Magyar Nép, 1946. október (3. évfolyam, 180-206. szám)

1946-10-31 / 206. szám

1946. október 31. Csütörtök ISI. évfolyam 206. szám. Sztálin nyilatkozatának világvisszhangja A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front Lapja Molotov szovjet külügyminiszter nagy érdeklődéssel vért beszéde az Egyesült Nemzetek közgyűlésén helyzet itt is jó. Október ben az állami bevételek 240 millió forintot értek el, 270 millió forint kiadással szemben, vagyis már a sta­Uj gyors motorosvonat Nyíregyháza és Budapest között Hadifogolyvonat érkezett Debrecenbe bilizáció harmadik hónap­jában a kiadásök 90 száza­lékát fedezik a bevételek. A forint fedezete a tör­vényesen megkívánt 25 szá­zalék helyett 80 százalékos. Hogy a forint ellen spe kulálok miért értek el bi­zonyos kezdeti sikert, an­nak okául a miniszter a kelletnél kissé szabadabban történt hitelfolyósításokat és igazságügyi gépezetünk gyengeségét jelölte meg. Végül azokra a szem- pontokra mutatott rá, ame- lyeket a stabilizáció biz­tosítása és a magyar gaz­dasági élet egyre fokozódó mértékű javulása érdekében kell szem előtt tartani. — (MTI) Izgatott a „Szív“ — betiltották A belügyminiszter a .Szív* cimü hetilap megjelenését az ország belső rendjét és kül­politikai érdekeit sértő köz­leménye miatt 30 napra be­tiltotta. (MTI) Károlyi Mihály útban hazafelé Párizsból jelentették, hogy Károlyi Mihály, a II. Ma­gyar Köztársaság elnöke kedden délben repülőgépen Bécsbe utazott és onnan folytatja útját Budapest fe­lé. (MTI) A londoni rádió jelentése szerint Molotov szovjet kül ügyminiszter az Egyesült Nemzetek közgyűlésének kedd délutáni ülésén mondta el nagy érdeklődéssel várt beszédét. A szovjet külügyminiszter beszédében 4 pontban in­dítványozta az általános le­szerelést. Ezek szerint: 1. a közgyűlésen el kel­lene határozni a fegyver kezés általános csökkentését, 2. meg kellene tiltani az atomerőnek háborús célokra való gyáriását, 33. hasznos indítványokat kellene tenni a két előbbi pont lebonyolítására és 4 mindegyik kormány tá­mogatását kellene kérni eb ben az ügyben. Az atombombáról szólva azt mondta Molotov külügy­miniszter, nem szabad el­felejteni, hogy az egyik had­viselő fél atombombájára a másik szintén atombombá val, sőt ezenkívül még más­sal is válaszolhat. A szovjet külügyminiszter ezután sajnálatának adott ki­fejezést amiatt, hogy a Biz­tonsági Tanács nem lépett akcióba Spanyolország ügyé­ben. Molotov szerint emiatt egyes nagyhatalmakat terheli a felelősség. A görög kérdéssel kap csolatban azt mondta, hogy az ottani fasiszták az angol csapatok védelme alatt tel­jesen gátlástalanul visel kednek. A tagnemzeteknek mihden felv.lágositást meg kellene adniok a határaikon kivül Budapestről szerzett ér­tesüléseink szerint tegnap délben megkezdődtek a tárgyalások a Kisgazda Párt és a Baldali Blokk között. A tegnapi tárgyalá­Emelkedő hőmérséklet Mérsékelt északi, északkeleti szél, vál­tozó felhőzet. Több helyen kisebb futó­eső. Erősödő éjszakai lehűlés, a nappali hő­mérsékleti kissé emel­kedik. (MTI.) lévő haderőikről, kivéve azokról, amelyek volt ellen­séges területeken állnak. A vétójog elleni hadjárat — mondta — a reakciósok munkája. Az Egyesült Nem zeteken belül két irányzat van. Az egyik a Szovjet unióé, amely a teljes nem zetközi együttműködés hive, a másik bizonyos befolyá sós csoportoké, akik világha­talmi törekvésre bujtogatnak. Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter tegnap este a ma gyár rádióban előadást tar tott a stabilizáció mérlegéről. Rámutatott arra, hogy ne­gyedévvel a stabilizáció kez­dete után már felállítható az első mérleg. A stabilizációs terv első feltétele az volt, hogy már az első szanálási évben elérje az 1938-as nemzeti jövedelem 70 szá­zalékát. Ezek a számítások be is váltak. Gazdasági vonalon — bár gabonanemüekben és ten­geriben a szárazság lénye­gesen csökkentette a termés­hozamot, ezt a hátrányt megfelelően ellensúlyozza a bor, cukorrépa és olajter­melésben jelentkező többlet. Az ipari termelés augusz tus 1. után feltűnő mér­tékben emelkedett. Leg­szembetűnőbb a szénter melés, amely 88 százalékos, son — mint jelentették — nagy körvonalakban meg­beszélték a tárgyalások to­vábbi menetét és a közbe­eső ünnepek miatt a tár­gyalásokat csak a jövő hé­ten folytatják. Jól értesült politikai kő rök véleménye szerint a jövő hét végén tisztázódik a belpolitikai helyzet. Hir szerint a Kisgazda Párt legfontosabb feltétele a községi választások pontos dátumának meghatározása. A tárgyalások kimene­tele elé egyébként vala­mennyi pártban bizakodás­sal néznek. Churchill azoknak az impe­rialistáknak a prófétája, akik a világ uralmáért hajlandók meggondolásán katonai ka Iandoftba bocsátkozni. Foglalkozni kell azzal a lehetőséggel, hogy ezek az imperialisták növelik befő Iyásukat. továbbá a vas, textil, ablak­üveg, háztartási cikk és gép termelés. Augusztusban a MÁV. kereken 66 ezer, szeptem­berben 75 ezer, októberben A MÁV. igazgatóság no­vember 1 tői kezdve uj gyors motorvonat-járatot he­lyez forgalomba Budapest és Nyíregyháza között. A motorvonat Budapest Nyu­gati pályaudvarról 6 óra 30 A kormány tagjai tegnap délelőtt tartották meg Nagy Ferenc miniszterelnök elnök lésével a rendes heti mi­nisztertar ácsot A minisztertanácson Rácz Jenő pénzügyminiszter, a potzdami egyezmény, végre­hajtásával kapcsolatos kér­déseket terjesztette a mi m'sztertanács elé, majd hoz zájárult a miniszterlanácsaz államkincstár tulajdonát ké­pező Péti Nitrogénművek Rt. újjáépítésével kapcsolatos előterjesztéshez. A kultuszminiszter javas latára újabb 7(,0 tanítói állás betöltésére adtak ki en gedélyt. Ezután az ügyvédi önkor, mányzatra vonatkozó törvé­nyes rendeletek módosítá­sáról tárgyaltak, majd a népjóléti miniszter javasla tára felemelte a miniszter­alapköve és ha elvetik ezt az elvet, ez egy­ben a szervezet végét is jelentheti. Molotov szovjet külügy­miniszter beszédének el­hangzása után Spaak titkár közölte, hogy a javaslattal kapcsolatban a vitát nem lehet megtartani és igy azt bizottság elé utalták. (MTI) pedig 87 ezer vasutikocsi árut szállított. A stabilizáció tervére vo­natkozó másik fontos elgon­dolás az államháztartás egyensúlyba hozatala. A perckor indul és déli 12 óra 30 perckor érkezik Nyíregyházára Visszafelé Nyíregyházáról 15 órakor indul és 20 óra 55 perckor érkezik a Nyugati pálya­udvarra. (MTI) tanács az .állami óvónők és dajkák létszámát. A közlekedésügyi miniszter javaslatára szabályozták a vasuii fuvarozási dij fel­számításának egyes kér­déseit. (MTI) Debrecenbe Románia fe­lől újabb hadifogolyszerel­vény érkezett. A vonat 761 magyar hadifoglyot hozott Jeruzsálemtől északra felrobbant egy hid és a rob­banás során három brit katona meghalt, több meg­sebesült. A robbanás ép­magával. A hadifoglyok között 41 nő és két gye­rek is van. (MTI) pen abban a pillanatban történt, amikor tegnap haj­nalban egy katonai autó át akart haladni a hídon. A jövő héten tisztázódik a belpolitikai helyzet A nagy hatalmak együttműködése az Egyesült Nemzetek XA FORINT FEDEZETE a megklitónt Hnies 25 szántók helyett 80 százalékos 700 tanitói állás beltötésére adtak engedélyi Felrobbantottak egy hidat Jeruzsálemben ÁRA : 40 FILLER

Next

/
Oldalképek
Tartalom