Magyar Nép, 1946. október (3. évfolyam, 180-206. szám)

1946-10-24 / 200. szám

4. oldat MAGYAR NÉP■ 1946. október 24. . HÍREK Kedvés Nén ém! Olvastam kusza és zavaros Írá­sát. Éppen ezért ne nehezteljen rám, ha egészen „precízen“ úgy értelmeztem, hogy.. ez az írás talán pontosan Önnek szólt. Nemde? Mert ugyebár nem illik azt írni, hogy a nyíregyházi- gyors ellen követtek -el merény­letet, ha végeredményben egy motorost siklattak ki. Ami azt illeti ugyan az is gyors, meg nyíregyházi is, de a „precíz“ meghatározása mégsem vonat, hanem kocsi. Na látja kedves Néném. Mennyire igaza volt írásának. Ami cikke befejezésében a kuthasonlatot illeti, hát az egészen költői — és hát mi tagadás benne — tulaj­donképpen szakmához is tar­tozik, mert hát a stílusból úgy vettem ki, hogy költői hasonlatai ellenére még nem tudott teljesen szakítani az adás-vételi szerző­dések zagyva és körmönfont stílusával. Csak rajta Néném. Gratulálok el­ső próbálkozásához, idővehöreg stiliszta lesz Önből. Es csak gyakorolgassa tovább a hason­latok helyes alkalmazását. Elöl­járóba mindjárt fel is hívom a figyelmet egy másik kuthason- latra, abban is nem egészen a kútról csak a kávájáról van szó. — Igazgatóválasztás. A nyír­egyházi községi kereskedelmi is­kola felügyelőbizottsága október 21-én megtartott ülésén dr. Meré­nyi Oszkár egyetemi magántanárt, eddigi megbízott igazgatót válasz­totta az iskola igazgatójává. — Bodnár István napszámos, Szentmihályi ui 10. szám alatti lakos bejelentette a rendőrségen, hogy hétfőn délelőtt a Bessenyei­iéin lévő vendéglő előtt elhelye­zett kerékpárját ismeretlen tettes ellopta. — Felhívás. Csütörtökön este 6 órakor a Racskó-féle vendéglő külön helyiségében labdarugó szakosztályi ülést tartunk. Kérjük a tagok pontos megjelenését. Madisz TE. Vezetőség. — Márkus József nádasbokori gazdálkodó bejelentette a rendőr- kapitányságon, hogy tegnap éjsza­ka az udvaron elhelyezett magta­karó boronáját ismeretlen tettes ellopta. Hadifogoly üzenetek A 74-es aránki fogolytábor ha­difogoly tisztjei üzenik a Szovjet­unióból, hogv jól vannak, egész­ségesek : • Dr. Elekes Károly tüzér szds. Nyíregyháza, Császár Imre hdgy. Nyíregyháza, Orbán Sándor zls. Nyíregyháza, Halász István zls. Nyirtáp. A fenti címeket Fehér László gyógyszerész, tartalékos főhadnagy hozta. Cime : Budapest, 111. Boróka utca 14 szám. — Balázsi Ilona nyíregyházi Bánság utca 24. szám alatti lakos kabátja zsebéből a hétfői vásár alkalmával iámeretlen zsebtolvaj kilopott 220 forintot. Magyar tanszék a Leningrad! Egye emen Keresztúri Dezső vallás és köz- oktatásügyi miniszter Szentmihályi János miniszteri titkárnak megbí­zást adott, hogy a Leningrad! Egyetemen létesítendő magyar in­tézetet megszervezze. (MTI) Karc a dolgozók életszínvonalának emeléséért! A reakciós nagytőkének nem si- került megakadályozni a stabilizációt. Rákényszerült arra, hogy piacra vigye az árut. Az Anyag és Áru­hivatal azonban olyan magasra szabta az árakat, hogy a kis forgalom mel­lett monopóliumos profitot tudjanak a kartellek urai zsebrevágni. Ezért szükséges, hogy a munkás­ság és parasztság szoros egységben felvegye a harcot és megindítsuk a küzdelmet azért, hogy a stabiiizáció ne a nagytőkéseknek, hanem a dol­gozóknak jelentsen jobb életviszo nyokat. Fokozottabb harcot keil vívni a munkanélküliség ellen és el kell ér­nünk, hogy minden munkás foglal­koztatva jegyen. A mai kerületi és üzemi párt­napjainkon ezeket a kérdéseket fogjuk ismertetni és a párttagok és jelen lévő vendégek javaslataiból fogjuk összeállítani azokat a követeléseket, amelyek Nyíregyházán a legsür­gősebben megoldandók. Pártnap­jaink a kerületi szervezetekben fél 6 órakor, az üzemekben a szokott idő­ben lesznek megtartva. Magyar Kommunista Párt nyíregyházai szervezete. SPORT Az NB II. V fordulója meghozta a Diósgyőri VTK. első pontvesz­teségét. Az ózdi VTK és a MA- TEOSz biztosan győzött. Eredmé­nyek : Ny. MADISz BSzKRT Elő­re 1:1 (0:0), Ny. MÁV—Törekvés 2:1 (hl). ÓVTK-GSE 3:0 (1:0), Kisterenye—DMTE 1 1 (1:0), Mis­kolci MTE—D. Bocskai 3.0 (2:0), MATEOSz-V. Előre 4:1 (2:0). Az I. osztályban vasárnap nagy meglepetésre a KMSE csak dön­tetlent tudott elérni Nagyhalászban. A halászi csapat nagyszerűen játszott és ha Jakabnak egy kis szerencséje van, akár a győzelmet is megszerezhették volna. Balkány csapata Nyírbátorban 3 3-ra dön­tetlenül végzett. A bajnokság állása: 1. Mátészalka 6 5 _ 1 21:11 10 2. KMSE 6 4 1 1 23:6 9 3. Nyírbátori SE 6 4 1 1 20:15 9 4. K1SE 5 3 t 1 9:4 7 5. Ny, Madisz II. 5 3 — 2 11:9 6 6. Nagykállói SE 5 3 — 2 7:9 6 7. Ny.Barátság 6 2 — 4 9:11 4 8. Balkány 6 1 2 3 10:13 3 9. Nagyhalász 5 — 3 2 8:11 3 10. Ny. Máv II. 5 — 2 3 9:17 2 11. Dombrád 5 —• — 5 6:25— A MADISz fegyelmi bizottsága kedden este több játékos fegyelmi ügyét tárgyalta. Albertet fegyelme­zetlen és sportszerűtlen magatar­tásáért 2 hétre a játéktól eltiltotta. ■’» KACAGÓ ESTÉK Nevetve fejezzük be ezt a hetet és kacagva kezdjük a jövő hetet. Be- leznay István színigazgató kitűnő debreceni együttese élvonalbeli szí­nészekkel vendég szerepel városunk bah szombaton, vasárnap és hátion. Szombaton és hétfőn egy, vasár nap pedig két eiöadás keretében lépnek fel „Kacagó esték“ cimü so­rozatukkal. Szombaton este 7 ófai, vasárnap délután 4 órai kezdettel a legmulat sávosabb zenés vígjáték, Szántó Armad és Szécsén Mihály „Paprikás csirke“ cimü darabja kerül színre Kollár Líviával, Oiáh Klárival, Daniss Győzővel. Csengeri Aladárral és Hortobágyi Artúrral a főszerepekben. Vasárnap este 7 órai és hétfőn este 7 órai kezdettel B Kovács Terus felléptével Szilágyi László „Gólya- szanatórium“ cimü háromíelvonásos operettje kerüi színre, csak felnőt­teknek. Vallási és politikai okiratot készit a pápa • Vaíikánvárosbol jelentették, hogy XII. Fiús pápa Castel Gandalfo- ban fontos vallási és politikai ok" iratot készit- A jelentés szerint ez az oka annak, hogy a pápa meg­hosszabbította nyári lakóhelyén való tartózkodását. (MTI) — EGÉSZSÉGÜGYI ELLEN ÖRZÖ KÖNYV kapható a Dózsa nycmdavállalatnál Nyíregyháza, Vay Adóm utca 5. APROHIRDETESEK Jó karban tévő füszar- üzíet berendezés áru­val és egy kézzel hajt­ható szikvízgyártó gép 140 darab üveggel eladó Baán Zsigmond divatke­reskedőnél. Kossuth tér 13 Megvételre keresek egy kisebb világos bükk hálószoba asztalt és egy reksmiét. Cim a kiadóban 3717-3 Uránia Mafirt mozgó mai műsora -. j Egy bátor nő pálya­futása dicsősége Következő műsor : Nofredómi toronyőr. Előadások: 5-7, vasárnap 4 fél 6, 7 órakor. Világos Út Törpe lövés krizantén kapható. Bujtos utca 56. Használt kerékpárt gu- minélkül veszek. — Cim Jókai utca 6. 3691 Használi kerékpár- és minden más gumit veszek. KRIZSÁN gumijavitó üzeme. Jókai-u. 2. (udvarban) KÜLÖNBÖZŐ FAJTA szenek és száraz bükkfa kapható Feiler fatelep. Bujtos utca 18. Lőtt vadat m'nden mennyiségben átvesz Balta lőtt vad kereskedő Lőszer vadászíársuíalok részére — a rendelet értelmében — áltajam beszerezhető lpt1 HÍ Októ bér 24-25 - 26 és 27. Amerikai premier film. Csupa izgalom, rettegés. FANTOMOK HÁZA Előadások 5, 3/4 7, Vasárnaq 4, 3/4 6, 1/2 8 órakor­ÓCSKAVAS fém, csont, rongy hulladékot vásárol Hónig, Körte-uJ9. Akvizitőri munkához női vagy férfi munkaerőt felveszünk. Cim a kiadő- ban. _______3531-3 Uj sezlon eladó. — Szarvas utca 46. 3679-3 Jó állapotban tévő használt bádog fürdő­kádat keresek megvételre Cim a kiadóban. 3530-3 Magyar Nép Demokratikus napilap Aprított tűzifa, háztartási és vasalószén jutányos beszerzése Maleczki íatees&fiteéleD Iroda: Telelőn 164 Telep: Véső-utca 6 az. Pancsova-utca 4. 8z. Felelős szerkesztő és kiadó : FARKAS PÁL Megnyílt Barthe Mihály drogériáié Zrínyi Ilona-utca 1. sz. (Kát. bérpalota.) Kölnivizek, pipere és háztartási cikkek kaphatók. Szerkesztőség és kiadó hivatal: Nyíregyháza. Bethlen utca 1. szám. Városháza-épület Telefonszám: 33. Nyomatott: Dózsa nyomdavállalatnál Vay Ádám utca 5 Felelős nyomdavezető: Bernóth László. TŰZIFA ES SZÉN házhoz szállítva kapható a Nemzeti Hiíelintézet rt. fióktelepén íalraK utódai özv. Székely Jakabné ! UZÍt/iVV/iy JcUidU és fia cégnél Lenin tér 9, sz. 5 Aprított tűzifa hazaszállítva. — Építési anyagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom