Magyar Nép, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1947-02-20 / 42. szám
1947. február 20. MAGYAR NÉP oldal ül 11 Eli I — Város- és község szépítő ekeié. A Madisz leánynap keretén belül Kovács Magdolna or* szégos leányszervező, ismertetni fogja a Madisz-leányok uj akcióját, a „Város és faluszépitő akciót", mely a háború nyomait parkok és utcák szépítésével és különböző virágok és fák ültetésével, romvk eltakarításéval tünteti el. Kérjük Nyíregyháza polgárait, akik kicsit is szivükön viselik varosuk szépségét hogy jöjjenek el 20*án, délután 5 órakor a Madisz szék házba e nagyfontosságu ügy megbeszélése végett. Madisz „Zrínyi Ilona“ leánycsoport. — Hűtésnél a Ferenc József keserüviz elősegíti a gyógyulást. Kérdezze meg orvosát. — Hirdetmény. Értesítem a város közönségét, hogy mindazon családok részire, akik fővárosi gyermekeket, illetve terhes és szoptatósanyát látlak vendégül, a befogadott gyermekek, illetve terhes és szoptatósanyák száma- 8zerint a Közeüátásügyi Mrniszter Ur 5 kg sónak hatósági áron, 10—10 doboz gyufának díjmentesen való kiutalását engedélyezte. Felhívom az érdekelt családokat, hogy a Nemzeti Segély álfal igazolják a náluk befogadott gyermekek. illetve terhes és szoptatósanyák számát. Ezen igazolás alap* ján a városi közellátási hivatal a gyufa átvételére jogosító utalványt kiadja. A sóra csak később tudja az utalványt kiállítani, mi után az utalvány a minisztérium ból még nem érkezett meg- A díjmentes gyufa a „Hangya“ ki- rendeltségben vehető át. Az utalvány átvétele végett az érdekel tek a közellátási hivatalnál jelentkezzenek. Fazekas ,Janos sk. polgármester. Amig a labdarugó bajnokság mérkőzései szüneteitek és a futball- pályák téli álmukat aludták, a vezetők mindent igyekeztek megtenni, hogv minél jobb és erősebb tizenegy képviselje az egyesület színeit a tavaszi idényben. Lázasan készülődnek a Madisz TE-ben is. Radnai József szakosztályi elnök irányítása mellett folyik a munka. Mint megírtuk, még az őszi idény végén Kovács Il-vel a NACbajnokcsapatának volt jobbszélsöjével indultak meg tárgyalások, de a válogatott játékos magas anyagi követelése miatt megszakadlak, noha az igazoló lapot aláírta a kitűnő csatár. Ezután Budapesten próbálkozott a vezetőség, — sajnos eredménytelenül. Ugyanígy Mákkal a Kondo- rosi SE kapuvédőjével is hasztalan volt minden, mert a kondoro- siaknak nincs módjukban villámmal kiadni a kapust. A vezetőség azonban nem csüggedt. Leigazolta Pakol Jenőt a NYTVE volt igen gólképes játékosát. Igazolás alatt van ezenkívül egy budapesti, valamint egy debreceni játékos is, mindkettő csatár. Így zajlik az élet a Madiszban. Most, midőn csak néhány nap választ el a BSzKRT mérkőzéstől, érihető is a vezetőség fokozott munkája. A város sportiérsa- dalma természetesen kíváncsian várja a Madisz TE tavaszi együttesének összeállítását. Zrínyi Ilona IV. Zrínyi Péter bán és Frangepám Katalin leánya, szül. Ozaljvárban 1643-ban 1677 ben férjhezment első Rákóczi Ferenchez és mint ennek özvegye 1681 ben Tököly Imréhez Szivből