Magyar Nép, 1945. november (2. évfolyam, 133-144. szám)

1945-11-29 / 144. szám

1S45. november 29. MAGYAR Mir A nürnbergi per hatodik napja A nürnbergi per hatodik napján folytatták azoknak a könyveknek felolvasását, amelyek megerősítet­ték azt a vádat, hogy a nemzeti­szocialisták összeesküdtek a támadó . háború megindítására. Halderman amerikai ügyész többek között ismertette azt a be­szédet, amelyet Judl 194-3. novem­ber 7-én mondott Münchenben. Be­vezetőjében összefoglaló áttekin­tést nyújtott a katonai helyzetről és gyávának bélyegezte azokat, akik a háború befejezését kíván­ták. »Nem lehet szó tárgyalások­ról, a háborút végig kell küzdeni* — mondotta Judl beszédében. Hangoztatta, hogy minden kato­nának tudnia kell, milyen szerepet játszik a nemzetiszocialista moz­galom az ország felébresztésében. Az ügyész ezután megállapí­totta, hogy Judl a beszédében tel­jesen azonosíiotia magát a nem­zetiszocialistákkal. fii üiiiit egymillió magyar Hlkm- polgár iiagyla el tavaly az országot A Statisztikai Hivatal kimuta­tása szerint a mai Magyarország területén az 1941. évi népszámlá­lás adatatai szerint 9,819 000 la­kos volt. Ezzel szemben a nyár elején történt népszámlálás adatai szerint 1945. június 30-án 8,636.000 lakost tüntettek fel. A Magyar- ország területéről elhurcolt izra­elita vallásii állampolgárok száma 176.000 volt és ebből ezév június 30-ig 130 000 még nem tért vissza. A háborús cselekmények, bombá­zás, robbanás, ágyúzás stb. követ­keztében 44.460 személy vesztette életét. Elmenekült vagy eltávozott 1.033.000 ember, ezek közül elhur­coltak összesen 342.000 magyar állampolgárt. Ifjúsági a okét A Függetlenségi Frontba tömörült pár.ok ifjúsági bizottságai & pártok Közötti jóviszony elmélyítése, vala­mint a város ifjúságának a demok­ráciával való fokozottabb megismer­tetése céljából december hó 2-án, vasárnap délelőtt 11 órái kezdette! a Református Gyülekezeti ház nagy­termében „Ifjúsági ankétot* rendeznek. Ezúton is meghívunk minden érdek­lődőt a nagyjelentőségűnek Ígérkező ankétunkra. Függetlenségi Front Ifjúsági Bizottságai. BARCZY GYULA Magyar Kommunista Párt FIKLI KÁLMÁN Szociáldemokrata Párt KOÓSA ANDRÁS Kisgazda Párt KOVÁCS BARNA Nemzeti Paraszt Párt. Betömések: és lopások Rozsnyai Józsefné nyíregyházi Bocskai-u. 53 sz. alatti lakos pa­naszt tett a rendőrkapitányság bűn­ügyi osztályán, hogy lakásának pad­lásáról a ládákba csomagolt cipósz- keliékeket egymillió pengő értékben -ismeretlen tettesek ellopták. özv. Medve Mihályné Igló u. 4 sz. alatti lakos lakásáról egy női karórát 200 000 pengő értékben el­loptak. Lehoczky Ilona nyíregyházi, Szil­fa u. 6 sz. alatti lakoshoz november 24 én az éjszakai órákban 12 és 2 óra között ismeretlen tettesek betör­tek. A betörők az ablakon keresztül hatoltak be a lakásba. Á szekrénye­ket íeliörték és több mint 1 millió pengő értéltű fehérneműt elvittek. Á Népbíróság 3 évi kényszermunkára ítélte KISS FERENCET A Szfnészkamara volt elnöke sírna fogadta az iiéiatef Budapastről jelentik: Kiss Ferenc háborús bűnügyének mai folytatóla­gos tárgyalásán kihallgatták tanú­ként a Nemzeti Színház igazgatóját, Major Tamást, azután Föidényi László színészt, báróWiassits Gyula államtitkárt, Tompa Bála színészt, Pethes Sándor színészt. Ezután a vád ás védbessédak hangzottak ci, majd Kiss Ferenc az utolsó szó jogán hangoztatta, hogy amit tett, mind politikai tájékozottság nélkül tette, nem ismerte a helyes utat, őt felhasználták és ez ellen nem ti!t*-_ kozott. Beismerte, hogy ez volt a' bűne és irgalmaa