Magyar Nép, 1947. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1947-01-19 / 15. szám

2 oldal MAGYAR NÉP 1947. január 19. Elfoglak egy fasiszta földbirtokost A zsidóság jelképes jóvátételt követel Németországtól A világ zsidósága jelképes jóvá tételt követel Németországtól. Az erre irányuló kérelmet eljuttatták a külügyminiszterhelyettesekhez. A brit zsidóság vezetőinek ki­jelentése szerint kéri a zsidó kon­gresszus, vegyenek fel egy szakaszt a német békeszerződésbe azzal a megállapítással, hogy Németország bűnös az európai zsidóság kiirtására irányuló törekvései miatt. A jelképes jóvátétel nem egyenlítheti ki a ^sidó életek kioltását, de a történ­ek megkövetelik a németek bűnös­ségének kimondását. Hosszú idő óta nem keltett olyan izgalmat és érdeklődést bűnügy Nyíregyházán, mint Kovács János pénzügyi tisztviselő meggyilkolásá­nak ügye. A rendőrkapitányság nyo­mozó osztálya teljes apparátusa éjt nappalá téve dolgozik, hogy felfedje a rejtélyt a titokzatos gyilkosságról. A gyilkossággal kapcsolatos be­jelentések tömege érkezik naponta, a rendőrség minden szálat lenyo­moz, azonban a mai napig egyetlen bejelentésnek sem volt komoly alapja. Ki fojtotta meg Kovács Jánost ? A rendőri nyomozás első óráiban az volt a feltevés, hogy a szeren­csétlen fiatalember egy éjszakai mu- latás után ismeretlen helyre került, ahol megfojtották és levetkőztették, majd a hulláját a vasúti sinek men­tén húzódó árokba rejtették. A boncolás azonban ezt a felte­vést teljesen megdöntötte, megálla­pítván azt, hogy az áldozat belső részeiben semmiféle szeszesital nincs, ezek szerint nem a vendéglői boroz gatás után gyilkolták meg Kovácsot. Egy másik feltevés szerint Kovács Jánost ismeretlen tettesek bosszúból ölték meg és hogy a rablógyilkosság látszatát keltsék, levetkőztették és a ruháját eltüntették. A gyilkosság mögött rejtély húzódik A rendőri nyomozók emberfeletti munkát végeznek. A meggyilkolt Kovács János életének minden moz­zanatát felderítették. Megállapították, hogy szorgalmas és pontos tiszt­Beleznay István debreceni szín­társulata egyhetes vendégszereplé­sét január 25-én, szombaton kezdi meg Nyíregyházán. Első nap Mól nár Ferenc nagysikerű vigjátéka, a „Doktor ur“ kerül bemutatásra, Rátkay Márton, a legnagyobb ma­gyar komikus vendégszereplésével. A heti műsor keretében vendég­szerepei Bordy Bella, a budapesti A fasiszta idők ismert alakja volt F. Papp Zoltán balkányi lakos, volt szabolcsi földbirtokos A „Cél“ és a „Nemzeti Figyelő* cimü fasiszta folyóiratokban több Ízben irt szélsőséges, uszító cikke két. Mindkét lapban fasiszta, anti- bolsevista és szovjetellenes Írásai jelentek meg. Zsidókutató intézet felállítását sürgette, már 1944. feb­ruárjában a németbevonulás előtti hónapban nem találta elégnek az akkori zsidótörvényeket és még gyorsabb és radikálisabb intézkedé­seket sürgetett. viselője volt a pénzügyigazgatóság­nak és éjszaka nem maradozott el családjától. Legkésőbb este 10 óra­kor minden nap hazaérkezett, Így megdől az a feltevés is, hogy az éjszakai órákban hazafelé menet tá­madták volna meg. A nyomozás jelenleg holtpontra jutott. A gyilkosok alapos munkát A nyíregyházi törvényszék uzsora bíróságának egyesbirája tegnap dél­után tárgyalta Fehér István nyír­bátori molnársegéd és fiatalkorú felesége árdrágitási ügyét. A vád szerint Fehér István még az elmúlt év decemberében, a kará csonyi ünnepek előtt nagyobb meny- nyiségü fehérüsztet adott el a ha­tóságilag megállapított ár többszö­röséért. Felesége, aki még alig töl­tötte be 16- évét, bűntársa volt a Luocer László kisvárdai mű­szaki kereskedő az egyik vendéglő előtt hagyta teherautóját. Amikor félórás benntartózkodás után ki­jött. észrevette, hogy ismeretlen tettesek ellopták az őrizetlenül ha­gyott teherautóról értékes bundá­ját egy lószörpökrócot, ponyvákat és drótköteleket. A rendőrségen elmondotta, hogy amikor bement a vendéglőbe, az autója mellett egy kétlovas szekér állott, ami színházak és a magyar filmek egyik kedvence is. A színtársulat vendég szereplése során bemutatásra kerül egy debreceni író időszerű szinmüve: „Voronyezs* címmel. . A vendégjáték során bemutatják még a „Fekete Pétert“, a „Kis Ka­talint“ és a főváros legfrissebb szenzációját, „Oly szép, hogy nem is lehet igaz* cimü vígjátékot. A fasiszta földbirtokos csak a lapok hasábjain volt ilyen nagy hős, A vörös hadsereg közeledtére elme­nekült Balkányból és Budapesten bujkált a harcok idején. A felszabadulás után országos körözését rendelték el, a rendőrség­nek azonban csak most sikerült el­fogni Debrecenben. A rendőrök meg­jelenésére a vitéz fasiszta a kam­rába bujt el és a ház lakói letagad ták jelenlétét. A rendőrség azonban házkutatást tartott és a ládák közöt bujkáló hőst megtalálták. BeszáUi- ■ tották a rendőrségre. végeztek, mert eltüntettek minden olyan nyomot, amelyből következ­tetni lehetne a gyilkosság elköve­tőire, vagy annak színhelyére. A gyilkosság felfedezésének negyedik napján még mindig sürü, sötét homály és rejtély fedi a borzalmas kegyetlenséggel elkövetett gyilkos­ságot. feketéző molnársegédnek. Az uzsorabiró bűnösnek mondta ki Fehér Istvánt és feleségét. Fehér Istvánt 6 hónapi fogházra, feleségét pedig egy hónapi fogházra, mint főbüntetésre, 5 évi hivatal és jog­vesztésre, mint mellékbüntetésre ítélte, valamint elrendelte a bűn­cselekmény elkövetésének helyéről, tehát Nyírbátorból való 5 hónapi kitiltásukat és az Ítélet Nyírbátorban dobszó utján való közzétételét. ; kijöveíelekor már eliünt. Nagy a | valószínűsége annak, hogy a lo­pást a szekér gazdája követhette el. A megadott személyleirás alap­ján a rendőrség nyomoz az autó­fosztogató után. Amikor a betörők jelentik a betörést A kisvárdai rendőrséget egy is­meretlen egyén telefonon értesí­tette, hogy a pályaudvar mellett lévő, az MSzK. tulajdonát képező faraktárt feltörték és kifosztották. Azonnal rendőrök szálltak ki a helyszínre és megállapították, hogy a faraktár ajtajának lakatját letör­ték és a raktárból nagymennyiségű értékes faanyagot, léceket, fűré­szelt és faragott fát elloptak. A széleskörű vizsgálatnak eddig nem sikerült megállapítania az ismeretlen telefonáló kilétét. Való­színű, a betörők nagyon biztosak lehettek a dolgukban és saját maguk jelentették az esetet a rend­őrségnek. Felakasztotta magát egy életunt gazda Nagy Pál 42 éves kislétai gaz­dálkodó csütörtökön este lakása padlásán felakasztotta magát. Tet­tének oka eddig még ismeretlen. A kiszállott rendőrbizottság és a rendőrorvosi hullaszemle megál­lapítása szerint bűncselekmény nem forog fenn. A nyíregyházi államügyészség a temetési enge­délyt megadta. Vásárlás közben kifosztottákazseMolfajok Nem mindennapi trükkel fosztot­ták ki a zsebmetszők Molnár Kata lin pátrohai lakost. Molnár Katalin a hetivásár alkalmával bement az egyik teactilüzletbe és ruhaanyagot vásárolt. A vásárlás lebonyolítása után az üzlet előtt megszólította két férfi, akik árellenőröknek adták ki magukat. Visszahívták az üzletbe, ahol aa „árellenőrzés* közben cin­kosaik — azzal az ürüggyel, hogy a piszkos kabátját „porolják* le — kihúzták a zsebéből 200 forintot tartalmazó pénztárcáját. Molnár Katalin csak később vette észre a tolvajlást, akkora azonban az „árellenőröknek“ már nyomuk veszett. A megadott személyleirás alapján körözést adtak ki az agyafúrt zseb­tolvajok kézrekeritésére. Kiásták az istállóba rejtett kincseket Hohner Kornélia kisvárdai la­kos még a gettózás idején Dér László pénzügyőr lakásában lakott, ami a gettó területéhez tartozott. Eldeportálása előtt nagyértékü ék­szereit egy bádogkazettában a ház udvarán lévő istálló hidlása alatt elásta. Hazatérve a deportá­lásból, meg akarta keresni elásott kincseit, de azokat időközben fel­fedezték, kiásták és ellopták. Fel­jelentése alapján nyomozást indí­tottak a „szerencsés aranyásók“ elfogására. Lenin emlékünnepély az Iparosszékház nagytermében A Magyar—Szovjet Művelődési Társaság nyíregyházi csoportja Lenin halálának 23. évfordulóján, ma dél­után 6 órai kezdettel „Lenin-emlék- ünnepál,y‘-t rendez. Belépődíj nincs. A rendezőség kéri a közönséget, hogy pontosan jelenjen meg az ünnepségen. léheteiés céljára cckorkintaSás igénylése Értesítem a méhtartókat, hogy a 60330/1947. F. M. sz. rendelet ér­telmében 1947. január hó 28-ig méhetetőcukor vásárlására jogo­sító utalványt lehet kérni a városi közellátási hivatalban. Az utal­vány igénylésekor be kell jelen­teni a méhcsaládok számát és az igényelt cukormennyisóget. Fazekas János s. k. polgármester Kovács János meggyilkolásának bűnügye egyre rejtélyesebb A nyomozás egyelőre holtpontra jutott Rátkay Márton és Bordy Bella vendégjátéka Nyíregyházán jSisztfeísetézésért 6 hónapi fogházra Ítéltek egy molnársegédet fiatalkorú felesége 1 hónapot kapott Kifosztottak egy teherautót Mniclíi ökölvívó birkózó küzdelmek Jegyek kaphatók a Szabadság könyvesboltban. Helytok 2 80 tói

Next

/
Oldalképek
Tartalom