gyűlölte a németeket, volt is eiég oka rá és lelke volt a magyar felkelőknek. A Zrínyi-nemzetség a Stubits — Zrínyiek, a legdicsőbb és leg'nala dottabb nemeseket foglalja magában. A függetlenségi harc négyfzázéves küzdelmének első szakaszában (1526—1711) a Zrínyiek, köztük Ilonával vezették a Habsburgok ellen az ellenállást. Ilona férje, Tököly és annak szövetségese, a török 1683-ban Bécs falai alatt vereséget szenvedett, Tököly, a vezér kénytelen volt a török szövetségesével együtt elhagyni az országot, harcosai a király zászlói alá álltak. Rövid idő múlva már csak Tököly hőslelkü hitvesének, Zrínyi Ilonának várán, Munkácson lobogott a szabadság zászlója. A vérszomjas Caraffa generáli« idején csodálatos vitézséggel három évig védelmezte Munkács várát és midőn árulás folytán 1688 ban kény. felen volt magát megadni, fogságba hurcolták a bécsi Orsolya szüzek zárdájába, hol három évig, 1691-ig fogva volt, mikor is a Tököly fogságába került Heisler generálisért kicserélték. Utóbb férjét a török számkivetésbe kisérte, hol 12 évet töltött; meghalt Nikcdémiában 1703 február 18-, kihűlt ietemei a galafal lasaristák templomában nyugszanak. A MADISz leányok eszményképül választották a hazáját és szabad ságát szerető Zrínyi Ilonát. Az ő szellemében harcolnak munkán, sporton, tanuláson keresztül a jobb magyar jövőért. Zrínyi Ilonáról nevezték el csoportjukat, mely február 20 án, csütörtökön délután 6 órakor leánynap keretén belül ünnepli Zrínyi Ilona halálának évfordulóját. A leánycsoport kéri Nyíregyháza leányait és a leányok szüleit, hogy a leány- napon minél nagyobb számban jelenjenek meg. Ezen a napon alkalom nyílik Nyíregyházán is megismerni a MADISz leányokat és munkájukat. — Felhívom Perényi Margit volt berszegi menekült áll tanítónőt. hogy beosztása ügyében n tanfelügyelőségen haladéktalanul jelentkezzen. Dr. Kovács István mb. tanfelügyelő. — Felhívás a hadifoglyok hoz- zátariozóihoz- A Magyar Kommunista Part nyíregyházi szervezete felhívja az itt felsorolt polgári foglyok hozzátartozóit, hogy a párt központi szervezetében Rákóczi ucca 4. szám alatt jelentkezzenek. Medve Mihály földmives, Melich Mihály cipész, Mezei Tibor mű szerész, Mészáros András, Mikler Sándor tisztviselő, Mihalik János taligás, Miskolio Mihály földmives, Morauszki András kertész, Molnár Pál, Monus József egyetemi hall gató, Molnár István, Mogyorósi Gvula, Morauszki Pál, Molnár Tibor Molnár Olga, Monpstori László mérnök. Molnár István. Morauszki Mihály napszámos, Molnár György asztalos, Morauszki József Molnár Géza vasutas, Mester János kereskedő, Király Dezső föd rasz. — Cigarettapapír, Diadal, Ja nina. Cigaretiatiüveíy : Diadal, Se nator, Extra, Celofilter, viszont eladók készére kapható a Pa pirbeszerző nagykereskedésben Korona-épület. APRÓHIRDETÉSEI: Uránia-lfaflrt filmszínház mai miisora: Richard Llewellyn világhírű regénye filmen Hová tettéi drága völgyünk? | Egy kis bányászcsatád életén keresztül az egész bányaműnkásság sorsát megvilágítja ez a fiimóriás A szív filmje..