Ítéletet kért. Fél­órás tanácskozás után hirdette ki a Népbíróság az Ítéletet. Hétfőn délután 4 órakor ismét közellátási értekezletet tartottak a Vármegyeházán. Megjelentek dr. Andrássy Dániel főispán, Kazár Já­nos helyettes polgármester, a pártok és szakszervezetek kiküldöttei és a közellátási hivatalok referensei. Ezen a második értekezleten még jobban kidomborodott dr. Andrássy Dániel főispán elgondolásának he­lyessége, hogy a vármegye közeliá tási problémáit csak a demokratikus pártokkal vállvetve lehet megol­dani. A kétórás értekezleten komoly kérdések kerültek tárgyalásra és megoldásra. Elsősorban elintézést nyert a kórház kérése, amely sür gősen szenet és fát igényelt, mert a betegek fűtetien szobákban feksze­nek és a műtőteremben 6 fokos hőmérséklet mellett operálnak. Több hozzászólás után megoldották a kór­ház fűtőanyagellátását úgy, hogy 48 q olajért 40 vagén szenet vásárolnak. A kórház burgonya és káposzta­igénylése is kielégítést nyert. A fő­ispán ígéretet tett, hogy Budapesten a kórházi bevásárlásokra megfelelő pénzösszeg kiutalását fogja kérni. Az értekezleten ezután a villany­áram kérdését tárgyalták meg. Ki­fogás tárgyává tették, hogy a Tröszt nem törődik a nyíregyházi áramszol­gáltatással. Bizonyság erre, hogy Magyarország minden városában van rendszeres villanyvilágítás, esek éppen Nyíregyházán nincs. A villany- telep vezetője menteni igyekezett a Trösztöt. A szénkormánybiztosság szept. 15-től kezdődőleg napi 60 q szenet utalt ki Nyíregyháza részére. Szerinte a Tröszt arról nem tehet, hogy ez a szén ide nem érkezett meg. Dr. Andrássy Dániel, mint Sza­bolcs vármegye közellátási kormány­• Á Népiróság Kiss Ferencet bű­nösnek mondotta ki háborús és nép- eílenes bűntettben, valamint népei lenes bűntettben való bűnsegéd és büorészességben, — ezért kényszer- munkára ítélték, aminek legrövidebb időtartamát 8 évben állapították meg. Ezenkívül állásvesztésre és politikai jogainak 10 évre való felfüggeszté­sére ítélték. A Népügyész az Ítélet ellen ré­szint a felrneatőrészek miatt, részint a büntetés súlyosbítása miatt felieb besett, Kiss Ferenc és védője eny­hítésért fellebbezett. Kiss Ferenc az itéietet megtörtén fogadta' és sírástól elcsukló hangon kért fellebbezést. Vár megy 0 szerte gyűjtést indítanak a nyomorgók megsegítésére Közellátási értekezlet » Yárinegyeházáa biztosa vállalta, hogy utánanéz ezek­nek a azónkiutaiásoknak és mindent el fog követni illetékes helyen, hogy Nyíregyháza villanyáramszolgáltatá­sához a szükséges szenet biztosít hasra. Az értekezleten tárgyalásra körűit az a panasz is, melyet lapunk ha­sábjain Pálfy Ernő «aóvátett már, mely szerint a vármegyében és a városban sok helyen a lakosságtól beszedett állatokért, terményekért nem fizettek, még csak elismervényt sem adtak. Az értekezlet javaslata alapján a közellátási kormánybiztos szakbizottságot küld ki annak meg­állapítására, hogy az igénybevett ter­ménybeszolgáltatásokért a termelők miért nem kaptak ellenszolgáltatást. A közellátási értekezlet résztvevői elismeréssel vették tudomásul dr. Andrássy Dániel bejelentését, hogy a nagy nyomorban sínylődök meg­segítésére vármegyeszerte gyűjtési akciót indít. Ennek az lenne a célja, hogy a tavaszi hónapokra, amikor & nyomor előreláthatólag még foko zódni fog, — már megfelelő meny* nyiségű élelmiszerkószlet álljon ren­delkezésére az arra rászorultaknak. Ezt a gyűjtési mozgalmat a p "irtok és az ossz szakszervezet is támogat­ni fogja. nek statáriális bíróság elé, mert cse­lekményük elkövetésének idején a statáriumi rendelkezések még nem voltak érvényben, így a hullarablók felett a nyíregyházi törvényszék büntető tanácsa fog ítéletet mondani. — Bútorozott szoba SO ezer pengőért kiadót! Re­méljük, ez a hangzatos hirdetés sü­ket fülekre fog találni és a feketé­zők legfeketébbje sem fog vállal­kozni arra, hogy egy egyszerűen berendezett bútorozott szobáért a Közép-utcában havibérül nyolcvan- ezer pengőt fizessen. Megszoktuk már a magas árakat. Sokan a mai nehéz gazdasági helyzetet kihasz­nálják és a dolgozóktól olyan ma­gas lakbéreket kérnek, amely túl­haladja a piaci kofák árfantáziáját is. Talán nem is szentelnénk ezt a néhány sort ennek a kirívó esetnek, ha a Közép utcai lakás tulajdonosa a nyolcvanezer pengős bárt a milli­ókat kereső feketésektől kérte volna, de est éppen két olyan dolgozó munkástól kérte, akiknek ez az egy - szérü szoba csak arra szükséges, hogy a fárasztó, nehéz napi munka után fejüket nyugalomra hajthassák. — A Magyar Kommunista Párt nyíregyházi szervezete november 29-én, csütörtökön délután 5 órakor az Iparos Székház nagytermében pártnapot tart. Mindenkit szívesen látunk. Vezetőség — Figyelem! A ma délután 5 órára hirdetett p'ártnapot 4-kor kezd­jük a pártszervezet előadótermében. Magyar Kommunista Párt vezetősége. — Kereskedelmi alkalmazottak folyó hó 29 én d. u. 3 órakor gyű­lést tartanak Szakszervezeti Székház­ban, Széchenyi u. 11. sz. alatt. Tag- dijhátralékukat az elmaradottak hala­déktalanul rendezzék. Az új tagsági igazolványok átvétele folyamatban van. Pontos megjelenési kér a Vezetőség — Felhívom a Nyíregyházán levő ingatlanforgalmi irodák tulajdonosait, vagy vezetőit, azonkívül az ingatlan eladást köivetitőket, hogy a nyíregy­házi rendőrkapitányság közigazgatási osztályán a legrövidebb időn belül jelentkezzenek. 2x Elekes szds. s. k. — Értesítés! A Magyör Nők Demokratikus Szövetsége felhívja Nyíregyháza Nőtársait, hogy Béla u. 1. sz. helyiségében december 1-től a legkényesebb izlást is kielégítő angol francia női divatszalon nyilflk meg, ahol a külföldet járt elsőrendű Pesten tanult szsbásznők vezetJsóvöl női és gyermek felsőruha és kabát­j készítést vállalunk. Kérjük a nőtár- sadäiom szives pártfogását. Magyar Hők Dsmakratikus Szövetség vezetősége. lendes iiiróság elé kerülnek a iiullalosziogalók Lapunk legutóbbi számában be­számoltunk arról a bravúros rendőri nyomozásról, melynek ered­ményeképpen letartóztatták a hulla- fosztogatókat. Balázs János, Balázs József és Zelenák Mihály letartózta­tását a nyíregyházi ügyészség is fenntartotta. A vádlottak nem kerül­31 kocára való fiaztató kitűnő deszka és vasanyaga, két tárcsás korona 1.000 kg-os Fuchs hídmérleg eladó vagy hízó [ sertésért cserélhető. Cím a kiadóban. I Jó állapotban 32x6-os és 600x20-as te- herköpenyt és tömlőt veszek. Cím a ki- adóban. _______________________5556 ? Bejárónő jobb családhoz elmenne. Ér­deklődni Vay Ádám-utca 44. sz. udvarban. _____________________________5551 Kis Kalor-kályha, dobkályha, egy ágy- sodroay eladó. Cím a kiadóban. 5550 Samotios vaskályha eladó, esetleg tűz­helyért elcserélhető. Ugyanott egy extra tisztiköpeny, zubbony, nadrág és csizma hízott sertésért elcserélhető. Szatmár-ntca 8. szám. _____2x 5554 Csinos turbánok kaphatók Margulisz Margitnál (Reizmann-féle kalapüzletben). Hozott anyagból is vállalok. ___________ Sertést elcserélnék fejős tehénért. Fel- sősima-u. 100. Lakatos. ________5552 Bort adok 37-es gyermekcipőért és szvet- terért. Ószölő-utca 77. 5553 3. oldal. ■HB6ä£4£6>*'£lBét

Next

/
Oldalképek
Tartalom