Magyar Nép, 1945. november (2. évfolyam, 133-144. szám)

1945-11-13 / 137. szám

4 oldal MAGYAR KA£ 1945i november 15. híre: k — Mikulás és kerécsonyi vásárra késiül a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége. Örömet akar szerezni az elhagyott és árva gyermekeknek. A Nőszövetségnek az a kérése, hogy a Demokratiku­san érző nők segítsék sikerre a jó­tékony vásárt közreműködésükkel és ajándékkal. (Béla-utca 1 ez. alatt.) — Felhívás*. Felhívjuk az ösz- szes személyszállító taligásokat és konflisokat, hogy f. hó 18 án d. u. 3 órakor a Gyureskó féle vendég­lőben saját érdekükben jelenjenek meg. Okmányaikat hozzák maguk­kal. Vezetőség. — Váuscserenapfó, termény- raktárkönyv, malterkönyv, darálási napló, forgalmiadó könyv kapható nyomdaüzemben, Bercsényi-u. 3. — A román fővárosban teljes a nyugalom. (MTI) A ro­mán fővárosban teljes a nyugalom. A kormány ura a helyzetnek. Hi­vatalosan közük, hogy a november 8-án lezajlott tüntetéseken a polgári áldozatokon kívül több rendőr is áldozatul esett. A kormányt támo­gató pártok továbbra is azt állítják, hogy a „történelmi pártok“ puccsot akartak szervezni a jelenlegi kor­mány megbuktatására. A Nemzeti Paraszt Pért és a Liberális párt vezetőit haditörvényszék elé idézték szerepük tisztázására, A kormány erélyes rendszabályokat hoz a rend és szabadság biztosítására. (MTI) Borget?«­g 1 Bt % s ss t* H J t é s I) o i 50 kilogrammos, háromrétű papir- zsák^és hulláropapir beszerezhető a „MÉLIL&Z“. könyvkereskedésben Debrecen, Piac-u. 26. — Itt az ICOOpengrős bélyeg. A postai dijszabás felemelése kö­vetkeztében bélyeghiány állott be. Ennek megszüntetése céljából a posta egyrészt uj bélyegeket, más­részt felülnyomott bélyegeket bocsát forgalomba. November 6-tól kezdve 14 értékből álló bélyegeket adtak ki. A bélyegek azonos rajzzal, de kü­lönböző érték jelzés sei és cimben kerültek kiadásra. Az értékek a kővetkezők: 5, 12, 20, 24, 30, 40, 60, 120, 140, 200, 300, 500, és 1000 pengős. Ezenkívül november 7-én a régi bélyegekből felülnyomás ut­ján előállított 40, 50, 100 és 300 pengős névértékű postabélyegek is forgalomba kerültek. A bélyegek kibocsátásuk napjától kezdve vala­mennyi postaküldemény bérmente­sítésére felhasználhatók. — Árvédelmi berendezé­sek és töltések rongálásá­nak megakadályozása. Bel­ügyminiszter Ur 145,853 1945 szám alatt kelt körrendeletével az árvé­delmi berendezések és töltések fo­kozottabb ellenőrzését rendelte el. Belügyminiszter Ur fenti számú kör­rendeleté alapján felhívom a lakos­ságot, hogy az árvédelemhez szük­séges anyagokat, (rőzse-tutajokat, árvédelmi karókat, stb.) árvédelmi töltéseket ne rongálja, hanem ezek megőrzése és jó karbantartása ér­dekében a legmesszebbmenően tá­mogassa a hatóságokat. Aki a véd- müveket és felszereléseket rongálja, az ellen az 1885. évi XXIII. te. 142 és 144 paragrafusa, nemkülön­ben az 1913. évi XVIII. te. 29 pa­ragrafusában megbatározott bünte­téseket vonja maga után. Fazekas polgármester, — Nyersbőr készlelek be­jelentése. A Közellátási Felü gyelőség 64/1945. számú rendelete alapján felhívom a Nyíregyházán lakó és iparüző nyersbőr kereske­dőket, hogy nyersfcőrkészletüket 3 nap alatt feltétlenól jelentsék be a Közellátási Minisztérium bőrosztá- iyának és Szabolcsvármegye Köz­ellátási Koimánybizfosság'ának. Aki bejelentési kötelezettségének eleget nem tesz, attól az ipatjogositványt be fogom vonni, Fazekas sk. polgármester. mmmmmmmmmmmmmam i 1 Ékszert, aranyai, ezüstöt, brilliánet, órát veszek, Gajdos István és Varya Endre órás-ékszerész. Bessenyei-íér. (Osgyáni gyógyszertár mellett) llsores zártkörű balynsNI A nyíregyházi Vasutasok Dal- és Műkedvelő Gárdája november 18-án vasárnap délután négy órai kez­dettel az iparos Székházi dísz­termében műsoros zárlkörü bátyus- bált rendez. A zenét Horváth Rudi kombinált zenekara szolgáltatja. Műsor: Főrendező : Békési János. Kon­ferál: Raksányi Sándor. 