Magyar Nép, 1946. október (3. évfolyam, 180-206. szám)
1946-10-19 / 196. szám
A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja 1946. október 19. Szombat l!I. évfolyam 196. szám. Megkezdték az ir ingyencukor kiosztását. — A náci vezérek holttesteit elégelték. A külügyminiszterek értekezlete november 4-én ül essze Byrnes, amerikai külügyminiszter a párizsi béke- értekezletről Washingtonba való visszaérkezése után kijelentette — úgy érezzük, hogy nagy előrehaladást tettünk. — A továb biakban annak a reményé nek adott kifejezést a kül ügyminiszter, hogy a külügyminiszterek tanácsánál, módjában áll majd befejezni az öt békesserződés- sel kapcsolatos munkálatokat. A külügyminiszter egyébként hivatalosan megerősítette nyilatkozatában az* a hirt, hogy a külügyminiszterek értekezlete november 4-én ül össze. (MTI) Elkészült a vádirat a miskolci lincseiők ügyében Tegnap nyújtották át a miniszterelnöknek a Baloldali Blokk határozatait Budapestről nyert értesüléseink szerint a budapesti népügyészség elkészítette a vádiratot a miskolci lincseiők ügyében. A Baloldali Blokk határozatait, amelyek a koalíció zavartalan munkája és az ország, valamint a demokrácia érdekében szükséges együttműködés fenntartásával kapcsolatosak, csütörtökön öntötték végleges formába A határozatokat tartalmazó levelet a Baloldali Blokk nevében tegnap nyújtották át Nagy Ferenc miniszterelnöknek. (MTI) ___________________________________________ Sztrájk New-Yorkiján Á new-yorki munkaügyi hivatal becslése szerint 55.000 nél több munkás és alkalmazott sztrájkol New- Yorkban. A sztrájkolók közül a legsúlyosabban érinti a város gazdasági életét a gépkocsivezetők éí a keres kedelmi tengerészek már több hete tartó sztrájkja. A sztrájk következtében New York kikötőjében 347 hajó vesztegel A newyorki pályaudvaron mintegy 16000 megrakott vasúti kocsi vár kirakásra Az elszállításra váró áruk értékét 200 milliárd dollárra becsülik. (MTI) Rendelet az eszi szántási munkálatokról Á legyőzőitek közölt Magyarország van a legkedvezőtlenebb gazdasági helyzetben Gyöngyösi János külügyminiszter nyilatkozata A vádirat kötetnyi terje- delmü, négy fejezetben taglalja a vádlottak bűn cselekményét. A terjedel mes vádirat arra a meg állapításra jut, hogy a julius utolsó és az augusztus első napjaiban lezajlott események szereplőivel szemben gyilkosság és egyéb bűncselekmények miatt kéri a felelősségre vonást. A vádirat megemlíti, hogy a tömegmegmozdulás nem volt antiszemita jellegű és ha egyesek ilyen jelszavakat hangoztattak is, ezekről kiderült, hogy nyilasok, vagy volksbun- disták voltak. Megállapítja a vádirat, hogy a cselekményeknek politikai jellege elvitathatatlan, ezért a népbiróságot jelöli meg az ügy elbírálására. A bűntett tárgyalására valószínűleg a jövő hét végén kerül sor. Egyik svájci lap közli munkatársa beszélgetését Gyöngyösi János külügyminiszterrel, a magyar békedelegáció vezetőjével. A külügyminiszter beszélgetése során egyebek között kijelentette, hogy a magyar békeszerződés eredeti tervezetével összehasonlítva a párizsi értekezleten hozott döntésekkel a határozatokat súlyosbították, különösen gazdasági vonatkozásban. Magyarország és szomszédai között felmerü't kisebbségi kérdésekben a békeértekezlet kevés megértést tanúsított. Különösen kritikus annak a 2—300 ezer erdélyi magyarnak a helyzete, akiket annak