Magyar Nép, 1947. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1947-02-08 / 32. szám
1947. február 8. Szombat IV. évfolyam 32. szám. Ki rendezte az ujfenértdi véres nászt ? M l ^sEggáSK? «Lj, SffiMK ■ frömSÜtt bewÄi ^*Gtsíxs&&iJir atmmí 3®hHHÄ8mBKI ewBok SsM&f&s «Hl EäiÄBsB^HBBi míbbbíSr | A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja Károlyi Mihály ’ Az összeesküvésben a Kisgazdapárt két minisztere is kompromittálva van A nemzetgyűlés tegnapi ülését 10 óra 15 perckor nyitotta meg Varga Béla házelnök Az elnöki bejelan tések után Bartha Albert honvédelmi miniszter napirend előtt személyes meg- támadtatatás cimén kért szót. Szentgyörgyi Albert a nem zetgyűlés tegnapi ülésén azt állította, hogy a Ludovika Akadémia kizárólagosan hazaáruló és reakciós tiszte két nevelt. A miniszter 52 évvel ezelőtt hagyta el a ludovikát és mind a saját maga, mind pedig az ott felnevelkedett demokratikusan érző tiszttársai nevében felháborodással utasította vissza ezt a vádat és felkérte Szentgyörgyi Albert képviselőt, hogy vádjait a képviselői mentelmi jog vé delme nélkül ismételje meg, hogy azért a független bíróság előtt elégtételt kérhessen tőle mind a saját maga, mind a demokratikus tiszttársai nevében. Ezután a napirend előtti felszólalások után következett az 1946-47. évi állami költségvetés folytató, lagos tárgyalása. A vita első szónoka Károlyi Mihály volt. Hangoztatta, hogy a gazdasági stabilizáció melle t a politikai stabilizáció is fon tos. Mind a bel mind a külpolitikai stabilizáció. 1918 ban is megpróbálták megteremteni a politikai sta bilizációt és a főhangsulyt arra fektették, hogy az akkori kormány minden tekintetben a puritanizmus elő- harcosa legyen. Sok rágalom illette az‘ akkori kormányt, de még az ellenségei sem tudták ráfogni, hogy az októberi kormány nem lett volna puritán. A pmitaniz must nem szabad félvállról kezelni, r^ert az nemcsak hasznos, hanem szükséges is. Erősödik az éjszakai lehűlés Mérsékelt keleti szél, változó felhőzet. Néhány helyen kisebb futó havazás. Többfelé reggeli köd. Az éjszakai lehűlés erősödik. (MTI) , Beszéde további során az ellenforradalmi összeesküvésről szólt Az összeesküvésnek két kérdése van. Az egyik a bűnügyi kérdés, a másik pedig a politikai felelősség kérdése. Ennek az összeesküvésnek a felszámolása elsősorban a Kisgazda Párt feladata, amely a legjobban kompromittálva van ebben az ügyben. A Kisgazdapárt magának követelte a belügyi tárcát Kovács Béla részére Elképzelhető, mi történi volna, ha Rajk László miniszter helyett Kovács Béla lett volna ebben a miniszteri székben. Hangsúlyozta, hogy sokan vannak. akik az ügyet szeretnék elbagatellizálni és a külföldi sajtót is igy irá nyitják Elismeri, hogy a Kisgazdapárt szorosan összetartozik a magyar parasztsággal. A magyar parasztságnak, amely az ország lakosságának 55 százalékát teszi ki. feltétlenül kell, hogy pártja legyen. Ez a párt azonban óvakodjék egy olyan nagyfokú infiltrációtól. amely az egész párt karakterét meg' áltoztatja. A párt zömét a parasztságnak kel! alkotnia, ami nem ellentéte annak, hogy intellektusok is legyenek a pártban. Egy ilyen többséget kell létesíteni, amely őrkö dik saját érdekei felett. Károlyi Mihály kifejtette, hogy a Kisgazdapárt legfontosabb feladata a város és a falu közötti ellentétek elsimítása, Az összeesküvés célja az volt, hogy visszahozzák Horíhyt, vagy hogy „ersatz Horthy“. A veszélyt nem annyira Szálasiban. mint Horthyban látja. Ká- rolyi Mihály szerint Szó- lasi nem veszélyes, mert felakasztották és különben is Szálasi Hitler nélkül nem jelent semmit, Horthyt azonban vissza lehet hozni, különböző ajtókon és ka nálisokon keresztül. Kijelentette, hogy az összeesküvéssel kapcsolatban a Kisgazdapártnak legfelsőbb helyei még a miniszterek is kompromittálva voltak, mert nemcsak Mis téth Endre, hanem Kovács Béla volt földmivelésügyi miniszter is résztvett az összeesküvésben. Beszéde további során a szomszédos népekkel való együttműködést hangsúlyozta. * * Lapzártakor a nemzet- gyűlés ülése még tartott. 