1. Erkel: Himnusz, Al. Alexandeov: Szov­jet himnusz., Ar. G. Leit: Valahol a Volga mentén. András G.; Mini­atűr szerenád Előadja a Nyíregy­házai MÁV vegyeskar, 2. Egy szomorú történet. Dráma. Előadja: Fekete S. 3. Műdalok, zongora kísérettel. Énekli: Nádasdi E. 4 Strauss J: Tavaszi hangok, keringő, Zongorán előadja: Bara­nyai Ilona. i 5. Ányos László : Látlak- e még egyszer Téged. Dr. Sándor Jenő : Hogyha néked hinni tudnék, Dr. Sándor Jenő: Álmodó Tiszapárt. Énekli zongcrakiséreitel: Szakol- czay György. 6. Bánkúd Reiber J: Házassági zivatar. Vígjáték 1 felvorásban. 7. Petrányi Elemér: Kis urilányt szeretek én. Tangódal. A MÁV vegyeskar közreműködésével és zongorakisérettel előadja : Szakol- czay György. — A tangót táncol­ják : Kázmér Margit és Gyöngyösi Pál. 8. Kun László: Petőfi a Horto­bágyon, Melodráma. Előadja zon­gora kisérettet: Zomfcory József. 9. Műsoron kívüli szám: Magyar nóták, énekli Gyúró vies I. 10. Nóti Károly: A motor. Ko média 1 felvonásban. 11. Lincke P.: Jánosbogárka. Idil a „Makrancos hölgy“ c. ope­rettből. Petrányi E,: Népdal egy­veleg. Elődadja a Nyíregyházai MÁV vegyeskar, Áz egyes számokat zongorán ki­séri : Baranyai Ilona. Mielőtt almalermését Értékesítené — saját érdekében — keresse fel a MÁÉI IC Konzervgyár. Bethlen-«. 82. Telefon: 111. — Felkérem azon hadirokkan­takat, hadiözvegyeket, akik még az igazoló nyilatkozatot nem adták be, sürgősen tegyenek eleget ezen kö­telezettségüknek. (Honsz Eötvös utcai iroda) Hatvani József ügyv. igazgató. — Lakatos Géza, a volt Bé­keszerződéseket Tanulmányozó Bi­zottság elnöke f. évi november hó 14—16. napjain, délután 5 órai kez­dettel a Dessewffy-tér 7. szám alatti emeleti előadóteremben (Ref. Gyü­lekezeti Ház) „Európa újjáépítése“ címen három előadást tart. Novem­ber 14-én, szerdán: Európa politikai újjáépítése. November 15-én, csü­törtökön : Európa gazdasági újjá­építése. November 16 án, pénteken; Az európai szellemi erők együttmű­ködése. — Bőripari munkások cso­portja 18-án, vasárnap délelőtt 10 órakor tagértekezletet tart a szak- szervezeti helyiségben. Kérjük a szaktársak pontos megjelenését. — A Polgári Demokrata Párt f. hó 15-én, csütörtök d. u. Vs 4-kor választmányi ülést tart, melyre kéri a tagok pontos megje­lenését, Elnökség, — Terjed a tenyésabéna­eág. Ujafeb szigor« rendsza­bályok. Ez év nyarán egy vesze­delmes fertőző lóbetegség, az úgy­nevezett tényészbéna ség lépett fel az ország több helyén, ami a há­ború folyamán amúgy is jelentősen leapadt lóáílományokat komolyan fenyegeti. A betegség terjedésének megakadályozása s ezzel a hazai lóáilomány megmentése érdekében a földmivelésügyí miniszter elren­delte az egypatások időnkénti, va­lamint az egy éven felüli mének havonkénti állatorvosi vizsgálatát és szigorította a tenyészbénaság elfoj­tására vonatkozó rendszabályokat. Tehát mindenki, aki lovának meg­betegedését el akarja kerülni, saját érdekében, de az országnak e ve­szedelmes betegségéiül való meg­szabadítása céljából is, gondosan ügyeljen a szóbanforgó betegség el­fojtására irányuló rendszabályok betartására, mert a kiadott rendel­kezések megszegőit 6 hónapig ter­jedhető elzárással és 80,000 pengőig terjedhető pénzbüntetéssel büntetik, sőt még az állatát is elkobozzák. Mindenki kísérje tehát figyelemmel az állatorvosi vizsgálatra vonatkozó felhívást és arra lovát okvetlenül vezesse e,iő. ö ém nj bort minden mennyiségben legmagasabb napi áron vásárolok. JÁRÓ GÁBOR bornagykereskedő Debreceni-ut 2. — Műkedvelők