idején a német főparancsnokság Nyugatra kényszerűéit és akiket most Romániában állampolgárság nélkülinek minősítettek és kiutasítással fenyegetnek. A Duna-medence népei békés és építő együttélésének szükségességére való tekintettel nagyon is kívánatos volna, hogy a kisebbségek problémáját emberhez méltó és megnyugtató megoldáshoz segítsék. A legyőzött országok között Magyarország van a legkedvezőtlenebb gazdasági helyzetben. Kijelentette még a kü! ügyminiszter, hogy a múltnak az álparlamentáriz- mussal álcázott diktatúrája, amely csak a kétes világhírhez jutott választási módszerekkel tudta magát fenntartani, minden kapcsolatát elvesztette a néppel. (MTI.) A földművelésügyi miniszter rendeletet adott ki arról, hogy a szántóföldi mivelés alatt álló földbirtokokon a tulajdonosok, illetve a bérlők kötelesek a még le nem tört kukoricát és napraforgót, továbbá ezek nek szárát 14 napon belül letörni és betakarítani. Ha valamelyik gazda az előirt határidőig nem végzi el földjén a betakarítást, a községi termelési bizottság köteles a betakarítási munkálatokat haladéktalanul elvégeztetni. A rendelet arról is intéz kedik, hogy az 1946—47. gazdasági évi őszi szántási idényben minden gazdálkodó köteles az általa megművelt szántóterületnek legalább a felét felszántani. Riadalom Prágában az amerikai kölcsön zárolása miatt Baj van az Lindsay konzervatív kép- • viselő az elmúlt napokban azt javasolta az alsóházban, hogy egyes német hadifoglyokat tartsanak vissza az országban és ezeknek en gedjék meg később az angol állampolgárság felvételét. Utalt arra, hogy a brit iparVáltozó felhőzet Gyenge légáramlás, változó felhőzet, reggel többfelé köd. A hémérséklet alig változik. (MTI) angol nőkkel ban munkáskezekre van szükség, v Majd népesedési okokra is hivatkozott, kiemelve, hogy az angol nők 25 százaléka nincs férjnél. Más felől viszont a Németországban állomásozó brit katonák 5 százaléka német nőt akar feleségül venni. Oliver belügyi államtitkár a felszólalásra válaszolva kijelentette, hogyha a külföldiek honosításáról van szó, akkor elsősorban az a 30.000 idegen, köztük igen sok lengyel jön számításba, aki a brit hadsereg kötelékében harcolt. (MTi) Prága: Az a bejelentés, hogy Amerika megszakította a tárgyalásokat a Csehszlovákia által kért 50 millió dollár ügyében, prágai politikai körökben élénk izgalmat keltett. A sajtó nem közölte a hirt, de politikai körökben nem titkolják, hogy Amerika elhatározása csalódást keltett. Prága attól tart, hogy az amerikai magatartás következtében nehézségek merülnek fel a gazdasági talpra- állitás programjának pénzügyi fedezése körül. Tudvalévő, hogy Csehszlovákia az 50 millió dolláron kívül 350 millió dollár pótköl- csönt kért még a Nemzetközi Banktól. Amerika vétója következtében — úgy látszik — erre a kölcsönre Prága többé nem számíthat. (MTI> 1628 hadifogoly érkezett ) Debrecenbe EGY FELFÜGGESZTETT PÁRTTAGSÁG A hadifoglyok hazaszállítása során a napokban ismét 1628 hadifogoly érkezett Debrecenbe• A hadifoglyok között egykori munkaszolgálatosok is vannak. A hadifoglyok — mint Debrecenből jelentették — kielégítő állapotban jöttek meg és orvosi felülvizsgálásuk után azonnal lakóhelyükre távozhatnak. (MTI) A Független Kisgazda Párt politikai bizottsága Vértesy Károly nemzetgyűlési képviselő párttagságát, ügyének kivizsgálásáig felfüggesztette. ÁRA : 40 FILLÉR