172 vágón cukorrépamagot vásároltunk , Amerikától A Cukorgyárak Országos Egyesülete a földmivelésügyi minisztérium támogatásával 172 vagon cukorrépamagot vásárolt az Északamerikai Egyesült Államoktól. Az árut január 29 én adták fel New-Yorkban. Egy része Rotterdamba már meg is érkezett. A vetés idejére a cukorrépamag- szállitmány már Magyarországon lesz. (MTI) Mcs BÉla főszerepe nz összeesküvésben Hajlandó volt részt venni az ellenkormányban is A belügyminisztérium közli: A köztársaságellenes összeesküvés ügyében indított el járás során az egybehangzó vallomások és tárgyi bízó nyitékok alapján megállapították, hogy Kovács Béla nemzetgyűlési képviselő te vékeny részt vett az úgynevezett hetes bizottság által vezetett földalatti szervez kedésben. A vallomások szerint tu dott az összeesküvés céljairól és az ellenkormány létesítésének tervéről. Tudta, hogy az ellenkormányt külföldön akarják megvalósítani és abban ő maga is hajlandó volt résztvenni. Tudta azt is, hogy az ösz- szeesküvés vezetői kapcso latot tartottak fenn a külföldön tartózkodó horthysta diplomatákkal és nyugatra menekült reakciós katonai körökkel. Még földmivelésügyi mi niszter korában aláírásával ellátott megbízólevelet adott a földalatti szervezkedés egyik megbízottjának, hogy Ausztriában teremtse meg a kapcsolatokat Szügyi Zoltán veit vezérkari őrnaggyal és rajta keresztül más külföldön tartózkodó körökkel Tudott az általános fegyveres szervezkedésről is. Jaczkó Pál vallomása szerint Kovács Béla utasította őt, hogy fegyveres csoportokat szervezzen és a fegyvereket öntevékenyen szerezzék meg. Az adatok alapján az államvédelmi osztály Kovács Béla mentelmi jogának letartóztatására is kiterjedő hatállyal való felfüggesztése céljából as iratokat áttette a népfőügyészséghez. (MTI) Páncélkocsikon nagy razziát tartott az R. csoport A főkapitányság a teg napra virradó éjszaka hajnalig tartó általános köz- biztonsági razziát tartott a főváros egész területén. A razzián az orosz és magyar városparancsnokség alakulatai is résztvettek. Átvizsgálták az alvilág minden ismertebb búvóhelyét. 181 férfit és 157 nőt állítottak elő. Kihallgatásuk most van folyamatban. A razzián az R. csopori újonnan páncélozott gépkocsijai is résztvettek. Az éjszakai razzia során az R. csoport a Nefelejcs- utcai Korona-szálló egyik vendégét is igazoltatta- Az igazoltatott vendég orosz szavakat mondott. Nem tudta ugyanis, hogy az R csoportban orosz járőr is van. A járőr ugyanis megállapította, hogy a féríi nem orosz, hanem német. Valószínűleg egy Német országból átszökött SS. katona. Előállítása közben a gépkocsin az R. csoport több tagja határozotian felis merte benne azt az egyént, akivel az utóbbi napokban többször tűzharcot vívott a budapesti rendőrség. Az ismeretlen férfit az orosz városparancsnokságra kisérték. (MOT) 3 millió forint tenyészállatvásárlásra Bárányos Károly földmivelésügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyetértésben úgy határozott, hogy a kormánytól rendelkezésre bocsátott 3,000000 forintot [ teljes mértékben az újonnan földhözjuttatottak tenyész marha szükségleteinek be szerzésére fordítják. Tekintettel az ujgazdák nehéz helyzetére az összeget teljes mértékben egyévi időre hitelként bocsájtja az újonnan fölhözjuttatottak rendel, kezésére (MTI) Kiadják Kossuth ismeretlen kéziratait Kossuth Lajos ismeretlen kéziratait találták meg Rómában. A szabadságharc emlékévében disz- kiadásban adják majd közre az eddig ismeretlen kéziratokat. (MTI) ÁRA: 40 FILLER