— Film, amelyet nem iehet elfelejteni Figyelem! Figyelem! A fiim hosszúságára való tekintettel előadásaink kezdete: fél 5 és 7 órakor —Hungária Fiimszlníiaz —Francia filmgyártás világsikere \ | II Főszerepben ti m éFh T Raimu Jaquöline ^ Ts«! Pierre Brausser Egy szerelemben cserbenhagyott leány drámája. CSAK FELNŐTTEKNEK. Előadások hétköznap 5-7. Vasárnap fé! 4, fél 6 fél 8 SzálSittason Mateosz gyorsteherautúkkal rwraínwiiVpiSiiimiii.ty'q mwriwuiniiiii r tsaeía&MmamBca Rendszeres járatok Nyíregyháza és Budapest között Gyors, poníos. és megbízható Mateosz iroda: Szabadság-tér 5 (Nyirvizpalota) Telefonszám 85. TEXTIL KERESKEDŐK Előjegyzéseket elfogadok szabadéra a 8 napi szállításra Duplaszéles béléssers fogy. ára cca 34 frt Extra I. a sima puplin, drapp, szürke, kék színekben fogy. ára cca 16 frt D. szelvényre jövőheti szállításra Orbán János textilnagykereskedli Tatai brikett akác aprított és hasábfa házhoz szállítva is jutányos áron állandóan kapha!ó Dr. Tordai fakereskedőnél F u, Teiefon : 259. 2 vagy 3 szobás lakást keresek fürdőszobával — Közvetítőt díjazok. Cim a kiadóban. 665 2 Modern családi ház fürdőszobás eladó. Szekfű utca 3. 666 Eladó egy fókart lévő egyiovas szék Cim: Harsányi János Alsópázsit 10t. t Elsőrangú ni ü ü u t RECAM1ER bordó b) káttal kárpitozva, ugya olyan kárpitozott szék* kel kis as tallal, továt nagy asztat 11 eörszé kel eladó. Szabolcs u. földszint balra, délben. 667 Árpád utca 43 szár telek alapkővel Ujkist ieki szőlőben ,egy hn föld eladó. — Érdeklőd Kereszt-utca 5. 481 3 plusz 1-es rádió e adó, Rózsa-u. 42. 670 Mnjvet kap illetménybö étként, hin magyar, vagy idegennye vü irő eddig meg ne jelent müvét, irodalmi szentiét ka] amely havonta közit be! és kültöldi irodalom művészet, kultúra legfrií sebb eseményeit. szelvényt kap amelynek alapján kedvez ményes áron mehet a ottani Mafirt moziba, — mindezt csekély tagdii ellenében — ha belép a Magyar Könyvbarátok Kultur-Egyesületébe, Budapest, VI. kér., Rózsa Ferenc utca 111. szobák modern és stíl bútorok perzsaszőnyegek vétele és eladása Giiicic bútor házban Vay Ádám utca 8. jj Fizetési kedvezmény. — ; 1 11 ~ | Jó karban lévő hasz. nált aktatáskát vennék, Cim a kiadóban. 641-3 í M agyar NE? s p Demokratikus nejmep Felelős szerkesztés kiadó : FARKAS P Al Szerkesztőség és Idádé-- hivatal: Nyíregyháza, Bethlen utca 5. szám, Telefonszám: 33. Nyomatott: Dózsa kft. nyomdaváílaiatnéí Vay Ádám utca 5. Telefon: 223. Felelős nyomdavezetői Bernóth, lószlá. Lakónyiivántcfrtókönyy Kapható DÓZSA Kft. Vay Ádém-u. 5. Telefon 223* a im filmszínház j ApOllO Február 20-21 22 23. j Budapestet megelőzve. — Nyíregyházán először j A legszellemesebb francia vígjáték. Álomlovag FERNA*NDFL. | Egy kereskedósegéd mulatságos kalandjai. | | Előadások 5, ah7 vasárnap 4. al&, és V*8 jj Egy Uj Idők lexikon sorozat uj állapotban eladó. Virág u. 30. 645-6 Rekamié. kanapé, fotelok dupla csipke ágy- teritö eladó. Debreceni utca 47. 664 Uj sorion olcsón, sürgősen eladó. Cím a kiadóban. 5)2 3 Petrezselyemmag és céklamag eladó. Szabolcsúba 23, 49Ő-2 SPORT