Magyar Nép, 1946. október (3. évfolyam, 180-206. szám)
1946-10-17 / 194. szám
1946. október 17. Csütörtök A Kis Újság halandzsája, vagy a politikai ^ Hl. évfolyam 194. szám. I ________ „dkenés“ magasiskolája. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja Jugoszlávia nem vett részt a békeértekezlet záróülésén Párizs: Kedden délután zsúfolásig megtelt teremben tartolták meg a békeértekez let ünnepélyes záróülését. Kina delegációja nyitotta meg az ülést és felolvasta a jugoszláv küldöttség levelét, amely szerint Jugoszláviának nem áll módjában megje lenni a záróülésen, mert az értekezlet néhány olyan döntést hozott, amely Jugoszlávia kormánya számára lehetetlenné teszi az Olaszországgal való békeszerződés aláírását. Az ülésen ezután vita nélkül elfogadták az öt békeszerződés tervezetével kap csolatos ajánlásokat. A négy nagy feladata, hogy összeegyeztesse az eltérő nézeteket Ezután Byrnes kifejtette a világnak azt a kívánságát, hogy ez a béke a népek békéje legyen. Mindaddig nem lesz békesség a népek között, amig ezek nem jut. nak tudatára annak, hogy minden népnek áldozatokat kell hozni. Most már a négy nagy feladata, hogy össze egyeztesse az eltérő nézete, két. Legyünk úrrá magunkon — mondta — hogy békességet hozhassunk a háborúba belefáradt világnak. Molotov szovjet kültígy miniszter kijelentette, nem szabad, hogy azok a népek, amelyek most kerültek ki a háború és a fasizmus borzalmaiból, csalatkozzanak a békébe vetett reményeikben. Bevin azt mondta, hogy ebből a háborúból meg lehet találni a legjobb, vagy a legrosszabb kivezető utat. Ha azonban az értekezlet rossz döntéseket hoz, annak hátrányát a jövendő nemzedék viselné. Bidault francia külügy miniszter felszólalásában rámutatott arra, bizonyos mértékig hátrányos volt, hogy a vitás szövegeket olyan tárgyaló felek vitatták meg, akik az anyag igen különböző szempontú előkészité| Kisebb esé Mérsékelt észak- nyugati szél, felhőátvonulások. Néhány helyen kisebb futóeső. A hőmérséklet alig változik. (MTI) sével ültek le a tárgyaló asztalhoz. Kijelentette, hogy az értekezlet a tőle telhető legjobb munkát végezte, majd a két versengő tömbről beszélt. Hangoztatta, hogy ez a kérdés súlyos veszélyt je lent és aggódással tölti el népeket. Felszólította a ki küldötteket, tegyenek meg minden erőfeszítést, hogy el lehessen kerülni a két ellentétes csoportra való oszlást. Végül hangoztatta : az ér- tekezlet bebizonyította a a népek közötti megértés és egység szükségességét és ez az első nagy találkozás arra kötelezi a kormányokat, hogy egymással egyetértésben valósítsák meg az igazságos és tartós békét, ame lyet a népek kívánnak. Az értekezletet ezután A kormány tagjai Nagy Ferenc miniszterelnök el nöklésével tegnap délelőtt minisztertanácsot tartottak. A tanácskozás elején a miniszterelnök bejelentette, hogy a magyar békedelegáció ma, az esti órákban érkezik Budapestre és a kormány fogadja a békedelegáció hazatérő tagjait. Ezután kimondta a mi nisztertanács, hogy a nyugellátások revíziójával kapcsolatban az egyes határidőket a most elfogadott és az idevonatkozó rendelet hatálybalépésétől kell számítani. A minisztertanács a népbiróság bírói és ügyészi ' személyzete részére költség megtérítést engedélyezett. Az őszi szántási munkálatok céljaira hitelkeretet állapítottak meg, majd elfogadta a minisztertanács az 1946 —47. évi költségvetésre vonatkozó előterjesztést El fogadták a vezetőállásu és a kollektiv szerződés hatálya alá nem eső munkavállalók javadalmának korlátozására vonatkozó rendéletet. Elfogadták az Egyesült Nemzetek élelmezési és mező gazdasági szervezetének tag jaként való belépéssel kapcsolatos javaslatot és az ár- és belvízi veszedelem költBidault, aki annakidején megnyitotta, befejezettnek nyilvánította. A párizsi békeértekezletek befejezése után szétszélednek a delegációk a szélrózsa minden irányába. Vannak, akik megelégedettek a békével, vannak, akik elégedetlenek és nyilatkozataik, ban népük mélységet csalódásának adnak kifejezést. A . béketái gyalások következő felvonása az Egyesült Nemzetek saervezetének new- yorki teljes ülése lesz, ahova már el is indultak az egyes delegációk. Gyöngyösi János vezeté sével hazaindult a magyar delegáció és ma este érkeznek meg Budapestre. Molotov szovjet külügyminiszter tegnap délelőtt re pülőgépen Párizsból Ang- I Mába utazott. ségeire hitelt szavaztak meg. Rendeletet fogadtak el a Csehszlovákiába áttelepülő személyek lakásának és más helyiségeinek igénybevétele tárgyában és ugyancsak elfogadták az OTL. MABL, MAHABI. járulékok bevételeinek felosztására és biztosítására vonatkozó rendelettervezetet Az 1946. augusztus l.nap ját megelőzőleg elkövetett egyes katonai bűncselekményekre közkegyelemhez járult hozzá a miniszterTegnap délben érkezett meg Rómába Rónai Sándor kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter vezetésével a magyar gazsági küldöttség. A küldöttség fogadására megjelent a pályaudvaron Campilli olasz kereskedelemügyi miniszter. Magyar részről megjelentek Papp Vilmos, a római magyar követség ügyvivője és a római magyar kolónia több tagja. Campilli olasz kereskedő lemügyi miniszter üdvöByrnes szerdán délután Truman elnök külön re pülőgépével hagyta el Párizst, hogy hazautazzék. Kedden még a békeértekezlet munkálatainak befejezése előtt távbeszélőn hosszabb megbeszélést folytalott Truman elnökkel. így néptelenedik el lassan a Luxemburg-palota. Termeit újra birtokába veszi a csend, parkját sárguló falevéllel hinti be az ősz, egyre kevesebb távirat és sajtótudósitás érkezik majd a francia fővárosból : Párizs diplomáciai élele kiesik a nemzetközi érdeklődés előteréből. A világ szeme most New-Yorkra szegeződik, ahol végleges formába ön- tik a külügyminiszterek az ö! európai állammal kötendő békeszerződéseket. tanács. Végül hozzájárult ahhoz is, hogy felvegyük a diplomáciai viszonyt a Németalfölddel és a jugoszláv kormánnyal. Ugyanakkor elismerte a minisztertanács a Fülöp szigetek köztársaságának a kormányát. A minisztertanács több rendeletet tárgyalt le, amely a pénteki rendes miniszter, tanácson szerepelt volna és igy a kormány tagjai pénteken nem tartanak minisz. tertanácsot. (MTI) zölle Rónai minisztert .és a küldöttség tagjait. Üdvözlő szavaiban annak a reményének adott kifejezést, hogy a meginduló kereskedelmi tárgyalások nemcsak a gazdasági kapcsolat felvételét jelentik majd, hanem az ©lasz és a magyar népközösség mélyebb baráti kapcsolatai nak kimélyitését is. Rónai miniszter meleg szavakkal mondott köszönetét a szívélyes fogadtatásért. Tudatában vagyok annak — mondotta — hogy ez nemcsak személyemnek hanem a magyar köztársaság kormányának is szól, amely szívesen tesz eleget a meghívásnak, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvétele után a kereskedelmi kapcsolatok is megteremtődjenek a két kormány között. Bizonyosra veszem, hogy a kereskedelmi tárgyalások eredményre fognak vezetni és mind két nemzet érdekeit fogják szolgálni. (MTI) Véglegesen hazatér Károlyi Mihály Budapestről nyert értesüléseink szerint Károlyi Mihály, a második magyar köztársaság elnöke még ezen a héten hazaérkezik külföldi útjáról és ettől az időtől kezdve állandóan Magyarországon fog lakni. (MTI.) A BIZTONSÁGI TANÁCS ÜLÉSE Londonból jelentették, hogy november 8 és 10 között Bournemouthbart a szocialista pártok nemzetközi értekezletet tartanak. A megbeszélések főtárgya a német Szocialista Párttal való testvéri kapcsolatok ujrafelvétele lelsz. Európában a német Szociáldemokrata Párt az egyedüli, amely nem vesz részt az értekezleten. (MTI) Tegnap délután esszeült a Baloldali Blokk Végrehajtó Bizottsága A Baloldali Blokk Végrehajtóbizottsága tegnap délután ült össze, hogy megfogalmazza a magyar baloldal álláspontját mindazokban a kérdésekben, amelyek a demokrácia érdekében szükséges demokratikus együttműködést zavarják és meghatározza azokat a feltételeket, amelyek mellett a demokrácia érdekében oly szükséges együttműködés fenntartható. A Baloldali Blokk Végrehajtóbizottságának határozatait átnyújtják majd Nagy Ferenc miniszterelnöknek is. (MTI) Ha este érkezik haza a magyar békedelegücíó A minisztertanács ülése Ünnepélyesen fogadták a magyar kereskedelmi küldöttséget Sémában ARA : 40 FILLÉR