Magyar Nép, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1947-02-15 / 38. szám

1947. február 15. Szombat íV. évfolyam 38, szóm. Az adókivető bizottság súlyos hibái- * ■ i . gjjläpj _• «^ppgH^S MjSftM '­A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja Az összeesküvés * újabb meglepő részletei Kovács Béla a Kisgazda Párt hivatalos bélyegzőjével látta el az Összeesküvőknek adott megbízóié vetet A belügyminisztérium közli; Az összeesküvéssel kap­csolatos nyomozás folyamán előkerült adatok újabb fényt derítettek a demokráciael­lenes földalatti összeesküvés részleteire. Ráyiiágitanak arra is, miért vált szüksé­gessé már 1945. őszén, hogy a Magyar Közösség Kovács Béla bevonásával és hozzá járulásával teljhatalmú meg­bízottat küldjön ki Ausz­triába Szügyi Zoltán volt vezérőrnaggyal, a Szent László hadosztály Ausztriá­ban tartózkodó parancsnoka, val való tárgyalások felvé­telére A nyomozó hatóságok kezébe került Szügyi Zoltán Összefoglaló .Jelentés* e. A jelentés pontokba foglalva tartalmazza a demokrácia megdöntésére irányuló szer­vezkedés legfőbb célkitű­zéseit. A jelentés beszámol arról, hogy elhatározták a kül­földi magyar katonai erők egységes központi főparancs noksáialá helyezését. Fő- paran«noknak „vitéz* Far­kas Ferenc, volt vezérezre­dest jelölték ki. Ennek a hadseregnek az lett volna a célja, hegy támogassa a magyarországi összeeskü vést a tervek megvalósítá­sában, a .jogfolytonosság* helyreállításában. Programmba vették a régi országgyűlés összehívását és ott Horthy Miklós újra ! választását és Horthy kor­mányzásának biztosítására az összeesküvők számára megbízható fegyveres alaku­latok létesítését, elsősorban a csendőrség visszaállítását, a demokratikus elemek el távolítását a közigazgatás­ból és a régi rendszerű közigazgatás visszaállítását, E célok érdekében és hogy biztosítsák a magyarországi összeesküvők és a külföldi Havaseső, ónoseső Mérséklődő északi, észak- nyugati szél, jobbára bo­rult, ködös idő• Többfelé havazás, havaseső, énos- eső. A hőmérséklet a nyu­gati megyékben alig vál­tozik, keleten még csökken horthysta diplomaták, vala mint a nyugaton állomá sózó csapattestek között az együttműködést Szügyi Zol tán több ízben futárt kül döfi haza a kapcsolatok felvételére. Béky József százados, aki a rendőrség őrizetében van és Vadász főhadnagy fel keresték Raffay Sándor buda pesti részvénytársasági igaz­gatót, a földalatti Magyar Közösség tagját, aki a Füg getlen Kisgazda Párt gazda sági bizottságának szövet­kezeti előadója volt. Közöl lék vele, hogy mozgalmuk összhangbahoz italára feltét­lenül szükséges, hogy egy megbizóievélíel ellátott meg­hatalmazottat küldjenek ki Ausztriába, aki Szügyivel és rajta keresztül más körökkel is felvegye a tárgyalásokat. A letartóztatásban lévő Gyulai László nemzetgyü lési képviselő és Arany Bálint bevallották, hogy ők ismertették Kovács Bélával Szügyi Zoltán üzenetét és felkérték, hogy adjon meg bizólevelet Raffay Sándor­nak. Raffay Sándor Ausztriá ból irt sürgetésére Kovács Béla 1946 januárjában saját aláírásával ellátott megbízólevelet küldöl Ausztriába Raffay részére. A megbízólevél, amely a Független Kisgazdapárt hivatalos levélpapírján író­dott és a Független Kis­gazdapárt hivatalos pe­csétjével volt ellátva, a következő sáövegü volt : „Raffay Sándor urnák. Megbízom a párt nevében, hogy külföldi tárgyaláso- ' kát folytasson. Egyúttal személyes jelentéstéteiré kérem. Budapest, 1946. január 5 én. Kovács Béla országos főtitkár, minisz tér." Raffay azt vallotta, hogy 1946. januárjában meg is kapta Kovács Béla hiva­talos megbízólevelét, Raf­fay vallomását megerősíti a Budapesten tartózkodó Fóthy Ernő tanúvallomása, aki abban az időben a Magyar Vöröskereszt kla­genfurti megbízottja volt. A letartóztatottak azt vallják, hogy Kovács Béla saját autóján szállította ei Raffayt Szentgotthárdig. — Ezt megerősítette Kovács Béla akkori kocsivezetőjé­nek vallomása is. A megbízás értelmében Raffay Sándor Ausztriából számos esetben küldőit beszámolót Budapestre. Egyik ilyen levelét, emely a múlt év október 27-ről kelt és amelyben Kovács Bélától újabb utasítást kért. a fenti újabb nyomozati adatokkal együtt áttették a nemzetgyűlés mentelmi bi­zottságához. (MTI) Az összeesküvők második csoportját átkisérték a népügyészségre Budapestről nyert értesü­léseink szerint az összees küvők első csoportjának vádiratán ma végzik ei az utolsó simításokat és még a mai nap aláírják a nép­ügyészség vezetői. A sok­szorosítás munkálatait a holnapi napon befejezik, utána haladéktalanul átadják a vádiratot a népbiróságnak. Tekintettel a népbiróság nál elvégzendő feladatokra és arra, hogy a vádiratokat a főtárgyalás előtt legalább 9 nappal kell az érdekeitek kezéhez juttatni, a tárgyalás legkorábbi időpontja feb­ruár 27. lehet. A földalatti fasiszta össze­esküvés résztvevőinek má, sodik csoportját ma adják át a népügyészségnek. A második csoportban azok a letartóztatott Független Kis­gazdapárti nemzetgyűlési képviselők vannak, akik résztvettek a földalatti össze­esküvésben és akiket párt­tagságuktól a Független Kisgazga párt politikai bi­zottsága időközben meg­fosztott. Ezeket, a másod­rendű vádlottaknak első na­gyobb csoportjával, mintegy 14 fővel együtt szállítják át az ügyészségre. 5400 tonna amerikai búzát indítottak útnak Magyarország felé Korányi Jenő kereskede­lemügyi miniszteri tanácsos Washingtonban tárgyal az UNO szervekkel elsősor­ban hiányzó kenyérgabo­nánk biztosításáról, valamint az?UNRRA hátralékok szál­lításának rendezéséről és lehetőség szerint kenyérga­bonára való átcseréléséről. Tárgyalásai első eredmé nyérői táviratban értesítette Rónai Sándor minisztert. A távirat szerint február 3-án 5 400 tonna búzát indítottak útnak az UNRRA utján Ma­gyarország felé. Elfogtak egy tömeggyilkost 140 ember legyilkolásában volt része* A nyugati határszélen szol­gálatot teljesítő határva­dászok elfogtak egy Ausz­triába szökni akaró fiatal embert. Budapestre szállí­tották az államvédelmi ősz tályhoz. • Kihallgatása során kiderült, hogy Kerekes Ferenc József­nek hívják és a Városmajor utcai nyilas pártházban tel­jesített szolgálatot 1944. őszén. Sokszor vett részt zsidók kínzásában és kivég­zésében. Mintegy 140 ember legyilkolásában volt része A felszabadulás idején még Budán tartózkodott, majd csónakkal átevezett a Dunán és vidékre szökött. Kecskeméten letartóztat­ták, de a hiányos nyomo­zati adatok miatt néhány hó­napi internálás után sza­badon engedték. Azóta ide oda bolyongott az ország­ban, mig végüt most janu árban elhatározta, hogy ki­szökik Ausztriába. Terve azonban a határvadászok éberségén meghiúsult Ügyé. vei kapcsolatban több tanút hallgattak ki, akiknek val­lomása után Kerekesnek, a tömeggyilkosságokban való részvétele kétségtelenné vált. A íömeggyilbos Kerekest átadták a ríépögyészségnek. (MTI) ÁRA; 40 FILLÉR Csehszlovákia tárgyalásokat kíván kezdeni Magyar* országgal Az amerikai rádió jelen­tése szerint a „NewYork Times“ csütörtöki számá­ban ismertette • Masaryk nyilatkozatát. A nyilatko­zatot a csehszlovák kül­ügyminiszter Párizsban tette a lap munkatársának. Masaryk csehszlovák külügyminiszter kijelen­tette, hogy Csehszlovákia tárgyalásokat kíván kez­deni Magyarországgal a két ország közötti kérdé­sek és elsősorban a kisebb­ségi kérdés megoldására^ Csehszlovákia — mondta — azzal a szándékkal ki­van tárgyalást folytatni, hogy különféle szerződé­seket kössön Magyaror­szággal. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a magyar békeszerződést ra­tifikálják és Magyarország felvéteti magát az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. f ., ' i* ff. , J Yi äi lí

Next

/
Oldalképek
Tartalom