figyelmébe A „Madisz“ műkedvelő gárdája megalakult, melynek vezetését Ár- vay Gusztáv színigazgató vállalta magára. Felkivjuk az érdeklődők figyelmét arra, hogy vasárnap d. e, 10 órakor minél nagyobb számban, — úgy a tagok, mint az érdeklő­dők — a Székházban jelenjenek meg (Zrínyi I. u. 13.) az évet befe­jező munkaterv megbeszélésére, — Madisz vezetőség. — Iktatókönyv, mutatókőnyv, postakönyv kapható nyomdaüzem­ben, Bercsényi-u. 3. | Apróhirdetések j Előfizetőgyüjíőket fixfizetéssel és juta­lékkal felvesz a „Magyar Nép“ kiadóhiva­tala. ______ 4636 Ólmot minden mennyiségben vesz Orosz Károly nyomdaüzeme, Ber­csényi-utca 3, HÓ és SÄRCIFÖ-javitSs szakszerűen, ol­csón, Vay Ádám utca S. (az udvarién) 5x TERMÉNYRAKTÁRKÖNYV kapható az Orot? gétolv nyomdaüzemben, Bercsényi-u.3 Keleti perzsát, babk&vét veszek élelemért. Cim a kiadóban. 5289 Jólfőző mindenest vagy bejárónőt azon- nalra keresek jó fizetéssel, Kereszt-n. 4. Hízott sertést lóért, tehénért elcserélek, esetleg eladok. Megyeri Mihály, Oros. 5295 Éretségizett leány állást* keres és tanít­ványokat vállal. Turol-u. 6. 5294 Veszek angórafonalt, fonórokkákat. Válla­lok angóra fonást, Orbáuné, Madách u. 11. Mosott, tiszta rongyot megvételre keres Orosz Károly nyomdaüzeme, Nyíregyháza, Bercsényi utca 3, Aranyat, brilliánst veszek takarék átjáró- udvar, volt Lackovszki helyiségében. Bleich Simonné. 5292 Megbízható mindeneslányt keresek. Véső utca 6. 5290 Egy vaskályha élelemért vegy pénzért eladó. Virég-u. 12, hátul az udvarban. RRlO-aikatréneket csöveket, roncsokat legmagasabb árban vásárol HOCK KÁLMÁN rádiólaboratóriuma, Bethlen-u 10 sz. Megbízható rendes mindeneslányt felve­szek. Freiler, Bnjtos u. 18. 5291 Prima férfi télikabétot adok hízott ser­tésért. női fekete szövetrubát búzáért vág® lisztért. Egyház-u. 8. 5254 2 drb. 8 hónapos sertés eladó. Jég-utca 17 szám. Mindenes jólfőző azonsaira ajánlkozik, Esetleg vidékre. Cim a kiadóban. 5298 Budapesthez közel 300 □ telkemet: el- cseréleid itt Nyíregyházán egy homhasérült házzal. Levélbe» ajánlatot a kiadóba ké­rek. 5296 8—10 év körüli egészséges anyaiéért ad­nék 2 q-ás sertést. Zrínyi ilona-u. 4. Szabó műhely,, 5299 Darálást várancpló kapható Orosz Károly nyomdaüzemében Nyíregyháza, Bercsényi-u. 3. Három szoba fürdőszobás lakást központ­ban télire élelem ellenében kiadok. Ér­deklődni Keieszt-u. 4. Róth, 5288 Jóállapotban lévő modern gyermekkocsit vennék pénzért vagy élelemért. Cim a kiadóban. 5284 Kövér sertésért lovat cserélek. Szabóiét utca 6. 5285 Szőlőkaró hasogató szakmunkásokat ke­resek. Selyem-u. 17. 23( 5—2x Autógumit keresek megvételre 32x6 bel­sőt 600x20 vagy hasonló méretű külsők belsőt. Pelák bőrkereskedő, Rákóczi-u 21. 42'es férfibakkancsot egy 37-es nőieipőt fáért vagy deszkáért elcserélek. Bujtos-u. 65 Süldőért cserélek stráfszekeret vagy ruha­neműt. Korba gyógynövénykereskedő. K6­taji-u, 3. 2306 ■ítmmsKBammmammKMBamBHatammaamanmsm Kassza-lap kapható nyomda­üzemünkben, Bercsényi-u. 3. aaa ■■minin ————— ——i Élelmiszert adnék menyasszonyi rnha ki­kölcsönzéséért. Cim a kiadóban. 2303», 2 ágyat, 1 szekrényt, 1 konyhaszekrényt, 4 széket, 1 asztalt keresek használatra. Szinház-u. 21. 2302 Jókarban lévő kit Singer varrégén eladó. Örökösföld I. szak. 71. 2301 Főznitndó, megbízható mindenest azon­nal felveszek. Eőtvös-utca 15. 2310 Gyümölcskertész bérelne 8—12 hold almagyümölcBÖst. Sürgős megkeresést kér G. J. Ujfehértó. Postafiók 23 címen. 2309 Bejárónőt keresek azonnalra. Virág ú. 10, Felelős szerkesztő és kiadó: Farkas Pál. Előállítja : Magyar Nemzeti Demokratikus Front nyomdája Nyíregyháza, Bercsényi-u. 3. (Ct. erős* Karoly.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom