Magyar Nép, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1947-02-18 / 40. szám

■1947. február J8. MAGYAR N SS P S. oldal. Magyarország kát áv múlva Középeurópa leggazdagabb állama lesz Kiss Roland államtitkár beszámolója Vasárnap délelölt 11 órakor nagy érdeklődéssel kisért kongresszusi beszámolót mondott Kiss Roland belügyi államtitkár. Az Iparosok Székházának nagyterme zsúfolásig megtelt az érdeklődőkkel. Szimbólikus jelentősége volt an­nak, hogy a 35 kongressus beszá­molóján Kiss Roland mellett az előadói emelvényen az 1919 es for­radalom veteránjai foglaltak helyet. Kiss Roland államtitkár a Szo­ciáldemokrata Párt 35. kongresszu­sának beszámolóján kívül ismertette az időszerű bel- és külpolitikai kér­déseket is, nemkülönben a belpoli­tikai kibontakozás lehetőségét. Beszéde első részében a 35 kongresszus teljes anyagát ismer­tette. Főképpen Szakasits Árpád ál lamminiszter és Bán Antal ipar­ügyi miniszter kongresszusi beszé deivel foglalkozott kimerítően. Ezzel kapcsolatban megemlékezett a párt hároméves gazdasági tervéről, amit a kongresszus elé terjesztettek. Ezután a Peyer-üggyel foglalko­zott. Kiss Roland beszédében az ösz- szeesküvéssel kapcsolatban meg­állapította, h gy az nemzetellenes cselekedet volt. Ebben a tekintetben nem ismerünk barátot, rokont, mert egy nagyobb cél, a nemzet egyete­mének a felemelkedése lebeg sze­münk előtt. Minden bűnt meg lehet bocsátani, de azokkal szemben, akik a nemzet egyeteme ellen vétettek, nem ismerhetünk kíméletet és ke­gyelmet. Ezután a Szociáldemokrata Párt belföldi- pozícióiról és külföldi ősz szeköttetéseiről emlékezett meg. A Szociáldemokrata Párt programmját a 75 esztendős tradíció szabja meg. A magyarországi Szociáldemokrata Párt 35 kongresszusán 14 nemzet képviseltette magát. A kongresszus képviselői nagy elismeréssel nyilat­koztak arról a munkáról, amit a magyar nemzet két év alatt végzett. Ezzel kapcsolatban például Bécs polgármestere azt mondta: eddig Magyarország járt Ausztriába taná­csért, de őszintén megvallja, hogy most ő jár tanácsért a fiatal magyar demokráciához. Most is azért tartóz­kodik Budapesten, hogy a magyar újjáépítés hihetetlenül szédületes tempóját tanulmányozza. Végül elmondta a beszámoló résztvevőinek Szviridov altábor­naggyal folytatott beszélgetését. Szviridov altábornagy kijelentette, látva mostani erőfeszitéseinket, az a meggyőződése, hogy Magyarország két év múlva Középeurópa leggaz­dagabb állama lesz. Szviridov kije lentésének komolyságát az a jóaka­rat bizonyította a legjobban, ami- kijelentésekor szeméből és szavaiból kicsillant. Beszéde befejezésében hangoz­tatta Kiss Roland a munkásegység fontosságát. A munkásegység meg­bonthatatlan, mert a két munkáspárt történelmi szükségszerűség. Lopkodják a Lónyal csatorna gátjának vasszerkezetét Az elmúlt éjjel ismeretlen tet­tesek leszerellek és elloptak a . kemecsei Lónyai csatorna gátjá­nak vasszerkezejéből egy 8 és egy 5 méteres vasrudat. A lefolytatott vizsgálat megálla­pította, hogy a tolvajok a vasru- dakat vasfürésszel fűrészelték el és szánkóra rakva szállították is­meretlen helyre. A közvagyont rongáló tolvajok ellen megindítot­ták a nyomozást. Aranyriid, dollár és angol font elrejtve egy bokorban Az elmúlt héten egy feltűnően jólöltözött, csinos fiatal lány ér­kezett a csengeri állomásra. Nyug­talan viselkedése feltűnő volt, az ott tartózkodó rendőrőrszem iga­zolásra szóllitotta fel. Zavaros vá­laszokat adott, ezért előállították a reneőrségre. A gyanúsan viselkedő lány iratait átvizsgálva megállapí­tották, hogy Bernáth Aliznak - hivr ják, Kolozsvárról érkezett a határ­ra. Beismerte, hogy határátlépési eogedély nélkül jött át és Buda­pestre igyekszik, ahol egyetemi tanulmányait akarja folytatni. Meg- motozása során 580 forintot talál­tak nála. A nyomozás megállapí­totta, hogy Bernáth Aliz.előállítása előtt egyetemi indexét és egy bőrövet a vasútállomáson az egyik bokorban elrejtett. Az In­dexet a rendőrség megtalálta, amelynek lapjai között 40 dollár, 4 angol font, 3 palesztinai font és 870.000 lei volt elrejtve. A bokor­ban még egy sárga bőrövet is találtak, amelyben egy méter hosszúságú, egy centiméter széles 24 karátos aranyrud volt. Ugyancsak a csengeri határ­rendőrség vette őrizetbe Berkovics Májer 21 áves budapesti lakost, aki * személygépkocsin érkezett Csengerbe. Megmotozása során több köteg százforintos és tízfo­rintos bankjegy került elő a zse­beiből. Kiderült, hogy Berkovics Májer 34.800 forintot csempészett át Romániából, amelyet Buda­pestre akart vinni, A pénzt és az értékeket mind­két csempésztől elkobozták. Mind­kettőjük ellen megindul a büntető eljárás. Eladta apósa lovát, hogy kiegyenlíthesse tartozását Kató Mihály kemecsei földműves feljelentette a rendőrségen Balázsi Ferenc nagyhalászi cigányt, aki a tudta és beleegyezése nélkül eladta a lovát, a pénzt pedig megtartotta. Feljelentésében elmondta, hogy már hosszabb idő óta tartozott Balázsinak 120 forinttal, amit nem tudott megadni neki. Találkozott a kemecsei vásárban Balázsival, aki becsalta az egyik vendéglőbe egy pohár pálinkára. Amire visszatértek, Balázsi sógora Kardelás Kálmán ibrányi lakos kifogta Kató szekéré bői a lovát és eladta — állítása Dr. Krasznay László volt szabolcsi főszolgabíró bünlajstroma Megírtuk, hogy az egyik hadi­fogolyvonattal hazaérkezett a hadi­fogságból dr. Krasznay László volt szabolcsi főszolgabíró, akit a ha­táron a román csendőrök letartóz­tattak és Kolozsvárra szállítottak, az ottani népbiróság Ítélkezik felette. Krasznay bünlajstromát már össze állították Legutóbb egy orvos jelent kezett, aki megdöbbentő adatokat szolgáltatott a vádirathoz. Krasznay és briganti cimborái hajnalig tartó orgiákat rendeztek a gettótáborban. Ezeken a „mulat­ságokon* meztelen nők szolgáltak fel. A halálbainduló deportáltak közül válogatták ki azokat, akiknek a haj­nalig tartó dőzsölésen ki kellett szol gáltatni magukat Krasznaynak és csendőr barátainak. A szilágymegyei zsidókat egy téglaégetőben, -- ahol 300 ember férőhely volt — szám szerint 8500 emberi tartott összezsúfolva hetekig, s még azt sem engedte meg, hogy a közeli szalmakazlakból egy kevés szalmát szórhassanak a betegek fekvőhelyére. Lázas betegek a puszta földön fetrengtek. Egy korty vizet sem engedélyezett nekik az emberi mivoltából kivetkőzött hóhér. Hó fehér bricsesznadrágban, lakkcsizmá. ban sétált a szerencsétlenek között Krasznay főszolgabiró ur, aki ki­köttetett mindenkit, aki nem kapta le elég gyorsan fejéröl a kalapot és nem hajtotta meg előtte mélyen a fejét. Volt egy' Sarkadi nevű nyo mozó, aki Krasznay utasítására gumibottal „vallatta“ a szerencsét leneket, hogy árulják el, hová rej tették az ékszereket. Amikor megkezdődött a gettóból való elszállítás, Krasznay ur mez-, telenre vetkőztette a nőket és fény- képfelvételeket készített róluk. Arról azonban nem felejtkezett meg, hogy az értékes bőröndöket, bundákat el­szedje és magának tartsa meg. Egy megrögzött szélhámost keres a rendőrség A mátészalkai rendőrkapitány­ság bűnügyi osztályához az utóbbi napokban tömegesen érkeztek fel jelentések Feuer Sándor péksegéd ellen, aki a csalások egész soro­zatát követte el. Feuer a napokban megjelent dr Soós Zoltán mátészalkai főorvos­nál és előadta, hogy a lisztkiuta­lást nem tudja kiváltani, mert ke­vés a pénze. Dr. Soós köl­csönadott neki 400 forintot, de azt a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó megadni. Dobos József rendőrnyomozótól 200 forintot kért kölcsön, amit nem fizetett vissza Kepecs Miklós ke­reskedőtől ruhanemüeket vásárolt, amikor azonban a fizetésre került a sor, Feuer „nem találta pénz­tárcáját“. Megkérte a kereskedőt, hogy a számlával másnap keresse fel a lakásán. A kereskedő el is küldte alkalmazottját Feuer laké sóra, de az időközben ismeretlen helyre szökött. A megindított nyomozás meg­állapította, hogy Feuer a szökése előtti napon Dekter István vendég­lőjében mulatott A reggeli órákig nagymennyiségű italt fogyasztott, de ugyanúgy, mint a ruhahvásár* lásnál, megkérte a vendéglőst, hogy küldje el a számlát a laká­sára. majd ott kifizeti. Feuer Sándor felesége kihallga­tása során elmondotta, hogy sem­mit sem tudott férje üzelmeiről. Feuer eltávozása előtt vele sem közölte, hogy hova megy. A meg­szökött szélhámos kézrekeritésére a rendőrség országos körözést bo­csátott ki. szerint — 240 forintért. Kató követelte a lováért a pénzt, de Balázsi csak 40 forintot adott neki azzal, hogy úgyis tartozik neki Kató. A különös adósságbehajtás ügyében a rendőrség vizsgálatot folytat. Árdrágitott egy fűszerkereskedő A kisvárdai rendőrkapitányságon megjelent egy napszámosasszony és feljelentést tett Bajor Jánosné kis­várdai füszerkereskedő ellen. Fel­jelentésében elmondotta, hogy Bajor- né füszerüzletébeu élesztőt vásárolt, amiért a hatóságilag megállapított ár kétszeresét fizette ki. Panaszában elmondotta, amíg az üzletben vá­sárolt, botért oda egy jólöltözött férfi, aki ugyancsak élesztőt vett, akinek a kereskedő már a hatósági áron adta az élesztőt. A rendőrség a feljelentésre nyo­mozást indított és megállapította, hogy Bajor Jánosné nemcsak a szegény napszámosasszonyt károsí­totta meg, hanem súlyosabb ár­drágításokat is elkövetett. Bajor Jánosné ellen megindult az eljárás. Tengerbe zuhant egy utasszállító repülőgép Rómától mintegy 100 kilométer­nyire a tengerbe zuhant egy re­pülőgép. A szerencsétlenségnek 16 halálos áldozata van. A halá­los áldozatok között van egy egyiptomi hercegnő is. Egy bogotai jelentés szerint egy kolumbiai utasszállító repülőgép a sürü ködben hegynek ütközött, lezuhant és kigyulladt. A katasz­trófának 52 halálos áldozata van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom