, az Alföldön pedig sok helyen még 5 fokig sem hült le a levegő. Várható időjárás a következő huszonnégy órára: Mérsékelt, időn­ként élénk délnyugati, nyugati szél. Többfelé eső, néhány helyen köd. Az enyhe idő tovább tart. ben. A válságot még te­tézte és súlyosbította az összeesküvés felfedezése, A megnyugvás állapotát sem a békekötés előtt, sem utána nem tudtuk megteremteni. Ilyen körülmények között fokozottabban éreztem ma­gamra hárulni a feladatot, hogy a belső békét és nyu­galmat igyekezzem meg teremteni. Az eddigi meg­egyezések felületesek voltak. Nem oldották meg nagy kér­déseinket. A mostani tár­gyalásokat azzal az elhatáro zással kell folytatnunk, hogy a magyar belpolitikai élet­ben nem hagyjuk benne a A közvélemény politikai feszültségben él most is és a nagy nemzeti és társa­dalmi feladatok előestéjén itt vagyunk egy nagyon súlyos politikai helyzetben. nyugtalans4g csiráit és meg akadályozzuk, hogy később újabb válság, vagy feszült­ség robbanjon ki. Az összeesküvés leleple­zése a reakció kérdését fel­színre vetette. Ezzel a kér­déssel most alaposabban tudunk foglalkozni, mert láttuk, h«l kell kér’ sni, meg­találni és milyen módon kell az ilyen nyugtalanító ténye zőket a magyar közéletből belül egyesek, akik ezt egye­nesen helyeselték Voltak, akik a koalícióról úgy be­széltek, mint egészen kény­szerű dologról. Ebben a politikai hely­zetben kormányozni nem le hét tovább. Ezért szükség van arra, hogy minden kö­rülmények között tisztázzuk a magyar politikai életet. kedni, hogy a nyugalom és a békesség helyreálljon és a párt régi tekintélyé­vel és múltjával lehessen vezető és irányitó pártja a magyar demokráciának. ! Ebben a tekintetben hatá­rozott politikai irányvonalra van szükség. Végül kijelentette a mi­niszterelnök, hogy a most folyó tárgyalások ered ménye elsősorban a ma­gyar politikai béke meg­teremtése és biztosítása lehet, hogy a magyar pa­raszt és munkás nyűgöd tan végezze munkáját. Az eredmény lehet az is. hogy olyan gazdasági tervek születnek meg, amelyek előre megmutatják a ma­gyar népnek, hogy bizo nyos idő elteltével milyen emelkedésre számíthat. Kifejezte azt a bizalmát. kiküszöbölni. Meg kell vallanom, hogy a Kisgazda Pártnak nem volt egészen helyes és határozott politikai iránya. Ezután emlékeztetett a miniszterelnök arra a levélre, amelyet a párt képviselői­hez intézett és amelyet a képviselők magukévá tettek, de sokan külső magatar­tásukban semennyire nem alkalmazták ennek a levél­nek a szellemét. Igaz, hogy ’ közben rengeteg sérelem is történt a párt rovására, de ereknek a sérelmeknek az orvoslása is lényegesen köny- nyebb lett volna, ha meg lehetett volna teremteni a párt egységes politikai irányát. A pártközi értekezlet március 6 án, csütörtökön délelőtt összeült és meg­hallgatta a szövetkezeti, a közoktatásügyi kérdésben, valamint a tervgazdálko­dás kérdésében kiküldött szakbizottság jelentését. A szövetkezeti kérdésben, a közoktatósögyi kérdések­ben és a tervgazdálkodás alapelveinek megállapítá­sában megegyeztek a szak- bizottságok. Kiinduló ala­megszüntetik a zsír beszo Igáltatás minden formáját A nemzetgyűlés tegnapi ülésén folytatták a közel- látásügyi tárca tárgyalását. A vita serén felszólalt Erőss János közellátásügyi miniszter. Beszédében rámutatott arra, hogy a nyomorúság hordozásában a falu nem marad el a város mögött Az ipari árakkal nem tud megbirkózni a falu. Ha másként nem, az órki- egyenlitő alap felhasználá­sával sürgősen a falu se­gítségére kell sietni. Ami a jövő gazdasági évre vo­natkozó terveket illeti, igyekeznek minél kevésbbé kötött gazdálkodást vinni, ge az ország közellátási szükségletei megszabják a határt, Úgy gondolom — mond­ta — hogy a jővő évben elegendő lesz a beszolgál- tatási kötelezettséget csak a kenyérgabonát illetően fenntartani Könnyítést kí­vánnak adni azáltal is, hogy a kenyérgabonából elfogadnak 50 százalékot tetszés szerinti terményből lehet beszolgáltatni. Meg- tartandónak vélte a föld­adónak búzában való fi­zetését. Megszüntetni kí­vánja a zsirbeszolgálfatás minden formáját és bér­hizlalás utján próbálják majd megoldani a kérdést, Megszünteti az élőállat­beszolgáltatást is. Általában mentesíteni óhajtja a beszolgáltatási kötelezettség alól mind­azokat a területeket, ame­lyeken szerződéses alapon ipari növények termelésé­vel foglalkoznak. Egyéb­ként be kívánja vezetni a progresszív beszolgáltatást. pul tekintik a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrapárt egyez­tetett tervét, kiegészítve azokat a Független Kis­gazdapárt és a Nemzeti Parasztpárt terveivel. Ki­mondotta a pártközi érte­kezlet, hogy a hároméves terv megvalósítására álla­mi szervezetet kell létre­hozni és hogy a három­éves terv kezdő időpontja 1947. augusztus 1. MTI Egyesek úgy beszéltek az összeesküvésről, mint valami véletlen balesetről Amikor a párt hivatalosan az összeesküvést a legéleseb­ben elitélte, egyesek úgy beszéltek róla, mint valami véletlen balesetről, amelyet nem szabad komolyan venni Ha azt hallották, hogy egyes egyházi elemek magatar­tásukkal erősitik az ellen­állást a demokráciával szem­ben, akkor akadtak a párton A politikai béke megteremtése és biztositésa Még mindig akadnak olyan vélemények, ame­lyek szerint nagy politikai helyzetváltozások esetén Magyarországon megvál­tozik minden. Ez a leg­nagyobb bűn és a magyar közvélemény tudatos mér­gezése. Ez a párt a kiéle­zett helyzetekből még soha megerősödve nem jutott ki. Csak a nyugalom és békesség erősiti és izmo- sitja a Kisgazdapártot. Ha akár ma, akár a közeljö­vőben alkalom adódnék az elégedetlenség fokozá­sára, óva intem képviselő- társaimat attól, hogy a Kisgazdapártot, a koalíciót alkotó és vezető párt he­lyett az elégedetlenség pártjává engedjék tenni a magyar nép előtt. A Kis­gazdapártnak csak egy feladata lehet: arra tőre­Megakadályozzuk, hogy később újabb válság robbanjon ki Feltétlenül szükséges, hogy a Kisgazda Párt megadja a maga egységes és határozott politikai irányát. Az egész Kisgazda Pártnak az a tö­rekvése, hogy megteremtsük a politikai stabilizációt, amely kölcsönös bizalmon, meg­értésen és a nép javára irányuló munkán alapszik. hogy a párlközi tárgyalá­sok eredményesek lesznek. Az értekezlet a minisz­terelnök beszámolóját egy­hangúlag ludomásulvette. Döntött a pártközi értekezlet Augusztus 1-én kezdődik a hároméves terv ÁRA: 4Q FILLER A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom